Bábel Balázs: Német sztrájk, magyar valóság

Publikálás dátuma
2018.02.24 09:50

Fotó: /

Óriási eredmény, hogy az 500 munkavállalónál többet foglalkoztató németországi vállalatoknál a kollektív szerződések általi lefedettség 80 százalék feletti. Még a 9 fős vagy annál kisebb cégnél dolgozók ötöde is részesül az ágazati megállapodások általi juttatásokból.

Az év elején demonstrációkat és figyelmeztető sztrájkokat szervezett a legnagyobb európai ipari szakszervezet, az IG Metall. Olyan óriási, magyarországi érdekeltséggel is rendelkező vállalatokat érintett a munkabeszüntetés, mint az Audi, a Mercedes, a ZF, a Bosch, a Continental vagy az Opel. Összességében 280 cégnek kellett kényszerűen leállnia hosszabb-rövidebb időre, a megmozdulásokban megközelítőleg 500 ezer dolgozó vett részt.

Rutinszerű akció

A megmozdulások önmagukban nem kivételesek, Németországban szinte minden évben, a tárgyalási fordulók év elejei kezdetekor rutinszerűen demonstrációkkal, munkabeszüntetésekkel adnak nyomatékot követeléseiknek a szervezett munkavállalók. Ezzel demonstrálják egységességüket és erejüket. A megmozdulások kiterjedtek, hiszen itt nemcsak egy-egy cég dolgozói tárgyalnak külön az adott vállalat menedzsmentjével, a munkaügyi vita ágazati szinten zajlik a szakszervezetek és a munkáltatók között. Magának az IG Metallnak több mint két és félmillió tagja van az iparban, a tárgyalások által érintett ágazatokban (fém- és elektronikaipar) pedig csaknem 1,8 millió, amivel lefedik az itt dolgozók közel felét.

Az IG Metall 6 százalékos béremelést akart elérni − szemben a munkáltatók által kezdetben kínált 2 százalékkal −, valamint ki akarta harcolni, hogy a munkavállalók számára 28 órára rövidüljön a munkahét, akár kétéves időtartamra. A követelés alapját az adta, hogy a német gazdaság kiválóan teljesít, a munkanélküliség alacsony, sőt ott is egyre jellemzőbb a képzett munkavállalók hiánya. Végül február elején egyezségre jutottak a felek. A legfontosabb eredmények, hogy a bérek 4,3 százalékkal nőnek, emellett minden munkavállaló jogot szerez arra, hogy heti munkaidejének 28 órára csökkentését kérje fél évtől két évig terjedő időtartamra. Ezt követően lehetősége van újra csökkentésért folyamodni. Cserébe a munkáltatók – többek közt - jogot szereztek arra, hogy a jelenlegi aránynál több ember dolgozzon 40 órában.

A fent leírt követelések és akciók jó lehetőséget adnak arra, hogy áttekintsük az ágazati kollektív megállapodásokra épülő német, és a vállalati kollektív szerződésekre épülő magyar munkaügyi kapcsolatokat.

A kollektív szerződés előnye

FOTÓ: AFP/ODD ANDERSEN

FOTÓ: AFP/ODD ANDERSEN

Maga a kollektív szerződés egy olyan megállapodás, amely egyszerre tartalmaz jogokat és kötelezettségeket a munkáltató és munkavállaló számára. Megkötése érdeke a szereplőknek, hiszen mind a két fél javára eltérhet a törvényben szabályozott előírásoktól. A kollektív szerződés legnagyobb hozadéka az lehet a munkavállalók számára, hogy többletjogokat és -juttatásokat biztosíthat számukra, ami a munkakörülményeket (képzési, oktatási lehetőség, munkaidő, munkaközi szünet mértéke, szabadnapok száma, kinevezések és elbocsátások, stb.) vagy a különböző pótlékokat, béren kívüli juttatásokat illeti, és amely jogokat valószínűleg csak kollektív érdekérvényesítéssel, szakszervezeten keresztül tudnak kiharcolni a munkáltatóval szemben. A munkáltató számára ugyanakkor rendezett munkaügyi kapcsolatokat hoz, egységes munkafeltételeket teremt, továbbá egy kollektív szerződésben könnyebben tud olyan működési keretrendszert kialakítani, mely tekintetbe veszi az adott ágazat, illetve vállalat sajátos termelési követelményeit.

