Pécs;LMP;atomtemető;

2018-03-04 11:22:00

Atomtemető - Elkaszálták az LMP kezdeményezését

Közleményt adott ki az LMP pécsi szervezete, ugyanis a Bodára tervezett végleges atomhulladék-tároló elleni népszavazási kezdeményezésüket a helyi választási bizottság elkaszálta - írja a Pécsi stop. Az LMP a törvényszékhez fordul.

A párt közleménye:

„Az LMP a végsőkig elmegy Pécs védelmében!

Pécs számára a Fidesz által előállított csődhelyzet, és annak következményi után újabb, brutális csapás lenne az atomtemető és az uránbánya megvalósulása. A fideszes városvezetők és országgyűlési képviselők elárulták a városunkat, semmit sem tettek az itt élők érdekeinek védelmében, az egészséges környezet, és az ingatlanok értékének megóvásáért. Az LMP megdöbbenéssel fogadta, hogy a Helyi Választási Bizottság a kérdések kapcsán indított népszavazási kezdeményezést első körben elgáncsolta. A döntés megváltoztatása érdekében bírósághoz fordulunk.

A Fidesz politikusairól sokszorosan kiderült, hogy alkalmatlanok a város vezetésére, és Pécs megfelelő képviseletére. A Fidesz kormányról pedig az, hogy ahányszor azt ígérték, hogy mi, pécsiek dönthetünk ezekben a kérdésekben, annyiszor hazudtak. Ha a Fideszen múlik, akkor a városunk az atomenergetikai lánc két „piszkos” végpontján találja majd magát. Az egyik az uránbánya, több tízmillió tonna meddő kőzettel, zaggyal és veszélyeztetett vízbázissal, a másik pedig a világon példátlan, nagy aktivitású radioaktív hulladéktároló.

Az LMP Baranya megyei szervezete évek óta küzd e kérdések ügyében, Pécs és térsége érdekeinek védelmében. Az időnk viszont elfogyott, ezért január végén helyi népszavazási kezdeményezést indítottunk mindkét kérdés kapcsán, melyet kedden a Helyi Választási Bizottság elgáncsolt. Ezért szervezetünk a Pécsi Törvényszékhez fordul. Örömmel fogadtuk több ellenzéki szervezet támogató szándékát a két témában. Ez a pécsiek közös ügye, együtt kell megvédenünk otthonunkat. Az LMP ezt fogja tenni, a végsőkig elmegyünk városunk védelmében" - olvasható a közleményben.