Nemcsak a Valentinok, Asha is ünnepel

Publikálás dátuma
2018.02.14 10:35
A torta, az ünnepelt és kisöccse, Arun Fotók: MTI/Kovács Attila
Fotó: /

A 2013-ban született elefántborjú éppen a szerelmesek és Bálint napján jött a világra, így minden évben ezen a napon ünneplik a születésnapját. Az idei, ötödik évfordulóján Asha különleges, kifejezetten elefántízlés szerint készült tortát kapott - derül ki a Fővárosi Állat- és Növénykert tájékoztatójából. A tésztáját zabból, korpából és lisztből készített tortalapok alkották, a krém pedig réti széna szeletekből állt, díszítés gyanánt különféle zöldségeket és gyümölcsöket, többek között banánt és ananászt is tettek, az 5-ös szám pedig kenyértésztából készült

Asha természetesen nem egymaga kebelezte be az egész tortát, hanem jutott belőle a vele egy térben élő anyaállatnak, a 16 éves Angele-nek, valamint az ünnepelt tavaly novemberben született kisöccsének, Arunnak is. Sőt, még az apuka, a szomszéd kifutóban lakó, 17 éves Assam is kapott kóstolót a születésnapi csemegéből.

Az ünnepelt ötévesen már nem számít borjúnak, de még növésben van, és az ivarérettséget is csak évek múlva fogja elérni. A család legkisebb tagja, az alig több mint három hónapos Arun még elsősorban anyatejen él, de már a szilárd táplálék iránt is érdeklődik. Így nővére születésnapi tortáját is elmélyülten tanulmányozta, ormányával szagolta és tapogatta, sőt, egy-két falatot a szájába is betett.

Asha, Arun és a mamájuk a torta romjaival

Asha, Arun és a mamájuk a torta romjaival

Asha születésnapja alkalmából a 14 éven aluli gyerekek öt napig 100 forintért, a diákok, felnőttek és nyugdíjasok pedig ketten egy jeggyel és egy öleléssel látogathatják az Állatkertet, azaz mindazok igénybe vehetik a páros kedvezményt, akik olyan viszonyban vannak, hogy megöleljék egymást.

Szerző
2018.02.14 10:35
Frissítve: 2018.02.14 15:47

A nemdohányzók is napi három cigarettát "szívnak" a nagyvárosokban

Publikálás dátuma
2018.08.14 13:25
Illusztráció: AFP
Fotó: AFP/
A tíz leglátogatottabb európai város levegőjének belélegzése olyan, mint ha naponta 1-4 cigarettát szívnánk el - figyelmeztetett az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség.
A légszennyezés egészségügyi hatásait vizsgálta az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség  nyáron a leglátogatottabb Európai városokban - írta a Greenfo. 
A légszennyezettség és a cigarettázás összehasonlítását a Berkeley Earth kutatásai alapján készítették a levegőben található finom részecskék koncentrációja alapján.
Ennek alapján Londonban három, Párizsban kettő, Prágában pedig négy „cigarettát szív el” naponta minden turista.
"A szakemberek azt javasolják, szennyezett levegőn ne végezzünk fizikai tevékenységét, és ne is együnk a szabadban. A nyári városlátogatások viszont éppen erről szólnak: a városi sétákról és az éttermek, kávézók teraszain üldögélésről, így a turisták, a gyerekek is, arra kényszerülnek, hogy olyan levegőt szívjanak, ami napi egy-négy cigaretta elszívásával egyenlő” – jelentette ki Jens Müller, a szövetség levegőminőségi és dízel koordinátora.
„Budapesten sem jobb a helyzet: az ide látogatók, ahogy az itt élők is napi három cigaretta elszívásával egyenértékű szennyező anyagot lélegeznek be”
– mondta Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.
Mint mondta, a helyzet javításához elsősorban lakossági összefogásra van szükség, hiszen kutatás szerint minél erősebbek egy városban a civil szerveződések, annál jobb ott a környezet állapota. 
"Fontos, hogy a lakosok tájékozódjanak a helyzetről, beszéljék meg ismerőseikkel, jelezzék a sajtónak és a döntéshozóknak, hogy itt az ideje változtatni.”
A portál szerint a civil szervezetek mérései alapján a helyzet valószínűleg rosszabb, mint amit a hivatalos adatok mutatnak.
2018.08.14 13:25