Németországban a kollektív szerződéseket túlnyomó többségükben ágazati szinten kötik a szakszervezetek és a munkáltatók szövetségei. Amikor a német munkaügyi kapcsolatokról beszélünk, a teljesebb képhez érdemes két kiegészítést tenni. Egyrészt fontos megjegyezni, hogy az ágazati kollektív szerződések egyre nagyobb rugalmasságot engednek a vállalati szintnek, tehát egyre több kérdést szabályoz és ír elő a munkahelyi megállapodás. Továbbá föderatív állam lévén az ágazati tárgyalások többnyire – a fém- és elektronikaipar ilyen – tartományi szinten folynak, emiatt lehetnek kisebb eltérések a végleges megállapodás tartalmában. Ezek jellemzően nem érintik a fő döntéseket, így például a béreket, de megadják azt a rugalmasságot, amelyre szükség van a tartományok különböző szintű gazdasági fejlettsége vagy munkaerő összetétele miatt. Az ágazati kollektív megállapodások a felzárkózást is segítik. A most kötött szerződés is tartalmazza, hogy a kelet-németországi munkáltatók kezdjenek tárgyalni a munkaidő harmonizálásáról a nyugati országrész szabályaival.

A kiterjesztett ágazati szerződéseknek köszönhetően a német munkavállalók 57 százalékát fedi érvényes kollektív megállapodás. A kiterjesztés azt jelenti, hogy az már nemcsak azokra a vállalatokra és dolgozókra érvényes, akiknek a képviselői ott ültek az asztalnál a tárgyalás során, hanem az ágazat további szereplőire, más cégekre és azok alkalmazottaira is. Ez akkor lehetséges, ha a szerződést aláíró munkáltatói szövetségek, illetve szakszervezet az ágazat munkavállalóinak legalább 50 százalékát képviselik, és az aláíró felek együtt kérik a bővítést. Emellett a munkaügyi miniszternek is lehetősége van a kollektív megállapodás kiterjesztésére.

Óriási eredmény, hogy az 500 munkavállalónál többet foglalkoztató németországi vállalatoknál a kollektív szerződések általi lefedettség 80 százalék feletti. Még a 9 fős vagy annál kisebb cégnél dolgozók ötöde is részesül az ágazati megállapodások általi juttatásokból. Mindezt Németországban úgy sikerült elérni, hogy a dolgozók közelítőleg 20 százaléka szakszervezeti tag. Ez ugyan a duplája a magyar mutatónak, de Nyugat-Európában nem számít kimagaslónak.

Fontos az ágazati megállapodás

Magyarországon a kollektív szerződésre vonatkozó szabályok hasonlóak a némethez. Megkötéséhez kell egy szakszervezet, amely tagjainak száma eléri az adott munkáltatóval munkaviszonyban állók 10 százalékát, valamint egy munkáltató vagy munkáltatókat tömörítő szervezet, megállapodás pedig köthető vállalati, ágazati vagy nemzeti szinten. Az ágazati megállapodáshoz hasonló szabályoknak kell megfelelni, mint a vállalati tárgyalások lefolytatásához. A szerződésben szabályozható kérdések is hasonlóak a német gyakorlathoz, annyi különbséggel, hogy a bérmegállapodást gyakran egy külön szerződés tartalmazza, továbbá Magyarországon is lehetséges a megállapodások kiterjesztése. Ugyanakkor a számokat megnézve azt látjuk, itthon a munkavállalóknak kevesebb, mint 30 százalékát fedi le kollektív szerződés.

