Sebes György: A Fal adja a másikat

Publikálás dátuma
2018.02.24 09:15
FOTÓ: RTLKLUB.SAJTOKLUB.TV
Fotó: /

Sebestyén Balázs nyilvánvalóan győzött. Hiszen óriásplakátokon és újsághirdetésekben adja a világ tudtára, hogy az övé nagyobb. Hogy pontosan mije, azt persze nem mondják meg, de feltehetően a fala. Ha már a TV2 lenyúlta a játékát, ráadásul el is indult vele, amikor az RTL Klub még csak készült a megvalósításra, legalább ennyi elégtétel jár neki.

Ennek a konkurenciaharcnak sosem lesz vége. Mindenesetre egészen szokatlan helyzet. Ilyen csak a híradókkal szokott előfordulni: azonos időben lényegében ugyanaz a műsor megy mindkét országos kereskedelmi adón. Persze csak az alapötlet hasonló, a megvalósítás teljesen különböző, ezért érdemes is kihasználni az alkalmat és összevetni a két műsort.

A néző akkor értesült, hogy itt valami nem mindennapi van készülőben, amikor az RTL váratlanul - kétszer is - műsorra tűzte A Fal próbaadásait. Amelyeket még nem is az itthon - addig fel sem épült - díszletben vettek fel, hanem egy olasz stúdióban. A sietséget azzal indokolták,hogy a TV2 ellopta az ötletüket (amihez Amerikából vásárolt licenc is járult). Hogy pontosan mi és hogyan történt, nem tudni, de tény, röviddel utána valóban elindult - és népszerű lett - A Piramis. Majd két hete már naponta látható A Fal is. Mivel azonban az utóbbi adásideje kicsit rövidebb, mint a vetélytársé, az RTL-nek újra lépnie kellett. Két hétig A Fal befejezése után a néző át tudott kapcsolni a TV2-re és ott megnézhette a másik műsor végkifejletét. Ez tűrhetetlennek bizonyult. Most A Fal később indul, viszont így a két finálé gyakorlatilag egybeesik.

Ebből világosan látszik, hogy az egész csata nem szól másról, mint a néző elhódításáról. Az etetés azzal kezdődik, hogy mesebeli összegekért csatázhatnak a versenyzők. Repkednek a milliók, amelyeket könnyű megszerezni, de még könnyebb elveszíteni. A szerencsének többszörösen kitüntetett szerepe van mindkét vetélkedőben, amelyekben különféle kérdéseket is feltesznek, de ezek inkább csak a pénzzel kapcsolatos manipulációt szolgálják. A néző viszont úgy érezheti, az ő álmaiért is küzdenek a versenyzők, s miközben a képernyőre mered, talán azt sem veszi észre, hogy már megint szünet van és zúdulnak rá a reklámok. De hiszen éppen ez a lényeg. Ezeket a perceket nagyon jó áron lehet értékesíteni, s ha a néző a milliók bűvöletében nem kapcsol át (rögtön) másik adóra, hát az tiszta haszon.

Stohl András műsorvezetéséről már írtunk ebben a rovatban, de szerepét most már össze is vethetjük a lényegében azonos műsort egészen eltérően irányító Sebestyén Balázzsal. Míg a Piramis a konzervatív, régimódi összeállítást képviseli, A Fal sokkal dinamikusabb, modernebb műsorszerkezetet jelenít meg. A TV2 az embert állítja a középpontba, Stohl pedig maga a megtestesült empátia. Azt játssza, hogy őt valóban érdekli, kik kerültek képernyőre - be akarja mutatni, milyenek ők és mik a céljaik. Tehát sokat beszélget velük, hogy aztán az adás későbbi részében indokolt legyen, miért izgul és drukkol a minél jobb eredményért. Sebestyén távolságtartó és gyakran cinikus is. Megengedi magának, hogy gúnyolódjon azokon a szerencsétleneken, akiket a sors elé vetett, s lényegében csak kívülről szurkol nekik, de inkább csak közvetíti küzdelmük állomásait. Láthatóan nem akar túl közel kerülni a versenyzőkhöz, ami egyfajta védekezésnek is felfogható.

