Meghosszabbítják Panamáig

A miénkhez hasonló önérdekvezérelt rendszerek (valamilyen ideológia persze mindig van hozzá: hol osztályok nélküli társadalmat építenek, hol nemzeti tőkésosztályt, de végül mindig egy szűk csoport jár jól) rendre belefutnak abba a kérdésbe, hogy mi történik majd, ha a kedvezményezett kör érdekei összeütközésbe kerülnek az országéival. Mert az még – a konkrét magyar példánál maradva – talán rendben van, hogy kellenek a multikkal azonos súlycsoportban lévő hazai vállalkozások. El lehetne töprengeni rajta, hogy feltétlenül a politikának (illetve fogalmazzunk pontosan: személy szerint egyetlen embernek) kell-e kiválasztania őket, ám tegyük föl, hogy a nemzeti nagylét elképzelhetetlen nemzeti nagyvállalkozók nélkül. De mi következik, amikor a priorizált üzleti körök úgy gondolják: nekik inkább azon az áron is legyen még egy kicsivel jobb, ha az országnak rosszabb lesz?

Látjuk, hogy mi lesz, ha a fociból (is) gazdagodó NER-vállalkozók érdeke keresztezi a nemzeti érdeket. Az lesz, sőt az van, hogy a nemzet fölteszi a kezét, és megadja magát: ha a jó futball, illetve a kontroll nélkül elkölthető adó-százmilliárdok közül kell választania, akkor ez a rendszer a nemzeti dicsőség helyett gondolkodás nélkül a magánhasznot választja – a miniszterelnök is, pedig őt a hatalmon kívül állítólag csak a foci érdekli. Gondoljanak csak bele: 2011 óta folynak számolatlanul az adófelajánlások a magyar labdarúgásba – azóta a klubjaink egyetlen tapodtat sem léptek előre, de néhányan, akik ott sürögnek a stadion alakú mézesbödönök körül, időközben a semmiből fölkerültek a leggazdagabb magyarok listájára.

Amikor Mészáros és társai megjelennek a magánegészségügyi szolgáltatásokban (már megjelentek), és jó pénzért nyújthatják ugyanazokat a szolgáltatásokat, amelyeket „ingyenesen” biztosít – elavult eszközökkel, sokhónapos várólistákkal, túlterhelt személyzettel – az állami egészségügy, akkor nem áll fönt ugyanaz az érdekellentét? Vagy ha Tiborcz István 60-80 százalékos felárral, a központi költségvetésből fizetett „önrésszel” szerelheti fel ugyanazokat a lámpákat, amelyeket az önkormányzatok közvetlenül is megvehetnének a gyártótól? Ha az állam segíthetne sok százezernyi devizahitelesen, de intézheti úgy is, hogy az adósok családnyomorító árfolyamveszteségéből a jegybank alapítványaiba (és onnan a jó elvtársak magáncégeibe) átlapátolható nyereség legyen, kinek fognak kedvezni? Ha a miniszterelnök páholy- és telekszomszédja lesz a második legnagyobb áramszolgáltató, megakad-e vajon a rezsicsökkentés, vagy folytatódik tovább azon az áron is, hogy profitkiesést okoz az első számú oligarchának?

Aki kíváncsi rá, milyen ország az, ahol a nemzeti érdek egyenlő a NER-arisztokraták magánérdekével, menjen el egy meccsre a Felcsút stadionjába. Nézze végig a mérkőzést, pillantson föl a VIP-páholyba, és ha úgy érzi, hogy legalább olyan jól szórakozik, mint akik odafönt szotyiznak, akkor – csak akkor! – szavazzon rájuk áprilisban. De ne csodálkozzon, ha aztán a kisvasutat meghosszabbítják Panamáig.

Szerző
2018.02.20 07:13

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04