Pesti abszurd

Ha nagyon lecsupaszítjuk, akkor a pihenéshez való jog csap ma össze a vállalkozás jogával az Alkotmánybíróság előtt. Az előbbi lenne a tétje a most vasárnapra kiírt népszavazásnak: a VII. kerület minden lakója szavazhat arról, hogy legyen-e ismét záróra a bulinegyeddé lett Belső-Erzsébetvárosban. Az utóbbit pedig az az ismeretlen indítványozó vetette fel, aki az éjféli zárórát látja aránytalan korlátozásnak, összevetve a vállalkozóktól beszedett különféle adókkal és járulékokkal.

Hogy hogyan dönt az Alkotmánybíróság, s ha lesz egyáltalán népszavazás, az milyen eredményt hoz, hamarosan megtudjuk. Viszont ezen a ponton érdemes még egyszer rögzíteni: abszurdum, hogy egy ilyen kérdésnek efféle kiélezett jogvitában kell eldőlnie. A képviseleti demokráciában ugyanis minden eszköz adott lett volna, hogy az érdekeltek értelmes egyeztetéssel konszenzusra jussanak, akár már évekkel ezelőtt.

Helyi önkormányzatnak hívják azt a szereplőt, amelyet a helyzet végtelen eldurvulásáért a felelősség terhel. A polgárok választott vezetőinek korrupt mivoltán és nemtörődömségén múlt, hogy az épített örökség romosan, felelős fejlesztési koncepció nélkül érte meg a XXI. századot; és ugyanebből fakadt, hogy értelmes és távlatos szabályozás helyett rászabadították a korlátozás nélküli aljaturizmust a lakónegyedre. Szinte gyerekes volt, ahogy éveken át menekültek a tetteket sürgető polgárok elől, az pedig pusztán az ő szövevényes elköteleződéseiket bizonyítja, hogy minden lehetséges módon lakók és kocsmárosok konfliktusaként próbálták beállítani az egyre nagyobb botrányt.

Még nem tudjuk, mit dönt az Alkotmánybíróság, azt sem, mi lesz a népszavazás vége. De ez az ügy azonban csak egy újabb bizonyíték amellett, hogy Budapestnek egységes, felelős, átláthatóan működő, távlatokban gondolkodni képes önkormányzati vezetésre van szüksége.

Szerző
2018.02.13 07:09

Játék a demokráciával

Rejtély, miért pont Latorcai Jánost hagyták magára párttársai múlt pénteken, a parlament rendkívüli ülésszakán. A jegyzőn kívül ő volt az egyetlen kormánypárti az ülésteremben. Persze levezető elnök ilyenkor is kell, Kövérnek rangon aluli volt a feladat, a szocialista Hiller és a jobbikos Sneider nyilván szóba se jöhetett, a három fideszes közül kellett választani. Életének 75. évében még megtiszteltetésnek is vehette, hogy ő maradt, s így Navracsics nyomdokaiba léphetett. 2006 emlékezetes őszén, amikor a Fidesz folyton kivonult az ülésekről, a frakcióvezetőt hagyták magnak, neki kellett a sárba taposnia Gyurcsányt, meg az akkori kormánypártokat. Latorcainak ehhez képest egyszerű volt a dolga: megadta a szót a napirend előtti felszólalóknak, aztán megállapította, hogy jé, nem is határozatképes az ülés, mindenki menjen haza. 
Lehet ironizálni a történteken, pedig nagyon súlyos ügyről van szó. Egyébként függetlenül attól, hogy az ellenzéki pártok miért kezdeményezték a nyári ülést, és hogy előtte meg utána ki milyen propaganda-célra használta a történteket. Itt ugyanis a már csak nevében létező Magyar Köztársaság már csak nyomokban fellelhető demokráciájáról van szó. Arról állítottak ki bizonyítványt - ismét - a tavasszal újabb négy évre megválasztott hölgyek és urak. Játszanak vele mind a 199-en, bár az a 38, aki legalább elment az ülésre, némileg enyhébb elbírálás alá esik. 
Orbán Viktortól tudhatjuk, hogy a Ház ellenzék nélkül is működik. Még első miniszterelnöksége idején közölte ezt, válaszul arra, hogy a szocialisták - tiltakozásul - kivonultak egy ülésről. Azt sem 2010-ben, sem az azóta megszerzett kétharmados többség birtokában egyszer sem mondta, hogy a parlament csak akkor működik, ha a kormánypártok úgy akarják. De minthogy az is tőle ismert, hogy a tettekre kell figyelni, ez nyilvánvaló. Akárcsak az, hogy a törvényhozó testület munkáját a gombokat egységesen nyomogató többség terepévé silányították. Miközben Orbán Viktor - bár időről-időre fellép a pulpitusra - fontos mondandóit nem az Országgyűlésnek tartogatja. Kötcsére kell figyelni, meg Tusványosra, s még az egyre laposabb évértékelők is tartalmasabbak, mint parlamenti beszédei. 
Minthogy a legfőbb vezető lényeges gondolatait hívei körében osztja meg - természetesen - a nagy nyilvánossággal is, az ellenzéki pártok tehetetlenül szemlélik az események alakulását. Sem ötletük, sem elképzelésük nincs arra, miképpen lehetne megtörni, netán ellensúlyozni a kormánypárti dominanciát. A sodródás és a beletörődés ugyan kényelmes, de egyre fogyatkozó táborukat ezzel aligha képesek meggyőzni arról, hogy bármikor is számolhatnak velük mint valódi alternatívával. 
A 2006-os választás előtti emlékezetes vitában - amelyben kétségkívül Gyurcsány győzött - Orbán fejtette ki: a nemzetnek nemcsak az az érdeke, hogy jó kormánya, hanem az is, hogy jó ellenzéke legyen. Függetlenül attól - tette hozzá -, hogy ki melyik oldalon van. Napjainkban mintha ez már nem is lenne érvényes. Minden elromlott.
Vagy ennyit érdemlünk?
2018.08.22 09:07
Frissítve: 2018.08.22 09:07

