Előfizetés

Nyugdíjas-sors: lemondás és nélkülözés

Publikálás dátuma
2018.02.25. 12:29
Fotó: Népszava
A nyugdíjasok esetében ugyan gyakorta a tudat határozza meg a létet, ám ez sem változtat azon, hogy több mint a felük küszködve él. Többek között azért, írja a Vasárnapi Hírek, mert a jövedelme negyedét azonnal megeszi az egészsége.

Az idős emberek zöme a „baloldal zsoldosa” vagy az élet hitelteleníti a Fidesz nyugdíj-kommunikációját. Az első kitétel valószínűtlen, ugyanis a kormánypárt táborának több mint negyedét a 60 év felettiek adják, azaz körülbelül 600 ezer idős „Orbán Viktor szavazója” – vagyis a kétmillió nyugdíjas majdnem harmada a hatalomhoz húz. (Illetve körülbelül ugyanennyien vannak a bizonytalanok között.) Következésképpen a második mondás az igaz: hiába állítja a Fidesz, hogy megvédi a nyugdíjakat, ez nem sikerült (értsd: vesztettek az értékükből). Legalábbis így érzi a nyugdíjasok majdnem 60 százaléka. Persze ebben az esetben is igaz a marxi filozófia alapvetése, miszerint a „lét határozza meg a tudatot”, csak fordítva.

A „Fidesz-tudatú”, a kormánypártot támogató 60 év felettieknek csupán a harmada érzi úgy, hogy kevesebbet vásárolhat, mint öt éve. Harminchét százalékuk viszont úgy számol, hogy pont ugyanannyit pakolhat a kosárba, mint 2014-ben – 20 százalékuk pedig arra jutott, hogy bizony jobban él. A jelek szerint a kormánypárti nyugdíjasok valósága más, mint az ellenzékieké. Utóbbiak közül a Jobbik „öregjei” a legkevésbé elégedetlenek, közülük csak háromnegyedük érzi úgy, rosszabbul megy a sora, mint öt éve. A legkiábrándultabbak az LMP-nek drukkoló nyugdíjasok: mindegyikük azt vallja, hogy kevesebbre futja járandóságából, mint 2014-ben. És bizony a pártpreferenciával nem rendelkezők zöme sem érzi úgy, hogy klasszabbul élne, mint öt éve.

Megélni képtelenség

Hogy pszichés jobb létről van szó, azt jól mutatja, hogy amikor már nem a nyugdíj értékéről van szó, akkor „durvulnak” a válaszok. Az idősek ötöde, azaz mintegy 400 ezer ember saját bevallása szerint egyáltalán nem tud megélni a nyugdíjából. Ez praktikusan azt jelenti, hogy csak mérsékelten fűti otthonát, gyakorta éhesen fekszik le, a közműszámlákat nem mindig tudja fizetni, és gyógyszerre sem futja sokszor. Ennél nem sokkal jobb annak a 33 százaléknak a helyzete (majdnem 700 ezer ember), aki azt mondja: csak nagy lemondások árán tud kijönni a nyugdíjából. Magyarán összesen több mint a nyugdíjasok fele cudar körülmények között él. (A statisztikák a „népi érzetet” igazolják, ugyanis azt mutatják, hogy több mint egymillió idős ember havi százezer forintból, vagy kevesebből kénytelen gazdálkodni, miközben a létminimum majdnem 90 ezer forint.) Persze van, aki úgy érzi, elég odafigyelnie és spórolnia ahhoz, hogy hó végéig kitartson időskori járandósága – ezt vallja a nyugdíjasok 41 százaléka, azaz valamivel több mint 800 ezer ember. Viszont ez sem gondtalan idős kort jelent – az mindössze 7 százaléknyi nyugdíjasnak adatik meg, ugyanis csak 140 ezer idős ember gondolja úgy, hogy könnyedén megél abból, amit az állam biztosít számára.

Nincs más
Megdöbbentően kiszolgáltatottak az államnak a nyugdíjasok, majdnem 90 százalékuk kizárólag a költségvetésből utalt járandóságából él. Egyedül a diplomás nyugdíjasok esetében más a helyzet – e csoport 41 százalékának más forrása is van (dolgozik, illetve nyugdíj-megtakarításait most éli fel).

