A kutyáit is lefoglalták a hevesi szarvasgombatolvajoknak

Publikálás dátuma
2018.02.20 12:26
Más erdejében. Kép: Ügyészség.hu
Fotó: /
Öt személlyel szemben emelt vádat a Füzesabonyi Járási Ügyészség, akik jogtalanul gyűjtötték más erdejében a ritka és értékes szarvasgombát, írja honlapján az Ügyészség.

Egyiküknek engedélye is volt szarvasgombagyűjtésre ott, ahová tavaly nyáron a három férfi és két nő először ment gombászni. A vádlottak magukkal vittek három, szarvasgomba keresésére kiképzett kutyát: két labradort és egy vizslát. Mikor lakóhelyükre indultak volna vissza, egyikük felvetette, hogy nézzenek szét a közelben lévő, Heves megyei település környékén is, mert úgy hallotta, hogy ott is terem szarvasgomba.

Szétnéztek, de nem kellett volna: az erdőterületen kizárólag a sértettnek volt engedélye szarvasgombát gyűjteni. A terület birtokosa ezen jogosultságának zavartalan gyakorlását fákra szerelt vadkamerákkal biztosította. A kamerák riasztották a sértettet, a sértett pedig a rendőrséget. A kiérkező járőr akkor érte tetten az elkövetőket, mikor azok csavarhúzókkal éppen egy gombát ástak ki a földből. Az eltulajdonított dolgokat, valamint az azok elvételéhez használt eszközöket – beleértve a kutyákat is – a nyomozó hatóság a helyszínen lefoglalta.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség két rendbeli, kisebb értékre elkövetett lopás vétségével vádolja az öt elkövetőt, akik közül három személlyel szemben jóvátételi munka előírására, egyikükkel szemben pénzbüntetésre, ötödik társuk esetében pedig – a pénzbüntetésen túl – felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratában. Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság valamennyi, a vádlottaktól a helyszínen lefoglalt és a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható dolgot kobozza el, továbbá – részleges vagyonelkobzás mellet – kötelezze az elkövetőket több mint háromszázezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

Szerző
2018.02.20 12:26

Teljesen megsemmisültek a Demokratikus Koalíció irodái

Publikálás dátuma
2018.11.17 17:56

Fotó: MTI/ Mihádák Zoltán
Gyurcsány Ferenc pártjának közleménye szikár, de letaglózó.
A mai Teréz körúti tűz az épületnek elsősorban a Demokratikus Koalíció irodáinak is helyet adó ötödik emeletet érintette. A tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett: a DK irodái teljesen megsemmisültek. Az anyagi kár jelentős, személyi sérülés nem történt - ebben a közleményben adja hírül Rónai Sándor szóvivő, hogy odalett Gyurcsány Ferenc pártjának a központja.
Ami a tűz részleteit illeti:mintegy négyszáz négyzetméteren égett a Teréz körúti épület tetőszerkezete. A tűzoltók tíz járművel vonultak ki a helyszínre, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kilenc vízsugárral oltották a lángokat. Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője elmondta, hogy senki sem sérült meg: azaz nincs se civil áldozat, se munka közben megsebesült tűzoltó. (A helyszínen egyébként csaknem 40 tűzoltó dolgozott.) A tűz keletkezésének okait hatósági eljárás keretében vizsgálják.  Korábban az épület földszintén, egy étterem konyhájában a szagelszívó gyulladt ki, a lángokat a tűzoltók eloltották. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a két tűzeset között van-e összefüggés.
Szerző
2018.11.17 17:56

Még a Duna budai oldaláról is látszott , akkora lánggal égett a Gyurcsány-párt irodáinak otthont adó irodaház

Publikálás dátuma
2018.11.17 14:34

Fotó: MTI/ Mihádák Zoltán
A nagykörút forgalma megbénult a tűzeset miatt.
Mintegy kétszáz négyzetméteren ég egy négyemeletes épület tetőszerkezete Budapest VI. kerületében, a Teréz körúton. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek ki a tűzoltók, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett megkezdték a lángok oltását.
A lángoló épület ad helyet a DK országgyűlési képviselőinek, a DK-nak és a DK pártalapítványának. A tűz azt az emeletet emészti, amelyen ezek az irodák is vannak. A tűz okáról és körülményeiről a párt egyelőre semmit sem tud. A tűz idején egyetlen munkatárs sem tartózkodott az irodákban, személyi sérülésről nincs tudomása a DK-nak.
A BKK kis türelmet kér Facebook-posztjában, mivel a tűz miatt a 4-es és a 6-os villamos nem közlekedik a Blaha Lujza tér és a Jászai Mari tér között. A Teréz körutat lezárták a Petőfi híd irányában a Podmaniczky utca után, mert tűzoltók dolgoznak. A Nagykörúton mindkét irányban torlódás alakult ki.
Aztán a tüzet szerencsére eloltották.
2018.11.17 14:34
Frissítve: 2018.11.17 17:58