Bihari Tamás: Pohár mélyén cigifüst

Publikálás dátuma
2018.02.24 09:20
ÓCSKA LÖTTYÖT NEM ITTAK - A belvárosi fiúknál némely ital szóba sem jöhetett, vörösboros kóla dukált FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE
Fotó: /

- Hagyd a sulit a francba, délelőtti házibuli lesz – szólt Pici barátom egy tavaszi reggelen 1970-ben. Azonnal éreztem, hogy "de nehéz az iskolatáska", jobb tehát megszabadulni tőle. Akkor éppen ideiglenesen az előkelő budai gimnáziumban, a Kaffkában tartózkodtam. Az osztályba a késő Ratkó-korszak termése járt. Voltunk vagy 42-43-an, így havonta egyszer-kétszer kellett csak felelni.

Erős túlzás lenne visszafelé mutogatva túlterheltségre hivatkozni, mert pénteken ugyan hét óránk volt, kedden viszont csak kettő. Ezért a keddet én jobbára afféle tanulmányi napnak tekintettem, mert Picivel szociológiai mélyinterjúkkal próbálkoztunk a korosztályunkba tartozó lányok körében. Vagy a Szabad Európán Cseke László Teenager Partyját hallgattuk. Nagy lelki küzdelmet tehát nem okozott a lógás, hiszen magam is vallottam, a gimi nem kocsma, hogy az ember minden nap oda járjon.

Ideje volt megterveznünk, mit vigyünk a buliba. Éva vermut, bölényfüves vodka, kevert, császárkörte, fekete címkés cseresznye, de főleg zöldszilváni ugyanis szóba sem jöhetett. Belvárosi csávók voltunk, a Párizsi udvar cipőkoptató csoszogós járású kiválasztottjaiként - a Hungária együttes hallhatatlan sorával „hajuk középen, választva szépen” - ócska löttyöt nem vihettünk. Ebben a körben vörösboros kóla dukált.

A busz számunkra ismeretlen vad vidékeken vitt keresztül, ahol már családi házas övezetek váltották egymást. Mi, a közepesen nagy generáció tagjai GPS nélkül is megtaláltuk a célpontot. Kicsit ugyan késtünk, de még 11 óra tájt is egy viszonylag józan házigazda botorkált ki a kertkapuhoz és engedett be minket. A házban már tetőfokára hágott a hangulat, a szobákban koedukált biológiaórát tartottak a korai érkezők. Az úri közönség cigizett és kulturált italozással ünnepelte a munka rabságából történt átmeneti szabadulását. A kellemes nap végén egy asztal alatt, diszkrét abrosszal lefüggönyözött kis tuszkulánumban pihenhettem ki a fáradalmakat.

ÓCSKA LÖTTYÖT NEM ITTAK - A belvárosi fiúknál némely ital szóba sem jöhetett, vörösboros kóla dukált FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE

ÓCSKA LÖTTYÖT NEM ITTAK - A belvárosi fiúknál némely ital szóba sem jöhetett, vörösboros kóla dukált FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE

Persze ilyen nagy utakra ritkán vállalkoztunk egy házibuli kedvéért, mert akadt belőle a belső kerületekben is. Az illető társadalmi beágyazottságát az jelezte, hogy sok bulira hívták-e meg. Fontos volt, hogy hány csaj lesz ott, mikor jönnek meg a szülők és mennyire toleránsak. Voltak protokolláris házibulik is, mint a születésnap, vagy a szilveszter. Ezekre jól fel lehetett készülni, csajokat hívni, Marlborót, szürke műanyagdobozos Philip Morrist, Stuyvesantot, Pall Mallt beszerezni. Köztudott volt, hogy a legbiztosabb - mai szóval – partidrog, ha a meghódítandó lány italos poharának aljába cigifüstöt fúj az ember és arra löttyinti rá a vörösboros kólát. Sajnos, ennek a hatásmechanizmusát nem tudtam kellő empirikus elfogulatlansággal és kontrollcsoportos vizsgálatokkal igazolni vagy cáfolni, mert így is, úgy is sikerült a hódítás, de a vége mindig fejfájós macskajaj lett másnap reggel.

