Antal Attila: Kivételes állapotban

Publikálás dátuma
2018.02.10 08:40
VIGYÁZNAK RÁNK? - Biztonságunk legfőbb akadálya az állam FOTÓ: TÓTH GERGŐ

A 2017-es év egyik legmeghatározóbb eseménye volt, hogy a 2016-ban az Alaptörvénybe emelt új kivételes állapot, a terrorveszélyhelyzet – bármilyen formális jogi eljárás nélkül – állandó valósággá vált a gyűlöletkampányok segítségével. 2017 decemberének végén még erre a hiszterizált hangulatra is ráerősített a kormányzat: terrorellenes intézkedési tervet kért az óvodáktól és az iskoláktól. Ennek kapcsán már nyíltan beismerték: fel kell készülni egy “esetlegesen bevezetendő különleges jogrendre”. 2018 elején pedig a kormányzat a „Stop Soros” törvénycsomaggal nyíltan állampolgárai ellen fordult. Vagyis az Orbán-rendszer egyre inkább elszakad a jogtól, és az önmaga által gyártott válságokat menedzseli úgy, hogy közben a lehető legnagyobb mértékben uralkodni akar az életünkön. Ez pedig igen komoly veszélyeket hordoz.

A politika kivételessége

Giorgio Agamben olasz filozófus szerint a kivételes állapot sem a jogrendszeren belül, sem azon kívül nem helyezhető el. Vagyis a fő kérdés, hogy e jognélküliség hogyan ragadható meg a jog eszközeivel. A 20. századi jog- és politikai fejlődés egyik fő vívmánya – a totalitárius diktatúrák tapasztalatai alapján – a politikai hatalomnak „a jog alá vetése”, a politikának a joguralommal való korlátozása. E főáramú gondolkodás mellett mindig létezett egy olyan „szürke zóna” amely a politikát akarja rehabilitálni és a politika alá szeretné a jogot rendelni: ez az áramlat jogi erőre emelné magát a jogrendszer felfüggesztését. Ennek a második világháború óta elnyomott, a populista korszak beköszönte óta azonban igencsak népszerű irányzatnak az egyik legnagyobb óriása Carl Schmitt, aki a Politikai teológia című művében a szuverént akként definiálja, mint aki a rendkívüli helyzet kérdését illetően dönt, vagyis a politikai (telj)hatalom elválaszthatatlan a kivételes helyzetekről való döntés állandó képességétől. Ily módon a kivételes állapot nem bizonyít mást, mint azt, hogy politika a jog feletti uralkodásra született.

A kivételes állapotot nem lehet pusztán a totalitárius rendszerekhez kötni, főként manapság: Agamben úgy véli, hogy a rendkívüli állapot nem más, mint a modern politika normál állapota, s az első világháború utáni időszakot, mint a permanens kivételes állapot korszakát írja le. Agamben rávilágít arra, hogy a modern államok és a modern kormányzatok a biztonságot állítják cselekvéseik középpontjába, s emiatt nem egy-egy társadalmi-politikai jelenség okait, hanem sokkal inkább annak következményeit próbálják meg kezelni – többek között azért, mert a válságkezelés olcsóbb (és politikailag kifizetődőbb), mint az igen gyakran kényelmetlen megelőzés. A modern kormányzás nem az okok, sokkal inkább a „következmények kormányzása”.

2010 óta folyamatosan

Az Orbán-kormányok rendszeresen élnek az Agamben által leírt kivételes állapot eszközrendszerével és kormányzástechnikájával, ugyanakkor ez igen jelentős veszélyeket hordoz. Bemutatom azokat a legfontosabb csomópontokat, amelyekben leginkább tetten érhető a rendkívüliség; ezek pedig a múlthoz, a joghoz és a politikai ellenfelekhez való viszony.

Az első ilyen a szelektív történelemszemlélet, amellyel tulajdonképpen a Fidesz-kormányzatok felparcellázzák a múltat és a számukra kedvező történelmi periódusokat magukba olvasztják (lásd az Alaptörvény emlékezetpolitikai passzusait) és ami ideológiai és/vagy aktuálpolitikai szempontból ellenségképek gyártására felhasználható, azt egyszerűen kilökik a nemzet történelméből. Ebből pedig egyenesen jelen korszakunk kivételességét, a történelmi sérelem feloldásának reális lehetőségét vezetik le.

