Megkezdődött Carlos, "a Sakál" legutolsó pere Párizsban

Publikálás dátuma
2018.03.05 17:00
Ilich Ramírez Sánchez, vagyis "Carlos" - AFP fotó
Fotó: /
Megkezdődött hétfőn a párizsi különleges, terrorcselekményekkel foglalkozó törvényszék előtt a Carlos, a Sakál néven ismertté vált elítélt terrorista, a venezuelai Ilich Ramírez Sánchez legutolsó pere.

A terroristát 2017. március 18-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy 1974-ben elkövetett kézigránátos támadásért, amelyben két ember meghalt, és 34-en megsebesültek. Az elsőfokú ítélet ellen a Sakál fellebbezett. "Profi forradalmár vagyok, a forradalom a foglalkozásom. Állampolgárságom venezuelai és palesztin" - mondta a bíró kérdésére Ilich Ramírez Sánchez. 

A 68 éves Carlos pere várhatóan két hétig tart a különleges törvényszék előtt, amelynek tagjai terrorizmussal foglalkozó vizsgálóbírók.  A terrorista ügyvédje és 2001 óta felesége, Isabelle Coutant-Peyre a per elhalasztását kérte addig, amíg a terrorista átnézheti a peranyagot a számítógépén. A védelem szerint ahhoz ugyanis Carlos nem férhetett hozzá, amióta a Párizshoz közeli Fresnes fegyházából átszállították a Poissy-börtönbe a per idejére.

"Nem csinálhatok végig egy pert, ha nem tudok védekezni. A legkevesebb, hogy láthatom a peranyagot" - mondta Carlos. A kérdésről a bíróságnak a héten kell döntenie, mielőtt a per tartalmi részéről megkezdődik a vita.

A párizsi Drugstore Publicis bevásárlóközpontban, amely a boulevard Saint-Germain és a rue de Rennes sarkán működött, 1974. szeptember 15-én végrehajtott merényletben ketten meghaltak és 34-en megsérültek. Ez a legrégebbi terrortámadás, amiért az 1970-es és 80-as évek elsőszámú közellenességének felelnie kell.

A vád szerint a merénylet összefüggésben állt a hágai francia nagykövetségen 1974-ben végrehajtott túszejtéssel. A Japán Vörös Hadsereg nevű felkelőcsoport egyik kommandója, amely a Népi Front Palesztina Felszabadításért nevű szervezethez tartozott, a túszok elengedéséért cserébe egyik tagjuk szabadon engedését követelte a francia hatóságoktól. Az ügyészség azt állította, hogy Carlos, aki ekkoriban a népi front különleges osztagának volt a tagja, azért hajtotta végre a kézigránátos támadást, hogy a francia kormányra nyomást gyakoroljon. Sikerrel is járt, miután a francia hatóságok el is engedték japán foglyukat.

A venezuelai állampolgárságú Carlos azonban már több mint húsz éve ül börtönben Franciaországban. Szudánban 1994-ben fogta el a francia titkosszolgálat, s 1997 végén életfogytig tartó börtönre ítélték egy 1975-ben Párizsban elkövetett hármas rendőrgyilkosságért. Elvileg 2012-ben kérhette volna, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, de 2011 decemberében az 1982-83-ban elkövetett merényletekért újabb életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a héttagú terrorizmusellenes bíróság. Ez utóbbi ítéletet 2013-ban megerősítette a fellebbviteli bíróság. Carlos 35 évvel ezelőtt Franciaországban négy robbantásos merényletet követett el, amelyben 11-en vesztették életüket és mintegy 150-en megsebesültek.

A kétszeres életfogytiglani börtönnel sújtott Carlos helyzetén az újabb eljárás lényegében nem változtat. A per célja az, hogy elégtételt adjon az áldozatok hozzátartozóinak, és rekonstruálja a terrorista franciaországi merényleteinek történetét. A védelem ismét Carlos felmentését fogja kérni, az ellentmondásos tanúvallomásokra hivatkozva. Az áldozatok hozzátartozói és a túlélők szerint "az első pernek volt értelme, mert tanúskodhattak" - mondta Guillaume Denoix de Saint-Marc, a terrorizmus áldozatai francia szövetségének elnöke, aki azt reméli, hogy a bíróság jóváhagyja a tavalyi ítéletet.