Okos ember a macskáját is okosabbnak tartja

Publikálás dátuma
2018.08.14 10:40
Illusztráció: Pexels
Fotó: Pexels/
A macskák és gazdáik közötti kommunikációt vizsgálták az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszékének kutatói.
Százötvenhét macskatulajdonos megkérdezése után megállapították, hogy minél magasabb értelmi képességet tulajdonítanak a gazdák a macskáknak, általában annál több kommunikációról számolnak be kettejük között. A tanulmány a Science Direct tudományos honlapon jelent meg - írta az MTI az ELTE közlése alapján.
A macska mint házi kedvenc a kutyához hasonlóan a társállat kategóriába tartozik. A macskával (is) rendelkező háztartások száma ugyanolyan magasnak mondható, mint a kutyatartóké. Ugyanakkor a macskákról az etológia sokkal "kevesebbet tud", amikor az ember-macska kapcsolatról van szó, mint a több évtizede intenzíven kutatott kutya-ember interakciókról.
A házimacskákról szóló etológiai kutatások eddig elsősorban a ragadozó viselkedésről, illetve a különféle magatartásproblémákról szóltak. Az ELTE Etológia Tanszék kutatói - Pongrácz Péter egyetemi docens és Szapu Julianna Szulamit MSc hallgató - most megjelent tanulmányukhoz kapcsolódva viszont a társállatként tartott macska és gazdája közötti viszony jellegzetességeiről kérdezték a magyar macskatartókat. 
A tudósok arra keresték a választ, hogy a macskatulajdonosok hogyan képesek megérteni háziállatuk viselkedését, szándékait és hangulatát, illetve hogy a macska képes-e ugyanerre, vagyis milyen állat a macska az emberrel való együttélés szempontjából. 
"Lényeges, hogy ebben a tanulmányban nem a kutyához viszonyítva elemeztük a macska viselkedését, és nem is arra voltunk kíváncsiak, milyen gondok merülnek fel a macskával kapcsolatban. Sokkal inkább arról kívántunk képet kapni, hogy a macska-ember kapcsolat mennyire sokrétű, milyen mértékben élik meg azt az emberek kétirányú interakciók folyamataként
- mondta Pongrácz Péter.
 Amint az a válaszokból kiderült, a macskatartók szemszögéből nézve kedvenceik jelentős értelmi és érzelmi képességekkel rendelkezhetnek, a macskák értik az emberi kommunikáció különféle formáit és maguk is többféle módon kommunikálhatnak az emberrel. A macskatartók viszonyulása kedvenceikhez nem egyforma: a nők "többet feltételeznek" empátia terén a macskáról, mint a férfiak, és a magasabb végzettségű macskatartók szintén kommunikatívabbnak és empatikusabbnak tartották állataikat. 
Az idősebb emberek inkább számoltak be arról, hogy macskájuk érzelmileg igazodik hozzájuk. A gazda és macskája közötti interakciók sokrétűsége és a két fél közötti érzelmi közösség között összefüggés volt megfigyelhető. Emellett elmondható, hogy minél magasabb értelmi képességet tulajdonítanak a gazdák a macskáknak, általában annál több kommunikációról számolnak be kettejük között. 
Érdekes szokásként merült fel a macskahang-utánzás különösen a fiatalabbak körében. Ugyanakkor a macskák hangjából a gazdák nem tudják kikövetkeztetni, pontosan mit is "szeretne" az állat, vagyis a macskanyávogás kevésbé informatív az ember számára. 
A tanulmány rávilágított arra, hogy a társállatként tartott macskák minden szempontból "teljes élményt" nyújtanak gazdáiknak az ember és állat között tapasztalható, kétirányú interakciók és társas megértés terén. A kérdőíves eredményekre támaszkodva a jövőben több kísérletes munkához is ötleteket meríthetnek a kutatók.
2018.08.14 10:40
Frissítve: 2018.08.14 10:40