A szabadság döntés kérdése

Publikálás dátuma
2018.02.16. 06:48

Hogy lehet a halálon kívül másra is gondolni, ha az embert a családjával együtt Auschwitzba viszik? Ez a fő kérdése az Egyesült Államokban élő, magyar származású pszichológusnak, Edith Eva Egernek, akit tizenévesen vittek haláltáborba Kassáról nővérével és szüleivel együtt. A döntés című könyve részben memoár, részben könnyed hangú pszichológiai mű, amelyben Eger visszaemlékezik a történtekre, elmeséli, hogy dolgozta fel a holokausztot és hogyan áldozta az életét arra, hogy másokon segítsen.

Edith szülei nem élték túl a halálgyárat, ő és nővére igen. Mikor visszatérnek Kassára, a háború alatt Budapesten maradt testvérükkel is találkoznak. Edith egy kereskedőhöz ment férjhez, Amerikába emigrálnak és megtapasztalják a bevándorlólét izoláltságát. Edith számára azonban az a legkínzóbb, hogy évtizedekig nem tud és nem is akar beszélni a veszteségről. Felnőttként kezd el pszichológiát tanulni, le is doktorál és elkezd a saját traumatikus élményein dolgozni. Közben arra teszi fel az életét, hogy másoknak is megmutassa, hiába ért valakit veszteség, szenvedett sokat, csak rajta múlik, hogyan él ezután: hallgat a traumáról, ami így soha nem engedi el vagy a magán végzett munka során a szabadság mellett dönt. Segít válófélben lévőknek, veterán katonáknak, étkezési zavarokkal küzdő lánynak, gyerekkorában szexuálisan bántalmazott nőnek.

A könyv motiváló és pozitivitás árad belőle, a szélesebb közönségnek szóló pszichológiai könyvekhez hasonlóan pedig számtalanszor olvassuk a főbb tételmondatokat. Ezek lényege, hogy meg kell bocsátanunk magunknak, ne hibáztassuk magunkat a történtekért és ne ragadjunk az áldozat szerepben, különben saját magunk börtönőrei vagyunk. Ha viszont a megbocsátás mellett döntünk, szabaddá válunk. És bármilyen körülmények között dönthetünk a szabadság mellett. A könyv visszatérő jelenete, hogy a balett-táncosnak készülő Edithnek Auschwitzban Mengele előtt kell táncolnia. Ekkor nem a táborba, hanem az Operaház színpadára képzeli magát, és belül szabad.

Szerző

Berlini Filmfesztivál - Remekmű a nyitányon

Publikálás dátuma
2018.02.16. 06:45

Lenyűgöző ünneppel nyitotta tegnap este kapuit a 68. Berlini Filmfesztivál. Délelőtt kiderült: Wes Anderson új műve, a Kutyák szigete zseniális, az esti vörös szőnyeges gálán pedig hemzsegtek a főszerepet alakító bábkutyáknak hangot adó sztárok.

Bob Balaban, Greta Gerwig, Tilda Swinton, Bill Murray, Bryan Carnston, Liev Schreiber, Jeff Goldblum – és még sokan mások emelték a 68. Berlinale gálájának fényét. Valamennyien a Kutyák szigete című nyitófilm kutyáit „képviselték”. Ahogy Wes Anderson humorosan megjegyezte: azért jó szinkronhangként alkalmazni a sztárokat, mert hiába is mondanák, hogy nem érnek rá, hiszen erre azt felelné: nem baj, bármikor meg tudjuk oldani a munkát!

De ha már a sztárvilággal kezdtünk: bőven oda tartozik maga Wes Anderson rendező is. Ő amúgy is nagy kedvenc Berlinben, négy évvel ezelőtt szintén ő nyitotta a rendezvényt a pazar Grand Budapest Hotellel. A friss alkotását már nagyon várta mindenki – kis túlzással azt is állíthatjuk, ez az idei fesztivál egyetlen komoly slágeralkotása –, és nagy örömmel jelentjük: az innovatív művész most sem okozott csalódást. Sőt, a Kutyák szigete magyarázatok nélkül a remekmű kategóriába sorolandó.

A Fantasztikus Róka úrhoz hasonlóan Anderson most is bábanimációval dolgozott. Egy képzeletbeli jövőben járunk Japánban, a Megasaki nevű városban, ahol a hatalmat gyakorló Kobayashi-klán száműzi a kutyákat, mivel egy lázzal és agresszióval járó járvány ütötte fel a fejét. Talán mondanom sem kell, hogy az eset mögött nem kevés szándékosság is meghúzódik: Kobayashi polgármester nem az, akinek mutatja magát – például elvakult macskabarát, de őket is csak látszatból szívleli. A kutyákat egy, a várostól nem messze lévő szigetre száműzik, mely elsősorban szeméttelep, másodsorban egyfajta történelmi tablója annak, amit az ember el tudott követni a természet ellen a fejlődés jegyében. Egyik nap ide érkezik lopott repülővel egy tizenkét éves kisfiú, aki egykori pajtását keresi – és egy csapat eb a segítségére siet.

