veronai buszbaleset;

2018-02-23 09:40:00

Tragédia Veronában - Elmeorvoshoz küldték az áldozatok hozzátartozóit

Elmeorvosi vizsgálatra küldi a biztosító a veronai áldozatok gyászoló hozzátartozóit - írta a Blikk.

A tesztben  ízléstelen és felkavaró kérdéseket tettek fel a testvérüket, gyermeküket elvesztett családtagoknak - számolt be egy gyászoló. Korábban a biztosító már kért pszichológiai szakvéleményt a hozzátartozóktól, akik ezt a kártérítési igényükkel együtt be is nyújtották. "A biztosítónak azonban ez nem felelt meg, emiatt elmeorvosi szakértőt rendelt ki" – mondta el a lapnak egy másik családtag, aki hozzátette: "Természetesen próbálunk együttműködni, de az mindenkit felháborít, hogy sem a gyászunkra, de még a nehéz időszakot élő gyerekekre sincsenek tekintettel."

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) nem kívánt reagálni, korábbi közleményük szerint kiemelten kezelik az ügyet. A lap megkeresésére ugyanezt írta az érintett biztosító is, valamint azt, hogy a biztosítási titokra tekintettel nem közölhetnek részleteket. Dr. Kosdi Kornél ügyvéd szerint peren kívüli eljárásnál a sérelemdíj megállapításához a biztosító kérhet pszichológiai véleményt, amelynek eredményét az általa választott elmeorvossal is felülvizsgáltathatja.

A 2017. január 20-án éjjel Verona közelében történt buszbalesetben a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai közül tizenheten meghaltak, huszonhatan megsérültek.

A kormány azonnali MNB-vizsgálatot kér

A kormány a pénzügyi felügyeletet ellátó MNB-hez fordul és azonnali vizsgálatot kér. 

"Felháborítónak tartjuk", hogy a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit az egyik biztosítótársaság megalázó eljárásnak és elmeorvosi vizsgálatnak teszi ki. Ez teljesen elfogadhatatlan és megalázó - áll a Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára által jegyzett közleményben.