Debreceni Állatkert;hóbagoly;

2018-02-15 14:44:00

Hóbaglyok érkeztek Debrecenbe

Hóbaglyok (Bubo scandiacus) érkeztek a debreceni állatkertbe, ahol ezt az állatfajt még soha sem láthatta a nagyközönség - mondta csütörtökön sajtótájékoztatón a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Nagy Gergely Sándor közölte: a fiatal, nyolchónapos hím testvérpárt az amszterdami állatkertből hozták. A hímek kétéves korukra válnak ivaréretté, addigra tojók is érkeznek hozzájuk, ezzel az állatkert hozzájárul majd a faj megmentéséhez - hangsúlyozta az ügyvezető. A hóbaglyokat a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján 2017 végén a nem veszélyeztetett fajok kategóriájából a sebezhető fajokéba sorolta át, mivel három generáció alatt, elsősorban a klímaváltozás miatt több mint 30 százalékkal csökkent a számuk - mondta, hozzátéve, hogy Európában jelenleg mintegy 500 egyedet tartanak nyilván.

Nyolchónapos testvérpár

Nyolchónapos testvérpár

A két hóbagoly már jól érzi magát a röpdében, amelyet nyáron beárnyékolnak a Nagyerdő fái, így a hőséget is könnyebben vészelik majd át a madarak. A hóbaglyok természetes élőhelye Grönland, Észak-Amerika és Eurázsia északi részének háborítatlan, fátlan vidékei. Szabadban átlagosan 15 évig élnek, Magyarországon igen ritka téli vendégek. A debreceni állatkert hatvan évvel ezelőtt, 1958-ban nyitotta meg kapuit Magyarország első vidéki állatkertjeként, a kerek évfordulót ünneplő parkba idén további fajok érkezését tervezik.