Mecénások Klubja;Németország;Berlin;nagykoalíció;Martin Schulz;

2018-02-12 06:32:00

Hatott Schulz fenyegetése

A németek nagyobbik része azt reméli, hogy a szociáldemokrata tagság megszavazza a nagykoalíciót. A Bild am Sonntag által közölt felmérés szerint, amelyet az Emnid iroda végzett, nem kérdés, hogy létrejön a nagykoalíció. A kutatás szerint ugyanis a szociáldemokrata szavazók 84 százaléka támogatja a kereszténydemokratákkal való további négy évig tartó közös kormányzást. Az uniópártok támogatói esetében ez az arány még magasabb, 87 százalékos. Összességében a németek 38 százaléka utasítja el a nagykoalíciót.

Egyre több részlet derül ki a koalíciós tárgyalások utolsó napjáról, amely felettébb drámaian zajlott. Martin Schulz, a szociáldemokraták távozó elnöke nyíltan a tárgyalások megszakításával fenyegetőzött – értesült a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung. Hajnali 1 óra 30 perckor azt közölte, „ez esetben meg kell szakítanunk a megbeszéléseket”. A vita a tárcák elosztásáról zajlott. Horst Seehofer, a CSU elnöke először a pénzügyminisztériumot követelte magának, később a munka- és szociális ügyi minisztériummal is beérte volna, ám ezeket az SPD akarta magának. Schulz fenyegetése után a küldöttségek fel is függesztették a munkát, s a három pártvezető beszélt a "hogyan tovább?"-ról. Angela Merkel kancellár arról győzködte a többieket, nehéz lesz megmagyarázni a közvéleménynek, hogy csak amiatt nem jöhetett létre az új kabinet, mert képtelenek voltak elosztani a tárcákat. Schulz azonban kitartott a fenyegetése mellett, s összehívta az SPD vezetését. A szociáldemokrata elnökség azonban elutasította a nagykoalíciós tárgyalások felfüggesztését. Ellenjavaslatot tettek az asztalra, amely a munka- és szociális ügyi minisztérium feldarabolását irányozta elő, ezt azonban az uniópártok utasították el.

A helyzet odáig fajult, hogy Seehofer bejelentette, nem akar a kormány tagja lenni, s nem kíván a nagykoalíció megalakulásának útjába állni. Ez már hajnali 3 órakor zajlott. Schulz fenyegetése végül hatékonynak bizonyult, s Seehofer is jól járt, hiszen megkapta a belügyi tárcát. Németországban általános vélemény, hogy a koalíciós szerződés vesztese a CDU. A Die Welt felmérése szerint a megkérdezettek 74 százaléka véli úgy, hogy Angela Merkel pártja rosszul tárgyalt.