A budapesti születésű író, újságíró Latzkó Andor 1901-ben Max Reinhardt ösztönzésére Berlinbe költözött, s attól kezdve – Andreas Latzko néven – németül publikálta cikkeit, színdarabjait és regényeit. Állampolgársága azonban változatlan maradt, ezért 1915-ben, harminckilenc éves korában, tartalékos tisztként be kellett vonulnia a Monarchia hadseregébe. Két éven át az olasz fronton harcolt – ez a két év szolgáltatta a témát az Emberek a háborúban című (regényként is értelmezhető) novella-ciklusához, melyet már egy davosi szanatóriumban írt meg, miután a fronton átélt rémségek következtében idegösszeomlást kapott.
A háborús pokol förtelmes bugyra semmiféle kapcsolatban nem áll a „civilizált világgal”, amelyben a frontra küldött emberek szocializálódtak, ennél fogva az indokok is, amikkel odaküldték őket, értelmezhetetlenné válnak. A lassan kicsorgó agyvelők és az ideológiák közt nincs átjárás. Latzkó nem pacifista. Egy pacifista még az innenső parton áll, és a civilizációban honos terminológiával igyekszik a háborús alternatíva helyett egy békésebb felé terelni embertársait. Latzkó nem alternatíva-váltást szorgalmaz, hiszen a háború általa bemutatott, nem-evilági történései nem tekinthetők evilági alternatívának. Tulajdonképpen nem is szorgalmaz semmit, csupán a borzalmak hű, időnként önmagától kafkai abszurdba forduló leírásával válogatás nélkül kiseprűz minden evilági jelszót, eszmét és ideológiát, amely útlevél lehet az Alvilágba.
Az Emberek a háborúban 1917-ben jelent meg Zürichben, s persze azonnal betiltották az összes hadviselő országban, sőt az Egyesült Államokban is. Az 1920-as magyar nyelvű kiadás fogadtatása is fagyos volt: a bírálók hiányolták a műből a hazaszeretetet… Gyanítom, hogy zajos sikert nem arat majd most sem, amikor a dicső kardforgatók igézetében sok egyházi kiválóságunk Bibliájában is apró betűsre zsugorodott a második legnagyobb parancsolat.
Az irreális borzalmak világa némiképp meseszerű (lásd az idegborzoló Grimm-meséket), s egyben költői is, mint Dante Pokla. A fordítás tehát költőért kiáltott, s nem is hiába: Kállay Kotász Zoltán remekelt, biztos kézzel kormányozta hajóját a sebes sodrású, vadul kanyargó szöveg-folyamon. A kötet külcsíne (Szondi Bence munkája) méltó a belbecshez: a borítón R. W. Nevinson grafikája telitalálat.
(Latzkó Andor: Emberek a háborúban, Napkút Kiadó 2017)
