Bajnokok Ligája;férfi kézilabda;Mol-Pick Szeged;Bodó Richárd;Vardar;

2018-02-17 06:52:00

Bodó Richárd: a Vardar sem legyőzhetetlen

A Löwen bravúros legyőzése után ismét komoly csapathoz, a regnáló bajnok Vardarhoz látogat a MOL-Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozó (tv: Sport1) előtt a szegediek magyar válogatott átlövője, Bodó Richárd beszélt lapunknak a várakozásairól, a csapat hangulatáról és az esélyekről.

- Egyetért, ha azt állítom, hogy a Szeged számára ez az idény eddig olyan, mint a hullámvasút? A váratlan eredmények mellett nem először értek el hasonló bravúrt, mint legutóbb a Löwen vendégeként.

- Így van, én is így gondolom, sajnos az eddigiekben eléggé hullámzó teljesítményt produkáltunk. Azon dolgozunk, hogy kiegyensúlyozott formát tudjunk nyújtani minden tavaszi mérkőzésünkön, hiszen fontos meccsek várnak ránk például a Bajnokok Ligájában is. Nagyon sok munka van még előttünk, de bízom benne, hogy minden rendben lesz a folytatásban is.

- Ha jól sejtem, a napokban inkább fent vannak azon a bizonyos hullámvasúton, annak ellenére is, hogy sérülések miatt a németországi mérkőzésen sem volt teljes a Szeged kerete.

- A Löwen ellen is voltak már hiányzóink, ez valóban nem könnyíti meg a dolgunkat, remélem mielőbb visszatérhetnek közénk a sérült csapattársak. Szerintem az őszi bukdácsolások után most sokkal jobban együtt van a társaság, jobb a csapat hangulata is.


- Ez semmiképpen sem rossz előjel a következő nagy erőpróba előtt, vasárnap ugyanis a BL-címvédő Vardar Szkopje vendégei lesznek.

- Tudjuk, hogy a Vardar a BL aktuális győztese, de természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy nem lehetetlen őket megverni: mi is ikszeltünk velük Szegeden az ősszel (26-26-ra végeztek a felek tavaly októberben – a szerk.).

- Mi változott Szegeden a téli pihenő idején? A Löwen elleni sikerrel talán kijelenthető, hogy feledtették a korábbi botlásokat.

- Magam sem tudom pontosan, hogy miért voltunk gyengébb formában az ősszel, de tény, hogy nagyon sok meccset és pontot buktunk el akkor, ami nem tett jót az önbizalmunknak. Rossz volt megélni azt a másfél hónapot, amikor kevés sikerélményben volt részünk. Bízom abban, hogy most más lesz a helyzet, azért egy Löwen elleni sikerrel és egy győztes bajnoki mérkőzésekkel a hátunk mögött más lesz elutazni Szkopjéba, mintha vereséggel mennénk.

- Jelenthet előnyt a Szeged számára, hogy a Vardar – a SEHA Liga-kötelezettsége miatt – szinte állandóan úton volt, több éles meccset játszott az utóbbi hetekben?

- Ez akár előnyt is jelenthet, ám úgy gondolom, hogy nekünk elsősorban a saját játékunkkal és védekezésünkkel kell foglalkozni. Ha a megbeszélteket be tudjuk tartani és jól összeáll a csapat hátsó alakzata, akkor hiszem, hogy meg tudjuk nehezíteni bármelyik csapat dolgát. Ha a védelmünk rendben lesz, könnyebben is tudunk majd támadni, akkor márpedig bármire lehet esélyünk Szkopjéban is.

- A Vardart erősíti a lett Dainis Kristopans, aki a maga 215 centiméteres magasságával a világ talán legmagasabb játékosa. Igényel különlegesebb felkészülést az ő személye?

- Az ilyen nagy játékosokra is megvannak a mesternek az elképzelései. Nem úgy fogalmaznék, hogy máshogy készülünk, inkább más felállást gyakorolunk az ilyen játékosok ellen. Arra is készültünk, hogy őt hogyan kell távol tartani a kaputól, a mester mindenkiről mindent elmondott, tudjuk, hogy melyek a Vardar támadható pontjai. Felkészültünk rájuk, várjuk már a mérkőzést.

- Újabb bravúrban bízva?

- A pontszerzés lesz a célunk idegenben is.

Először hazai közönség előtt
A női BL-ben ezen a hétvégén nem rendeznek mérkőzést, a férfiak mezőnyének B csoportjában harmadik helyen álló, legutóbb a THW Kiel vendégeként 22-20-as vereséget szenvedő Telekom Veszprém ugyanakkor pályára lép, szombat délután a Meshkov Brest vizitál a Veszprém Arénában (17.30, tv: Sport1).
A párosítás inkább a SEHA Ligából lehet ismerős a szurkolóknak, a BL-ben először tavaly szeptemberben találkoztak a felek: akkor az első idei hazai BL-meccsére készülő Veszprém 29-26-ra nyert Fehéroroszországban.