Persze kockázattal is járt a házibuli és nem feltétlenül csak a szomszédok vagy a ránk hívott rendőrök miatt. A bulizó ifjúság is rejtett magában bizonyos veszélyeket. Egyszer például éppen nálunk volt üres a lakás, s hogy a teret értelmesen kitöltsem, házibulit szerveztem. Sajna, az egyik kolléga gyomra fellázadt a szocialista szeszipar kotyvalékai ellen, s az alkoholtartalmú italok kéz a kézben távoztak a srácból, hogy e képzavarral éljek. Én házigazdához méltóan buzgón nekiláttam a WC rendbetételének, amikor egy jól nevelt hang annyit böffentett a vállam fölött, hogy „Bocs!” és már éreztem is, ahogy a vállamon átrepülve a fajanszban végzi egy újabb vendég aznapi italfogyasztása. Ennél azért voltak rosszabb dolgok is, mint mondjuk nyolc órát dolgozni egy gyárban, vagy irodában.

Előfordult az is, hogy egy későbbi nagyszerű lapszerkesztő, akkor még üzemi lapos újságíró, két házibuli közt leszakadt tőlünk, ami nem csoda: az alkoholszondák felmondták volna a szolgálatot, ha bármelyikünk beléjük lehel. Hajnalban azután hangos csöngetés verte fel a kérót a Kacsóh Pongrácz úti lakótelepi lakásban. A házigazda kibotorkált, kinyitotta az ajtót, és csak annyit kérdezett viharvert cimboránktól: „Te most jössz, vagy mész?”. Z. később elmesélte, valahogy a Keletihez keveredett, de azt hitte Győrben van. Ám hiába kérdezgette a kései járókelőktől, hogy hol a szálloda, azok a hotel nevére voltak kíváncsiak, de hiába. Végül egy „jótét lélek” megszabadította a ballonkabátjától.

Olykor a körülmények és az alkohollal vívott vesztes csata következményei tréfáltak meg bennünket. Ilyen volt, amikor Gyuri bátyámmal egy kellemes házibuli után a buszmegállót még eltaláltuk, így jókor kászálódtunk le a buszról, de gondunk akadt a házgyári épületek monotóniájával és az áramkimaradással. A kelenföldi lakótelepen, öt, egyforma szürke ház közül a középsőben, a hetedik emeleten laktunk. Csakhogy a házak és a környék sötétbe borult, s ehhez még sem Tiborcz sem az Elios nem kellett. Egyszerű áramkimaradás volt. Természetesen a lift sem működött, s gyalog vonszoltuk fel magunkat a hetedikre. Csakhogy a kulccsal és a zárral történt valami, mert sehogy sem tudtuk kinyitni az ajtót. Akkor gyanút fogva egy öngyújtó fényénél megnéztük a névtáblát és kiderült, egy vadidegen otthonába készültünk betörni. Valahogy épségben lebotorkáltunk a földszintre, s a kapun kilépve már lihegve röhögtünk, mert kiderült, egy házzal elszámoltuk magunkat.

Ma már nem csavarom fel a szőnyeget a rokihoz, vagy lassúzáshoz. Legföljebb takarításhoz.