A résztvevők maguk is megérdemelnek egy külön misét. Nagyon ritka köztük - mindkét műsorban - az olyan, aki nem bolondul meg a nyerési lehetőség közelében. Gyakran kivetkőznek magukból, szinte emberi mivoltukból, s bár fel is szólítják őket, hogy irányítsák a lezúduló labdákat a nagyobb nyereményt kínáló részekhez, maguk is tudhatják, hogy itt csak és kizárólag a szerencsének lehet dolga. Ennek ellenére úgy viselkednek, mintha tényleg az ő akaratukból esnének a labdák a különböző rekeszekbe. Örökké emlékezetes marad A Fal egyik játékosa, aki egy alapítványra gyűjtött volna pénzt, mert nemrég elvesztette a férjét. Egyáltalán nem viselkedett normálisan, amikor azonban kiderült a tragédiája, a néző más szemmel kezdte figyelni, ahogy kivetkőzött önmagából. De esetében is bebizonyosodott, hogy a nagy akarásnak nyögés a vége, hiszen hiába vált egészen szimpatikussá felfokozott győzni-akarása, végül egyetlen fillér nélkül távozott az adásból.

Az RTL egyébként valamit meg tudott őrizni régi önmagából, hiszen A Fal után folytatódik a két bevált sorozat, a Barátok közt, meg az Éjjel-nappal Budapest. Ezek még hozzák a nézőket, bár az utóbbi időben - talán a kezdési időpont folyamatos változása miatt - kicsit csappant a közönségük. A TV2 viszont rátesz egy lapáttal, hiszen vetélkedő után vetélkedőt nyomat, ezúttal Gundel Takács Gábor rég bevált Áll az alku című műsorát, amelyben a tudásnak szintén elenyésző szerepe van. Táskákat kell nyitogatni és a győztes célja, hogy ily módon minél több pénzt kasszírozzon. Ez a műsor is adalékokkal szolgál az emberi természet rajzához.

A hirdetők és műsorszerkesztők dörzsölhetik a tenyerüket. Az etetés a lényeg, műsort már alig kell csinálni.

Szerző
2018.02.24 09:15

A történet vége és eleje

Publikálás dátuma
2018.09.22 19:00

Fotó: MARABU RAJZA/
„Macron és Merkel nem bal és jobb, menekült-barát és menekült-ellenes között húzott határvonalat, hanem a jogállami demokrácia és az illiberális rendszer, az EU-pártiság és az EU-ellenesség között.”
A török birodalom 1683-ban utolsó lendületével Bécsre támadt, és Thököly Imre magyar segédcsapataival együtt megpróbálta bevenni a császárvárost. Bécs Sobieski segítségével megmenekült, a törököt - s vele Thökölyt - fokozatosan kiszorították az országból. Keleti nép vagyunk, türkök rokona – vajon mi történt volna velünk, ha Bécs elesik?