Sokkal több nyugdíjat!

A jelek szerint ezt mindenki érzékeli, hiszen miközben egyre vékonyabb a társadalmi szolidaritás szövete, abban mindenki egyetért, hogy a nyugdíjakat emelni kell. Vita leginkább abban van, hogy miként. Hetvenhárom százaléka az embereknek „rászorultság-érzékeny”, ugyanis azt szeretné, ha az időskori járandóságokat differenciáltan emelnék. Ez annyit tesz, hogy az alacsony nyugdíjakat jobban megtolnák, míg azok, akiknek szép summát hoz így is a postás, csak kevéske pluszt, vagy épp semmit sem kaphatnának. Mindössze 21 százalék gondolja úgy, hogy egységesen (arányaiban) kellene feljebb tornászni a nyugdíjakat. (Megjegyzendő: ez az arány is úgy jön ki, hogy a 18-29 évesek 46 százaléka gondolja helyesnek az egységes emelést, márpedig ez a csoport rendelkezik a legkevesebb tapasztalattal a nyugdíjasok élethelyzetéről.)

Ráadásul nemcsak a meglévő havi járandóságokat növelné meg a többség, de egy új tételt is biztosítana az időseknek, nevezetesen a 13 havi nyugdíjat. És félreértés ne essék, ezt az ötletet nem csak a 60 év felettiek szeretik (ennek a csoportnak 89 százaléka venné jó néven a pluszpénzt), de az aktív dolgozók 76 százaléka szerint is jár ez a summa az időseknek. Persze nem csoda, hiszen mindenki szereti a pluszt – ráadásul az utóbbi nyolc év kormányzati intézkedései arra tanították az embereket, hogy a büdzséből számolatlanul lehet költeni. Így az emberek 67 százaléka hiszi, hogy a 13 havi nyugdíj belefér a költségvetésbe. Pedig nem pöttöm összegről van szó – tekintve, hogy az átlagnyugdíj 124 ezer forint, 248 milliárd forintot kellene többet fizetni a nyugdíjkasszának. Az MSZP mindenesetre választási programjában azt ígéri, hogy a nyugdíjasoknak – pénzügyi szempontból – kormányváltás esetén nem 12, hanem 13 hónapos lesz egy esztendő. És ezt az ígértet mindössze az emberek 24 százaléka tartja hiteltelennek: a tamáskodásban persze a Fidesz-szimpatizánsok járnak az élen, de a kormánypárt híveinek is csak 38 százaléka hiszi, hogy alap nélkül ígérgetnek a szocialisták. A bizonytalanok 63 százaléka és az ellenzéki pártok támogatóinak 69-92 százaléka gondolja úgy, hogy most sokkal jobb állapotban van az ország, mint 2009-ben, amikor kiradírozták a 13 havi nyugdíjat. Csakhogy miközben a kabinet azt kommunikálja, hogy dübörög a gazdaság, a 13 havi nyugdíjról mélyen hallgat, és kötelező nyugdíjemelésen kívül évi tízezer forint nagyságrendű Erzsébet-utalvánnyal és nyugdíjprémiummal próbálja magához édesgetni a 60 év felettieket.

Mindent pénzt felemészt az élet

Csakhogy ennél sokkal többet vesz ki a nyugdíjasok zsebéből egyetlen tétel is – például a havi egészségügyi kiadás. Ugyanis az idősek átlagosan jövedelmük 23 százalékát költik erre, azaz egy átlagnyugdíjjal számolva körülbelül 28 500 forint, éves szinten 342 ezer forint. Azonban a hálapénz aránya meglepően alacsony (az egészségügyi költségek 12 százaléka átlagosan), ökölszabály szerint a nyugdíjasok mintegy 41 ezer forintot csúsztatnak a fehér köpenyek zsebébe.

Így nyúlhatja le Gerendai sörcsarnok-ötletét a NER

Publikálás dátuma
2018.02.25. 12:27
Fotó: Tóth Gergő
A magyarok alig 20 százaléka jár rendszeresen kocsmázni, éttermekbe, az elturistásodott bulinegyedekből pedig menekülnek a magyar szórakozni vágyók. A megoldást a tematikus helyek jelenthetik, ha például a Kolosy téri piac is kézművessör-csarnokká alakulhat.