Az Orbán-rendszer egyértelmű fordulatot hozott a jogról való gondolkodásban: a joguralom helyett a politika tiszta uralma érvényesül. Ez nem pusztán azt jelenti, hogy a jogszabály-szerkesztés követelményeit nem tartja be a politika vagy éppen ignorálják a jogi szakértelmet, hanem egyenesen azt, hogy a jogi alrendszert a politikai követelményei szerint működtetik, veszik igénybe foglalják el, uralják („rule by law”). Ez megmutatkozott a rendszert közjogilag megalapozó Alaptörvény pártszövetségégi jellegében, elfogadási eljárásában, abban, hogy a korábbi Alkotmányt semmisnek mondja ki az Alaptörvény.

Ebből a közjogi „kivételességből” vezethető le a bírói rendszer feletti uralkodási szándék: az a politikai frázis, hogy a bírák „kommunisták”, azt jelenti, hogy a kormánypártok nem tűrnek meg semmiféle olyan szakmai-morális logikát, amely felülírhatja a politikai döntés elsődlegességnek rendszerfenntartó aranyszabályát. Ebbe belefér a bírósági ügyek manipulálása és a politikai szempontból kedvezőtlen döntések nyílt bírálata, az ügyészség politikai kézi-vezérlésre kapcsolása. Talán a legextrémebb eset az alkotmányvédelem lerombolása. A jog tehát az Orbán-rendszer számára korántsem „úri huncutság” vagy éppen bürokratikus feleslegesség, hanem politikailag legyőzendő ellenség.

A rendkívüli állapot harmadik – ugyanakkor az eddigieket is meghatározó területe – az ellenségképekben való gondolkodás patológiává való torzultsága. A kormányzat az ellenségképek (a kommunisták és utódjaik, a globális kapitalizmus pénzügyi intézményrendszere, az Európai Unió, a menekültek, a külföldről finanszírozott civil szervezetek, Soros György és nemzetközi intézményrendszere) folyamatos kiépítésével, társadalmi stigmatizációval és bűnbakképzéssel (a hajléktalanok, a társadalmi teljesítményt lerontó és önhibájuk miatt ellehetetlenült szegények), állandó identitáspolitikai küzdelmek előállításával próbálta, próbálja meg szinten tartani saját szavazótáborát és ezzel párhuzamosan politikai és társadalmi karanténban tartani politikai ellenfeleit. Ezen stratégiák kivitelezése nem csak és elsősorban pártpolitikai eszközökkel történik Magyarországon, hanem az egész kormányzati apparátus és a magyar közigazgatás jó része lényegében a kormányzati propaganda szolgálatába állt be.

Ezek a csomópontok egymást erősítik és együtt jelentik a kivételes állapotot komplexumát. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az Alaptörvénybe beépített új rendkívüli jogrend-típus, a terrorveszélyhelyzet anélkül „lépett hatályba”, hogy a törvényhozás arról szavazott volna, hiszen a 2015 óta tartó permanens menekültellenes gyűlöletkampány a maga természetességével olvasztotta be előbb a civileket, majd pedig a CEU-ellenes kampánnyal egyesülve Soros Györgyöt is.

A TEK KIVONUL - Mindannyian potenciális terroristává válhatunk a kormány kénye-kedve szerint FOTÓ: NÉPSZAVA

A TEK KIVONUL - Mindannyian potenciális terroristává válhatunk a kormány kénye-kedve szerint FOTÓ: NÉPSZAVA

Az állandósulás veszélye

A permanens rendkívüli állapot egyik kockázata az, hogy az állam folyamatos készenléti állapotban tartásával lényegében elveszítjük annak a lehetőségét, hogy azokról a fontos kérdésekről vitatkozzunk, hogy a terrorizmus és egyéb veszélyek állandó jelenléte miatt hogyan kell átalakítani életünket, és hogy hogyan kell átértékelni a modern állam működését. Az, hogy agambeni terminológiában – az aktuális politikai szándékok szerint – mindannyian potenciális terroristává válhatunk a kormányzat kénye-kedve szerint, lényegében a bizonytalanság és a félelem olyan légkörét eredményezte, amely mára szinte végérvényesen rátelepedett közviszonyainkra, s gondolkodás nélkül feláldozunk egyre többet és többet önnön szabadságunkból a biztonsági paradigma mentén és közben nem vesszük észre, hogy igen sokszor az az állam jelenti a biztonságunk legnagyobb akadályát, amely a biztonság ígéretével kampányol.

