Olaszországban a választási kampányok színvonala ritkán vetekedett egy németével, ahol a pártok azért igyekeznek tiszteletben tartani a politikai kultúra alapszabályait. A mostani választási hadjárat azonban minden elképzelést alulmúlt, s még azok sem emlékeznek ehhez hasonlóra, akik jó néhány kampányt átéltek már. Nemcsak annak piszkossága mutatta, hogy valami mintha eltört volna az olasz társadalomban, az utcai összecsapások, az erőszak elharapózása is sokat jelez a közállapotokról és közhangulatról.
Nem lehet egy okra visszavezetni azt, mi vezetett idáig. A gazdasági válságot nagyon megszenvedte Itália, s abban, hogy 2011-ben kis híján csődbe ment, elévülhetetlen érdemeket szerzett Silvio Berlusconi. Az a politikus, akit most szinte hősként fogadnak még Brüsszelben is. Hiába ítélték el, hiába derült ki nem egyszer, hogy a gazdasághoz valójában nem ért csak ahhoz, hogy a törvényeket saját érdekei szerint igazítsa, most mégis őt tartják az ország és Európa megmentőjének. Bár Berlusconi is a piszkos kampány nagymestere, ezúttal ebben nem az általa fémjelzett Forza Italia, hanem a jobboldali szövetség másik két tagja, a bevándorlásellenes Északi Liga és a szélsőjobboldali Olasz Testvérek vitte a prímet. Ha valamilyen csoda folytán a jobboldali koalíciónak sikerülne abszolút többséget szereznie a következő parlamentben, akkor sem egyszerű elképzeli azt, hogy a három különböző színezetű párt miként lesz képes a tartós együttműködésre. Berlusconi is azt közölte, Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke lehetne a következő kormányfő. Ám lehet, hogy úgy gondolta, csak addig, amíg 2019-ben le nem jár z ő közhivataloktól való eltiltása. Amennyiben valóban Tajanit választanák meg miniszterelnöknek, az Unió iránt elkötelezett politikusnak két euroszkeptikus, nyíltan bevándorlásellenes formációval kellene megtalálnia a közös hangot. Igaz, Matteo Salvini, az Északi Liga elnöke sietett tisztázni, pártja már nem kíván búcsút inteni sem az EU-nak, sem az euróövezetnek.
A győzelemre készülő jobboldali szövetség vezetője, Silvio Berlusconi személyes jelenléte nélkül vitte a kampányt. A 81 éves politikus egyetlen kampányrendezvényen jelent meg személyesen, csupán televízió és rádiószereplésekre vállalkozott. Egészségi állapotát 2016-os szívműtéte óta folyamatosan monitorozzák.
Bárhogy alakuljanak is az erőviszonyok, nyerjen akármelyik párt vagy szövetség, nem lesz irigylésre méltó helyzetben. A társadalom megosztottsága napról napra érződik, s ebben az északi és a déli országrész közötti mind növekvő szakadék is szerepet játszik. A Mezzogiornónak nevezett olasz délen az átlagfizetés az északinak a fele. Az eltelt évtizedekben számos kormányzat próbálkozott a térség felzárkóztatásával, a kísérletek azonban csak csekély eredményt hoztak. Dél-Olaszországban ezért különösen népszerű a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S). A helyiek szívesen hisznek a párt időnként nehezen beválható ígéreteinek. (Bár ne legyünk igaztalanok: ha valóra váltanák Berlusconi ígéreteit, akkor mintegy 350 milliárd euróval kellene megterhelni az államkasszát.)
A felmérések alapján egyébként a pártok közül Luigi Di Maio formációja, az M5S számíthat a legtöbb voksra, mivel azonban nincs esélye abszolút többségre és szövetségese sincs, ezért minden bizonnyal továbbra is ellenzékben marad. Tény az is, hogy az M5S sokat puhult, mióta az alapító komikus, Bepe Grillo eltávolodott tőle. Di Maio például nem győzte hangsúlyozni az EU iránti elkötelezettségét. Amint egy olasz újságíró találóan megfogalmazta, Di Maiót azért „hozták létre”, hogy „megnyugtassa az olasz édesanyákat”. Di Maio jó fellépésű ugyan, de műveltségén azért még van mit csiszolni. Gyakran követ el nyelvtani hibákat, földrajzi és történelmi ismeretei pedig megannyi vicc forrása. Egy ízben Augusto Pinochetet venezuelai diktátornak nevezte, Oroszországot pedig a Földközi-tenger partjához helyezte. Egyesek igazi bohócnak tartják – Grillóhoz és Berlusconihoz hasonlóan.
Mindent persze ő sem tudhat, s mivel csodákra sem képes, ezért kizárható, hogy ő legyen hazája következő miniszterelnöke függetlenül attól: az olasz közvéleménykutatók nem egyszer lőttek már mellé. A voksolás után azonban várhatóan nem ő lesz a legcsalódottabb, hanem a Demokrata Párt elnöke, Matteo Renzi, aki balközép szövetségével körülbelül 27 százalékra számíthat. Renzi ugyan korábban komoly politikai tőkével rendelkezett, miniszterelnökként nem is volt ügyetlen válságmenedzser, politikai szimata azonban többször cserben hagyta, amivel elérte azt, hogy így megcsappant a Demokrata Pártra voksolók száma. Érhetetlen módon a PD jelöltjeinek listáját is úgy állította össze, hogy nem az esélyesség számított elsődlegesen, hanem az, ki mennyire áll közel hozzá. Alighanem a PD-nek jót tett volna, ha Paolo Gentiloni miniszterelnök lett volna a listavezetője, aki hazája legnépszerűbb politikusává lépett elő. Nem kizárt azonban az sem, hogy ha egyik tömb sem szerez abszolút többséget, akkor Gentiloni – egy bal- és jobboldali nagykoalíció élén – mégis miniszterelnök marad. Brüsszelben is ennek örülnének legjobban.
A voksoláson vizsgázik a Rosatellum nevű választási rendszer, amelynél a képviselői helyek harmada a listán, kétharmada egyéni körzetekben dől el.
Elfogadja a miniszterelnöki jelölést Antonio Tajani. Az Európai Parlament elnöke csütörtök este jelentette be döntését Twitteren. Úgy fogalmazott, rendelkezésre áll, hogy szolgálja Olaszországot, minden további döntés az olasz választókra és a köztársasági elnökre vár.
Senkit sem lepett meg a bejelentés, hiszen Berlusconi csupán őt nevesítette mint potenciális kormányfőjelöltet, de az olasz média is emlékeztet arra, hogy Tajani sokáig azt hangoztatta, nem adja fel az EP elnöki tisztségét.
Lásd még: Nyomul a fehérgalléros maffia