Budapest vonzó turisztikai célpont, ez nem kérdés. A KSH legfrissebb adatai szerint tavaly olyannyira meglódult a külföldi vendégforgalom, hogy a 2017-es év csúcsot döntött mind a vendégéjszakák, mind pedig a hozzánk látogató vendégek számában: országosan közel 14 millió turista majd’ 30 millió foglalást regisztrált a szálláshelyeken – 70 százalékuk Budapest miatt érkezett Magyarországra. Ez az elképesztő szám rendesen megdobta a vendéglátóhelyek forgalmát is: a bevételük tavaly 17 százalékkal emelkedett, amely elsősorban a két végletet, az olcsó kocsmaturizmust és a nem csak nekünk drága fine dining éttermeket érintette. „Élmény szinten ez többek között annyit jelent – mondja Nagy Győző, aki hat évig üzemeltette társával a Szomszéd nevű kocsmát a Gozsdu Udvarban –, hogy a frekventált bulinegyedeket olyan mértékben elözönlik a turisták, hogy a magyar vendég fejvesztve menekül még a környékről is.”

Az a magyar vendég, akire a Nielsen piackutató cég szintén tavalyi felmérése alapján nem számíthatnak rendszeresen a vendéglátóhelyek: száz megkérdezett magyarból csupán tizennyolcan járnak efféle helyekre hetenként legalább egyszer vagy többször, további tizenhárom havonta kétszer-háromszor, tizenkettő pedig egyszer fogyaszt az otthonán kívül. Nagy Győző szerint a statisztikákból kalkulálni lehet ugyan, de általánosítani nem érdemes. „A kocsmakultúrában például trenddé emelt gócok vannak, ennek változásai mentén áramlik a külföldi tömeg és szivárog el a magyar vendég is. Ha a TripAdvisor vagy a WeLoveBudapest felkap egy-egy helyet vagy negyedet, az ideig-óráig önműködővé válik, aztán idővel lecseng a körülötte lévő hiszti, és – marketinges terminussal élve – a fejős tehén gyorsan döglött kutyává alakulhat, ha nem vigyázunk” – véli a kocsmárossá avanzsált marketing szakember, aki szerint a Ráday utca nagyon jó példa erre. A kilencvenes-kétezres évekhez képest eléggé visszaesett a népszerűsége: a klasszikus bulizók átszivárogtak a VII. kerületbe, ugyanakkor az utca arculatváltása még csak most zajlik – úgy tűnik, a gasztroirány ad új fellendülést a környéknek.

Míg nem borul a fifty-fifty

A vendéglátó-ipari szolgáltatásoknak Gerendai Károly szerint is általában két célcsoportja van: a külföldi turista és a belföldi helyben lakó. „Az igazán jó és élvezetes mix az, amikor még nagyjából fele-fele a magyar és a külföldi látogatók aránya – mondja a Sziget Fesztivál alapítója és Magyarország első Michelin-csillagos éttermének, a Costesnek a tulajdonosa. – Ezeknek a helyeknek az életciklusa a következő: valaki kitalál valamit, ami trendi lesz. Először a hazai közönség kezdi el kedvelni, aztán odaszoknak a külföldiek. Az a tapasztalatom, hogy az olyan régi helyek, mint a Váci utca, vagy újabban a bulinegyed a VII. kerületben ma már egyértelműen inkább a külföldieket szolgálják ki. Egy ilyen hely fenntartása igen költséges, ezért nem lehet kárhoztatni a tulajdonosokat, hogy a nagyobb és fizetőképesebb réteget célozzák meg.” A Váci utca egyértelműen az úgynevezett „sétáló turistáké”, a bulinegyed pedig azoké a fiatal felnőtteké, akik elsősorban bulizni szeretnének. Ezzel nincs is baj. „A gond csak az – folytatja Nagy Győző, aki tavaly maga is „kimenekült” a Gozsdu Udvarból, eladta az üzletrészét és most a Ráday utcában nyit racklett- és borbárt –, hogy a túlzott külföldi áradattal az olcsó turista is beáramlik a felkapott helyekre. Velük és a kezelhetetlen tömeggel pedig együtt jár a kulturálatlanság, az őrjöngő legénybúcsú-turizmus, a tombolás és olykor még a rongálás is. Arról nem beszélve, hogy az a hely, ahol koncentráltan és rendszeresen van jelen sok megkopaszthatónak gondolt részeg turista, önkéntelenül is odavonzza a kisstílű bűnözőket, de még a striciket és kurvákat is. A Gozsduban egy sűrű péntek vagy szombat éjjelen úgy grasszálnak – már ha a tömegtől tudnak – az éjszakai pillangók, szorosan a nyomukban futtatóikkal, mint annak idején a kocsisoron.”