A kormányzatok által alkalmazott permanens kivételes állapot lényegében a társadalom és az individuumok demokratikus immunrendszerét károsítja és csírájában fojt el minden társadalmi önvédelmi mechanizmust, s ezt a kormányzatok maximálisan ki is használják: a biztonság ígérete olyan politikai hívószóvá vált, amelynek égisze alatt olyan szabadságkorlátozó mechanizmusokat is be lehet vezetni, amely nem a társadalom létbiztonságát, hanem a kormányzat politikai biztonságát szolgálja. Ezért lenne fontos egy olyan társadalmi diskurzus, amelynek során élesen el lehet választani azt, hogy mi szükséges a társadalmi biztonsághoz és melyik az az intézkedés, amely csak látszólag szolgálja ezt a biztonságot, s valójában már a kormányzati önkény eszköze.

* * *

Mindezek alapján talán joggal merülhet fel bennünk, hogy mi van, ha a 21. század hibrid/félautoriter berendezkedéseinek formájában tér vissza valami abból a szörnyűségből, amelyet a 20. század totalitárius rendszerei sajátosságának tulajdonítottunk? Vajon legitimálja-e a kizsákmányolást, a jogtalanságot, a hatalommal való visszaélést, ha azokat a kivételes állapotokat előállító nem-demokráciák és nem-diktatúrák követik el?

