futball;Arsenal;Bajnokok Ligája;Dárdai Pál;Európa-liga;Gulácsi Péter;

A siker érne igazán sokat az Európa-ligában

A Bajnokok Ligájából is ismert csapatok és magyar játékosok részvételével csütörtökön folytatódik a BL-kvalifikációval is kecsegtető labdarúgó Európa-liga.

Más kávéház.

Futballberkekben egyértelműen a fentihez hasonló az európai szövetség (UEFA) égisze alá tartozó "kisebbik" nemzetközi sorozat, az El megítélése. A "hígabb", inkább az európai labdarúgás második vonalából összeverbuvált társaság tagjának lenni azon túl, hogy a nagy nyugati klubok és a legtehetősebb támogatók számára sem számít kiváltságnak, anyagilag kevésbé jövedelmező: miközben a BL mostani kiírásában az aktuális kimutatások szerint nagyjából 1,3 milliárd eurónyi összdíjazáson osztozik 32 gárda, addig az El-ben 400 millióra jut 56 együttes.

Persze, akadnak olyanok is, akiknek a csoportkörbe jutásért kasszírozható 2,6 millió euró (összehasonlításképpen: a BL-ben a főtáblára kerülés 12,7 milliót ér) is főnyereménnyel ér fel, nem beszélve a lehetőségről, hogy alkalmanként akár a BL-ről lemaradó valamelyik sztárklub stadionjában is lehet szerepelni. Ugyanakkor tény, hogy a tehetősebbeknek sokszor nyűg, ráfizetés pályára lépni a kontinens rejtett tájain, ez pedig a hozzáálláson is meglátszik: a Dárdai Pál által felkészített Hertha BSC például a csoportkör után búcsúzott egy olyan négyesből, ahonnan illett volna továbblépni. A lapunknak januárban nyilatkozó berlini kapusedző, Petry Zsolt ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg: komoly mentális erő kell ahhoz, hogy "egy kicsit már lerohadt műfüves pályán néhány ezer néző előtt egy 30 éves stadionban fel tudjanak pörögni a futballisták".

Azért a tavasz mindig új fuvallatot hoz a jogelőd UEFA-kupát 2009-ben felváltó Európa-ligába.

A csoportszakaszt abszolváló 24 klubhoz az egyenes kieséses szakaszra nyolcan csatlakoznak a BL-ből kiesettek közül, mások mellett most száll be a Borussia Dortmund, az SSC Napoli és az Atlético Madrid is. Mindannyian esélyesek akár a végső sikerre is, amely a 2015-ös finálé óta már BL-főtáblás szereplést is ér.

Az Arsenal egy a végső sikerre is esélyesek közül Fotó: AFP/Ben Stansall

Az Arsenal egy a végső sikerre is esélyesek közül Fotó: AFP/Ben Stansall

A BL-kvóta több szempontból áhított a sorozat küzdelmeiről ezúttal lemaradó Arsenal és a londoniakat felkészítő menedzser, Arséne Wenger számára is. Sokak szerint a bajnokságban bukdácsoló, az őszi BL-idényre szóló kvalifikációtól egyre távolabb kerülő Arsenal egyetlen lehetősége a Bajnokok Ligájára az El megnyerése, amely nem ígérkezik könnyű feladatnak: már csak azért sem, mert a télen távozó Alexis Sánchez, Olivier Giroud és Theo Walcott kiválása után a minap megsérült Alexandre Lacazette, így Wenger mindössze Pierre-Emerick Aubameyang és Danny Welbeck szolgálataira számíthat a csatársorban. Sajtóhírek szerint az elithez szokott klub jövő évre vonatkozó szponzori szerződései mellett a pozícióját 22 éve betöltő francia szakember állása múlik azon, hogy az Arsenal képes lesz-e kvalifikálni magát újra a legrangosabb ligába. A svéd Östersund elleni párharc mai, első felvonása mindenesetre nem jelenthet problémát Wengeréknek.

A játéknap leginkább várt találkozói közül egyébként kettőn is lesz magyar érdekeltség: a finálénak otthont adó város csapata, a Lyon és a Villarreal összecsapását Kassai Viktor és stábja vezeti, a német ezüstérmes RB Leipzig nápolyi vendégjátéka alkalmával pedig minden bizonnyal a válogatott kapusa, Gulácsi Péter áll majd a vendégek kapujában. Kassain és Gulácsin kívül szóhoz juthat még a kazah Asztanát erősítő Kleinheisler László és a Dinamo Kijevben futballozó Kádár Tamás, de akár a Salzburg keretébe benevezett 17 éves ifjonc, Szoboszlai Dominik is.

Hogy honfitársainkra hány összecsapás vár, az még talány, az viszont biztos, hogy az El későbbi győztesének öt párharcot, azaz kilenc összecsapást kell sikerrel megvívni.