Hogy lehet a halálon kívül másra is gondolni, ha az embert a családjával együtt Auschwitzba viszik? Ez a fő kérdése az Egyesült Államokban élő, magyar származású pszichológusnak, Edith Eva Egernek, akit tizenévesen vittek haláltáborba Kassáról nővérével és szüleivel együtt. A döntés című könyve részben memoár, részben könnyed hangú pszichológiai mű, amelyben Eger visszaemlékezik a történtekre, elmeséli, hogy dolgozta fel a holokausztot és hogyan áldozta az életét arra, hogy másokon segítsen.
Edith szülei nem élték túl a halálgyárat, ő és nővére igen. Mikor visszatérnek Kassára, a háború alatt Budapesten maradt testvérükkel is találkoznak. Edith egy kereskedőhöz ment férjhez, Amerikába emigrálnak és megtapasztalják a bevándorlólét izoláltságát. Edith számára azonban az a legkínzóbb, hogy évtizedekig nem tud és nem is akar beszélni a veszteségről. Felnőttként kezd el pszichológiát tanulni, le is doktorál és elkezd a saját traumatikus élményein dolgozni. Közben arra teszi fel az életét, hogy másoknak is megmutassa, hiába ért valakit veszteség, szenvedett sokat, csak rajta múlik, hogyan él ezután: hallgat a traumáról, ami így soha nem engedi el vagy a magán végzett munka során a szabadság mellett dönt. Segít válófélben lévőknek, veterán katonáknak, étkezési zavarokkal küzdő lánynak, gyerekkorában szexuálisan bántalmazott nőnek.
A könyv motiváló és pozitivitás árad belőle, a szélesebb közönségnek szóló pszichológiai könyvekhez hasonlóan pedig számtalanszor olvassuk a főbb tételmondatokat. Ezek lényege, hogy meg kell bocsátanunk magunknak, ne hibáztassuk magunkat a történtekért és ne ragadjunk az áldozat szerepben, különben saját magunk börtönőrei vagyunk. Ha viszont a megbocsátás mellett döntünk, szabaddá válunk. És bármilyen körülmények között dönthetünk a szabadság mellett. A könyv visszatérő jelenete, hogy a balett-táncosnak készülő Edithnek Auschwitzban Mengele előtt kell táncolnia. Ekkor nem a táborba, hanem az Operaház színpadára képzeli magát, és belül szabad.