Heisler András: Hiszek a demokráciában

Publikálás dátuma
2019.03.23 07:30

Fotó: Draskovics Adam/ Draskovics Ádám
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a Weber-látogatás üzenetértékről és arról, miért törekszik közösségük megosztására a hatalom.
Elnök úr, itt az irodájában, egymás mellett áll az uniós, a magyar és az izraeli zászló. Meglepődött, amikor Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője, csúcsjelöltje felrúgva az előzetes programot a múlt héten felkereste? Bejelentkezett, meg szeretne bennünket látogatni, mi pedig örömmel fogadtuk. Meghatározó, komoly politikai szereplője az európai politikának, ha kíváncsi a véleményünkre, az megtiszteltetés. Volt valami visszhangja a látogatásnak? Itthonról és külföldről, magánemberektől és szervezetektől is kaptam jelzéseket. Mindenki szerint nagyon erős üzenet volt a látogatás. A kormánytól közvetlen visszajelzés még nem érkezett. Mitől volt erős az üzenet és kinek szólt? A Mazsihisz arra törekszik, hogy független, hiteles szervezetként működjön. Ha bármikor komoly politikai szereplők kérik a véleményünket, szívesen adunk tájékoztatást arról, hogyan érzi magát a magyarországi zsidóság. Fontosnak tartjuk, hogy mindig autonóm véleményt fogalmazzunk meg. Mit mondott hát Weber úrnak, hogyan érzi magát a magyar zsidóság? Először is: miért fontos ez a kérdés? Azért, mert Kelet-Közép-Európában a magyarországi közösség az utolsó nagy zsidó tömb. Próbáltam objektív tájékoztatást adni. Egyik része ennek a kormánnyal való széleskörű együttműködésünk. A zsinagógák, vagy a zsidó temetők felújításának programja, mindkettő kormányzati segítséggel tud csak megvalósulni. Támogatást kaptunk a kórházunk fejlesztésére is. Túl mindezen: Magyarországon vallási szabadság van. Ezt azért hangsúlyozom, mert nem mindenhol evidens Európában, ahol több országban a körülmetélés emberjogi meggondolások alapján tilos. Vagy a kóservágás, ami szintén vitatott. A magyar kormány deklarálta, mindezek a vallásszabadság részét képezik - amit értékelnünk kell. Továbbá: Magyarországon nincsenek fizikai atrocitások, sem zsidó emberek, sem zsidó intézményekkel szemben. Magyarországon „csak” verbális antiszemitizmus létezik, ami mellett persze nem szabad szótlanul elmenni. A zsidó közösség fizikai biztonságban érzi magát. Öröm, hogy Magyarország és Izrael között kiváló a kapcsolat, ami nem csak a zsidóknak kedvező, az egész országnak jó. Mégis, Kovács András szociológiai kutatása – amely a verbális atrocitások csökkenő mértékéről számolt be – azt igazolja, hogy a zsidó közösség tagjainak érzése szerint az antiszemitizmus egyre intenzívebb az országban. Nagy kérdés, honnan ez a dichotómia? Honnan? Három okot találtam, ami negatívan befolyásolja a zsidó közösség komfortérzetét. Az egyik a nagyon erős gyűlöletbeszéd. Nem zsidóellenes. Van, hogy filozófusok ellen, a CEU ellen, a migránsok, muszlimok, a melegek, romák ellen, vagy konkrét emberek, európai politikusok, vagy éppen Soros ellen szól. Történelmi tapasztalatai szerint a zsidó közösség a gyűlöletbeszédet társadalmi betegségnek tartja, ami minden kisebbségre veszélyes. Tudjuk, ha egy társadalomban a gyűlölet energiái feldúsulnak, az képes bármely kisebbség ellen aktivizálódni. A másik ok, a történelem átírásának a szándéka. Közösségünk holokausztot megélt tagjainak nehéz volna megmagyarázni Horthy Miklós kiválóságát. A zsidó közösség tagjai tapasztalták Horthy múlhatatlan felelősségét abban, hogy Magyarország eljutott a holokausztig. Tudjuk, Horthy nem háborús bűnös, de azt is: az ország vezetőjeként felelős 600 ezer zsidó vallású magyar állampolgár meggyilkolásáért. Azt se próbálja senki elmagyarázni nekünk, hogy a felelősség kizárólag a németeket terheli. A túlélők arra emlékeznek, hogy deportálásuk során az első német katonát Auschwitzban látták, addig mindent a magyar hatóságok intéztek. Nem szabadna szobrot állítani azoknak, akik részesei voltak ennek a folyamatnak. Sok kormányhoz közel álló történész ellenkező véleményét nem tudjuk elfogadni. Három