Győző szerint ez már nem az a közeg, ahová szívesen mennek a hazai vendégek, márpedig egy vendéglátóhely legjobb közönsége, akiből a divatidényeken kívül is meg lehet élni, az a törzsvendég. „Mostanra odáig fajult a helyzet, hogy az üzemeltetők és a tulajdonosok rendszeresen válságstábot hívnak össze, hogyan lehetne újra megteremteni az egyensúlyt és visszahódítani a hazai közönséget.” Véleménye szerint van egy masszív itthoni fizetőképes kereslet is, főként a harmincas-negyvenes korosztály, de ahol túlságosan elbillen a külföldi-magyar arány, onnan eltűnnek a hazai kocsmajárók. Most egy kifelé szivárgás figyelhető meg, a VIII. kerület, főként a körút Rákóczi tér utáni része egyre népszerűbb. Csak hát, ahogy Gerendai is mondta, amit elkezd kedvelni a hazai közönség, oda idővel a külföldiek is odaszoknak. Ez persze addig mindenkinek jó, amíg nem borul a fifty-fifty. A buli szíve ma még egyértelműen a VI.-VII. kerületben, a Rákóczi út, Andrássy út által határolt terület, a Király utca és Kazinczy utca környékén van, de Gerendai Károly szerint Pesten a Nyugati tér és környéke, Budán pedig a Szél Kálmán (leánykori nevén Moszkva) tér, Széna tér, valamint a jóval kijjebb eső Móricz Zsigmond körtér környéke is lehet befutó.

Hogy mindenkinek jó legyen

Ahhoz, hogy a hazai közönséget vissza lehessen hódítani olyan helyekre, mint például a VII. kerületi bulinegyed, a Budapest Éjjel projektmenedzsere, Német G. Dániel szerint párbeszédre és cselekvési tervre van szükség. Az éjszakai élet szereplőinek összehozására létrejött szervezet nem kisebb missziót visz, minthogy egy kalap alá gyűjtse a budapesti lakosokat, a szórakozóhelyek fenntartóit, tulajdonosait, valamint a kulturális, környezetvédelmi és az éjszakai gazdasághoz köthető szakmai érdekvédelmi szervezeteket. „Egy népszavazás a bulinegyedről, ahogyan a múlt vasárnapi sikertelenségből is nagyon szépen látszik, önmagában nem megoldás. Mint ahogy pusztán a nyitva tartási idő csökkentése sem old meg semmit. A cél az éjszakai életet érintő közbeszéd minőségi javítása volna – meséli Dániel –, és olyan saját erőforrásból megvalósított projektek létrehozása, amelyek segítik a mindenki számára élhető, egyensúlyi állapot kialakítását. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen helyzet megoldását nem az önkormányzattól kell várni. Ez az érintettek társadalmi felelőssége. Jelenleg az éjszakai élettel járó konfliktusok kezelése túlfeszíti a kerületi bürokrácia megszokott cselekvési terét. Ebből következik a bulinegyedben lakók által tapasztalt nehézkes ügymenet, a panaszok elsikkadása és a máshol jelentkező túlzott szigor is. A jogszabályi környezet nem elég rugalmas annak eldöntésére, hogy egy-egy konkrét esetben a panaszos toleranciaszintje túl alacsony, vagy tényleg gond van egy-egy hellyel.”