Szerző
2018.03.05 17:00

„Mi nem menekülteknek hívjuk őket”

Publikálás dátuma
2018.09.22 11:00

Fotó: / Molnár Ádám
Aszad al-Samlan szaúdi professzor szerint már a múlté az az elképzelés, hogy „tiszta” társadalomban, kizárólag a saját kultúránkban élhetünk.
– A menekültválság kirobbanása után mindenki azt kérdezte Magyarországon, miért nem inkább a gazdag muszlim Öböl-menti államok fogadják be a menekülteket. Nos, miért nem?  – Az érv, hogy nem vesszük ki a részünket a segítségből, egész egyszerűen téves tényeken alapul. Az igazság az, hogy Szaúd-Arábia több mint ötszázezer szírnek ad otthont, csak éppen mi nem menekülteknek hívjuk őket. Tartózkodási joguk van, és ugyanúgy megilleti őket az oktatás, az egészségügyi ellátások, stb., mint a szaúdi állampolgárokat. Másrészt a migráció valóban az egyik terület, ahol a jövőben szorosabb együttműködésre van szükség Európával. Szaúd-Arábiának rendkívüli tapasztalata van például a segélyezésben.  – Csakhogy közben az európai társadalmakban erősödik az idegenellenesség. Talán hallott az esetről, hogy nemrégiben egy magyar kisvárosban rendőrt hívtak a lakosok az ide látogató szaúdi rendőrökre, mert migránsoknak nézték őket. Hogyan látják ezt Szaúd-Arábiából?  –  Ezt az incidenst nem ismerem, de jól illeszkedik egy nagyobb képbe, amit kezelnünk kell. Tudniillik paradox világban élünk. A nemzetközi gazdaság, a telekommunikáció, a közlekedés, egy szóval a technológia fejlődése miatt a világunk egyre kisebb. Ugyanakkor az emberekben mégis erősödik a különállás érzése. Egyre közelebb kellene kerülnünk egymáshoz, mégis inkább távolodunk. Másrészt a világ minden része kapcsolatban van egymással: ha egy térségben probléma merül fel, az a többit is érinteni fogja. Márpedig Magyarország még messze sincs a Közel-Kelettől. Az iszlamofóbia erősödése Európában persze aggasztó jelenség. Az az elképzelés már a múlté, hogy „tiszta” társadalomban élhetünk, kizárólag a saját kultúránkban. És ebből nincs visszaút. A multikulturális társadalom megteremtése Európában egyébként is „rutin”, intellektuális hagyomány. Semmivel nem nehezebb, mint megtisztítani a kultúránkat az „idegenektől”.   
– Lát konfliktust az iszlám és a kereszténység vagy nyugati kultúra között?    – Személy szerint nem, és Szaúd-Arábia sem. Ami azt illeti, Szaúd-Arábia egyik fontos feladatának tekinti a vallások közötti párbeszéd megteremtését. Még Abdullah király ezért is hívott életre az ENSZ támogatásával, Ausztria és Spanyolország részvételével egy bécsi központú intézményt (KAICIID), melynek célja a vallások és kultúrák közötti párbeszéd kialakítása.  – Nyugaton Szaúd-Arábiának még sincs túl jó híre. Általában a szigorú vallási előírások, az emberi jogok megsértése, a terrorizmus támogatása miatt emlegetik.      –  Igaza van, de ez a legtöbbször egyszerűen a tudatlanságból fakad. Beszéljünk például az emberi jogokról! Kevesen emlékeznek rá, hogy Szaúd-Arábia azon kevés harmadik világbeli országok egyike volt, amely 1948-ban aláírta az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. Az országunknak alapvetően tehát semmi kivetnivalója nincs az emberi jogokban, éppen ellenkezőleg. Konkrét kérdésekben persze lehetnek nézeteltérések, de ezzel a világon minden állam így van. Ott van például a halálbüntetés, amit nem csak nálunk, de például az Egyesült Államok számos államában is alkalmaznak. A gond az, hogy a mai újságírásban minél hatékonyabban és egyszerűbben kell közvetíteni az üzenetet, és Szaúd-Arábia ennek az áldozata lett. Ha arról kell beszélni, hogy milyenek a nők jogai az iszlám világban, azonnal minket citálnak elő, nem pedig mondjuk Malajziát vagy Tunéziát. Ez sajnálatos, és a kormányunk mindent meg is tesz, hogy harcoljon ellene. Ugyanakkor ehhez szükség van a felelős újságírókra, hogy ne egyszerűsítsék le a dolgokat, és persze az olvasókra is.  – Nem csak a rossz hírek ellen kell harcolniuk, de valós háborút vívnak Jemenben is, és egy diplomáciait Katarral. Hogyan lehetne lezárni ezeket a megnyerhetetlen háborúkat?  – A beavatkozásunk Jemenben a törvényes kormány visszaállítása érdekében nem csupán Szaúd-Arábia döntése, de a nemzetközi jog is támogatja. Egyszerűen azt tesszük, ami helyes. Nem tehetjük meg, hogy magukra hagyjuk a jemeni embereket, csak mert néhányan, akik azt sem tudják, miről beszélnek, azt akarják, hogy a koalíció hátráljon meg. Bármit is kér viszont a törvényes jemeni kormány, azt elfogadjuk. Ami Katart illeti, ez a probléma is régre nyúlik vissza, de amint hajlandóak együttműködni, a helyzet megoldódik.