okot említett. Igen, úgy érzékeljük, a hatalom a zsidó közösség megosztására törekszik. Nézetünk szerint a zsidóságon belül kell eldönteni, ki képviselje a magyarországi zsidóságot. Ez a mi ügyünk, a mi feladatunk, nem külső erők dolga. A közösségen kívülről más nem mutathat rá senkire, hogy mától fiam te vagy a zsidók képviselete. Tisztában vagyok azzal, hogy sok a belső vitánk akár a szekuláris többséggel, akár a nem Mazsihisz-hez tartozó közösségekkel. A vitákat képesek vagyunk nyitottan fogadni, egyedül egy dologban nem kívánunk partnerek lenni: a hatalom nem mutathat rá egyik zsidó közösségre sem, s nem mondhatja, hogy téged fogadlak el képviseletnek. Gondolom, Köves Slomóra és az EMIH-re gondol. Akkor Weber üzenetének a címzettje is megvan. Gondolhatja. Látom, ahogy a magyar kormány helyzetbe akarja hozni azt az egyébként kicsiny közösséget, amelyik a chábád mozgalom részeként, erős kormányzati hátszéllel működik. Nem csak a pénzről beszélünk. Fontos azonban kimondani: az EMIH működése legitim Magyarországon, s lenne feladata is. A probléma ott kezdődik, amikor túl akarnak terjeszkedni ezen, és megpróbálnak úgy mutatkozni, mint ha ők lennének a magyarországi zsidóság képviselete. Az Auschwitzba vezető út kis lépésekből állt. Nem érvényes-e ez a gyűlöletbeszédre, vagy a Soros-plakátokra? Igyekszünk nem hiszterizálni a történteket, pedig tudom, hajlamosak vagyunk rá. De a dolog nyilvánvalóan bánt bennünket. Nem csak a zsidó közösség hajlama ez. Jobb az antiszemita minősítést a dolgok végére hagyni, előtte érdemes elemezni a folyamatokat. Sok vitám volt emiatt. A Soros-kampány ellen keményen felléptünk. Nyílt levelet írtunk Orbán Viktor miniszterelnöknek, kértük, azonnal hagyja abba. De nem azzal indokoltuk a kérést, hogy a kampány antiszemita, mi nem minősítettünk. A Soros kampány potenciális hatására hívtuk fel a figyelmet, amit iszonyatosan veszélyesnek tartunk. Látszólag képtelen kérdés, de melyik a veszélyesebb: ha az utcán csattogó bakancsos emberek trappolását látja, vagy ha a közönség tudatalattijába elültetik a nemzet ellenségének plakátképét. Aki „mellesleg” zsidó. Nekem erről a berlini holokauszt-emlékmű jut eszembe. Az a szimbólumrendszer, amely leírja azt az őrületet, ami Németországból, az egykori demokratikus, liberális, felvilágosult országból diktatúrát volt képes csinálni. Az emlékmű sok száz sírméretű kőtömbből áll, egy hatalmas téren. Amikor az ember gyanútlanul besétál a kissé lejtő úton a kövek közé, egyszer csak körbenéz és az öt méter magas betonoszlopok, már eltakarják a napot. Ott áll, a sötétség közepén és valójában észre sem vette, hogyan jutott a fényből oda. A legveszélyesebbnek ezért azt tartom, ha hamis ideológia kezd úrrá lenni a társadalomban. Megszólalni ilyenkor emberi és állampolgári kötelesség. Elmesélek egy történetet. Egy 16 éves fiút, akinek a gyermekei, unokái ma itt élnek a Soros-plakátok alatt, 1944 karácsonyán, az utcán elfogott két nyilas. Az egyik agyon akarta lőni, de a másik, megszólalt, hagyjuk, hiszen ez gyerek még. Szóval, ez a fiú, kiben bízna meg inkább: a demokratikus, őt is védő törvények rendszerében, vagy abban, hogy az őt megmentő ember jobb- vagy ballábbal kelt-e fel reggel? Rendkívüli módon hiszek a demokráciában. Úgy gondolom, hogy egy normális demokratikus államnak a felépítése, szervezetei, kontroll mechanizmusai képesek megvédeni az ország állampolgárait. Mindegyiket, bármelyik kisebbségről beszéljünk. Akár a többségről, akár a zsidókról, akár a másokról van szó. Nem akarom bírálni az izraeli kormányfőt, mert Orbán Viktor szerint, aki Izrael Állam politikáját bírálja az antiszemita, ami persze marhaság, mert a meghatározott időre választott politikai végrehajtó hatalmat azonosítja a nemzettel, de Benjamin Netanjahu – amikor tavaly itt volt – nem vette ezt észre? Vagy két autoriter politikai barátsága és Soros-utálata felülírta, amit látott? Nem szívesen kritizálom se Izrael miniszterelnökét, se Izrael Államot… Ezt nem kívántam, nem is volna méltányos. …de