Szerző
2018.02.24 09:20

Rokkantkölcsönzés, mint hungarikum

Publikálás dátuma
2018.08.19 18:30

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
„Találékony a magyar. Már szinte látom is, hogy nemsokára hirdetések jelennek meg: Uniós pályázatokhoz bérbe adunk teljes szakorvosi véleményezéssel rendelkező rokkantakat, látás- és hallássérülteket, valamint enyhén, közepesen és teljesen magatehetetlen egyéneket.”
"Kis Athéne­ket álmodtam, ahol demokráciát tanulnak az emberek, s ahol nem a napóleoni jog miatt tisztességesek, de önma­guk becsülése végett, hisz csak a törvények miatt becsületesnek maradni ordináré passzió, mint az állatkínzás." (Krúdy Gyula)
Azt szokták mondani, hogy fejétől bűzlik a hal. Én csak ülök, mint a moziban, s nézem a híradókban a síkságra épített többmilliós kilátót, a fűtött-füves focipályákat, amelyek nézőterén elférne az ágyhoz kötött aggastyántól a csecsemőig az illető községek-városkák minden lakosa. Nem akarom olvasóimat közhelyekkel untatni: kisvasúttal, LED-es világítással, gázszerelő milliárdossal, orbáni kötél-barát hihetetlen gazdagodásával, s a többi, az új nemzeti oligarchiához tartozó, s valószínűsíthetően a büntető törvénykönyv néhány paragrafusát, összes alpontjaival kimerítő figura visszaéléseivel. Nem, nem akarom önöket a lopás "fényes nappal" tényeivel bosszantani.

Nem volt szégyen lopni

Azt hiszem, ismerik a Fidesz-ideológus Lánczi András elhíresült mondatát: "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája". Hát, mit mondjak, ezeregy leleplező újságcikk jelent meg a hal bűzlő fejéről, de mintha ez a rothadó testrész nem is folytatódna, nem lenne húsa, csontja, szálkái, pikkelyei, mintha az oligarchák erkölcsöt nem ismerő, törvény feletti létezése nem is nyomná rá a bélyegét a kisemberek világára. Az erkölcsi züllés olyan mélyére süllyedt az ország, hogy nem csodálkoztam, csupán szégyenkeztem, amikor a Forma-1-re tartó utasokat, nem sokkal Bécs után, de még a magyar határ előtt arra figyelmeztette az osztrák kalauz, hogy a magyar taxisok rabló gazemberek, s a vendéglőkben nem szabad kártyával fizetni, mert lemásolják őket, lopják az adatokat.
Szociológus ismerősömmel beszélgettem a témáról, elmondva saját tapasztalatomat, hogy Hollókő közelében szemtanúja voltam, ahogy egy francia családtól három pohár kóláért ötezer forintot követelt a pultos. Ő a dolgot megpróbálta történelmi okokra visszavezetni.
– A téeszekből nem volt szégyen lopni, szinte természetesnek vették az emberek, hogy a háztájihoz szükséges vegyszerek, a műtrágya, a baromfi és disznó etetéséhez a gabona, mellékösvényeken keresztül juthat hozzájuk. Magyarul: lopták. Természetes volt, hogy a gépkezelő nem vett üzemanyagot a kocsijába, s ha nem volt sajátja, eladta másoknak a "megspórolt" benzint, gázolajat. Az olajkályhák sem jelentettek fölösleges pénzkiadást a traktorvezetőnek. És az is természetes volt a szocialista nagyvállalatoknál, hogy ki mit gyártott, azt lopta. Talán csak anekdota volt a kádári időkben, de jól mutatja, hogy milyen világot éltünk, hogy egy gyárban, a munka végeztekor az egyik munkás nem kerékpárra pattant, hanem egy talicskával vitte haza az üres ételhordó edényét, a gépzsíros munkaruháját, aztán évek múltán valakinek feltűnt, hogy reggel soha nem talicskával érkezik, vagyis a furfangos kisember meglovasított több száz egykerekűt. Azt még a korabeli újságok is megírták, hogy a balatoni autópálya építésekor, a környező településeken úgy épültek száz számra a házak, hogy a környékbeli Tüzép-telepek nem adtak el egyetlen zsák többlet-cementet sem.