Fotó: AFP/Maurizio Gambarini

Fotó: AFP/Maurizio Gambarini

Miközben Andersontól kapunk egy tőle megszokottan játékos, nem túl bonyolult, de egyedi történetet, nem lehet elvonatkoztatni a merész dramaturgiai húzásoktól. Például – ahogy a film elején felhívja a figyelmet – az emberek a saját nyelvükön beszélnek, csak az ugatásokat szinkronizálták angolra. Tehát, a mű nagy része japán nyelvű, mégis többet mond így a szituáció, mintha minden szót értenénk – ez igazi történetmesélési bravúr. Továbbá az, hogy Anderson képes a kutyakaraktereket úgy felruházni érzésekkel, hogy azok megmaradtak állatnak – nem úgy, mint a Disney-rajzfilmekben, ahol a nem humán karakter szimplán a saját tükörképünk. A harmadik, ami miatt leesett az állunk: a film úgy tud társadalompolitikai szinten állást foglalni, hogy nem sulykolja az üzenetét, hanem megéljük azt.

– Tom Stoppard mondta, és én is azt vallom: akkor kezdj dolgozni egy művön, ha nem csupán egy, hanem két olyan ötleted is van, amelyeket kombinálhatsz – mondta Wes Anderson a sajtóbeszélgetésen. Ő egyrészt olyan kutyákról akart történetet mesélni, akik egy szemétdombon élnek, másrészt pedig Akira Kurosawa előtt tisztelegve japán tematikájú művet forgatni. Így lett a film helyszíne a képzeletbeli Japán jövő, melyet a mű elején 2007-nek jelölnek meg. Hogy ez hogyan lehetséges? Megtudtuk Andersontól: úgy képzelte el a művet, mintha azt Kurosawa 1962-ben forgatta volna le sci-fiként. Ezután mosolyogva, kissé zavarban megjegyezte: reméli, hogy ez majd nem okoz túl sok bonyodalmat a nézőkben.

A Kutyák szigete mindemellett a legpolitikusabb Wes Anderson életművében, bár a rendező állítja, ez nem volt célja. Ők a képzeletbeli Japán városnak alkottak fiktív politikai hátteret és mivel több, mint tíz éve kezdett el ezen dolgozni, még újszerűnek tűnt a vállalkozás. Ám ahogy telt az idő, társíróival azon kapták magukat: már a jelen történései is egyre több ihletet adnak. „Nem akartunk görbe tükröt mutatni a világnak, de az lett belőle” – húzta alá Wes Anderson.

Igennel válaszolt kérdésünkre, hogy látta-e Mundruczó Kornél kutyás drámáját, a tematikája miatt a Kutyák szigetével több szempont szerint is rokonítható Fehér Istent. – Nagyon jó magyar film! A rendezője sokkal bátrabb, mint én: élő kutyákkal forgatott. El sem tudom képzelni, hogyan sikerült neki. Én maradok a báboknál! – reagált nevetve Anderson. Hozzátette: a kutyabábok nem tudnak eléggé mosolyogni: Ennek korrigálása két és fél évbe telt…

Magyarok Berlinben
Bár a hivatalos versenyben most nincs magyar film, van magyar alkotó: Bucsi Réka dán színekben készült Solar Walk című animációs etűdje indul az Arany Medvéért. A Panoráma szekcióba beválogatták Bogdán Árpád második nagyjátékfilmjét, a Genezist. Enyedi Ildikó Az én XX. századom felújított verziójával érkezik a Classic szekcióba. Tenki Réka pedig a fiatal színésztehetségeket felkaroló EU-s program, a Shooting Stars meghívására érkezik a Berlináléra.

Szerző

Berlini Filmfesztivál - Remekmű a nyitányon

Publikálás dátuma
2018.02.16. 06:45

Lenyűgöző ünneppel nyitotta tegnap este kapuit a 68. Berlini Filmfesztivál. Délelőtt kiderült: Wes Anderson új műve, a Kutyák szigete zseniális, az esti vörös szőnyeges gálán pedig hemzsegtek a főszerepet alakító bábkutyáknak hangot adó sztárok.

Bob Balaban, Greta Gerwig, Tilda Swinton, Bill Murray, Bryan Carnston, Liev Schreiber, Jeff Goldblum – és még sokan mások emelték a 68. Berlinale gálájának fényét. Valamennyien a Kutyák szigete című nyitófilm kutyáit „képviselték”. Ahogy Wes Anderson humorosan megjegyezte: azért jó szinkronhangként alkalmazni a sztárokat, mert hiába is mondanák, hogy nem érnek rá, hiszen erre azt felelné: nem baj, bármikor meg tudjuk oldani a munkát!