A Budapest Éjjel önkéntesei szerint a bulinegyedek Budapest elhanyagolt gyerekei, ezért arra készülnek, hogy felkarolják őket. Angol nyelvi képzéseket szerveznek, hogy az idegen nyelveket alig beszélő személyzet könnyebben le tudja csendesíteni a külföldi turistákat; elsősegélynyújtásban segédkeznek, hogy minden helyen legyen olyan biztonsági munkatárs, aki szakszerűen el tud látni könnyebb sérüléseket anélkül, hogy mentőt kellene hívni; és kommunikációs, mediácós készségfejlesztést tartanak, hogy minél több konfliktus tudjon feloldódni szép szóval, tettlegesség nélkül. Ezen kívül hangsúlyt fektetnek rá, hogy a turisták tájékoztatása már a reptéren, és később a belvárosban is megtörténjen: írásos gyorstalpalót kínálnak számukra, hogy megtanulják tiszteletben tartani a várost és a lakosok nyugalmát. Mivel a nyilvános illemhelyek hiánya is nagy gond, szeretnék elérni, hogy minél több szálloda, bár és szórakozóhely megnyissa a mosdóit este tíz óra után a nem-fogyasztó vendégek számára is, és hogy ezt egy speciális matricával kommunikálják is a bejárati ajtókon.

A minőség még luxus

Ma már van egy harmadik típusú vendéglátás is, az úgynevezett fine dinning (ide tartoznak a jobb bisztrók és éttermek, köztük a Michelin-csillagos éttermek is) – ez az egy fizetési kategóriával feljebb élő, főleg középkorú, de szintén külföldieket célozza meg. Ezen a téren nem állunk rosszul a régióban, a Michelin-csillagok darabszámában a cseheket és a lengyeleket is verjük. Hogy ez továbbra is így marad-e, az majd március végén derül ki, addig is a Dining Guide a legfrissebb étteremitinerünk, amely szerint évek óta Gerendai étterme, a Costes az ország legjobbika. Egy-egy illusztris itthoni vendége, egyszer-egyszer kísérletező hazai gourmand-ja azért a Costesnek is akad, de szinte biztos, hogy a külföldiek nélkül nem tudná tartani magát. A szakértők azt mondják, hogy az árai a Michelin-csillaghoz képest eléggé barátiak, ezzel együtt egy menüvacsora borpárosítással nem áll meg 50000 Ft alatt fejenként. A desszertárak 5000 Ft körül mozognak, és a legdrágább főétel tízenpárezerből jön ki. Szabad asztalt találni az utcáról beesve még ilyen árak mellett is nagyjából olyan, mint az ötös a lottón – legalább 2-3 héttel a tervezett időpont előtt érdemes asztalt foglalni, a nagyobb ünnepek előtt pedig számolhatunk ennek a duplájával is. A külföldi kereslet mellett persze így is megéri csak este nyitva tartani, és összesen 36 főre kalkulálni. Széll Tamás, az Onyx étterem volt Michelin-csillagos, és a Belvárosi Piacon tavaly megnyitott Stand 25 bisztró jelenlegi séfje szerint még mindig hatalmas a különbség a hazai átlagembernek, illetve a felső tízezernek és a vastag pénztárcájú külföldieknek szánt kínálat között. Olyan kezdeményezések, mint például a Hold utcai piac tematikus bisztrókarzata, segíthet összerázni a mezőnyt – itt már sokkal megfizethetőbb árakon kapható nagyjából ugyanaz a minőség, csak épp tálalás, extrák és technológiai kísérletek nélkül, mint a fine dining éttermekben.