Európa elfoglalásának kísérlete – a bukás

Orbán és Salvini, Le Pen és Wilders Európa elfoglalására készültek és készülnek. Az illiberális, EU-szkeptikus, jogállamot tagadó erők, többé-kevésbé ugyanazt szerették volna végrehajtani, amit Trump Amerikában. Orbán álma, hogy maga mellé állítva az Európai Néppártot, Európa legnagyobb pártcsaládját, a jobboldali radikálisokat vezérelve, kiszorítja Európa vezetéséből a szocialistákat, a liberálisokat és a zöldeket, elmozdítja a kontinenst az államok Európája és egy populista-nacionalista Európa felé. Az európai jobboldali radikális hullám és annak hatása a mérsékelt jobboldalra a migránskérdés megoldatlansága miatt Orbán kezére játszott. Ahogy az amerikai republikánus konzervatív elit kénytelen volt átengedni a terepet Trumpnak és a trumpiánus választóknak, úgy kezdte a térfoglalást a Boris Johnsontól Orbán Viktorig a populizmus az európai konzervatív oldalon.
Az autokrata irányú térhódításnak két kulcshatalom és kulcsszereplő állta és állja útját: a konzervatív Merkel és a liberális Macron. Tekintettel arra, hogy Európát egyszerre fenyegeti Trump és Putyin külső veszélye és a nacionalista-populista belső veszély, ez érdek- és értékközösséget teremtett nemcsak politikai szinten a mérsékelt, Európa-párti középerők között, hanem a Tőke és a Munka együttes támogatását is elnyerte a kulcsországokban. Ma az európai globalizált tőke és a szervezett munka, továbbá az európai újító vállalkozói és igazgatói elit nem áll se a radikális jobb, se a radikális bal politikája mögött, nem trumpiánus, nem EU-ellenes, hanem EU-párti. A lázongó szélső radikális szavazóknak nem sikerült meghódítaniuk a kulcsországokat, de kellően megijesztették a mérsékelt választókat és pártjaikat ahhoz, hogy megoldásokat keressenek.
Európában politikai fordulat játszódik le. Ennek a fordulatnak része a Brexit, a Trump-jelenség, a visegrádiak lázadásának, az európai szerkezeti reformoknak és a menekültkérdésnek viszonylag összefüggő, új kezelése. Ebbe tartozik bele az illiberális rendszerek és az Európa-, globalizáció-, liberális demokrácia-ellenes pártok, mozgalmak feltartóztatásának megváltozott módszere. A mérsékelt Európa-párti erők a néppárti, szocialista, liberális és zöld ellentéteiket átmenetileg felfüggesztve, egységesen igyekeznek fellépni a Brexit Nagy-Britanniájával szemben épp úgy, mint Trump Amerikájának kereskedelmi háborús fenyegetése ellenében. Se a Brexit, se Trump nem talált az Európai Uniót fellazító igazi szövetségesekre. A négy pro-Európa erő az EU-szkeptikusokkal szemben a megnyerés, a megbékítés politikájáról áttért a feltartóztatás politikájára, a német módszerről a francia eljárásra.