De ha már a sztárvilággal kezdtünk: bőven oda tartozik maga Wes Anderson rendező is. Ő amúgy is nagy kedvenc Berlinben, négy évvel ezelőtt szintén ő nyitotta a rendezvényt a pazar Grand Budapest Hotellel. A friss alkotását már nagyon várta mindenki – kis túlzással azt is állíthatjuk, ez az idei fesztivál egyetlen komoly slágeralkotása –, és nagy örömmel jelentjük: az innovatív művész most sem okozott csalódást. Sőt, a Kutyák szigete magyarázatok nélkül a remekmű kategóriába sorolandó.

A Fantasztikus Róka úrhoz hasonlóan Anderson most is bábanimációval dolgozott. Egy képzeletbeli jövőben járunk Japánban, a Megasaki nevű városban, ahol a hatalmat gyakorló Kobayashi-klán száműzi a kutyákat, mivel egy lázzal és agresszióval járó járvány ütötte fel a fejét. Talán mondanom sem kell, hogy az eset mögött nem kevés szándékosság is meghúzódik: Kobayashi polgármester nem az, akinek mutatja magát – például elvakult macskabarát, de őket is csak látszatból szívleli. A kutyákat egy, a várostól nem messze lévő szigetre száműzik, mely elsősorban szeméttelep, másodsorban egyfajta történelmi tablója annak, amit az ember el tudott követni a természet ellen a fejlődés jegyében. Egyik nap ide érkezik lopott repülővel egy tizenkét éves kisfiú, aki egykori pajtását keresi – és egy csapat eb a segítségére siet.

Fotó: AFP/Maurizio Gambarini

Fotó: AFP/Maurizio Gambarini

Miközben Andersontól kapunk egy tőle megszokottan játékos, nem túl bonyolult, de egyedi történetet, nem lehet elvonatkoztatni a merész dramaturgiai húzásoktól. Például – ahogy a film elején felhívja a figyelmet – az emberek a saját nyelvükön beszélnek, csak az ugatásokat szinkronizálták angolra. Tehát, a mű nagy része japán nyelvű, mégis többet mond így a szituáció, mintha minden szót értenénk – ez igazi történetmesélési bravúr. Továbbá az, hogy Anderson képes a kutyakaraktereket úgy felruházni érzésekkel, hogy azok megmaradtak állatnak – nem úgy, mint a Disney-rajzfilmekben, ahol a nem humán karakter szimplán a saját tükörképünk. A harmadik, ami miatt leesett az állunk: a film úgy tud társadalompolitikai szinten állást foglalni, hogy nem sulykolja az üzenetét, hanem megéljük azt.

– Tom Stoppard mondta, és én is azt vallom: akkor kezdj dolgozni egy művön, ha nem csupán egy, hanem két olyan ötleted is van, amelyeket kombinálhatsz – mondta Wes Anderson a sajtóbeszélgetésen. Ő egyrészt olyan kutyákról akart történetet mesélni, akik egy szemétdombon élnek, másrészt pedig Akira Kurosawa előtt tisztelegve japán tematikájú művet forgatni. Így lett a film helyszíne a képzeletbeli Japán jövő, melyet a mű elején 2007-nek jelölnek meg. Hogy ez hogyan lehetséges? Megtudtuk Andersontól: úgy képzelte el a művet, mintha azt Kurosawa 1962-ben forgatta volna le sci-fiként. Ezután mosolyogva, kissé zavarban megjegyezte: reméli, hogy ez majd nem okoz túl sok bonyodalmat a nézőkben.

A Kutyák szigete mindemellett a legpolitikusabb Wes Anderson életművében, bár a rendező állítja, ez nem volt célja. Ők a képzeletbeli Japán városnak alkottak fiktív politikai hátteret és mivel több, mint tíz éve kezdett el ezen dolgozni, még újszerűnek tűnt a vállalkozás. Ám ahogy telt az idő, társíróival azon kapták magukat: már a jelen történései is egyre több ihletet adnak. „Nem akartunk görbe tükröt mutatni a világnak, de az lett belőle” – húzta alá Wes Anderson.

Igennel válaszolt kérdésünkre, hogy látta-e Mundruczó Kornél kutyás drámáját, a tematikája miatt a Kutyák szigetével több szempont szerint is rokonítható Fehér Istent. – Nagyon jó magyar film! A rendezője sokkal bátrabb, mint én: élő kutyákkal forgatott. El sem tudom képzelni, hogyan sikerült neki. Én maradok a báboknál! – reagált nevetve Anderson. Hozzátette: a kutyabábok nem tudnak eléggé mosolyogni: Ennek korrigálása két és fél évbe telt…

Magyarok Berlinben
Bár a hivatalos versenyben most nincs magyar film, van magyar alkotó: Bucsi Réka dán színekben készült Solar Walk című animációs etűdje indul az Arany Medvéért. A Panoráma szekcióba beválogatták Bogdán Árpád második nagyjátékfilmjét, a Genezist. Enyedi Ildikó Az én XX. századom felújított verziójával érkezik a Classic szekcióba. Tenki Réka pedig a fiatal színésztehetségeket felkaroló EU-s program, a Shooting Stars meghívására érkezik a Berlináléra.

Szerző