A szakemberek egyként úgy vélik, hogy a hazai gasztrokultúrának az tenne igazán jót, és az árak is akkor tudnának egy elfogatható skálán belül maradva mozogni, ha a kockás abroszos kisvendéglők is felzárkóznának minőségben. Kiváló példa erre a Belvárosi Piac mellett működő, elsősorban disznótorosra specializálódott Kispiac, ellenpéldája pedig az évtizedek óta a Hold utca sarkán álló Csarnok Vendéglő, ahol a tulajdonos szerint ilyen konkurencia mellett csak úgy tud megmaradni, ha alacsonyan tartja az árakat. Ahhoz pedig elegendő a tisztesség és az a magyaros jelleg, amit az egyszeri ember hosszú idők óta magyarosnak gondol. Miközben beszélgetünk, az egyik vendég, ránézésre nyugdíjas hölgy, bőszen helyesel: „1100 forintért itt négyféle menüből választhatok, a piacon ezért semmit nem kapok. Nekem finom. Gyakran jövök, és úgy tapasztalom, hogy a külföldiek is elégedettek – akik tipikusan helyi kisvendéglőt keresnek, inkább ide jönnek be. Nem tudom, lehet, hogy nincs csúcsélményük, de magyaros van, az biztos, és szerintem erre vágynak.” Még ha nem is pont így gondolta, azért valami hasonlót pedzegetett Enrico Cerea is a Dining Guide olasz tesztevője, aki szerint vagy valami specializációra vagy valamilyen markáns hazai jellegre mindenképp szükség volna: „Érezhető, hogy a magyar éttermek divatosnak gondolnak más országokra jellemező irányzatokat, de a saját gasztronómiai arculat bemutatása tehetné egyedivé a régiót, nem pedig a mástól kiollózott technikák és trendek” – mondta értékelésében.

A specializációban a jövő

A hazai közönséget Gerendai Károly szerint is elsősorban a kisebb, specializált helyek képesek megcélozni. Ahhoz, hogy túléljenek, ki kell alakítaniuk saját törzsközönségüket. Ehhez vagy nagyon jó pillanatban, jó helyen kell építkezni, vagy meglovagolni egy futó trendet, ahogy a Belvárosi Piac és még jó néhány hozzá hasonló kezdeményezés is tette. Az óbudai sörcsarnok ötlete is erről szól. Az önkormányzat eredetileg amolyan „food hallként” képzelte el az évi 30 milliós veszteséget termelő Kolosy téri piacot, éttermekkel, minőségi ételstandokkal, de Gerendai Károly előállt a sörcsarnok ötletével. A 43, zömében összenyitható üzlethelyiségben – a mostani bérlőknek mindenképpen menniük kell innen, hiszen a helyhatóság szerint nem tudnának megfelelni az új elvárásoknak – a főzdék elvitelre és helyben fogyasztásra is árulhatnák termékeiket. A központi csarnokban pedig egész évben sörfesztivál-hangulat javíthatná a közérzetet. Gerendai szerint ma reneszánsza van a kisipari (vagy kézműves) söröknek – társaival azt reméli, hogy az egyre növekvő igény a minőségi sörökre behozza majd a közönséget egy olyan – buli szempontból nem igazán releváns – környékre is, mint az óbudai Kolosy tér. „Olyan hely ez, ahová talán soha nem jönnének ki, de a tematika eléggé vonzó ahhoz, hogy mégis.” Az alapgondolat: beengedni azokat a szereplőket, akik elkötelezettek a minőségi sörfogyasztás kultúrájának terjesztésében. Az ötletgazda tisztában van azzal, hogy a kisebb főzdék többsége még nem engedhet meg magának egy állandó, drága helyet, éppen ezért a Sörcsarnokban a forgalom alapján fizetnének a bérlők. „Így be tudunk engedni egészen kis szereplőket is, akikre viszont folyamatosan kíváncsiak a sörfanatikusok.”

A Kolosy téri piac Fotó: Draskovics Ádám

A Kolosy téri piac Fotó: Draskovics Ádám

Sokáig úgy tűnt, hogy Gerendai lehet a „foodhall”-ra kiírt tender biztos befutója, csak hát az ötlete annyira vonzónak bizonyult, hogy az utolsó pillanatban megjelentek más, többek között NER-közeli kihívók is. „Nem gondolom – mondja Gerendai –, hogy teljesen esélytelen, aki a NER-en kívülről indul egy ilyen pályázaton, inkább az számít, hogy akik a végső szót kimondják, mennyire tudnak önállóan, szakmai szempontok alapján dönteni. Piaci környezetben egy fokkal könnyebb meggyőzőnek lenni. Önkormányzati vagy állami pályázat esetében nem szokatlan, hogy már az alsó, vagy középszinten, tehát a döntések előkészítésénél is felülkerekedik az öncenzúra. Lehet, hogy ki sem kell mondani, hogy X vagy Y vállalkozónak kell nyernie, mindenki tudja a dolgát, és fel sem merül, hogy lehet más is a nyertes. Ezzel együtt úgy gondolom, van némi esélyünk arra, hogy megvalósítsuk a sörcsarnok tervét. De ha nem mi, akkor valaki más, mert úgy tűnik, magát az ötletet, amelyet egy éve kezdtünk el kidolgozni, sokan magukévá tették.”

