Egy csellel a Mercedesbe is beszálltak a kínaiak

Egy kínai üzletember mintegy 9 milliárd dollárért, azaz átszámítva csaknem 2300 milliárd forintért megvásárolta a Daimler autógyár 9,7 százalékát. Az üzlet a magyar gazdaságra is kihathat, a német vállalathoz tartozik ugyanis a kecskeméti gyárán keresztül a hazai exporthoz és GDP -hez is jelentősen hozzájáruló Mercedes.

Li Sufu a kínai Geely tulajdonosaként már tavaly is érdeklődött a Daimler részvényei iránt, ám a cég kikosarazta, így taktikát váltva a piacon kezdett felvásárlásba. A Geely többek közt olyan autómárkák tulajdonosa, mint a svéd Volvo, a malajziai Proton és a brit Lotus, de hozzá tartozik a londoni taxikat gyártó vállalat is.

A kínai autómágnás ezzel a Daimler legnagyobb egyéni részvényesévé vált, rajta kívül a kuvaiti állami vagyonalap (6,8%), valamint a BlackRock amerikai vagyonkezelő (6%) rendelkezik jelentős tulajdonrésszel. A mostani tranzakció súlyát jól jelzi, hogy a hírek szerint Li hamarosan Berlinben igyekszik majd a német kormányzat képviselőit meggyőzni „békés szándékairól”.

Szerző
Témák
Mercedes kínaiak

Gázolás a 86-oson - Motorháztetőről zuhant az aszfaltra

Publikálás dátuma
2018.02.26. 12:19
Fotó: police.hu

Elütötte a 86-os főúton gyalogló embert az az autó, amely Mosonudvar felől haladt Mosonmagyaróvár irányába. A rendőrség tájékoztatása szerint az ütközés következtében a gyalogos a gépkocsi motorháztetejére csapódott, majd az aszfaltra zuhant. A mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba. 

Szerző
Témák
gázolás