Választás 2018;MSZP;Karácsony Gergely;miniszterelnök-jelölt;párbeszéd;

2018-03-03 13:50:00

Vagyonelkobzást ígér Karácsony Gergely

Miniszterelnökként csökkentené a gáz és az áram árát, visszavenné a „fideszes huszároktól” a jogtalanul megszerzett pénzt, visszaadná a 13. havi nyugdíjat, valamint versenyképes oktatást hozna létre Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. A politikus tíz pontban ismertette vállalásait.  

Karácsony Gergely beszéde elején ismét vitára hívta Orbán Viktor kormányfőt. - Ha az zavarja, hogy magasabb vagyok, akkor akár terpeszállásban is hajlandó vagyok vele vitázni – mondta az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, aki szerint Orbán Viktor csak a sajátjai előtt mer beszélni. – Olyan mint egy hóember: ha kimegy a napra, egyből elolvad – tette hozzá.

Karácsony Gergely 10 pontos vállalása:

1)      „A lopott vagyon visszajár” – Az egy vőre jutó jövedelem már csillagászati, de az egy főre jutó jövedelem még mindig nagyon kevés - viccelődött, majd kifejtette, hogy jogállami módszerekkel elkoboznák azoknak a vagyonát, akik az elmúlt években jogszerűtlenül gazdagodtak meg. - Néhány ember nem a tehetségének vagy az eszének köszönhetően lett vagyonos. Bennük egy közös van: mindannyian Orbán Viktor barátai vagy családtagjai – mondta Karácsony, aki szerint a Fidesz-kormányzás ideje alatt évi 500 milliárd forintot emésztett fel a korrupció. – Ez 15 kilométernyi egymásra helyezett húszezrest jelent - mondta. Azt is megjegyezte, kormányra kerülésük esetén korrupcióellenes csomagot fogadnak el. – Nem fogunk lopni és nem hagyjuk, hogy mások lopjanak – tette hozzá.  

2)      „Használjuk arra az uniós pénzeket, amire kell: az oktatás és az emberek életének javítására” – Karácsony Gergely szerint Orbán Viktor arra használja az uniós pénzeket, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök a gázból származó jövedelmet: egy rosszul működő gazdaság finanszírozására. A miniszterelnök-jelölt úgy vélte, nem „lówellnesre” vagy kisvasútra kell költeni, hanem képzésekre, az emberek életszínvonalát emelő intézkedésekre.

3)      Nyugdíjreform - Visszaadják a 13. havi nyugdíjat, megemelik a 100 ezer forint alatti járandóságokat. Megszüntetik a milliós luxusnyugdíjakat, az alapnyugdíjakat viszont megemelik a kétszeresére.

4)      „Mindenki számára elérhető, színvonalas egészségügy” – Karácsony Gergely szerint az elmúlt években csillagászati pénzt vettek ki az egészségügyből, ezért az az MSZP-Párbeszéd szövetségnek az a célja, hogy „legalább annyi pénzt tegyenek vissza a rendszerbe, mint amennyit eltűnt belőle az elmúlt nyolc évben”. A „hálapénzmentes” egészségügyi reform középpontjában a háziorvosok állnának, így csak azok kerülnének járóbeteg-ellátásra, akiknél valóban szükséges. - A magánegészségügy nagyon jó biznisz, ezeknek a központoknak a vezetői mind fideszesek – állította Karácsony Gergely.

5)      „Gyerekközpontú iskola, jövőbarát oktatás” – Nézd meg a ma iskoláját és meglátod, milyen lesz a jövő – kezdte egy idézettel Karácsony Gergely, aki szerint Orbán Viktor tévesen kalapácsot adna a gyerekek kezébe, miközben a jövőben már nem lesz szükség ilyen munkára. A kétkezi munkát robotok végzik majd, az emberi fej lesz a legfontosabb – fogalmazott, majd keményen nekiment Parragh Lászlónak, az iparkamara elnökének. – Parragh László, az az ostoba csempekereskedő, arról beszél - az az észkombájn -, hogy az a baj, hogy a polgármesterek nem zártak be elég iskolát. Az oktatási guru tudhatná, hogy a polgármesterek nem zárhatnak be egyet sem, mert az iskolákat államosították – fogalmazott Karácsony Gergely.