Európai fordulat

A fordulatnak több oka is van. Az egyik Németország belső helyzete. Ahogy a franciák gúnyosan mondanák, Németország "európaizálódott": a mindenütt létező szélsőséges jobboldal eddig nem, de most a rendszer egészét fenyegetően jelent meg. A CDU-CSU-nak az a próbálkozása, hogy az AfD-ét a kiülés, a tőlünk jobbra nem állhat senki, a civilizálás hagyományos módszerével kezeljék, megbukott. Chemnitz megmutatta, hogy nem megy országosan, a CSU hanyatlása Bajorországban pedig, hogy helyi szinten. Dönteni kell: vagy az "osztrák utat", a szélsőjobb integrálását választják a jobboldal hatalmának fenntartása érdekében, vagy a "francia utat", a szélsőjobb teljes kizárását, valamennyi jogállami – francia politikai nyelven: köztársasági – párt összefogásával. Merkel CDU-ja szövetségi szinten, a CSU bajor szinten a "francia út" mellett döntött.
Salvini Ligája Orbán Fideszénél sokkal komolyabb fenyegetést jelent Európa gazdasági, politikai biztonságára. Olaszországgal sokkal kifinomultabb játszmát kell az európai vezetőknek játszaniuk: pontosan akkora ütéseket kell a kormányra mérniük, hogy a gazdaság ne szakadjon Európa fejére, ugyanakkor kellő figyelmeztetést jelentsen a kormány és a választók számára. Hasonlít ez a Brexithez. Az európai kontinens politikusainak meg kellett várniuk, hogy a brit választók többségének leessen: se a kemény, se a puha Brexit nem éri meg, a legjobb a maradás.
Az európai mérsékelt konzervatívok és szocialisták mintha leszámoltak volna azzal az illúziójukkal, hogy 2019 tavaszán megszerezhetik a biztos többséget az Európa Parlamentben. Ahogy az előző ciklusban a két nagy megállapodása megszabta az EU vezető tisztségeinek elosztását, most a Merkel-Macron, német-francia egyezkedés mellett a négy Európa-párti frakció, a konzervatívok, a szocialisták, a liberálisok és a zöldek fognak megállapodni egymás közt a bármilyen nagyra növő EU-szkeptikusok kizárásával. A négy Európa-párti erőt sokkal több köti össze, mint amennyi elválasztja őket az EU-szkeptikusoktól. A nacionalista és populista hullám nem egymásnak ugrasztja, hanem összehozza a hagyományos politikai erőket. Láttuk lelkes tapsukat, örömüket az EP ülésén a Sargentini-jelentés elfogadásakor: nemcsak értelmileg, hanem érzelmileg vannak együtt. Hiába érnek el a nacionalista-populista erők a korábbinál jobb eredményt az EP-választáson, a mérsékelt, Európa-barát erők együttesen nyomasztó fölényben vannak velük szemben.
Macron és Merkel nem bal és jobb, menekült-barát és menekült-ellenes között húzott határvonalat, hanem a jogállami demokrácia és az illiberális rendszer, az EU-pártiság és az EU-ellenesség között. Az EP-voksoláson a választási stratégia: nekünk van részletes elképzelésünk, forrásunk, intézményünk, hogy mit kell tennünk, az EU-szkeptikusoknak csak arra van tervük, hogy mit ne tegyünk. A Sargentini-jelentés EP általi kezelése tökéletes próbája volt a jövendő politikának: a nagy frakciók összefogtak és megszavazták a jelentést, a radikálisokkal és a néppárti kisebbséggel szemben. Világossá válhatott mindenki előtt, hogy ha a néppárti, szocialista, liberális és zöld pártok együttesen lépnek fel, se a szélsőjobbnak, se a szélsőbalnak nincs semmi esélye: megteremthető egy európai egység nemcsak az európai belső ellenfelekkel, hanem a trumpiánus Amerikával vagy a putyini Oroszországgal szemben is.

