Menhely Alapítvány;kihasználtság;menedékhelyek;

2018-02-26 10:33:00

Behúzódtak a melegre - Tömeg a menedékhelyeken

Átlagosan 90 százalékos volt az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága az országban a hétvégén - válaszolta Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója hétfőn az MTI érdeklődésére.

Az igazgató szerint ez az arány a fővárosban valamivel alacsonyabb volt, 85 százalékos kihasználtságról kaptak információt, míg néhány megyében (Heves, Tolna, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok) minden fekhelyen aludt valaki.  Hozzátette, a segítő szervezetek ha kell, pótágyakon vagy plusz matracokon helyezik el a rászorulókat. Az ellátórendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy befogadja azokat, akik kénytelenek éjszakájukat az éjjeli menedékhelyeken tölteni.

A diszpécserszolgálat a 24 órában működő a krízisautót, az utcai szolgálatokat küldi ki a nehéz helyzetben lévő emberekhez, akik segítenek az elhelyezésben, és takaróval, élelmiszerrel látják el azokat, akik nem fogadják el a szállások nyújtotta lehetőségeket. A rendkívüli hidegre tekintettel a Menhely Alapítvány egy plusz krízisautót is működtet az éjszakai órákban, hogy minél több ember kaphasson szakszerű segítséget.

Az otthontalanokat segítő Menhely Alapítvány 24 órában működő krízisautó szolgálatának munkatársa és egy rendőr segít mozgássérült hajléktalan férfinak a főváros X. kerületében, a KÖKI Terminálon 2018. február 25-én. Az alapítvány munkatársai a hideg idő miatt a nappali melegedőbe és az éjjeli menedékhelyre próbálják eljuttatni az utcán élőket. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A fővárosban 19 szállásnyújtó intézmény 1972 hellyel várja a segítségre szorulókat, országosan pedig csaknem 4500 hely áll rendelkezésre éjjeli menedékhelyeken.  A Menhely Alapítvány diszpécserszolgálata folyamatosan fogadja a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről a +36 1 338 4186-os telefonszámon.

lásd még: Vörös kód: utcai harc a hajléktalanok életéért