A nyugdíjasok riogatása

Feltűnően sok „szakmai vélemény” jelenik meg mostanában, mely a nyugdíjrendszer jövőjéről fest sötét képet. A szerzők nem fukarkodnak az idősek bizonytalanságát fokozó, a kiszolgáltatottság érzését növelő, félelmüket gerjesztő kifejezések használatával. A tudósítások és a megszólalások a nyugdíjasok belátható időn belüli totális elszegényedéséről, a nyomor közeli kiszélesedéséről szólnak, illetve a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban válságot, összeomlást, és félelmetes jövőt prognosztizálnak.

A „látnokok” alapvetően három pillérre építik mondanivalójukat.

Az idősek jövőjéért aggódók közül a legaktívabbak, a legtöbb média felülethez jutók, a legjobb érdekérvényesítő képességgel rendelkezők valamely pénzügyi intézményhez kötődő lobbisták. A nyugdíjrendszerről, a nyugdíjasokról elhangzó tudósítások, illetve a megjelenő írások több mint a fele valamely bank, biztosító vagy pénzügyi vállalkozás által inspirált sajtó megnyilvánulás. (Meglátásom szerint ezen esetekben - a megtévesztés elkerülése végett - szerepeltetni kellene, hogy „fizetett pr-cikk”) A pénzügyi intézmények által motivált írások mögött minden esetben az a szándék áll, hogy az általuk kínált szolgáltatások igénybevételére rávegyék a nyugdíj előtt állókat vagy a nyugdíjasokat. A bizonytalan jövő helyett biztonságot, szép jövőt, gondtalan öregkort ígérnek. Az csak mellékes megjegyzés, hogy a mai nyugdíjrendszer katasztrófájával riogató írásokban található hivatkozások a legtöbb esetben vagy nem érhetők el, vagy nem kontrollálhatók. Az említett kifogásokon túl tekintsünk a lényegi kérdésekre is.

Ha a tartalmi szempontok figyelembe vételével közelítünk a potenciális ügyfelek megtakarítási vagy öngondoskodási képességéhez, akkor a számok nem biztatóak. Annak következtében, hogy az OECD országok közül Magyarországon az egyik legmagasabb a munkát terhelő adó- és járulékelvonások mértéke, a hazai lakosság a szabadon rendelkező erőforrásaitól jelentősen meg van fosztva. Ebből is következik, hogy a magyar háztartásoknak az - MNB által közzétett adatok szerint - csak 25 százaléka képes megtakarítani. Az is figyelemre méltó, hogy a legrosszabb jövedelmi háttérrel rendelkezők csoportja a havi keresetének 52 százalékát hiteltörlesztésre fordítja.

A fentiekből is látszik, hogy a magyar lakosság megtakarítási és öngondoskodási potenciálja nagyon alacsony. A pénzintézeteknek be kellene látniuk, hogy termékeiket akkor tudnák a jelenleginél eredményesebben értékesíteni, ha az állampolgárok jövedelmük nagyobb részével saját maguk rendelkezhetnének, azaz érzékelhetően csökkenne a munkára rakodó állami elvonások mértéke.

A nyugdíjrendszer jövőjéről megszólalók másik csoportja az utóbbi években tapasztalható negatív demográfiai folyamatok évtizedekre való előrevetítéséből von le - szerintük érvényes - következtetéseket. Úgy látják, hogy az évek óta valóban alacsony születési számokból közvetlenül levezethető a jövőben elosztható javak nagysága. Megítélésük szerint egyenes arányban van egymással az, hogy a nagyobb létszámú dolgozói csoport többet, míg a kevesebb munkavállaló kevesebb új értéket állít elő. Általános érvelési kliséjük az, hogy harminc-negyven évvel előre prognosztizálják a népesség számát, és a csökkenő adatokhoz automatikusan hozzárendelik a csökkenő forrásokat. Véleményem szerint a levezetésük hibás. Ezen szakértők figyelmen kívül hagyják azt a már napjainkban is tapasztalható technológiai robbanást, melynek következtében a jövőben a társadalom rendelkezésére álló források nagysága döntően a robotizáció elterjedésétől és nem a dolgozók létszámától fog függeni. A megoldás tehát kézenfekvő: az adott népességen belül kell a kiművelt és kreatív ember képzéséhez több forrást biztosítani, mert csak ez garantálhatja az egymást követő generációk biztonságát.

A harmadik leggyakrabban előforduló, az öregedő társadalmat elbizonytalanító, az idősek magabiztosságát csökkentő, aktivitását leszerelő érvrendszer az, amikor misztifikálják a ma már nem létező önálló nyugdíjkasszát. A Nyugdíjbiztosítási Alap jövőjével kapcsolatban leggyakrabban használt hangulatképző sablonok a következők: „nem bírja finanszírozni”, „összeomlás előtt áll”, „tovább nem terhelhető”, „padlóra kerül”. A megnyilatkozók egy része azt a látszatot kelti, mintha még mindig lenne gazdasági önállósággal, jogi személyiséggel rendelkező, az érintettek által kontrollálható, a nyugdíjakat biztosító autonóm nyugdíjkassza, és az ezt kezelő önálló intézmény.

A valóságban a Nyugdíjbiztosítási Alap ma már elveszítette minden önállóságát, mivel az teljes mértékben beolvadt a központi költségvetés egészébe. (LXXI. fejezet) Az aggódók által alkalmazott riogatások azért alaptalanok, mert mind a mai, mind a jövőbeni nyugdíjak kifizetése, évenkénti emelésének mértéke csak és kizárólag a központi költségvetés aktuális helyzetétől függ. A nyugdíjak biztonsága nem értelmezhető a költségvetés egészétől függetlenül. Az igaz, hogy önálló fejezet keretében tervezik meg a nyugdíjakkal kapcsolatos éves bevételeket és a kiadásokat, de ahogy a kormány egy írásbeli kérdésre adott válaszában fogalmazott, az csak „adminisztratív szerkezeti egység”. De beszédes egy másik írásbeli kérdésre adott válaszban szereplő mondat is. „A központi költségvetésben a globális fedezet alapelve érvényesül, vagyis az összes bevétel fedezi az összes kiadást”.

A fentiekből is látszik, hogy nem megalapozottak a nyugdíjasok jövőbeni helyzetét érintő riogatások. Az idősek által létrehozott önszerveződő egyesületek sokat tehetnek azért, hogy tagjaik reális perspektívával rendelkezzenek, hasznos tagnak érezzék magukat a társadalmunkban, védettek legyenek a romboló tévhitekkel szemben. Ne hasson rájuk se a pénzügyi vállalkozások lobbi tevékenysége, se a negatív demográfiai folyamatokra hivatkozó érvrendszer, se a nyugdíjkassza terhelhetőségéért aggódók leszerelési törekvése.