Magyar ember gyorsan szereti
A Nielsen piackutató cég felmérése szerint, igényes gasztrokultúra ide vagy oda, ma Magyarországon a gyorséttermek a legnépszerűbbek és leginkább az átlagemberhez szólók. A magyarok leglényegesebb igénye ugyanis a megfelelő ár-érték (értsd: mennyiség) arány. Sorrendben első helyen az ár, második helyen az adag mérete szerepel és csak harmadik helyen említik a minőséget. A negyedik, már jóval kisebb arányban megemlített szempont a kényelmes megközelítés, vagyis hogy ahová betérnek, az a hely a munkahelyükhöz vagy a lakásukhoz közel legyen.

Orvoshiány - Már Sátoraljaújhelyen sincs gyermekosztály

D. A.
Publikálás dátuma
2018.02.24. 08:31
Shutterstock illusztráció

Orvoshiány miatt bezárt a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház gyermekosztálya. A hírt a 444.hu szúrta ki. Az intézmény honlapján azt írja: „Kedves Betegek, kedves Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Intézményünk Csecsemő és gyermekosztályán, valamint a gyermekszakrendelésen a betegellátás 2018. február 23. 8:00 órától, személyi feltételek hiánya miatt határozatlan ideig szünetel. Az EMMI Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkár (határozatszám: 9935-2/2018/EÜIG) a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat jelölte ki a betegek ellátására és erről az OMSZ szervezetét is értesítette. A háziorvosi szolgálatokat a kórház vezetése emailben tájékoztatta. A Sátoraljaújhelyi és Sárospataki csecsemő és gyermekbetegeket ügyeleti időben a városi összevont háziorvosi ügyeletekre kell irányítani, itt kerül sor vagy ellátásukra, vagy továbbküldésükre. A Kórház Vezetősége”

A Népszava csak nem egy éve számolt be arról, hogy kórházi osztályokat szüntetnek meg, kevesebb ágyon fogadnak beteget az intézmények, hogy elfedjék a mind nagyobb orvos- és ápolóhiányt. 

A hazai egészségügyben mostanra szinte valamennyi szakmában hiányzik orvos: a legnagyobb a kereslet érsebészekre, sürgősségi ellátókra, traumatológusokra, sebészekre, fül-orr-gégészekre, bőrgyógyászokra, endokrinológusokra, valamint patológusokra. De például Nógrád megye összes kórháza évek óta az összes szakmában keres gyógyítót és ápolót is.

Az ÁNTSZ két és fél évvel ezelőtti belső vizsgálata is megmutatta, hogy Magyarországon nincs olyan kórház, amely megfelelne a gyógyítás szakmai feltételeinek, a betegeknek több mint a fele olyan helyre kerül, ahol az ellátásához nincsenek meg a feltételek, mert vagy az eszköz vagy a megfelelő szakember hiányzik. A szakhatóság adatai szerint a kórházak több mint 70 százalékában nincs elegendő szakorvos, szakdolgozó. Az ágazati statisztikák azt is megmutatják, hogy két-három ezer orvos, és négy-öt ezer ápolónő biztosan hiányzik a betegágyak mellől.

A probléma elfedésére, hogy ne járjon mindenütt osztálybezárással, egy-egy orvos akár tucatnyi intézményben is szerepelhet a stáblistában. Például egy vidéki megyei kórháznak van olyan orvosa, aki ugyan ott van lajtsromban, de időnként a fővárosban van szakorvosi gyakorlaton, havonta két hetet pedig Angliában dolgozik. Azaz még a papíron betöltött álláshelyeken sincs mindig az intézménynek hadra fogható ember.