Az alacsony mutató egyik legfontosabb oka, hogy hazánkban a kollektív szerződések jellemzően csupán egy munkáltatóra vonatkozó megállapodások. Az ágazati szintű kollektív szerződések gyakorlatilag kivételeknek tekinthetők, mintsem szabálynak, annak ellenére, hogy az úgynevezett ágazati párbeszéd bizottságok 2002-es létrehozásának már az volt a célja, hogy gazdasági szektorokra érvényes megállapodásokat kössenek a bennük résztvevő szervezetek. Az egyik ok, amiért ez eddig elmaradt, hogy sok – köztük nemzetgazdaságilag jelentős – munkáltató nem tagja munkáltatói szervezeteknek, esetleg nem ad felhatalmazást az ágazati megállapodások aláírására. A legnagyobbak úgy érezhetik, könnyebb számukra előnyös megállapodást aláírni a helyi szakszervezettel vagy előnyhöz jutni lobbizással, mint megegyezni az ágazati érdekvédelmi szervezetekkel. Továbbá munkahelyteremtő képességük miatt a nagy multinacionális vállalatok komoly adó- és egyéb kedvezményben részesülnek, emellett sokkal nagyobb anyagi lehetőségeik is vannak, mint a hazai kis- és középvállalkozásoknak, könnyen gondolhatják, hogy számukra csak kötöttségeket jelentene egy közös nevezőre hozott megállapodás. A kisebb cégek pedig láthatják úgy, hogy nem képesek ugyanazokat a kötelezettségeket vállalni, mint a multinacionális vállalatok. Végül nem szabad elhallgatni azt sem, hogy Magyarországon a szakszervezetek megosztottsága is hátráltatja az ágazati kollektív szerződések létrejöttét, mivel sokszor tapasztalható ellenérdekeltség a tárgyalóasztal másik oldalán is.

Mégis, az ágazati megállapodások képesek többet nyújtani a vállalati kollektív szerződéseknél, hiszen itt a szektor egészének speciális érdekeit, viszonyait lehet tekintetbe venni, és eszerint szabályozni a termelési és munkakörülményeket. Számos olyan kérdés van, amelyet munkahelyi szinten kevésbé vagy egyáltalán nem lehet kezelni, így a képzett munkavállalók hiánya okozta nehézségeket, az ipart sújtó, magas szintű fluktuációt vagy az elvándorlást. Ezek mellé fog nemsokára felzárkózni a digitalizáció, melynek következményeképpen egészen új képességekre kell a munkavállalóknak szert tenniük. Várhatóan tovább terjed a nem tradicionális foglalkoztatás, még jellemzőbbek lesznek a mikro- és kisvállalkozások, ahol a szakszervezetek nincsenek jelen, így a kollektív szerződés megkötése sem lehetséges. Az ágazati megállapodások továbbá tekintettel tudnak lenni a régiók közötti különbségekre, és akár segíthetik is a különbségek csökkentését.

Meggyőződésünk, hogy az ágazati kollektív megállapodások kölcsönös előnyöket biztosítanak minden aláíró számára azáltal, hogy megteremtik a működés kiszámítható feltételeit, a termelés stabil körülményeit. Az ágazati kollektív szerződés mögött ugyanazok a fent már említett, elérhető előnyök állnak, amelyek lényege, hogy jó munkakörülményekért és tisztes bérezésért cserébe a munkáltató rendezett munkaügyi kapcsolatokat, munkabékét kap a megállapodás érvényességének idejére. Utóbbi az értékteremtési lánc összetett és rendkívül szorosan együttműködő elemei miatt elengedhetetlen a pontossághoz és előre tervezhetőséghez.

