Megszerezte az Európai Bizottságtól a magyarországi tao-sporttámogatási rendszer jóváhagyásának teljes dokumentációját Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője. A politikus még tavaly ősszel tett panaszt a Bizottságnál az adófelhasználással kapcsolatos átláthatósági szabályok megsértése miatt. A Jávor által megkapott papírokból – amelyekbe lapunk is betekinthetett – az derül ki, hogy a kormány szisztematikusan megszegi az adó-átirányítási lehetőség fejében vállalt kötelezettségeket, Brüsszel pedig szó nélkül tűri a notórius szabálykerülést. Az iratokból kiolvasható, alább pontokba szedett súlyos megállapítások nem csak azt a kérdést vetik föl, hogy miért asszisztál a nyolcadik éve zajló közpénz-eltüntetéshez az EU, hanem azt is, hogy hogyan működtethet egy ilyen, deklaráltan a labdarúgás felzárkózása ellen ható rendszert egy olyan miniszterelnök, akinek állítólag fontos a magyar foci.
1. A tao közpénz, és ezt Orbán Viktor 2011 óta tudja
A program indulásakor, 2011-ben a kormány megpróbált azzal érvelni Brüsszelben, hogy az átirányított adó nem állami támogatás (azaz közpénz), ám a papírokból is kiviláglik, hogy ezt ők sem gondolták igazán komolyan: az egész EU-s engedélyeztetésre azért van szükség, mert az uniós versenypiaci szabályokba ütközik, ha egy tagállam közpénzt irányít egy piaci szektorba. Az engedélyező tárgyalások dokumentumai szerint a Bizottság versenypiaci főigazgatósága azonnal kimondta, az Orbán-kormány pedig vita nélkül elfogadta, és a Brüsszellel kötött megállapodásban írásban rögzítette, hogy a sportkluboknak adott tao állami támogatás. Vagyis amikor Orbán Viktor 2014 tavaszán a nagyrészt tao-ból épült felcsúti stadion avatásán – meg azóta többször is - azt mondta, hogy a tao-támogatás nem közpénz (és aki annak nevezi, az kommunista), akkor belehazudott az adófizetők szemébe: 2011 óta pecsétes, a saját kormánya által aláírt papírja van arról, hogy a sportcélokra átengedett adó közpénz (a dokumentumokban visszatérően a közpénz szó szerepel). Ennek ellenére a kormány idehaza évekig pereskedett az ellenkezőjét állítva, és végül tavaly a Kúriának kellett kimondania, hogy tényleg közpénzről van szó.
2. A stadionprogram szabályellenes
A tao-bevételek legnagyobb hányadát a klubok – a kormánnyal együttműködve, központilag kiválasztott, NER-barát beruházók közreműködésével – létesítményfejlesztésre, leginkább új stadionok és csarnokok építésére költötték. Ez annak ellenére történt így, hogy a Bizottságnak az ellenkezőjét ígérték: „Magyarország kifejtette, hogy az intézkedést főként a meglévő létesítmények korszerűsítésére használják majd, és az nagy valószínűséggel kevés új létesítményt fog eredményezni a piacon.” A Bizottság a kormány számára már 2011-ben előírta: „A sportkluboknak be kell mutatniuk a részletes infrastruktúra-fejlesztési programjukat, bizonyítva, hogy a fejlesztések nem hoznak létre túlzott (felesleges) illetve duplikált kapacitásokat.” Azóta gomba módra szaporodtak el az országban a kihasználatlan, nézők és üzemeltetők nélküli stadionok. „Magyarország kötelezettséget vállalt a Bizottság felé arra vonatkozóan, hogy a hivatásos sportszervezetek által fizetett bérleti díj soha nem lesz alacsonyabb a bérelt létesítmény tényleges értékcsökkenési és működési költségei összegének 50 százalékánál.” Ez a vállalás egyetlen stadion esetében sem teljesült, ami a Bizottságnak meghökkentő módon nem tűnt föl a program 2017-es meghosszabbításakor.
Az Orbán-kormány azt ígérte Brüsszelnek, hogy nem új létesítmények építésére,hanem a meglévők korszerűsítésére használja majd a támogatást. FOTÓ: Népszava
3. Átláthatóságot ígértek, semmi nem lett belőle
A tao-rendszerről a Bizottsággal kötött megállapodásban az szerepel, hogy tíz éven át elérhetővé kell tenni a nyilvánosság számára a támogatás haszonélvezőinek kilétét, illetve a támogatási megállapodások szövegét – utóbbiból értelemszerűen annak is ki kellene derülnie, hogy melyik vállalat az adományozó. Ezt Magyarország nem csak 2011-ben, hanem 2017-ben is vállalta: "Az Ellenőrző Szervezet közzé fogja tenni a honlapján azon beruházásokat/a közpénzek felhasználásának azon eseteit, amelyeket jóváhagyott (és amelyeket a bejelentett intézkedésből finanszíroznak). Az állami támogatásban részesülő sportszervezetnek közzé kell tennie honlapján a program részleteit (ideértve a pénzügyi adatokat), továbbá a kedvezményezettek által kapott közpénzek összegét és azok felhasználását is hozzáférhetővé kell tenni a nyilvánosság számára (…) A támogatás nyújtója automatikusan jelenti a szükséges adatokat a State Aid Monitoting Irodának, amely ellenőrzés után köteles ezeket az adatokat közzétenni a tvi.kormany.hu-n”. Az említett oldal egy uniós támogatásokat összesítő brüsszeli portálra linkel át, ahol lehet magyar sporttámogatásokra is keresni, ám hogy melyik cég melyik klubnak, mennyit utalt, az semmilyen keresésre nem jön elő. A kormány körömszakadtáig védi a program átláthatatlanságát, a közelmúltban két tárca is megtagadta a tao-adatok kiadását. Pedig a közvéleményt bizonyára érdekelné például, mely cégek tartják fontosnak, hogy a semmilyen reklámértékkel nem bíró, ám az adóhivatal elnöke által irányított Mezőkövesd csapatához irányítsák át az adójukat.