6)      „Megemelik a béreket, felszámolják a munkavállalók kiszolgáltatottságát”. Karácsony Gergely szerint volt bérnövekedés az elmúlt években, de még így is az utolsók között szerepel Magyarország a minimumbéreket tekintve. Világelsők vagyunk viszont az adóterhet tekintve. – Az ősbűn az egykulcsos adó, igazságtalan, hogy ugyanannyit adózik egy vagyonos ember, mint egy minimálbérből élő – mondta. Azt ígérte, adómentes lesz a minimálbér, ez 20-30 ezer forintos bérnövekedést jelent. E mellett megerősítik a szakszervezeteket, mert a munka törvénykönyve Karácsony szerint valójában „a tőke törvénykönyve”. A 10 legnagyobb multinak is kellene társasági adót fizetni, bevezetnék az offshore-adót, valamint nagyobb adót kellene fizetniük a környezetszennyező cégeknek. Törvényt alkotnának arról, hogy a nők nem kereshetnek kevesebbet ugyanabban a pozícióban, mint a férfiak.

7)      „Csökkentik a rezsikiadásokat” – Karácsony Gergely szerint valójában rezsinövelés történt az elmúlt években, Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető ugyanis a kiperelt papírokkal bebizonyította: kevesebb is lehetne Magyarországon a rezsi. Az MSZP-Párbeszéd azt ígéri, fogyasztás alapján sávos rendszert vezetnek be, az átlagfogyasztás esetében 30 százalékkal csökken a gáz, 10 százalékkal az áram ára. Energiahatékonyságot célzó programokat indítanak. - A zöld politika ma már nem a gazdag országok luxusa, hanem a szegény országok esélye a felemelkedésre - mondta.

8)      „Felszámolják a szegénységet”. Karácsony Gergely emlékeztetett, hogy tíz éve nem emelték a családi pótlékot, ezért kormányra kerülésük esetén megdupláznák. Szociális modellt vezetnének be, amely már működik Zuglóban, ettől azt várják, felére csökken a szegénység. Közétkeztetés reformjától azt várják, hogy egy gyerek sem feküdne le éhesen.  

9)      „Fejlesztik a hazai kkv-kat” – Karácsony Gergely úgy vélte, az Orbán-kormány a nagyvállalatoknak kedvezett. Volt olyan multi, amely 32 milliót kapott egyetlen munkahely létrehozására. Szakítana ezzel a politikával, a kisebb vállalkozásokat segítené.

10)   „Népszavazással megteremtik a szociális demokráciát” – Utolsó pontként Karácsony Gergely azt is bejelentette, hogy ha megnyerik a választást, akkor népszavazást írnak ki a hatályban lévő alkotmány eltörléséről, átmenetileg visszaállítanák a 89-es alaptörvényt, valamint az emberek bevonásával új alkotmányt fogadnának el. – Orbán Viktornak az volt az első dolga megválasztása után, hogy beletörölte a lábát az alkotmányba, én ugyanezt fogom tenni a fideszes alaptörvénnyel – mondta Karácsony.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt is elmondta, hogy egy vállalást a szavazóknak is tenniük kell, méghozzá el kell menniük szavazni április 8-án. - Nem csak arra kell szavazni, hogy Orbánnak el kell mennie, hanem hogy építsünk egy új országot – mondta.

A Fidesz válasza további sorosozás
A Fidesz szerint Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje migránsokat telepítene Magyarországra. A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja közleményében azt írta, Karácsony Gergely épp csak a legfőbb, Magyarország sorsát meghatározó pontot hallgatja el a programjából, mégpedig azt, hogy ő és a kvótapaktum többi ellenzéki szereplője Soros embereként bevándorlóországot akar csinálni Magyarországból.
Ha Magyarország bevándorlóország lesz, akkor nemhogy több szociális támogatás lesz, hanem a magyar emberekkel fogják kifizettetni a migránsok eltartását is - fogalmaztak a közleményben.