Szerző
2018.02.24 09:50

Szüdi János: A petárdaeffektus

Publikálás dátuma
2019.02.17 16:00
NAGYSZÜLOK IS KAPHATNAK GYEDET - A gyerek pedig köteles eltartani a szüleit
Fotó: SHUTTERSTOCK/
Látszik, hogy az országnak nincs pénzügyminisztere. Igaz évekig pénzügyminisztérium sem volt. Mára van minisztérium, van kinevezett pénzügyminiszter, csak éppen semmi súlya nincsen a kormányban. Nincs, mivel a gyakorlatban kormány sincs. Egyetlen ember, a miniszterelnök szava számít. Ezt az állítást messzemenően alátámasztja az évértékelőn meghirdetett 7+1+1 pontból álló választási programcsomagja. A rendszerváltás óta nem volt még olyan miniszterelnök, aki ennyi fedezetlen csekket állított volna ki, hasonlóan a nagy elődhöz, Kádár Jánoshoz, aki például - közérzetjavító intézkedésként - bejelentette az élelmiszerárak csökkentését a hatvanas évék végén. Ő végre is hajtotta, amit ígért. A mai napig emlékeznek az öregek a három hatvanas kenyérre, tejre, a háromforintos „fradi kolbászra”. Orbán Viktor ígérgetni tud, ám az ígéretek beváltására már sok esetben nem kerül sor. Innen ered egyik fullajtárjának elszólása: „ígéret kategóriájában megoldottuk.”
Mostani bejelentései petárdaként röppentek a magasba. Tapsvihar, csodálkozó sikongatások, elismerő bólintások, kéjes nyögdécselések, tágra nyitott szájak és szemek, füttyentgetések kísérik a pályaíveket. A petárdák nem esnek szét. Nem robbannak. Állócsillagok, fekete lyukak az égen. Senki nem tudhatja mit is rejtenek valójában az ígéretek, de jól hangzanak, s elfednek minden aktuális problémát. Mielőtt átnézzük az új közérzetjavító bejelentéseket, két dolgot érdemes végiggondolni: kinek a pénzét osztogatja Orbán? Az adófizetőkét. Mészáros Lőrinc és a többi száz leggazdagabb magyar nem finanszíroz, csak továbbgazdagodik e program által is. Másodszor, hová vezetettek az említett kádári intézkedések? Államcsődhöz! Így hát gaudiumra semmi ok!
Nézzük a bejelentéseket! Minden negyven év alatti nő az első házasságakor tízmillió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első két gyerek születése után három-három évre felfüggesztik, a második gyereknél a tartozás harmadát elengedik. A harmadik gyerek megszületése esetén az egész tartozást elengedik. Minden fiatal házaspár kap tízmillió forintot? Szegény? Gazdag? Magyar? Cigány? Csak házasodni kell? Nincs kamat? Nem is kell visszafizetni? Elég szülni? A bankok fizetnek majd mint a katonatiszt? A válaszokra várni kell. Ami biztosnak tűnik, aki elkapkodta a házasságkötést az valószínűleg ráfázott. Vannak azért biztos befutók. Orbán Rózának - az ígérgető 19 éves, hajadon lányának - például jó esélye van arra, hogy esküvője költségeinek egy részét kifizettesse az állammal. Orbán Flórának, az osztogató másik, hajadon, 14 éves lányának az esélyei a lehetséges következmények miatt bizonytalanok.
Lépjünk tovább. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét, amelyet két vagy több gyermek esetén használt lakások vásárlására is lehet fordítani. A csok bővítését nem kell magyarázni. A használt lakások vásárlásához nyújtott húsz-harmincmillió forint támogatás segíthetne az otthonhoz jutáshoz, ha hatására a lakásárak nem szöknének azonnal az égig, s ha a szegények is hozzá tudnának jutni a pénzhez. A falvakban élők esélyei jobbak lennének, mint a városi lakásra vágyóké, azonban ők – a bejelentő szerint – másik, testre szabott megoldást kapnak néhány hét múlva. Jelenleg várólistára kerültek.
Mit mond a következő ígéret? A második gyermeknél egymillió forintot átvállalnak a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. A harmadiknál négymilliót, minden további gyereknél egy-egy milliót. A jelzáloghitel átvállalásának a petárdája megfejtésre vár. Valaki kölcsönkér. A hitelező pedig úgy ad kölcsönt, hogy jelzálogot vezettet a kölcsönkérő házára. Létezik egy jelzálog-hitelintézet, amelyik jelzáloglevelet bocsát ki. Csak a jelzálog alapjául szolgáló hitel kifizetését vállalhatja át az állam.