4. Addig jó, amíg rossz a foci
A tao-átirányítási program elfogadtatásához az Orbán-kormánynak arról kellett meggyőznie a Bizottságot, hogy a profi sportba áramló közpénz nem fogja jelentősen torzítani az európai sportpiacot. A kormány már 2011-ben is azzal az érvrendszerrel dolgozott (és 2017-ben is azzal védte a tao-rendszert), hogy a magyar sport európai viszonylatban jelentéktelen: sem a csapataink nincsenek kint az európai tornákon, sem játékos-exportőrként nem rúgunk labdába. „Magyarország hangsúlyozza továbbá a bejelentett támogatási programból potenciálisan támogatásban részesülő sportegyesületek helyi jellegét (hiszen legtöbbjük csak országos szinten játszik, de nem jut ki nemzetközi sportrendezvényekre), és ezáltal az intézkedés Unión belüli kereskedelemre gyakorolt korlátozott hatását”. Mivel ez leginkább a focira igaz – ahol tényleg nem vagyunk tényezők –, a magyar fél jellemzően a legtöbb tao-támogatást fölszívó labdarúgással érvelt, a klubszinten kifejezetten erős magyar kézilabdával viszont sosem. Amiből az következik, hogy a tao-program addig folytatódhat a jelenlegi mederben, amíg a csapataink – mindenekelőtt a fociban – továbbra is eredménytelenek, és a magyar nevelésű játékosok sem jutnak ki az európai piacra. Ez sok mindent megmagyaráz például a saját akadémiával rendelkező, de többségében importált játékosokat játszató Felcsút magatartásával kapcsolatban. A magyar indoklásban ugyanakkor vannak más, szintén hajmeresztő elemek is: a kormány szerint piaci alapon senki sem fektetne be a magyar fociba, a sport-infrastruktúrát pedig lehetetlen profitábilisan működtetni (azaz a kormány eleve tudta, hogy mindig veszteségesek lesznek a stadionok).
5. A lakosságot elfelejtették
A tao-támogatásból kiépülő sport-infrastruktúrának jelentős részben a lakosságot kellene szolgálnia. A támogatás engedélyezéséért vállaltuk: „A lakosság minden támogatott sporttelepet/létesítményt használhat. Valamennyi kedvezményezettnek részletesen ki kell fejtenie, hogy a lakosságnak hogyan származik haszna a program keretében nyújtott támogatásból. A támogatást csak akkor ítélik oda, ha a kötelezettségvállalások arányban állnak a támogatás összegével és a tervezett projekt támogatási intenzitásával (…) A kedvezményezetteknek vállalniuk kell, hogy az érintett sportlétesítményt legalább annak üzembe helyezését követő 15 évig a napi működés legalább 20 százalékában, valamint ezenkívül évente legalább 10 teljes napon át elérhetővé teszik iskolai és diáksport, szabadidős sport vagy egyéb közösségi programok számára „a programok értékelésekor a hatóság külön figyelmet fog fordítani a kötelezettségvállalások minőségére, valamint arra, hogy azok meg tudnak-e felelni a helyi közösségi igényeknek.” Ennek ellenére sehol sincs nyoma, hogy az említettek betartását valaha ellenőrizték volna, és a Bizottság sem kérte számon a 2017-es meghosszabbításkor.
Jávor Benedek szerint talán semmi nem mutatja annyira a NER erkölcstelenségét, mint a tao-program részletei: az Orbán-kormány százmilliárdos nagyságrendű közpénzt irányít az egészségügy vagy az oktatás helyett a sportba a miniszterelnök kedvéért, de a kontroll nélkül elkölthető közpénz-százmilliárdok Orbánnak láthatóan a focinál is sokkal fontosabbak. Jávor lapunknak azt mondta: ismételten panaszt tesz a Bizottságnál, mivel a korrupció és a pénzmosás gyanúját is fölvető program meghosszabbításakor figyelmen kívül hagyták, hogy az uniós előírások legfontosabb, az átláthatóságra, a fölösleges kapacitások kiépítésének elkerülésére és a támogatott sport-infrastruktúra fenntartható, közösségi használatára vonatkozó előírások nem teljesültek, illetve azok teljesítését nem is ellenőrizték.