kézilabda;kézilabda BL;FTC-Rail Cargo Hungaria;Győri Audi ETO KC;

Győzelemmel feledtette a gondokat a Fradi és a Győr is

Mindkét magyar együttes, a címvédő Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria is meggyőző fölénnyel nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

Lényegében az történt, amire számítani lehetett.

A hazai bajnokságban fej-fej mellett haladó páros, az FTC és a Győr is hozta a kötelezőt a BL középdöntőjének harmadik, szombati játéknapján: a 2. csoportban szereplő Ferencváros kilenc góllal, 31-22-re verte Dabason a rendkívül tartalékos kerettel, mindössze kilenc bevethető játékossal érkező német bajnok Bietigheim együttesét, az első hatosba besorolt Győr pedig 32-21-re nyert a Krim Mercator Ljubljana vendégeként. Sikerükkel a fővárosiak az egy héttel korábbi, metzi vereséget, az ismételten sérülések által tizedelt győriek pedig az újabb csapattárs elveszítését, Nora Mörk hétfői sérülését tudták feledtetni.

„A franciaországi vereség kissé rányomta a bélyegét erre a hétre, hiszen nem mostanában fordult elő legutóbb, hogy kikaptunk, ezért nehezebben is fogadtuk el, hogy Metzben pont nélkül maradtunk. Noha Gábor (Elek, a zöld-fehérek edzője – a szerk.) nagyon biztatott minket, hogy nem szabad elkeserednünk, mert egy jó Metztől kaptunk ki, el kell ismerni, hogy akkor nem játszottunk elég jól, most viszont, bár az elején nehezen lendültünk bele, a kezünkben tartottuk a mérkőzést” – mondta a Népszavának a németek legyőzését követően az FTC és a magyar válogatott kapusa, Bíró Blanka. A találkozót ezúttal végigvédő hálóőr szerint a türelem volt a kulcsszó a Bietigheim ellen.

„Nagyon hosszú mérkőzés volt, láthattuk, hogy a Bietigheim folyamatosan hét mezőnyjátékossal támad, ez védekezésben nehéz feladat elé állított minket, hiszen ziccerig próbálták kijátszani a helyzeteiket, nekünk pedig türelmesnek kellett lennünk védekezésben is” – folytatta Bíró. – Ez fizikailag is kihívást jelentett, nagyon elfáradtunk, de a lényeg, hogy sikerült megszereznünk a két pontot – tette hozzá.

Való igaz, a szűkös variációs lehetőségek miatt a németeket felkészítő tréner már az egyébként telt ház, 2500 néző színe előtt lejátszott találkozó elejétől a hét a hat elleni támadójátékkal próbálkozott, ennek azonban meg is lett a böjtje: a budapestiek több olyan gólt értek el, amikor a labdát a saját térfelükről dobták be az üres kapuba (ebben a műfajban Kovacsics Anikó volt a legeredményesebb, aki háromszor talált be így). Az idő múlása egyértelműen a Ferencváros malmára hajtott a vizet, a szorosabb kezdeti állás után nem sokáig volt kérdéses a győzelem sorsa.

A Győr szlovéniai sikerének záloga a lapunk szombati számában nyilatkozó Tomori Zsuzsanna által is említett „feszes védekezés” volt, amelynek köszönhetően a 10. minutumban már 5-1-re elhúzott a sorozat aktuális bajnoka. A hétfőn megsérülő Mörkön kívül a német Anja Althaust, a brazil Eduarda Amorimot és a betegség miatt kimaradó Bódi Bernadett is nélkülöző ETO az első játékrész után 15-12-re vezetett, a térfélcserét követően pedig tíz percig nem kapott gólt, így Ambros Martín vezetőedző már a jövő reménységeit is kipróbálhatta: pályára lépett a 18 esztendős Fodor Csenge mellett az ezredforduló után született páros, Pál Tamara és Afentaler Sára is.

A papírforma-sikerek után a héten a hazai ligában szerepelnek a magyar BL-csapatok, a nemzetközi kupasorozatban viszont legközelebb mindkettejükre a szombatinál komolyabb, a középszakasz végeredményét is meghatározó feladat vár: az FTC február 24-én a Buducnost Podgorica vendége lesz, a Győr pedig két nappal később a CSM Bucuresti együttesét fogadja.