kézilabda;Bartha Csaba;Győri Audi ETO KC;

2018-02-14 06:55:00

A fiatalokra is figyelnének Győrben

Amint arról a tegnapi számunkban beszámoltunk, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdaklub hétfőn bejelentette a norvég páros, a világ- és Európa-bajnok átlövő Veronica Kristiansen és a beálló Kari Brattset, valamint az ugyancsak vb-győztes francia kapus, Amandine Leynaud szerződtetését. A keretalakítás ideje ugyanakkor még nem ért véget a Rába-parti klubnál, Bartha Csaba klubelnök ugyanis a Sport TV hétfő esti, Harmadik Félidő című műsorában azt is elmondta, hogy a jelenlegi csapatból a kapusposzton bevethető Kari Aalvik Grimsbö és a jelenleg sérült brazil balátlövő, Eduarda Amorim is marad a győriek alkalmazásában a következő szezonban.

„Nem volt szempont, hogy csak olyan játékost igazoljunk, aki még nem nyert Bajnokok Ligáját, de így jött össze. Az elmúlt négy évben háromszor győzött a Győr és jó érzés, hogy aki idejön, annak az a célja, hogy megnyerje a BL-t" - magyarázta Bartha, aki elárulta, hogy a következő évadban 16 fős lesz a játékoskeretük. A sportvezető hozzátette: próbálják a magyar szövetséggel karöltve megtalálni a módját, hogy a legtehetségesebb fiatal magyar kézilabdázóik megfelelően fejlődhessenek az NB I-ben. – Vannak olyan terveink, amikről most még nem szeretnék beszélni, nincs teljesen kiforrva az ötlet, de a fiatal játékosok versenyeztetését igenis meg kell oldani - közölte Bartha Csaba.

A bejelentések után egyetlen kérdőjel vár még kiegyenesítésre Győrben, Ambros Martín vezetőedző szerződése ugyanis a nyáron lejár. A hosszabbítás formalitásnak tűnik, legalábbis erősen meglepő volna a csapattal háromszor is Bajnokok Ligáját nyerő szakember távozása.

Kupadöntő Húsvétkor

Új időpontban, március 31-én és április 1-én rendezik a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét, amelynek a Papp László Budapest Sportaréna ad majd otthont. A két héttel „elhalasztott” első versenynapon a tegnap közzétett sorsolás értelmében összecsap egymással a címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria és a Győr, valamint a Siófok és az Érd, ezt követően alakulnak ki a Húsvét vasárnapjára sorsolt helyosztók párosításai.