Svájci kirándulás

Hallgattam tanult ismerősöm történelmi okfejtését, s eszembe jutott egy svájci kirándulásunk. Az erdőhatár fölött, egy alpesi rét szélén állt a legelésző tehéncsorda gazdájának, de az is lehet, hogy alkalmazott gulyásának a háza. Nem igazi nagytetős hegyi gazdasági épület volt, inkább csak éjszakai menedéknek véltem. Volt a homlokzati részen ajtaja, ablaka, ahogy illik, s az oldalsó falán, egy rejtett nyílásféle, amin csuklópántok voltak, tehát valamilyen módon lefelé nyitható lehetett az a valamicsoda. Éppen végeztek a fejéssel, s megkérdeztük, ahogy az erdélyi hegyekben is szoktuk, hogy kaphatnánk-e egy-egy pohár tejet. Az asszony igennel felelt, aztán eltűnt a házban. Biztosan ott tartják a maguknak szánt tejet, gondoltam, mert a friss fejés, tükörfényű alumínium kannákban, már egy kis teherautó platóján szállításra várt. Pár pillanat múlva, amire nem számítottunk, a ház oldala felől, ahol korábban senkit sem láttunk, hallottuk, ahogy szólítanak.
– Uram, jöjjön ide – mondta az asszony, s a hang irányába indulva, az oldalfalnál értelmet nyertek a fém zsanérok. Leeresztett asztalkán csillogóan tiszta üvegpoharak (nem eldobható papír), a behűtött tejre várakozva, s a pultként használt fenyőillatú, patyolattiszta deszkán a pénztárgép. Közölte, hogy az öt pohár tej, ami éppen egy liter, mennyibe fog kerülni, s még hozzátette, hogy plusz tíz százalék a szervízdíj, amin a ragyogó poharak, a friss papírszalvéta láttán nem is csodálkoztunk. Aztán az összeget beütötte a gépbe és blokkot is adott.
Svájc. Erre mondja a magyar, hogy a szerencsés sorsú országokban más szokásokat alakított a történelem. De talán az sem hihető, amolyan mesei realizmusnak tűnhet a magyar fül számára, a zsebre dolgozó vámosok, kalauzok, távolsági buszsofőrök, parkoló őrök eseteinek ismeretében, amit egy norvég fjordban éltem át, egy pici személyszállító kompon, amelyen látvány éhségemet akartam csillapítani, s amelyre az indulástól a végállomásig oda-vissza jegyet váltottam, s tulajdonképpen valamiféle beszállókártyát kaptam. Az út végeztével a kapitány kérte és lepecsételte a féltenyérnyi papírt, s amikor már a parton voltam, utánam szaladt. Nem tudtam, hogy meg kellett volna várnom, amíg a pecsételő-masina kidobja a teljes utazást igazoló bizonylatot, hiszen kiszállhattam volna bárhol a fjord kikötőiben, hogy a természetben gyönyörködjek, s aztán visszaszállhattam volna aznap egy másik hajóra. Az általam fölöslegesnek vélt blokk azt is igazolhatta volna, hogy még nem utaztam le a társaságnál kifizetett kilométereket. Lehetne még tartalék azon a beszállókártyán. Tetszenek érteni, utánam szaladt egy fecnivel, ami azt igazolta, hogy már semmit sem ér a jegyem, leutaztam az árát. De járt nekem. Utánam hozta.
Hát igen. Vannak másfajta világok, azt is mondhatnám, boldogabb másvilágok.

