Irakban avatott Balog miniszter

Iskolát adott át hétfőn az észak-iraki kurd régió székhelyén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A Szűz Mária nevét viselő intézményt a Magyar Katolikus Egyházzal együttműködve, 200 millió forintos támogatással építette fel a magyar állam. MTI

Szerző

Mégis nekimehet a falvaknak a Fidesz

„Számomra nyilvánvaló, hogy kivégzik a kistelepüléseket. A Fidesz most tagadási szakaszban van, de a választások után meg fogják szüntetni a települések önállóságát” – szt mondta Köteles László, Komlóska polgármestere a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Köteles László úgy fogalmazott, hogy "egy diktatúrában nincs szükség a falvak önrendelkezésre."

Szerző

Körbeplakátolt Árpád-szobor

Az ellenzéket kerítésbontással vádoló plakátokat telepített Tatabányára az Árpád-szobor elé a Fidelitas – írta a 444.hu. A plakátkiállításnak nevezett kampányban óriásplakátokon vádolják az ellenzéki politikusokat, azzal, hogy lebontanák az ország déli határánál felépített kerítést. A portál emlékeztetett: a Liberálisokon kívül az összes ellenzéki párt közölte már, hogy a kerítés akkor is marad, ha megválasztják őket. 

Szerző