azt tudom és látom, hogy Izrael valódi demokrácia. Mindenki szabadon elmondhatja véleményét, van hatalomtól és pártoktól független médiarendszere, a demokratikus kontrolloknak köszönhetően törvénytelenül nem működhetnek sem állami intézmények, sem vezetőik. Izraelben „nagyonsokpártrendszer” van, a belső kritika pedig erős és hangos – vicces lenne ezt antiszemitizmusnak mondani. Budapestről nekünk persze óvatosabbnak kell lennünk. Európa békéjéből nehéz kritizálni egy olyan országot, amely állandó életveszélyben, háborús környezetben él. Netanjahu látogatásakor ezért finoman kértük, jobban figyeljenek Izrael és a diaszpóra kapcsolatára. Tartalmában ez nem volt unikális, a világ valamennyi diaszpórájában ugyanezzel a problémával küzdenek – még az amerikai diaszpórában is. Ami talán sokkoló volt, hogy mindezt szemtől szembe mondtuk el neki. De azért ő mégiscsak Izrael kormányfője, Ronald Lauder pedig – aki Orbánt dicsérte – mégis a Zsidó Világszövetség elnöke, ők a világ zsidóságának legnagyobb szavú vezetői. Ön a berlini kőtömb-sírokról beszél, az Auschwitz felé vezető út lépéseiről, csoda-e, ha a magyar zsidó közösséget kiveri a víz? Bízom benne, hogy az az út ma nem létezik. Bízik benne… Bízom és megteszünk mindent, hogy ne létezhessen. Ez mindannyiunk felelőssége, nem csak a zsidóké, mindenkié. Magyarországnak konszolidált demokratikus úton kell haladnia, amely lehet jobboldali konzervatív, vagy baloldali, számunkra ez nem pártpolitikai kérdés. Biztosítani kell minden magyar állampolgárnak a biztonságot, az emberi méltóságot, az emberi jogok érvényesülését. Ez a lényege az államnak. Ha Adorno szerint Auschwitz után nem lehet verset írni, akkor Auschwitz után normális ember nem lehet antiszemita, mert az emberellenes. Nem létezhet már „szalonzsidózás”. De eddig csak a zsidóság szemszögéből néztük a dolgot. Nézzük a kormány szemszögéből. Mit kezd a kormány a magyar zsidó közösséggel? A kalap a zsinagógában a semminél több, de talán kevesebb a kelleténél. A magyar zsidóság fontos az országnak. Vissza lehet menni Szent Istvánig, hogy megnézzük, mivel járult hozzá a sokszínűség Magyarország fejlődéséhez. Zsidók és nem zsidók magyarországi szimbiózisa az ország művészetének, mindenkori modernizálódásának hozzáadott értéke. Akkor én e mellé odateszem az antiszemiták legutóbbi kitüntetését, ami ellen a Mazsihisz is tiltakozott, a Szabadság téri emlékművet, a Soros-plakátokat. Közben pedig önnel együtt emésztem magam a berlini emlékművön. Visszatérnék Manfred Weber látogatására. Leírtam neki a helyzetet, a pozitív kapcsolatunkat a kormánnyal és a létező komoly emlékezetpolitikai konfliktusokat. Közben a hivatalos megemlékezéseken hibátlan beszédeket hallunk. Ma már a magyar kormány szinte minden tagja elismeri a magyar állam történelmi felelősségét. Áder János köztársasági elnök Auschwitzról, mint a legnagyobb magyar temetőről beszélt, meg arról, hogy magyarok öltek magyarokat. Ezzel együtt, s emlékeztetem az EMIH-ről mondottakra is, nem gondolja, hogy indokolt az az érzés: a magyar zsidóság játékszer valamiféle politikai játszmában? Európában sok száz éve minden kisebbség lehet a hatalom játékszere. Ki lehet ezt így mondani? Webernek deklaráltuk, hogy konfliktusaink a magyar kormánnyal nem antiszemita indíttatásúak. Azaz de facto megvédtük Orbán Viktort az antiszemitizmus vádjától. Ennek tudatában elég megrázó volt, hogy Weber távozása után szembesültünk két bevallottan antiszemita, rasszista ember kitüntetésével. Iróniával válaszoltunk, annyira groteszk a történet. Akkor játékszerek, vagy sem? Ilyen történetektől a zsidó közösség frusztrált lesz, ebben a kormánynak nagy a felelőssége. A Mazsihisz a legnagyobb magyar zsidó közösségként szervesen integrálódott a magyar társadalomba, nem fordulhat elő, hogy ne legyen érdemi kapcsolata a kormánnyal. Most választások lesznek a Mazsihisz-ben, a megválasztott elnöknek kell a konfliktusokat együttműködésre váltania. Közben meg kell tartanunk önállóságunkat, büszkeségünket, függetlenségünket.