Tegyünk még egy lépést. Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól. Ez az ígéret azoknak kecsegtető, akik jól fizető állásban vannak. Miután a megjelent szöveg múlt időt használ, ez a mentesség azoknak is járhat, akik a megjelenő szabályozás hatályba lépése előtt teljesítették a feltételeket. A „szültek” kifejezés viszont kizárja az örökbefogadott és a nevelt gyermekek beszámítását. A gyermekét egyedül nevelő apa sem számíthat a támogatásra. Az „életük végéig” fordulat remélhetően nem a nyugdíjak jövőbeli megadóztatására céloz.
Ugorjunk! Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja. A legalább háromgyermekes családoknak két és félmillió forint vissza nem térítendő támogatást adnak legalább hétszemélyes autó vásárlásához. Ez az első olyan ígéret, amelynek szövegéből arra lehet következtetni, hogy a gyermekhez férfira is szükség van. Az autóvásárlásra nem csak az anya jogosult. Jó hír az is, hogy maga a bejelentő is megkaphatja a támogatást, amire a vagyonbevallása szerint rá is szorul. Reméljük ezzel az állami segítséggel az intézkedést bejelentő miniszterelnök meg tudja venni az autóját, hiszen ezek a kocsik négymillió forintnál kezdődnek.
A következő lépés valóban nemzetmentő. Huszonegyezer új bölcsődei férőhelyet hoznak létre három év alatt. A huszonegyezer új férőhely nem biztos, hogy elég, de jó alkalom újabb kiemelt állami beruházás indítására. Ekkor nincs közbeszerzés, hatósági engedély, a számla is mozoghat felfelé. A bölcsődebővítés hasznos lehet, ha a „rabszolgatörvény” alapján a szülőkre kivetik a maximális túlmunkát.
Nézzük a következő jó hírt. Bevezetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, így a nagyszülők is maradhatnak gyeden a szülők helyett. A nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetése összhangban áll a nagyszülő gyermekgondozási segítő ellátásra való jogosultságával. Így legalább bezárul a kör. Az alaptörvény (szándékos kisbetűvel) szerint a gyermek köteles gondoskodni szüleiről, a nagyszülő meg ellátja a szülők gyermekeit.
Egy új terület következik. A nyolcadik pont az egészségügyről szól. Kap hétszázmilliárdot a fejlesztésekre. Igaz a centrumkórház megépítésének költsége is benne foglaltatik ebben az összegben, így érvényesülhet az eddigi gyakorlat, a maradék-elv szerinti elosztás. Miután nincs fejlesztési koncepció, miután nem lehet tudni mire is lenne szükség, biztosan lesznek, akik jól járnak. Ezek közé tartoznak mindazok, akik építhetnek, beszállíthatnak a szokásos – ”névre szóló” - kiválasztási rend alkalmazásával, a szokásos kiemeltté nyilvánítás mellett.
Ismét egy másik területre érkezünk. A kilencedik pont tovább bővíti a gyermekek utaztatására szaporodott vállalkozások lehetőségeit. Orbán ugyanis bejelentette: a középiskolások a kilencedik és a tizenegyedik évfolyam végén kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehetnek részt, amelynek a költségét a kormány állja. A határon túli magyaroknál tett látogatások megszervezése mellett több mint százezer tanuló nyári programját kell állami pénzből megszervezni. Mértékadó vélemények szerint a nyelvtanulás akkor lehet sikeres, ha a tanulót családi környezetben fogadják. Nem találkozik magyarokkal. Ennek becsülhető költségét nehéz megadni, hiszen amit az állam fizet, az folyamatosan drágul. Jelenleg háromszázezer forintra becsülték az egy tanulóra eső kiadásokat. Igaz, illetékes szájból már elhangzott, a részvételhez pályázni kell, s valószínűleg tartanak nyelvi szintfelmérést is. Érvényesüljön a kormány oktatáspolitikája: aki nem tud, az ne is tanuljon!
Nem lehet tudni, milyen jogszabályok mikorra tisztázzák ennek az orbáni petárdacsomagnak a valóságos tartalmát. Melyikből fog szikraeső hullani, melyik bocsát ki füstfelhőt? Nem lehet tudni, csak sejteni melyik beruházói, befektetői kör erősödik az állami feladatok végrehajtásában való részvételnek köszönhetően.
De az talán kijelenthető, hogy egy felelős pénzügyminiszter ilyen bejelentések után a felmentését kéri a miniszteri teendők ellátása alól.
2019.02.17 16:00
Frissítve: 2019.02.17 16:00