Új Kelet-Európa politika?

A kelet-európai országok joggal ijedtek meg a magyar kormányt érő pofontól. A visegrádiak épp úgy, mint Románia vagy Bulgária két alapvető dolgot foghattak fel: a merkeli Németország keménykezű rendcsinálásba fogott és megszűnhet Kelet-Európa utolsó védelmezője lenni; bármelyik kelet-európai ország jöhet Magyarország után, ami az európai pénzek elvesztésével járhat. Orbánt eddig Merkel Németországa és az Európai Néppárt, vagyis Európa legnagyobb hatalma védelmezte mindenkivel szemben. A szavazás azt mutatta: vége. Orbán pártja és kormánya nem áll védelem alatt. Nem támadják, csak éppen nem is védik. Eddig a mi kutyánk kölyke volt. Most mindenki és senki kutyája.
Minden realista kelet-európai politikus tudja, hogy nem lehet német, így európai mentor nélkül jövőt építeni. A nyugat-európai nettó befizető államok polgárai, élükön Salvini és Le Pen szavazóival, egyetlen eurócentet se szavaznának meg Kelet-Európának, s csak Merkel és a német tőke pártolja Kelet-Európa támogatását. Macron javaslata a migráns-kérdésben azonnal szembeállítja egymással Salvinit és Orbánt: "A vörös vonal a szolidaritás, amit mindenkinek gyakorolnia kell". A szolidaritás egymással, vagyis a veszélyeztetett határ-menti államokkal: Görögországgal, Itáliával, Spanyolországgal. Erre rossz Orbán válasza: mi senkit nem fogadunk be.
A merkeli Németország támogatásának elvesztése egyben az EU pénzügyi forrásainak elvesztését is jelenti. Ez pedig pótolhatatlan amerikai, kínai, orosz, arab vagy marsbeli forrásokból. (A tetejébe Putyin és Trump kölcsönös fenyegetése közé szorultunk!) Az EU-forrásokat, az intézményeket és a vezetői státuszokat most osztják újra. Lengyelországnak és Magyarországnak, és aki utánuk feketelistára kerül, nem lesz esélye arra, hogy a következő európai költségvetési ciklusban komoly fejlesztésekhez, intézményekhez, státuszokhoz jusson. A 7-es cikkely szerinti eljárás megindításának nem a vége, hanem az eleje számít: jelzi, hogy az ország "rossz fiú". Indítványait, javaslatait, kéréseit utolsóként, vagy egyáltalán nem kell figyelembe venni. Bármely összefüggésben feltűnik, az nem előnyös, hanem hátrányos. Barátai rosszul járnak. Támogatottjai biztosan veszítenek. Csajkájával mindig hátra küldik.
Van-e pótvizsga? Természetesen. Ha Orbán másként viselkedik, most is átengedték volna. A haladó karavánt a kelet-európaiak szorgalmasan ugatják, élükön Orbánnal. Majd észreveszik, hogy a karaván nem áll meg. Ügyet se vet az ugatásra. Berekednek. Éhesek lesznek. Egymás után futni kezdenek a karaván után. Lehet, hogy egyetlen kutya magányosan ugatja a holdat. Ez a mi bajunk.
2018.09.22 19:00
Frissítve: 2018.09.22 19:00

