Hoppál Péter;Bíró Károly;

2018-02-12 15:54:00

Hoppált akarja legyőzni a független polgármester

Bíró Károly, Kozármisleny független polgármestere jelölteti magát Baranya 2-es számú választókörzetében, az áprilisi országgyűlési választáson. Ebben a körzetben Hoppál Péter nyerte Fidesz-KDNP színekben a 2014-es választást, és a kulturális államtitkárként szolgáló pécsi politikus újra harcba száll a képviselői posztért. Az 50 éves, mérnöki és jogi végzettséggel rendelkező Bíró tudósítónknak elmondta, hogy csak az esetben indul el, ha a létrejön mögötte egy erős ellenzéki összefogás. Ha viszont a kormány leváltását megcélzó választók – a felmérések szerint – inkább egy másik jelöltet támogatnának, akkor visszalép, és a nálánál esélyesebb aspiráns mellé áll ő maga is. A baranyai 2-es körzet szavazóinak többsége Pécsett él, így a fő kérdés, hogy Bíró meg tudja-e szólítani a pécsieket.

A Péccsel szomszédos, Kozármisleny a megye egyik lefejlődőképesebb települése, a 6 ezer lelkes városnak sosem volt adóssága, ami annak köszönhető, hogy Misleny – amit több ciklus óta függetlenek irányítanak – sosem fogott kivagyi, túlméretezett beruházásokba. Azt egyelőre nem tudni, hogy a parlamenti bejutásra esélyes ellenzéki pártok hajlandók-e Bírót támogatni. Ugyanakkor az összefogás sanszait erősíti, hogy ebben a körzetben a Fidesz-KDNP tandem verhetőnek tűnik, hisz 2014-ben alig négy százalékkal nyert Hoppál, s az elmúlt években Pécs és környékének gazdasági potenciálja, az itt élők perspektívája tovább gyengült. Ismert, hogy Pécs másik körzetében - a baranyai 2-esben - már van az ellenzéki összefogásnak egy közös jelöltje, a fideszes múltú, ám a kormánnyal karakteresen szembe forduló közgazdász, Mellár Tamás személyében.