Kedden havas esőre, esőre kell készülni

Publikálás dátuma
2018.03.05 17:26
Shutterstock illusztráció
Fotó: /
Kedden többfelé számíthatunk kósza havazásra, északnyugaton és a hegyekben havas eső is lehet. A keleti, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 fok körül valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 1 és 6 fok között alakul, a Dél-Alföldön 7, 8 fokig is felmelegedhet a levegő.

Szerdán kezdetben délen és a Dunától keletre még eshet, délután viszont kelet felé vonul el a csapadék, többfelé a nap is kisüt. Napközben már 4-10 fokot mérhetünk.

Csütörtökön záporokkal tarkított, változóan felhős idő valószínű, délutánra 7-12 fokig melegszik a levegő. Élénk, erős lesz az északnyugati szél.

Pénteken felhős időre számíthatunk, erős, viharos délnyugati széllel. Csapadék nem valószínű, napközben 9-15 fokot is mérhetünk.

Szombaton közepesen, majd egyre inkább erősen felhős lesz az ég, rövid napos időszakok lehetnek. Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. A délnyugati, déli szelet több helyen erős, a Dél-Dunántúlon viharos lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali 9 -16 fok között valószínű.

Vasárnap megvastagszik a felhőzet, de főként a Dunántúlon szakadozott lesz a felhőzet. Többfelé várható eső. A déli szél több helyen erős, az Észak-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali 10-19 fok között valószínű.

Szerző
2018.03.05 17:26

A Médiatanácshoz fordulnak a Liberálisok a köztévé melegek meggyógyításáról szóló műsora miatt

Publikálás dátuma
2019.01.18 14:06

Fotó: MTV/
Azt kérik, hogy vizsgálják ki az adást, és tegyék meg a szükséges lépéseket.
A Magyar Liberális Párt szerint az M5-ös csatorna „Ez itt a kérdés” című műsorának szerdai adásában elhangzott kijelentések kimerítik a közösségi elleni uszítás fogalmát, ezért arra kérik a Médiatanácsot, hogy haladéktalanul vizsgálják ki az adást – derül ki a párt közleményéből. Mint írják, a műsorban elhangzott kijelentések sértik a meleg közösség emberi méltóságát és gyűlöletre szítanak az LMBTQ-közösséggel szemben.
„A Btk. 322. §-a alapján három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki nagy nyilvánosság előtt a lakosság egyes csoportjai, illetve azok tagjai ellen szexuális irányultságra tekintettel erőszakra vagy gyűlöletre uszít. A Liberálisok felszólítják a Médiatanácsot, hogy vizsgálják ki az adást, és tegyék meg a szükséges lépéseket!”
– írta a párt.
Ne maradjon következmények nélkül, ami történt, az adófizetők pénzét senki ne fordíthassa büntetlenül gyűlöletkeltésre – hívták fel a figyelmet a közleményben. Elsőként a 444.hu számolt be arról, hogy a közszolgálati televízió kulturális csatornáján, az M5-ön lement műsor ezzel az intróval kezdődött:
„Állapot? Betegség? Torzulás? Vagy csak a sokat emlegetett másság? Nem, kérem, ne legyintsenek, és ne forduljanak el indulatosan azzal a gondolattal, hogy: »Ugyan, kit érdekelnek ők?«
Majd közölték, „elintézzük annyival, hogy ha valaki ma már nyíltan megélheti mindezt, az a szabadság felszabadulttá, kiteljesedetté teszi. Biztos így van ez? Akkor is, ha vannak – talán sokkal többen, mint gondolnánk –, akik szabadulnának ettől a helyzettől, de nem tudják, hogyan?”  De elhangzott az is: „Kevesen tudják, hogy a világ legkülönbözőbb részein élnek olyan orvosok, pszichiáterek, pszichológusok, akik igenis komoly kutató- és tudományos munka eredményeként képesek homoszexuálisként élt embereket kiemelni ebből az állapotból, betegségből, másságból”. Ezután bejelentkezett Trombitás Kristóf Keresztély, aki Hodász András katolikus pappal és Szőnyi Szilárddal, a Heti Válasz egykori újságírójával, a Föltámadott a gender című könyv szerzőjével beszélgetett a homoszexualitásról.
2019.01.18 14:06
Frissítve: 2019.01.18 14:11

Kitiltották az Országházból az Echo TV-st, aki titokban fotózta Ujhelyit a menzán

Publikálás dátuma
2019.01.18 13:52

Fotó: / Vajda József
„Ideje észrevenniük, hogy nekik sem lehet mindent” – hangsúlyozta az MSZP EP-képviselője.
Kitiltották az Országházból és az Országgyűlési Irodaház helyiségeiből az Echo TV munkatársát, aki nemrég titokban lefotózta Ujhelyi Istvánt a Képviselői Irodaház menzáján. Ujhelyi a Facebook-oldalán azt írta: az Országgyűlés sajtófőnöke – a képviselő hivatalos bejelentésére reagálva válaszul – közölte, hogy az EchoTV elismerte, egyik munkatársuk fotózgatta a képviselőket az irodaház menzáján. Az illetőt, aki ráadásul visszaesőként szegi meg a szabályokat, az ülésszak végéig kitiltották.
„A nevét csak azért takartam ki, mert nem a személyét, hanem az általa képviselt arrogáns, etikát és erkölcsöt nem ismerő lakájmédiát kívánom Önöknek megmutatni. Ideje észrevenniük, hogy nekik sem lehet mindent. Hiába hiszik azt, hogy a Fidesz-kormány kiszolgálószemélyzeteként, politikacsináló közszereplőként a rezsim védelmét élvezik. Rosszul hiszik”
– fogalmazott Ujhelyi.
Az EP-képviselő az erről szóló választ is közzétette a közösségi oldalon:
2019.01.18 13:52