Szorosabb a nyakkendő - Nyilvános a hódmezővásárhelyi Elios-szerződés

Publikálás dátuma
2018.02.28 09:25
Fotó: Azonnali
Az Unió szerint szervezett csalás eredményeképp létrejött szerződést Lázár János írta alá Orbán vejének érdekeltségével. Igyekezett elébe menni a fideszes vezetésű hódmezővásárhelyi önkormányzat Márki-Zay Péternek: a vasárnap váratlan, ám annál átütőbb győzelmet elérő független Márki-Zay korábban megígérte: kikéri az összes, városra vonatkozó OLAF-iratot.

Márki-Zay Péter független jelölt vasárnapi győzelme után nem sokkal kikerült Hódmezővásárhely honlapjára a városnak az Orbán Viktor-vej, Tiborcz István érdekeltségében tartott Elios Innovatív Zrt-vel - illetve korábbi nevén: ES Holdinggal - kötött szerződés. A dolkumentum mellett a város honlapjára felkerült a hódmezővásárhelyi közvilágítási tender ajánlattételi felhívása,  illetve a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata. ( update: Lázár János környezetéből azt jelezték az Indexnek, hogy szerintük a szerződés már korábban is elérhető volt a város honlapján.)  

A dokumentumból kiderül, hogy hamis volt a kormánysajtó korábbi állítása, amikor a Elios – ES Holding – ügyét a későbbi résztulajdonoshoz, az időközben Orbán Viktor politikai ellenfelévé vált Simicska Lajoshoz próbálta kötni. A szerződést ugyanis a város részéről Lázár János polgármester írta alá, míg az ES Holdingtól Tiborcz István üzlettársa Erdei Bálint. De a dokumentum szerint a cég egyik képviselője Tiborcz István akkori vezérigazgató. A hódmezővásárhelyi tenderről a 24.hu  nyomán megírtuk, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (Olaf) szerint a kiíró önkormányzat összejátszott a későbbi tendergyőztes céggel.

Lázár János lapunknak korábban elismerte: Tiborcz Istvánnal "együtt találták ki" a hódmezővásárhelyi közvilágítási programot.

A most közzétett szerződés szerint Tiborcz cége áfával együtt 721 millió forintért vállalta a Hódmezővásárhelyi közvilágítás lecserélését. A 2010-ben aláírt szerződés szerint az ES-Holding vállalta, hogy a takarékos LED világítással öt év alatt 25 százalékos spórolást ér el a közvilágítási költségekben. A szerződés meglehetősen nagyvonalúan mindössze 10 millió forintos meghiúsulási kötbért ír elő a vállalkozó ES Holding számára. Az akkor huszonéves Tiborcz István és Erdei Bálint vállalkozása Hódmezővásárhelyen szerezhetett akkora megrendelésállományt, amelyet később referenciaként tudott felmutatni más közvilágítási tenderen. Az ES Holding ugyanis úgy nyerte el a vaskos, közel egymilliárdos megbízást 2010-ben, hogy 2008-ban nem volt bevétele, és forgalma még 2009-ben sem érte el a 10 millió forintot. Mint arról korábban írtunk: a 24.hu által megszerzett Olaf jelentés szerint a hódmezővásárhelyi tenderen alakult ki a később több tucat önkormányzatnál bejáratott csalási szisztéma.

Bár a kormánysajtó később az ES-Eliosban résztulajdont szerzett, ám Orbánnal később szembefordult Simicska Lajos nagyvállalkozóra próbálta kenni az Elios-botrányt, ám azóta kiderült, hogy Simicskának nem volt jövedelme az Eliosból, az onnan származó osztalék Tiborcznál landolhatott.

Nincs mese, a brüsszeli dokumentumban ott virít Lázár János neve
Nem sokkal a súlyos választási veresége után a fideszes alpolgármester elküldte az unió csalás elleni testületének októberi levelét az azt közérdekű adatigényléssel kikérő Átlátszónak. A dokumentumban az OLAF azt részletezi, miként játszott össze az akkor Lázár János vezette önkormányzat Orbán vejének a cégével.
Vagyis: a levélből immáron hivatalosan is kiderült, amit a Fidesz hosszú időn át elkendőzni illetve tagadni próbált: az OLAF rendkívül súlyos, szervezett csalásra és az akkor Lázár János vezette önkormányzat, illetve Orbán vejének érdekeltsége közötti összejátszásra utaló jeleket fedezett fel a hódmezővásárhelyi tendernél. Megírják: Magyarországon az első LED izzós közvilágítás-felújítási tenderét Hódmezővásárhelyen írták ki. A későbbi tendergyőztes, a Tiborcz István résztulajdonában lévő ES Holdingot (a későbbi Eliost) mindössze néhány hónappal a tendergyőzelem előtt hozták létre.
Az OLAF leveléből kiderül az is, hogy a közbeszerzési szabályok felrúgása mellett rendkívül súlyos összeférhetetlenséget is elkövettek a hódmezővásárhelyi tendernél. Így az önkormányzat a későbbi pályázó ES kérésére projektmenedzsment tanácsadói szerződést kötött a Tender Network Zrt.-vel, majd tíz nappal később az ES Holding Zrt. is projektmenedzsment tanácsadói szerződést kötött a Tender Network Zrt.-vel. Azaz a cég egyszerre dolgozott a pályázatot kiíró és elnyerő cégnek. Ráadásul az együttműködés később, más közvilágítási tendereknél is megfigyelhető volt.
De más összefonódás is kiviláglik a dokumentumból: Hódmezővásárhely közbeszerzési tanácsadója az Ész-Ker Kft. volt, a cégben pedig többségi tulajdona volt Kárpáti Péter Györgynek, aki viszont közös céget vitt Tiborcz István üzlettársával, Hamar Endrével. Az Ész-Ker Kft. később zsíros megbízásokat kapott a parlamenti Fidesz-frakciótól, illetve kettő, összesen 6,8 milliárdo forint értékű közbeszerzés egyik nyertesének választotta a Lázár János vezette miniszterelnökség.
Mint arról beszámoltunk immáron jókora zűrzavar kezd kibontakozni az önkormányzatok között arról, hogy kiadhatóak-e az Orbán Viktor miniszterelnök vejének a volt cégét érintő, Európai Csalás Elleni Hivatal (Olaf) önkormányzatokhoz írott levelei vagy sem.
Korábban a zalaegerszegi, a kecskeméti, hajdúböszörményi önkormányzatok is úgy döntöttek, hogy különféle, jogi-jellegű indokokra hivatkozva nem teszik közzé az OLAF  iratait.