Névjegy

Heisler András 1955-.ben született Budapesten. Mérnök-közgazdász, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, a Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus alelnöke.1985 óta aktív a budapesti zsidó közéletben. 1990-ben választották be a Dohány utcai zsinagóga elöljáróságába, aminek 2011-ig volt tagja. 1993-ban a Mazsihisz 1995-ben pedig a Budapesti Zsidó Hitközség vezetőségébe is bekerült. 1999-ben választották meg a Mazsihisz alelnökévé, majd 2003-ban az elnökévé. Pozíciójáról 2005-ben lemondott. A Mazsihisz vezetőségébe 2011-ben tért vissza, aminek 2013-ban lett másodjára is az elnöke. 2015-ben újraválasztották. 2011-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, amit 2016 augusztusában Bayer Zsolt kitüntetése miatt visszaadott.    

Frissítve: 2019.03.23 07:30

Kacsintgat a Jobbik az Európai Néppárt felé

Publikálás dátuma
2019.03.23 07:30

Fotó: Népszava/ Vajda József
Gyöngyösi Márton listavezető elképzelhetőnek tart olyan forgatókönyvet, hogy pártja felvételét kéri az EPP-be.
A Jobbik képviselői eddig a függetlenek között ültek az Európai Parlamentben. Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese és EP-listájának vezetője lapunknak elmondta, hogy az uniós választást követően szeretnének egy olyan „jobbközép, konzervatív pártcsaládhoz csatlakozni”, amelynek értékrendje közel áll a Jobbik elveihez. Gyöngyösi jelenleg rendkívül képlékenynek látja a helyzetet, nehéz kiszámítani, hogy melyik politikai irányvonal milyen szavazói támogatottságot tud majd maga mögött. Több mint valószínű azonban, hogy a májusi választást követően átalakulnak az erőviszonyok az Európai Parlamentben. A politikus sorsdöntőnek nevezte a választást, szerinte eldől, milyen irányba megy tovább Európa. A Jobbik számára – mondta az EP-lista vezetője – az előttünk lévő két hónapban a kampány és a lehető legjobb eredmény elérése az elsődleges, azzal, hogy melyik pártszövetséghez akarnak tartozni, ráérnek május végén, az eredmények ismeretében foglalkozni. Már csak azért is ehhez tartják magukat, mert még a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy a Jobbik előre pozíciókért lobbizik – hangsúlyozta Gyöngyösi Márton. Tavaly nyáron a Jobbik már kacérkodott a gondolattal, hogy idővel felvételét kéri az Európai Néppártba (EPP). Sneider Tamás pártelnök az Azonnali.hu-nak adott interjújában ugyanakkor elvetette azt a lehetőséget, hogy a Jobbik egy frakcióban üljön a Fidesszel, „annyira különbözik a két párt politikája”. A kérdés – anélkül, hogy a Jobbik szándéka konkrét formát öltött volna – lekerült a napirendről. Most, hogy felfüggesztették a Fidesz tagságát (és a magyar kormánypárt esetleges kizárása is a lehetőségek között van) ismét terítékre kerülhet az ügy. Lapunk úgy értesült, hogy a Jobbik már folytatott „puhatolózó tárgyalásokat” az Európai Néppárttal, de Gyöngyösi szerint ez a megfogalmazás nem pontosan fedi a valóságot: személyes ismeretségek révén informális kapcsolatfelvételek történtek. Ezek a találkozások nem nevezhetők a tagfelvételi kérelmet előkészítő tárgyalásoknak – mondta. Céljuk elsősorban az volt, hogy minél szélesebb körben megismertessék programjukat, bemutassák, a Jobbik milyen „vízióval rendelkezik az Európai Unióról és az EU-ban helyet foglaló Magyarországról”. „El tudok képzelni ilyen forgatókönyvet” – jelentette ki Gyöngyösi Márton arra a kérdésünkre, mennyi realitását látja annak, hogy a Jobbik végül felvételét kérheti-e az Európai Néppártba. Ehhez arra is szükség van – tette hozzá –, hogy az Európai Néppártban tisztuljon a kép, eltűnjenek a jelenleg meglévő törésvonalak.

Messziről indulnak

Nem tudom, mit szívnak, de láthatóan hatásos, szóval inkább azzal kereskedjenek, mert ha illegális is, sikeresebbek lesznek vele, mint a politikában – tavaly nyáron így reagált a Jobbik felvételét firtató kérdésre Pedro Lopez de Pablo, az Európai Néppárt képviselőcsoportja sajtófőnöke a Magyar Hírlapnak. Lapunk is kereste a sajtófőnököt, aki nem cáfolta, hogy ezeket a kifejezéseket használta. A Jobbikban sem váltott ki osztatlan lelkesedést, hogy Sneider Tamás pártelnök megpendítette az Európai Néppárthoz való csatlakozás lehetőségét. Szávay István jobbikos parlamenti képviselő a Népszavának elmondta: a maga részéről nem ért egyet azzal, hogy a Jobbik felvételét kérje az Európai Néppártba. Kifogásolta azt is, hogy a csatlakozási szándékról nemcsak döntés nem született, hanem még érdemi vita sem volt. (Szávay időközben – egy antiszemita kijelentéseket tartalmazó hangfelvétel nyilvánosságra kerülése miatt – megvált mandátumától.) Annak érzékeltetésére, hogy mekkorát változott a világ, egy hír 2013-ból: a francia Nemzeti Front közös szélsőjobbos frakciót hozna létre az Európai Parlamentben, de abban nem számít a Jobbikra és a görög Arany Hajnalra. Akkoriban tehát még Marine Le Pen, a Nemzeti Front (ma már Nemzeti Tömörülés) vezetője is túlságos szélsőségesnek tartotta a Jobbikot, és együtt emlegette a görög neonáci párttal.

Frissítve: 2019.03.23 07:32