Vámos György: Fehér folt 1956 történetében

Publikálás dátuma
2018.02.10 08:25
A BEM TÉREN - Az október 23-i tüntetés tervezett végpontján a tömeg nem oszlott fel, a Parlamenthez indult FOTÓ: FORTEPAN/FARAGÓ

Múltkor e-mail-ben jelentkezett egy kollégám, és megkérdezte a véleményem egy nemrég megjelent kötet egyik részletéről. Kozák Gyula Kész a leltár című munkájáról van szó, a Balassi Kiadó gondozta, s az 1956-os Intézet számára Vásárhelyi Miklóssal készített interjúja nyomán született. Vásárhelyi kedvesen mosolygó fényképe illusztrálja a címlapot. Élete kemény, nehéz időszakokat ölel fel. Ezek egyike az 1956 október-novemberi néhány napos eseménysorozat, amely persze korábban kezdődött és évtizedekig meghatározta Vásárhelyi Miklós életét. A könyv egyik - látszólag jelentéktelen - részlete éppen október 23-án játszódik.

Losonczy Géza lakásán vagyunk, ott van Nagy Imre, Ujhelyi, Jánosi, Gimes és Vásárhelyi. Az előző esti eseményekről beszélnek, mindenki tud a készülő tüntetésről. Nagy Imre rosszkedvű, ellenzi a tüntetést, még az sem villanyozza fel, hogy – egy telefonáló szerint – a csepeli prolik bemennek a városba, és szétverik az egyetemistákat. A 162. oldalon ez olvasható:

"Miközben a beszélgetés zajlott, Földes telefonált a Rádióból, és közölte, most kapták a hírt, hogy Piros (László, a belügyminiszter – V. Gy.) betiltotta a tüntetést. Nagy Imre a fejéhez kapott, és nagyon kétségbe volt esve, hogy most aztán mi lesz, vér fog folyni. Kifejezetten pánikhangulatba került. Mi azonban egy percig nem gondoltuk, hogy ez megtörténhet! Nagy nem érzékelte, hogy mennyire demoralizált az egész apparátus, hogy milyen nehezen fognak találni olyan embereket, akik egy ilyen parancsot végrehajtanának, hogy mennyire menekülni fog mindenki a felelősségétől. Egy óra múlva beszéltem Földessel, aki csak annyit mondott, hogy – mintha mi sem történt volna – a fiatalok megindultak, a tüntetés megkezdődött. Erre mondtam neki, mondják be, hogy Piros engedélyezte a tüntetést, mert most ez a legjobb. Földes nagyon vagány fiú volt, és meg is csinálta, be is mondatta a rádióban. Utána aztán nagy vizsgálatok indultak, hogy honnan jött a hír, de persze el lett mismásolva a dolog, mert akkor már más volt a gond.

Benke Valériát, aki akkor a rádió elnöke volt, felelősségre vonták, s ő azt mondta, hogy megindítja a fegyelmit. De marha nehéz lett volna bármit is csinálni, miután sűrű tömegekben rajzottak az emberek, és ha mégis betiltják a tüntetést, rögtön lőni kellett volna. Az események rohantak tovább, és nem volt idő kivizsgálni a Rádióban, hogy ki mire adott utasítást.”

Így emlékezett Vásárhelyi Miklós. Sok évvel később, 1990-ben, egy egészen más országban Acsay Juditnak adott interjút egy másik volt rádiós, Erdős Péter, a későbbi popmenedzser. Az Acsay-interjúban mondta el először nyilvánosan, hogy - Vásárhelyi ötletére - rádiós kollégájával, Földes Péterrel együtt ő maga fabrikálta és szignáltatta Hartai Lászlóval, a rádió alelnökével beolvasásra azt a hírt, miszerint a belügyminiszter engedélyezte a korábban betiltott tüntetést.

Földessel és Vásárhelyivel készített interjúi alapján megerősítette a történetet Hegedűs B. András is „Azon a kedden” Spontán forradalom című írásában. (Beszélő, 1996/10.) Ha 1958-as elítélésekor mindez kiderül, Erdős aligha ússza meg másfél év börtönnel. A cikk vonatkozó részlete a folyóirat 67. oldalán olvasható:

„A történetről a rendszerváltásig az érdekeltek mélyen és megfontoltan hallgattak, rendőrségi vallomásaikban még csak nem is céloztak rá, tudatuk alá szorították a »csínyt«, nehogy egyszer is elszólják magukat. »Köteles« történetről van szó – felgöngyölítése esetén akasztófán fejeződött volna be. Először Erdős Péter (másfél évre ítélték) – a történet egyik főszereplője – címében ötvenhatra egyáltalán nem utaló interjúkötetében (Hogyan készül a popmenedzser? Acsay Judit interjúja, 1990.) mondta el a nyilvánosság előtt. Vele párhuzamosan Földes Péter és Vásárhelyi Miklós (egymástól függetlenül) három évtized után ugyanígy emlékeztek az Oral History Archívumnak adott interjúikban.