Hungarikum

Mint már mondtam, a fejétől bűzlő halból engem, átlagemberként, a többi testrész rothadása is érdekel. A tömeges erkölcsi züllés pikkelyei. Olyan apróságnak tűnő dolgok, mint amit a napokban éltem át.
Az alábbi történetet társasházi közgyűlésen hallottam, amelyen éppen a lift utólagos beszereléséről vitáztak, amikor a fő hangadó előállt a gazdaságosító, takarékossági ötletével.
– Be kell jelenteni valamelyik emeleti lakásba egy rokkantat, akkor jár mindenféle támogatás – mondta.
Másfél tucat ember bólogatott, csak éppen vastapsot nem kapott az illető. Döbbenten álltam. Ilyen nyíltan lehet törvénytelenséget, csalást, lényegében okirat-hamisítást javasolni? Megtervezni? Senki nem érzi a tucatnyi emberből, senki, hogy illegitim, hogy büntetendő cselekményt ajánl az illető? Hogy maga a törvényszegésre való felbujtás is bűn egy jogállamban? S azt, hogy ezt rendes körülmények között nem lehetne kimondani sem?
– Az emberek élelmesek – mondta az említett szociológus ismerősöm. – Ha van kiskapu, akkor azt meg is találják. Találékony a magyar.
Hallgattam. Eszembe jutott, hogy hallottam már koldus-maffiának bérbe adott kisgyermekekről, akiket naponta kiültetnek kéregetni Londonban, Brüsszelben, Stockholmban a hideg járdára a "bérlői". Akkor miért ne lehetne bérbe venni egy mozgáskorlátozott nagymamát, nagytatát?
Hallottam már nyelvvizsgához hasonmások közvetítésről, amolyan országot járó bér-vizsgázókról. Bér-szavazókról is, akiket buszokkal szállítanak. De minden bizonnyal hungarikum a bér-rokkant ötlete.
Találékony a magyar. Már szinte látom is, hogy nemsokára hirdetések jelennek meg: "Uniós pályázatokhoz bérbe adunk teljes szakorvosi véleményezéssel rendelkező rokkantakat, látás- és hallássérülteket, valamint enyhén, közepesen és teljesen magatehetetlen egyéneket. A megrendelő külön kérése alapján életkorra, nemre való megbízást is teljesítünk."
Vagy már folyik is ez a biznisz?!
2018.08.19 18:30
Frissítve: 2018.08.19 18:59