Névjegy

Prof. Aszad al-Samlan a rijádi központú Szaúd al-Fejszál Herceg Diplomáciai Tanulmányok Intézetének politikatudományi kutatója. Specializációja többek között az Öböl-menti államok biztonsági helyzete és a szaúdi-amerikai kapcsolatok. A professzor több kollégájával együtt a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) által szervezett konferenciára érkezett Budapestre, melynek témái Szaúd-Arábia átalakulása, és a Visegrádi Négyekkel tartott kapcsolatok javításának lehetőségei voltak.

2018.09.22 11:00
Frissítve: 2018.09.22 11:00

Nincs többé SMS-válás Indiában

Publikálás dátuma
2018.09.22 10:30

Fotó: NurPhoto/ Debajyoti Chakraborty
A világ második legnépesebb országában növekszik a feszültség a muszlim kisebbség és nacionalista hindu többség között.
„Talaq, talaq, talaq.” Eddig elég volt ennyit – talaq arabul: válás – kimondania Indiában egy muszlim férfinak, hogy mindenféle indok és kötelezettség nélkül elválhasson feleségétől. Mi több, még hitvese elé sem kellett feltétlenül állnia, beszámoltak olyan esetekről is, mikor levélben, SMS-ben, sőt interneten zajlott a házasság felbontása. Megelégelve a minden szempontból aggályos eljárást, 2017-ben az indiai legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek a minősítette „három talaq” válást, ám a törvényhozás malmai Új-Delhiben is lassan őrölnek, így törvény mindeddig nem született. Szerdán aztán a nacionalista hindu kormánypárt, a Bháratíja Dzsanata Párt (BJP) az asztalra csapott, és az ellenzéket megkerülve kormányrendeletben tiltotta be a muszlim szokást, három év börtönnel fenyegetve az elkövetőket. Az igazságügy-miniszter tájékoztatása szerint cselekedniük kellett, ugyanis a bírósági döntés óta is legalább 201 ilyen válás történt, és ez az adat valószínűleg csak a jéghegy csúcsa.

Persze túlzás lenne kijelenteni, hogy ez az eljárás bevett a muszlimok között. Az 1,3 milliárd lakosú Indiában napjainkban nagyjából 180 millió muszlim él, arányaiban tehát a „három talaq” használata elenyésző. De miután az ellenzék egy része azzal vádolja Narendra Modi kormányát, démonizálják a muszlimokat, hogy politikai tőkét kovácsoljanak az iszlámellenességből a 2019-es választások előtt, a kérdés reflektorfénybe került. Tagadhatatlan, hogy a muszlim-kérdés az utóbbi időben forró téma Indiában. A Pew Resarch Center előrejelzései szerint 2050-re az indiai muszlimok száma el fogja érni a 311 milliót, és így a világ legnagyobb muszlim közösség lesz. Mivel eközben a hindu népesség is szaporodik, továbbra is kisebbségben maradnak, és arányuk sem változik jelentősen, jelenlétük viszont egyre feltűnőbb.  Ez pedig – a politikai retorikával megfűszerezve – óhatatlanul konfliktusokhoz vezet. Az utóbbi években több összetűzés alakult ki például az úgynevezett „szerelem dzsihád” miatt. A vallások közötti párkapcsolatokat Indiában eddig sem nézték éppen jó szemmel, de néhány éve elterjedt az a legenda, amely szerint muszlim férfiak szándékosan hindu nőket csábítanak el, hogy aztán „agyukat átmosva” áttérítsék őket, hogy még több muzulmánt hozzanak világra. Idén márciusban egy nőnek a legfelsőbb bíróság előtt kellett bizonyítania, hogy saját akaratából ment hozzá muszlim férjéhez, és tért át az iszlámra. És bár a bíróság végül a javára döntött, a legtöbb hétköznapi kapcsolat el sem jut eddig a pontig, a családi és társadalmi nyomás már előbb szétszakítja a párokat.  Számos erőszakos eset is történt, ahol felmerült a vallási indíték gyanúja. Tavaly egy muszlim férfit azért lincselt meg a tömeg, mert vett egy tehenet a tejéért, nem sokkal korábban másik kettőt pedig azért, mert azzal vádolták őket, hogy tehenet loptak (a tehén szent állat a hindu vallásban). Ezek persze egyedi esetek, de mindenképpen figyelmeztetőek. Nem véletlen, hogy az USA világ vallásainak helyzetét vizsgáló Nemzetközi Vallásszabadság Bizottsága is arra jutott 2017-es jelentésében, hogy Indiában egyre szaporodnak a muszlimok és dalitok (a hindu kasztrendszerből kirekesztett „érinthetetlenek”) elleni támadások.   
2018.09.22 10:30
Frissítve: 2018.09.22 10:30