NYOLCADRENDŰ VÁDLOTT - Vásárhelyi Miklós a Nagy Imre-perben; nem volt vádpont a tüntetés engedélyezése FORRÁS: NÉPSZAVA

NYOLCADRENDŰ VÁDLOTT - Vásárhelyi Miklós a Nagy Imre-perben; nem volt vádpont a tüntetés engedélyezése FORRÁS: NÉPSZAVA

Amikor Földes Péter, a Magyar Rádió munkatársa (13 évre ítélték) annak a keddnek a délelőttjén telefonon tájékoztatta a Losonczy Géza lakásán politikai barátaival tárgyaló Vásárhelyit, hogy a tüntetés megkezdődött, Vásárhelyi hirtelen ötlettől vezérelve azt tanácsolta Földesnek, mondja be a rádió, hogy a belügyminiszteri tilalmat feloldották. Ezzel elkerülhető a fegyveres testületek beavatkozása, a rendőri brutalitás, elhárul a vérengzés veszélye. Ma már nehezen rekonstruálható, hogy Földes a történelmi pillanat hevében feltételezte-e hogy Vásárhelyi valamilyen hivatalos szerv nevében beszél. Földes mindenesetre megfogalmazza a betiltás visszavonásáról szóló rövid hírt, majd Erdős Péterre bízza, hogy a hírt szignáltassa-engedélyeztesse Hartai Lászlóval, a rádió alelnökével. Hartai – megbízva Erdősben – gondolkodás nélkül – engedélyezi a hír bemondását. 14 óra 23 perckor megszakítják a Fiatalok zenei újságja című műsort, és a tüntetés tilalmának feloldásáról értesül az ország.

A gogoli tréfa, a csíny, amelyből államcsíny is lehetett volna, sikerült, de komoly szerepet az események további alakulásában nem játszott, már csak azért sem, mert a békésen felvonuló diákokat a kékparolis karhatalom bizonyára még nem verte vagy lőtte volna szét kedden délelőtt vagy délután. Így ez a tudatosságra utaló beavatkozás lényegében megrekedt az általános spontaneitás keretein belül, mint minden azon a napon.

(Mindazonáltal ez a történelmi epizód még mindig fehér foltja a történelemnek. Ugyan Benke Valéria, a rádió akkori elnöke a pártközpontból a rádióba visszatérve tudta, hogy a rádióban bemondott újabb utasítást nem hagyta jóvá a párt legfelső testülete, a felelősségre vonás elmaradt, és sajátos módon sem vizsgálat, sem vád tárgyává nem tették a Nagy Imre és társai elleni bűnügyekben. Hogy a »tettesek« miért feledkeztek meg róla – nyilvánvaló, hogy a rádió fejüket veszített vezetői – még magyarázható, de hogy az újjászervezett állambiztonság miért nem kísérelte meg felderíteni a Nagy Imre »csoport« talán egyetlen ilyetén tudatos cselekményét – rejtély.)"

Egy Vásárhelyivel és Földessel folytatott, jóízű délutáni beszélgetés során később magam is találkoztam a történettel. Kérésemre magnóra is elmondták nekem. Vittem is a 168 Órához, a heti szerkesztő azonban meglehetősen távolságtartóan fogadott. Soha nem jelentkeztem anyaggal a műsornál, a felelős szerkesztő éppen nem volt ott, ami a magnóról elhangzott, meglehetősen idegen lehetett a számára. Legközelebb akkor vettem elő az anyagot, amikor 1996. október 23-án 12.30-kor, önálló műsorként a Kossuth rádióban Ki engedélyezte a tüntetést? címmel sikerült közreadni. Azóta több, mint 20 év telt el, s amikor most kollégám megkeresett, arra már nem emlékeztem, hogy elhangzott, csak az egykori elutasítás jött elő. A műsorról egyszerűen megfeledkeztem. Mást kerestem, amikor a régi műsorok címeit néztem, s szinte rám kiáltott a műsorcím.

Kollégám közben megkérte 1956. eseményeinek egyik szakértőjét, kiváló ismerőjét, hogy mondjon véleményt a Kozák-kötetben olvasottakról. „Ez így teljességgel valószínűtlen – olvasható a szakértő válaszlevelében. – Nem tudom megmagyarázni, miért mondta ezt Vásárhelyi Miklós, akire valóban nem volt jellemző az efféle kitaláció. (…) Nem beszélve arról, ha ez így lett volna, azt felrótták volna neki a perben. De nem rótták fel.”