Meglepetések érhetnek, ha tévét nézünk az ünnepen

Publikálás dátuma
2018.08.19 12:33

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/
„Talán már a mostani hosszú hétvégén is az lehet a nézőknek ünnep, hogy be sem kapcsolják a tévét. A műsorokat elnézve ez sem lenne meglepő.”
Nemzeti ünnep, vagy össznemzeti tévénézés. Ez a dilemma március 15-én, vagy október 23-án éppúgy felbukkan, mint most, augusztus 20-a alkalmából. A hatalmat minden tekintetben kiszolgáló, egykor közszolgálatinak indult, ma már csak annak csúfolt tévéknek persze nincs sok választásuk. Az M1 hírcsatorna, a Duna TV és a Duna World már csak azért is kénytelen nyomon követni az ünnep eseményeit, nehogy a politikusok fontos üzenetei ne jussanak el a széles néprétegekhez. Az más kérdés, hányan nézik ezeket az – általában – élő közvetítéseket, de végül is nekik a nézőszám úgysem számít. A kereskedelmi adók viszont ilyenkor beleadnak apait-anyait, hogy kiszolgálják a közönséget. Úgy tesznek, mintha az egész ország a készülékek előtt ülne, s nekik csak az a dolguk, hogy jobbnál-jobb filmekkel szórakoztassák a nagyérdeműt.
Az alkotmány, az új kenyér egykori, Szent István újjáéledt mostani napja is eme megosztás jegyében telik a tévékben. Jó hazafiak, hívők és Orbán-hívek már reggel fél 9-kor láthatják az ünnepélyes zászlófelvonást, aztán végigkísérhetik a tisztavatást, a légi és vízi parádét, megnézhetik, kik kapják idén a Szent István Rendet, délután szemtanúi lehetnek a Szent Jobb körmenetnek, a nap betetőzését pedig a Budavári Palotakoncert című operett-gála jelenti a Dunán. Amikor meg épp nem történik semmi, az ünnephez méltó filmekkel próbálják maradásra bírni őket. Bizonyára kevesen tudnak ellenállni e kínálatnak. Ha véletlenül mégis kezükbe kerülne a távirányító, bőséggel ütközhetnek magyar filmekbe. A TV2 délután például leadja Várkonyi Zoltán immár klasszikus Egri csillagokját, utána pedig a Macskafogót. Az M3-on este az István király című 1992-es magyar tévéjáték (nem a musical) látható, az RTL Klubon éjszaka pedig a Csak szex és más semmi című vígjáték. A többiek már bevált amerikai filmekkel keresik a nézők kegyeit. Ami azért érthető, hiszen az ünnepnap sem múlhat el reklámok nélkül, márpedig azokat közönségvonzó műsorok között tanácsos leadni.
Csak a sorozatok és szappanoperák hívei maradnak hoppon, ahogy az már ilyesfajta ünnepi alkalmakkor szokásos. Hétfő lévén a Dunán következne a Kártyavár újabb epizódja, de nem jön, egy hetet várni kell rá. Nem lesz Barátok közt, valamint Éjjel-nappal Budapest sem az RTL-n, valamint Jóban-rosszban a Super TV2-n. Még a Cool-on is elmarad az örök délutáni program, a Cobra 11 című, egyébként remekül megcsinált német krimi-sorozat néhány folytatásának ismétlése. Jó hír viszont e film kedvelőinek, hogy a következő vasárnaptól már vadonatúj részek láthatók az RTL Klubon: a 22. évad epizódjait kezdik vetíteni és várhatóan újabb bravúrosan felvett autópályás üldözések és tömegkarambolok színesítik a jól kitalált történeteket.
És nem ez az egyetlen meglepetés a jövő heti kínálatban. Ugyancsak az RTL Klubon szombat és vasárnap kora délutánonként lesz látható egy 1986-ban forgatott és világszerte vetített sorozat. A simlis és a szende hozta meg Bruce Willisnek az első átütő sikert. Pedig akkor még - a Taxisofőr egyik főszereplőjeként - a női főhős, Cybill Shepherd sokkal ismertebb volt nála. Kettejük remek játéka mellett szellemes ötletek, humoros párbeszédek jellemzik ezt a krimit, amely indulása után nem sokkal megkapott szinte minden jelentős tévésorozat-díjat (Emmy, Golden Globe). Ennél is váratlanabb viszont a TV2-ben esedékes változás. A jövő héten ugyanis - a Tények után - főműsoridőben azonnal jó filmeket vetítenek: bevált, sikeres hollywoodi alkotásokat. Látható lesz a Beverly Hills-i zsaru mindhárom része - Eddie Murphyvel. Megismétlik a Krokodil Dundee két részét, sőt műsorra tűzik még a Csonthülye című dél-afrikai vígjátékot is.
Nem valószínű, hogy ezekkel igyekeznek ellensúlyozni az RTL Klubon menő sorozatokat, mert azokkal úgysem tudnak - a jelek szerint talán már nem is akarnak - versenyezni. Viszont úgy látszik, egyelőre feladták az egész nyarat végigkísérő próbálkozásukat, hogy saját gyártású ál-vetélkedőkkel igyekezzenek magukhoz vonzani a nézőket. Előbb Kasza Tibor játékvezetésével két celeb próbálta - általában sikertelenül - hat hosszú fordulón át kitalálni, hány éves az eléjük állított személy. De nem ez volt a mélypont, hanem az utána következő Extrém Activity, amelyben Ábel Anita irányításával ugyancsak celebek szenvedtek a kitalálandó feladatok dzsungelében. Náluk csak a nézők szenvedtek jobban, hiszen ez a játék (?) egy-két este még akár lehet is szórakoztató, de minden hétköznap egy kicsit (nagyon) sok.
Attól tartunk azonban, hogy a pihenő nem tart sokáig. A nagy kereskedelmi tévék egymást felülmúlva - néha egymás orra elől - vesznek külföldön bevált licensz-műsorokat, hogy aztán a hazai környezethez applikálva azokat, szórakoztassák (hülyítsék) a nagyérdeműt. Így azon sem lehetnek meglepve, hogy a nézők lassacskán megtanulnak válogatni a műsorok között és mindig a kezük ügyében van a távirányító. A nagy hírveréssel beharangozott durranásokról meg előbb-utóbb kiderül, hogy nem nagyok és még kevésbé durranások. Talán már a mostani hosszú hétvégén is az lehet a nézőknek ünnep, hogy be sem kapcsolják a tévét. A műsorokat elnézve ez sem lenne meglepő.
2018.08.19 12:33