Bihari Tamás: Benzingőzölés

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:45
nehézséAZ OMINÓZUS P70-ES - Az NDK járműiparának remeke volt
Fotó: FORTEPAN/BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA. LEVÉLTÁRI JELZET HU BFL XV /
- Vigyázz a lábaddal, ne tedd a lukba! – figyelmeztetett a Papa, miközben óránként 40 kilométeres észveszejtő sebességgel száguldoztunk a Népköztársaság út platánsora alatt. A szürke Prága már 1958-59-ben is oldtimernek számított, hiszen még az indexe is az első ajtó oszlopából csapódott ki, ha a Papa irányt kívánt változtatni. A figyelmeztetést azonban nagyon is komolyan kellett vennem, hiszen az öreg Prága padlólemezén némi anyaghiány mutatkozott. Magyarán, itt-ott lukas volt. Végül emiatt is vált meg tőle.
Mégsem maradtunk autó nélkül, mert akkortájt az orvosok, újságírók, neves művészek és egyéb fontos emberek vásárolhattak személygépkocsit. A Papa gyermekorvosként megvehette a család első modern, új autóját, az NDK járműiparának remekét, egy P70-est. Az almazöld jószág vígan pöfögött a keverék üzemanyaggal.
A mama öccsei gyakran kölcsönkérték és vékonypénzű egyetemistaként a tankolást és a javítás költségeit a Papára hagyták, aki ezt természetesnek vette. Egyszer, amikor az egyik sógor kezében felrobbant a szódásüveg és a Papa dudálva száguldott vele a kórházba, a sebesült elhaló hangon rászólt: "Tibikém, kapcsold fel a sebességváltót hármasba, akkor gyorsabban megyünk." Kétségtelen, a Papa filosz volt, nem technikus.
A keskeny utakon csökkentette a baleset kockázatát, hogy percekig egyetlen autó sem tűnt fel az úton. Azok is többnyire BA-s rendszámú vállalati Volgák, vagy Pobjedák, esetleg Warsawák voltak. Ja, fontos elvtársak is rótták az utakat, a legfontosabbak állami Mercedesekkel, de az egy másik történet. Kisebb falvakban bizony a gyerekek még az autó után futottak, mert a helyi tsz Csepel teherautóin, vagy a MÁVAUT Ikarusain kívül még nem láttak gépjárművet.
A lelkesedést néha az irigység gyűlölködő kitörése váltotta fel. Egy kis faluban egy biciklis srác a Papa elé vágott, aki hiába fékezett, az ütközés elkerülhetetlen volt. Szerencsére a srácnak nem esett különösebb baja, de minket a feldühödött tömeg majdnem meglincselt. Öklüket rázták, ordítoztak, hogy a városi ember itt száguldozik és elüti a szegény gyereket. Galamb szelíd gyermekorvos apámnak üvöltötték ezt, aki soha senkitől egyetlen fillért el nem fogadott és ha hívták, az éjszaka közepén is ugrott a beteg gyerekhez. Végül élve megúsztuk, de akkor repedt meg először az üvegbúra, amiben addig éltem, és ahol erőszakkal csak az Iliászban, vagy az Odüsszeiában találkoztam, amit a Papa persze eredetiben is olvasott. Máig emlékszem arra a hitetlenséggel kevert félelemre, amit az eltorzult arcok, üvöltő szájak láttán éreztem gyermekfejjel. Azóta az üvegbúrának a cserepei sincsenek már meg.
