film;Kostyál Márk;Kojot;

2018-02-23 06:45:00

Tovább gyűrűzik a Kojot-botrány

Egymillió forint kötbérrel sújthatja a Megafilm azt a mozit, amelyik részt vesz a sajtóban is meghirdetett, a Kojot című filmet nulla forintos kölcsöndíjjal vetítés lehetőségével, és önállóan közönségtalálkozót szervez az alkotókkal – tudta meg a Népszava.

Lapunkhoz eljutott információk szerint a gyártó és jogtulajdonos Megafilm ezt az egyszeri vetítésről szóló, vetítőhelyekkel kötött szerződésben külön pontokban köti ki: jelesül, hogy csak az együttműködésükkel lehet ilyen eseményt szervezni, másként szerződésszegésnek minősül. Hab a tortán: ha szeretnénk az alkotókkal találkozni, akkor máris ugrik az ingyenesség, azaz a bevételen osztoznia kell a mozinak a Megafilmmel. Ezzel nem is lenne baj, de illett volna beleírni az ingyenességet hirdető, múlt heti sajtóközleménybe.

A jelenség legproblémásabb része a kötbér kilátásba helyezése. A közönségtalálkozók szervezése általában ugyanis a vetítő helyszín dolga, annak monopolizálása, illetve direkt kontroll alá helyezése példa nélküli precedens a magyar filmterjesztés történetében, hovatovább totálisan skizofrén helyzet. Már csak azért is, mert a film rendezője és a színészek nem hajlandóak egy színpadra állni Helmeczy Dorottya társproducerrel. Tiszta sor – gondolhatnánk –, ám amennyiben a Megafilm szervezi a közönségtalálkozót, akkor Helmeczy is a vendégek között szeretne lenni. Úgy tudjuk, hogy számos tervezett közönségtalálkozó azért hiúsul meg, mert ebben a felállásban az alkotók nem voltak hajlandóak megjelenni.

– Azok után, amit a Kojottal a gyártó-forgalmazó művelt, kizártnak tartom, egyben rendkívül groteszknek, hogy valahol is csapatként nyilvánuljunk meg – mondta lapunknak  Kostyál Márk rendező. Az előzmények tükrében nincs ezen mit csodálkozni: a sajtón is végigsöprő szakmai botrány kiindulópontja az volt, hogy a gyártó Megafilm visszavonta a Kojot alkotói nevezését a Magyar Filmhétről, így a mű a Magyar Filmdíjakért sem indulhatott. A felháborodás hatására később a fesztivál ideje alatt a Youtube-on elérhetővé tette a filmet – vitatható minőségben –, amely így az illegális fájlletöltő oldalakra is felkerült. Az alkotók reakciója után jött a gyártó Megafilm, azaz Kálomista Gábor producer akciója a nulla forintos kölcsöndíjjal. Ez azonban, mint kiderült, csak bizonyos feltételek elfogadása mellett ingyenes. A többi közt Janisch Attila rendező és Kovács Gábor producer is felháborodását fejezte ki a Facebookon amiatt, hogy Kálomista eltüntette a nyilvánosság elől a filmet.

Most, hogy a mozik – az alkotók nélkül – ingyen vetíthetik a Kojotot, több kisebb vetítőhely is jelentkezett: például művelődési házak. Ám ezek még el sem jutnak a közönségtalálkozó mizériájáig, nem rendelkeznek ugyanis a több tízmillió forintos DCP vetítőrendszerrel. Ez pedig kizáró ok a gyártó szerint. – Egyik szélsőségből a másikba kerültünk. Nem értem. Kiteszik a Youtube-ra rossz minőségben, rengetegen megnézik a filmet, majd leveszik azt és arra hivatkozva, hogy a minőség mindenek felett, csak DCP-t hajlandóak kiküldeni moziknak. Ezt az egyébként jogos minőségi igényt az elején kellett volna képviselni. Tavaly rengeteg helyen rossz minőségű „kópiák” kerültek ki. Például a CineFesten is ilyet vetítettek. Érthetetlen most ez a minőségi törekvés – mondta Kostyál Márk. Sok kismozinak sincs DCP-vetítője, csak Blu-ray-t tud lejátszani.

– Írásba adtam a gyártónak vagy forgalmazónak, magam sem tudom, ki kicsoda, hogy a helyzet tükrében hozzájárulok a Blu-ray, 1080p, 5.1-es kópiák kiajánlásához. Nemleges válasz jött – mesélte elkeseredetten a rendező.

Nem túlzás, hogy Kostyál már azt sem tudja, gyártó vagy forgalmazó-e a vele hadakozó Megafilm. Tavaly ugyanis még a HungariCom nevű forgalmazó küldte a mozikba a Kojotot a Magyar Nemzeti Filmalap kilencmillió forint vissza nem térítendő, marketingre költhető támogatásával. Ám időközben a cégtől megvált Kálomista Gábor: ex-felesége, Kálomista Zsuzsa kizárólagos tulajdonába került, ekkor a Kojot forgalmazási joga a gyártó Megafilmhez vándorolt. Érdekes: e cég tevékenységi körében nincs benne a filmforgalmazás, gyártóként pedig ettől fogva a Filmalaptól csak visszatérítendő támogatást kaphat marketingköltségekre.

Helyreigazítás

A Népszava 2018. február 23-i számában, illetve a nepszava.hu honlapon közölt, Tovább gyűrűzik a Kojot-botrány című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a Megafilm Kft. tevékenységi körei között nem szerepel a filmforgalmazás, gyártóként pedig ettől fogva a Filmalaptól csak visszatérítendő támogatást kaphat marketingköltségekre. Valójában a Megafilm Kft. tevékenységi körei között szerepel a TEAOR 5913 számú Film-, videó és televízióprogram terjesztése. A Megafilm Kft. a filmforgalmazói tevékenység bejelentésére vonatkozó kötelezettségének is eleget tett a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatal felé, ennek következtében a Nemzeti Filmiroda Hatósági és Nyilvántartási Osztálya a Megafilm Kft.-t a filmforgalmazói tevékenységet folytató személyekről vezetett nyilvántartásba is bejegyezte 2017. május 22. napján.

Az érintettektől ezúton elnézést kérünk.