lásd még: Elios - Igazi nyomozást sürget az EU főellenőr

Szerző

Elbocsátják a Ledina Kft. dolgozóit

Publikálás dátuma
2019.03.20 21:58

Fotó: MTI/ Sóki Tamás
Újabb drámai eseménnyel folytatódott a Zsolnay Porcelánmanufaktúra sikertelen einstandjának története: megszűnt a gyártótevékenység a Zsolnay ellencégeként létrehozott Ledina Kft. pécsi üzemében.
A történet előzménye – mint arról többször írtunk – az volt, hogy egy, a kormányhoz közel álló befektetői kör meg akarta szerezni a Zsolnayt, s ennek részeként a fideszes vezetésű pécsi önkormányzat létrehozta a Ledinát, amelybe átcsalták a Zsolnay dolgozóinak 80 százalékát. A Zsolnay bekebelezése azonban nem sikerült, így a Ledina funkciótlanná vált. Az értékesítési gondokkal küszködő – és többször tulajdonost váltó – Ledina alig termelt, s 120 dolgozóból mostanra 60 maradt. A tulajdonosok végelszámolással akarták megszüntetni a perspektívátlan céget, ám az általuk felkért végelszámoló, Megay Róbert úgy látta, ennek az eljárásnak nincsenek meg a feltételei, ugyanis a Ledina adóssága lényegesen meghaladja a kft. vagyonát, ráadásul a cég iratai pótolhatatlanul hiányosak. Ezért Megay – mint azt lapunknak elmondta – felszámolást kezdeményezett a Ledina ellen. Megay mindezt kedden közölte a dolgozókkal, s döntést hozott arról is, hogy leáll a Ledina termelése. Hogy mi lesz a cég és sorsa, az már a felszámolás során dől el, ám aligha várható, hogy valaki megveszi a piac nélküli, saját gépekkel és épülettel nem rendelkező kft.-t. Az érdemi bevételt nem termelő Ledina fenntartása az elmúlt két és fél évben hozzávetőleg egymilliárd forintba kerülhetett. Hogy kik és miért finanszírozták a cég működését, arról az érintettek sosem nyilatkoztak. A folyamatosan leépülő dolgozói állomány bérét – ami 20 hónap alatt 5-600 millióra rúgott - megfizették a tulajdonosok, a bérek terheinek százmilliós nagyságrendű tételével viszont elmaradtak. Hogy pontosan mekkora tartozást halmozott fel a Ledina, azt Megay nem árulta el. A dolgozók felmondási időre járó bérét és végkielégítését a bérgarancia alapból lehet majd kifizetni. Ismert, hogy a Zsolnayból a Ledinába átcsalt dolgozók pert veszítettek volt munkaadójuk ellen, mivel azonnali felmondásuk jogtalan volt, s emiatt egyhavi bérüknek megfelelő kártérítést kell fizessenek. A bérgarancia alap azonban erre a dolgozói kötelezettségre már nem nyújthat fedezetet.

Csaknem kétmilliárdot ad a kormány a határon túli sajtóra

Publikálás dátuma
2019.03.20 21:44
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Ebből 950 millió forintot azonnal utalnia kell a Pénzügyminisztériumnak.
Szerda este megjelent a Magyar Közlöny, melyben az áll, hogy a kormány egyetért a Kárpát-medencei magyar nyelvű média működésének támogatásával, ezért támogatást nyújt, méghozzá 1,9 milliárd forintot – vette észre a hvg.hu. A pénzt a Bethlen Gábor Alapon keresztül juttatják el, a felét – 950 millió forintot – azonnal utalnia kell a Pénzügyminisztériumnak. A kedvezményezett az Erdélyi Médiatér Egyesület. A közlönyből az is kiderül, hogy Pomázi Gyula Zoltán, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára távozik, és Nagy Ádám veszi át a helyét. Pomázi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke lett.