Szerintem pedig azért mondta, mert így igaz. Hogy a perben kire, mit terhelt a vádhatóság, az számos megfontolás eredménye volt. Az biztos, hogy amiről nem tudtak, azért nem is vehettek elő senkit. Márpedig a tüntetés engedélyezéséről ugyan mindenki tudott, de emiatt senki nem nyomozott. Innen az 1956-os tüntetés tilalmának, illetve feloldásának történetét mindenki kiegészítheti saját emlékeivel, meditálhat azon, hogy hiszi-e a szemtanúk most felsorolt emlékezéseit. Eldöntheti, hogy saját emlékeivel szinkronban vannak-e az elmondottak.

Témák
1956

Behódolók és hódoltatók

Publikálás dátuma
2019.02.21 21:03

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Ritka szerencse, hogy olyan könyv kerül a kezükbe, amely olvastatja magát. Még ritkább, ha a könyv annyira fellelkesíti az olvasót, hogy az a befejezése után elölről kezdi az egészet. Spiró György a saját bevallása szerint ritkán dicsér, pláne a szerző jelenlétében, ám szerda este az Írók Boltjában ezt tette: már másodszorra jár Murányi Gábor újságíró, történész könyvének a végén. A sajtó szövedéke című, a Kronosz Kiadó gondozásában megjelent kötet huszadik századi sajtóhistóriákat idéz meg az 1920-as évektől napjainkig, Murányi Gábor harmincéves munkájának a gyümölcse. – Részben annak a története, hogy minden korszakban önként, dalolva vagy kényszerből bőven akadtak olyan újságírók, akik behódoltak az aktuális rendszernek – mondta Murányi Gábor a könyvbemutatón. Murányi nemcsak a sajtóarchívumok aranybányáit kutatta, hanem a levéltárakban annak is utáni járt, kik voltak a hódoltatók, és a sajtó olykor kevésbé ismert hőseit, szemtanúit, a sorok közötti írás gyakran álneves szerzőit is felkereste. A történészi szemléletet, a tények szenvedélyes szeretetét helyezte előtérbe – méltatta Spiró a szerzőt. A sajtó szövedéke rendkívül csábítóan kezdődik: megidézi a Horthy-rendszer sajtóját, mit és hogyan írtak Sztálin születésnapjáról, halálának „megünnepléséről” vagy Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjáról. – Az ember hajlamos arra, hogy elődei disznóságait iróniával, gúnnyal szemlélje, de ennek a könyvek a közepe táján elkezdenek sorjázni a pozitív hősök, szerethető figurák – tette hozzá Spiró György. Murányi Gábor tizenhat és fél évig volt a Magyar Nemzet újságírója, hőseinek, történeteinek egy részét ennek a viharos sorsú lapnak a múltjából idézi meg. Ilyen például Sibelka-Perleberg Arthur, aki inkognitóját mindvégig megőrizve, Tempefői, illetve Lénárd János álnéven publikált az 1940-es években. II. Bajor Lajosról írt egész oldalas cikket Őrült vagy cézár? címmel úgy, hogy abban bárki ráismertetett Hitlerre. A náci diktátort Weninger Antal (aki legtöbb írását Bánfalvy Szilárd néven jegyezte) is a tollhegyére tűzte: „A paranoiás sokszor éveken, évtizedeken át vezető szerepet játszhat (…), mindenkor logikus, olyakor imponálón éles gondolkodásúnak látszik” – olvasható a paranoiásokról írt orvosi szakcikkében. A sajtó szövedékében olvashatunk a „leülő emberekről” is, akik sajtóperek idején vállalták a börtönt a beperelt cikkek szerzőit óvva, továbbá a Népszava legendás cikkéről, amely „mélységes megrendeléssel” tudósított Sztálin betegségéről, újságok megpuccsolásáról, megszüntetéséről és összevonásáról, előfizetői listák ellopásáról, is. Spiró György szerint akár az 1930-as, akár az 1960-as évek újságait lapozzuk fel, ugyanolyan mondatokra bukkanhatunk, mint a mai magyar sajtóban. − Ez annyira nem jó, de mindenesetre azt mutatja, hogy Magyarország folytonos, nem megy sehová – mondta az író.  

Lehet jelentkezni a tao-pénzekért

Publikálás dátuma
2019.02.21 19:26
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Mától lehet beadni az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatásra vonatkozó igénybejelentést - jelent meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) weboldalán. A tao január 1-i megszüntetése után a tavalyi adóösszegnek megfelelő 37,5 milliárd forint elosztásáról a minisztérium által kijelölt kulturális grémium dönt. Az igénybejelentéseket a színház- és táncművészeti kategóriákban a beérkezéstől számított 30 napon belül, a zeneművészeti kategóriában a Nemzeti Komolyzenei Stratégia elfogadását követően bírálják el.
Szerző
Témák
TAO