Kegyes aszály

A magyar gazdaságról nem egyszer leírtuk - legutóbb a kormány és a pénzvilág által oly nagyon várt felminősítés elmaradása kapcsán -: sérülékenyek vagyunk. A külpiacokat ért legkisebb sokk hatására a forint árfolyama nehezen követhető rángatózásra vált, amihez hozzászokni nem, de számítani rá annál inkább lehet. Arra azonban már kevésbé, hogy agrárgazdálkodásunk még haszonélvezője is lehet az Európai Unió meghatározó tagállamát, Németországot is sújtó természeti katasztrófának, az aszálynak. 
Magyarország tőketámogatást ugyan nem tud nyújtani - a bajor tartomány gazdánként 50 ezer euró vissza nem térítendő pénzt utal ki -, de a  gabonaszállítmányaink már útra készen állnak. Ezúttal senki sem vitatja, hogy eredeti magyar termékről van szó, nem kevés hozzáadott értékkel, amelyben persze a termésidőszak kedvező időjárásának is oroszlánrésze lehetett. Mivel kőkemény üzletről van szó, így azzal a kijelentéssel vajmi kevésre lehet menni, hogy Magyarország segítséget nyújtott a bajoroknak.
Az aszály természeti csapás, amelyet kontinensünkön még a szakemberek is hajlamosak elbagatellizálni. Intő jel lehet, hogy Németország egészében már 3 milliárd eurós kárról beszélnek, s ha nem avatkoznak be - nincs kétségünk, hogy meg fogják tenni -, akkor tömeges csődökkel kellene számolniuk. 
Vészesen apadó folyóink láttán érdemes felidézni, hogy az 1863-as aszálykor az Alföld legnagyobb részén nemcsak termés nem volt, de hiába próbálkoztak azzal is, hogy az állatokat messzi tájékokra elhajtsák, mert nem bírták volna ki a terelést. Elpusztultak, és éhínség tizedelte a vidék népét is. 
Manapság - legalábbis Európában - ilyesmire még nem kell számítani, ám elgondolkodtató, hogy a globális felmelegedés miatt a talaj vízszintje a Duna-Tisza közén már 6-7 méter mélyre süllyedt. Hosszú távon a kiszáradás jelei szaporodni fognak, nem véletlen, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat új, az aszály mértékét rögzítő szakértőkkel bővíti megfigyelői hálózatát. 
Ne feledjük: öntözni muszáj - amíg még lesz miből.
Mivel kőkemény üzletről van szó, azzal vajmi kevésre lehet menni, hogy Magyarország segítséget nyújtott a bajoroknak
2018.08.22 09:06
Frissítve: 2018.08.22 09:06