Kácsor Zsolt: Második Legnagyobb Prímszám Főnök

Publikálás dátuma
2018.09.22 12:00

Fotó: Fortepan/ DÉRI GYÖRGY
A nyolcadikos lányok már nagylányok voltak. Ezek a nagylányok annak örültek, hogy nem kell sem iskolai köpenyt hordaniuk, sem úttörő egyenruhát, amúgy nem törődtek az indiánosdival, mert ők a fiúkkal foglalkoztak.
Meséli egy barátom, hogy a rendszerváltás felé araszoló idealista hevületben akadt az általános iskolájukban egy magyartanár, aki az úttörőcsapatból indián törzset csinált, elvégre a gyerekek attól még nem maradhattak szervezett iskolai közösség nélkül, hogy felülről lassan rájuk szakadt a rendszer. Az ötletnek mindenki örült, meséli a barátom, talán szegény Hámán Kató nem örült volna egyedül, úttörőcsapatukat ugyanis eredetileg róla nevezték el, erről a bibliai nevű, furcsa nőről, akiről nemigen lehetett tudni, hogy ki volt és mit is csinált, még azt sem, hogy mindezt hol csinálta, azt lehetett róla tudni csak, hogy a magyar nép egyszerű hőse volt, és ezért megérdemelte, hogy az ország számos pontján fölvegyék a nevét. Amit a kisebbek amúgy folyton félreértettek. Milyen mély lehet ez a Hámánka? Alsósok voltunk, amikor ezt megkérdezte tőlem az egri Hámán Kató Úttörőházban egy osztálytársam, nem is értettem, miről beszél, mire magyarázni kezdte: hát tudod, ez a Hámánka-tó, biztos itt lehet valahol a közelben, ha mindig emlegetik. Te már úsztál benne? Nem, nem úsztam benne, de attól fogva én is tónak gondoltam el szegény Hámán Katót, remekül lehetett a nevével játszani. Ha mán Kató. (Bocs.) Szóval a barátomék iskolájában szegény Hámán Katót cserélték le a Nagy Medve Fiaira, így lett a fehér inges, vörös nyakkendős úttörőcsapatból egyenruha nélküli indián törzs, a szimpla úttörők pedig egzotikus dakotákká váltak, s a fiúk jobbnál jobb neveket adtak maguknak. Volt köztük Szürke Bölény, Fekete Bölény és Öldöklő Bölény, voltak ilyen-olyan szarvasok, lovak és más efféle állatok a prériről, és mindezt a fiúk nagyon élvezték.
De a lányok nem.
A nyolcadikos lányok már nagylányok voltak, és velük a lelkes magyartanár nem számolt. Ezek a nagylányok annak örültek, hogy nem kell sem iskolai köpenyt hordaniuk, sem úttörő egyenruhát, amúgy nem törődtek az indiánosdival, mert ők a fiúkkal foglalkoztak. Mármint az idősebbekkel, vagyis a gimnazistákkal. Hiszen nekik a nyolcadikos fiúk már senkik voltak, egyszerű gyerekek, akiken a nyolcadikos lányok röhögtek, és még jobban röhögtek rajtuk, amikor ezek a gyerekek egyszerre csak Szürke Bölénynek, Fekete Bölénynek és Öldöklő Bölénynek kezdték magukat hívni. A barátom egyébként nem olyan hülyén hangzó indiános indián nevet adott magának, mint a többiek, ő ugyanis – matekos létére – a Második Legnagyobb Prímszám Főnök nevet választotta a frissen megalakult Nagy Medve Fiai nevű indiántáborban. A barátom nagyon érdekesnek és titokzatosnak találta az új nevét. Akárcsak én. Annak idején ugyanis sokat magyarázott nekem a prímszámokról, mert én – vele ellentétben – teljesen hülye voltam a matekhoz, ennélfogva mindig nagyon érdekelt, hogy mihez is vagyok annyira hülye. Különösen az fogott meg a prímszámokban, hogy az igazán sok-sok-sok számjegyből álló prímszámok sok-sok-sok kilométer hosszúak, ebben az újságban például még egy viszonylag kisebb prímszámot sem lehetne leírni teljes egészében. Egy viszonylag kisebb prímszám még abban az esetben sem férne el itt, ha a címlapon kezdenénk a legkisebb betűkkel, és valahol ennek az oldalnak az alján fejeznénk be – igaz, egyszer meg lehetne próbálni, a prímszámok ugyanis igen hasznosak a kódolásban, a titkosírásban, szóval ha ebben a szombati lapszámban itt most betűk helyett egy viszonylag kisebb prímszám számjegyei volnának, az olvasók biztosan azt hinnék, hogy elrejtettünk számukra egy fontos, politikai üzenetet, amit (figyelem!) csak az előfizetők tudnak megfejteni.
Mondom, a barátom büszke volt az új nevére, s persze a szerénységére is, elvégre elnevezhette volna magát a Legnagyobb Prímszám Főnöknek is, ő azonban megelégedett a Második Legnagyobb Prímszám Főnök névvel, hiszen mind a kettő egyre megy: sem a legnagyobb, sem a második legnagyobb prímszámot nem ismeri senki, legalábbis egyelőre. A barátom remekül kimatekozta, hogy ez lesz neki a csajozós dumája. Lazán odasétál majd a nyolcadikos nagylányokhoz, s mintha csak véletlenül tenné, szóba hozza majd ezt az egész indiánosdit Hámán Katótól kezdve a Hámánka-tavon át a matematikáig, majd megnevezi magát: én vagyok a Második Legnagyobb Prímszám Főnök. Amitől a lányok elalélnak, ő pedig szerényen elmagyarázza nekik, hogy az ő személyisége tulajdonképpen kiismerhetetlen, hiszen sem a legnagyobb, sem a második legnagyobb prímszámot nem ismeri senki, legalábbis egyelőre – ő azonban matematika szakos lesz az egyetemen, a prímszámok kutatása lesz a szakterülete, és olyan sokáig fogja ezeket a különös számsorokat tanulmányozni, hogy végül eljut majd saját magához is, vagyis a kutatásai révén végül saját magával találkozik össze: ő maga lesz az, aki a második legnagyobb prímszámot fölfedezi, pontosabban ő maga lesz az, aki egy számsor végén egyszer majd szembejön vele. Első dolga volt tehát, hogy az új nevével csajozni ment. Szürke Bölény, Fekete Bölény és Öldöklő Bölény után lazán odasétált a nyolcadikos lányokhoz, bemutatkozott – s ma is megrendíti, ami akkor történt.
A lányok őt is kiröhögték.
2018.09.22 12:00
Frissítve: 2018.09.22 12:00