A késő ’60-as évektől gépkocsinyeremény-betétkönyvvel is lehetett nyerni autót. Sosem felejtem el azt a kitörő örömöt, amikor a mi sorszámunkat olvastuk a Népszabiban: egy Škoda 1000MB-t nyertünk. Szürke, lassú csacsi volt, de a szép piros műbőr üléseivel mégis szerettük. Végül egy céges autó belehajtott és totálkáros lett. Szerencsére Gyuri bátyámnak nem esett baja. A sors adta, a sors elvette. A Papa halála után évekig nem volt autónk, de a Mama, aki modern nő volt és amellett, hogy levágatta a gyönyörű hosszú haját, mint a Sörgyári capriccio hősnője, Maryska, és szerette a Beatleseket, letette az autóvezetői vizsgát és jogosítványt szerzett. Akkoriban még csak elvétve ültek nők a volán mögött.
Egyik nap egy vadiúj modellel, egy alul bili-kék, felül fehér Trabant kombival tért haza. A kormányváltós, kék füstöt eregető jószág csomagterébe egy kisebb hálószoba bútor is elfért volna. Élveztük a száguldás szabadságát, de azért gyakran megálltam a Népköztársaság úti autószalon kirakata előtt és álmodozva néztem az üveg mögött a Zsigulik, Škodák és a Wartburg de luxok áramvonalas karosszériáját. A kocsik elé ki volt téve az áruk és a sorszámuk is, ami arra utalt, ki veheti át néhány éves várakozás után - ha jól emlékszem a Csepeli Szabadkikötő területén lévő Merkur telepen. Jó üzlet volt az autókiutalás adásvétele: a jó állapotú, alig használt kocsikhoz hasonlóan egy új árán, vagy afölött is el lehetett adni tehetős embereknek, akik nem akartak 4-5 évet várni. Igaz, ez semmi nem volt az NDK-beli 10-15 éves toporgáshoz képest. A Mama egyik öccse oda nősült és amikor a fia 10 éves lett, befizettek neki egy Trabantra, hogy mire nagykorú lesz, éppen meglegyen az álomautó.
A 70-es években a Zsiguli utóda, a Lada tarolt, az 1500-ast a népnyelv csak paraszt Mercinek hívta, és népszerű volt, bár némi kézügyességet igényelt, a Dacia. Misi barátom, miután hiába alkudott egy Velorexre, avagy Bőregérre, vett egy Daciát. Tehette, taxizott, értett az autókhoz. Szüksége is volt a szaktudásra, mert miután az új Dacia csomagtartóját elegánsan lecsapta, gondosan fölszedte a lepattant díszlécet és visszaszerelte. Ezután már csak a némi autóvillamossági beavatkozásra volt szükség. Tamás kollégám a papájával Szegeden vette át a román csodát és mivel 5 literrel adták ki, az első kútnál megálltak tankolni. Mikor már egy tartálykocsiba való üzemanyag is belement, és egyre erősebb benzinszagot éreztek, kinyitották a csomagtartót, amiben a felesleg lötyögött. A gyári benzintartály ugyanis lukas volt.
De hát ezek 40 éves történetek. Ki hitte volna akkor, hogy egyszer a lesajnált Trabik a nosztalgia hullámát meglovagolva egy mai új autó áráért kelnek majd el.
2019.02.17 15:45