Mikecz Dániel: Mozgalmi sikerek és kudarcok

Publikálás dátuma
2018.03.10 08:30

Fotó: /

A 2014-2018 közötti ciklus egyik legfontosabb jellemzője volt a tiltakozások, mozgalmak - vagy ahogyan az a közbeszédben elterjedt és a szereplők önmeghatározásának is megfelel, a "civilek" - önálló politikai tényezőként való megjelenése. Az alábbiakban azt tekintjük át, hogyan alakultak ki bizonyos túlzott elvárások a tüntetésekkel kapcsolatban, és hogyan váltak "pártpótlékká" a közvélemény számára ezek a mozgalmak.

Politizáló civilek

2014-ben rögtön az országgyűlési választások után Lázár János vezetésével a magyar kormány politikai elfogultsággal vádolta meg a Norvég Civil Támogatási Alap civil szervezeteket érintő támogatási eljárását lebonyolító szervezeteket. A norvég ügy nem csak a korábban szakmai identitással rendelkező civil szervezeteket emelte politikai szereplőkké, de több figyelmet kaptak a civil szervezetekbe is jól integrált aktivista körök. A norvég programért felelős alapítványoknál végzett házkutatást és a NAV vizsgálódását több, a Humán Platform által szervezett tüntetés követte. 2014-ben azonban mégsem ezek a megmozdulások, hanem az októberi civil tüntetést öt nappal követő, első netadós demonstrációk fokozták tovább az aktivisták, civil szervezetek politikai jelentőségét. Az egyéni autonómiát súlyosan sértő netadó és - három választási vereség után - az ellenzéki pártokkal való elégedetlenség együttesen keltette az év végéig kitartó tüntetési hullámot.

A nagyobb politikai jelentőség miatt nagyobb elvárásokat is támasztottak a tüntetéseket sikerrel szervező mozgalmárokkal szemben az újságírók és a közvélemény. Az elvárások azonban nem álltak meg mozgalmi szinten, hanem alapvetően pártpolitikaiak maradtak. A közvélemény többsége ugyanis a civilekre elsősorban mint jótékonykodó, szociális, egészségügyi feladatokat ellátó szervezetekre gondol. A mozgalmi szerep, a politizáló civil így egy szűkebb politizáló rétegen kívül ismeretlen. A súlyukat vesztett ellenzéki pártok mellett a feltűnt mozgalmak, tüntető csoportok, mint pót-pártok a politikai cselekvés megvalósítói funkcionáltak az ellenzéki közvélemény számára.

A legfontosabb kérdés a netadós, majd a közoktatási és a CEU-s tüntetések kapcsán is az volt, hogy mi lesz a megmozdulások választási következménye. A mozgalmakból fognak majd új pártok kinőni? A hirtelen feltűnt mozgalmárok lesznek az új politikusok? Jelentősen csökkenni fog a kormánypártok népszerűsége a tüntetések nyomán?

Nem voltak alap nélküliek ezek a kérdések, hiszen a netadós tüntetés után a Fidesz népszerűsége óriásit zuhant és csak a menekültválság nyomán tudott új erőre kapni. A 2010-2014-es ciklusban pedig a Szolidaritás, a Milla és a HaHa is rekrutációs bázisa lett ellenzéki pártoknak.

A túlzott elvárásokat ugyanakkor az is táplálta, hogy mozgalmi körökben egyre gyakrabban hivatkoztak a Milosevics-rendszer bukásában fontos, de korántsem kizárólagos szerepet játszó Otpor mozgalomra. De ahogy az ezredforduló jugoszláv eseményei és a magyar politika 2006 és 2010 közötti történései mutatták, az utcai megmozdulásokkal akkor lehet nyomást gyakorolni a kormányra, ha létezik választási alternatíva is. A pártpolitikai szövetségesek közvetlen veszélyt jelentenek az adott kormány újraválasztására és segítenek fenntartani a mozgalmi bázist a tiltakozások közötti időszakban is. A korszak tiltakozói ugyanakkor civil hitelességük fenntartása érdekében kerülték a pártok közelségét.

A tüntetések hatásai

A média logikáját követve a közvélemény és gyakran maguk a mozgalmárok is sikertelennek tartották tevékenységüket, hiszen – a mozgalmi mozgósítás természetéből fakadóan – mindegyik tüntetési hullám egyszer véget ért, anélkül, hogy megroppantotta volna a kormányzó többséget. Ahhoz, hogy megvonjuk a 2014 és 2018 közötti tiltakozások egyenlegét, érdemes aprólékosabban megvizsgálni a mozgalmak tevékenységét és a siker helyett – ahogy a társadalmi mozgalmak kutatásában szokás – a tiltakozások következményeire fókuszálni.

A ciklus elején a netadós tüntetések rendkívül sikeresek voltak szakpolitikai szempontból, hiszen pár hét alatt visszavonta a kormány az internetforgalom megadóztatásának tervezetét. A szakpolitikai siker után a szervezők kibővítették a tematikát és többek között az orosz közeledés, a kitiltási botrány, az oktatás helyzete lett tüntetési téma. 2015-re azonban már nem lehetett továbbvinni a tiltakozási hullámot, az intézményesedési kísérletek nem bizonyultak maradandónak. Politikai következménye annyiban volt a netadós hullámnak, hogy kb. 1 millió szavazó pártolt el a Fidesztől, de a kormánypárt a menekültválság során újra stabilizálni bírta szavazótáborát.

2016-ban a közoktatás és dolgozóinak helyzete vált széles támogatást bíró mozgalmi üggyé, amelyhez csatlakozott szövetségesként Sándor Mária mozgalma. Mindkét mozgalom alapvetően érdekvédelmi, szakpolitikai indíttatású volt. A pedagógusok el is értek eredményeket, csökkentek a tanárok adminisztratív terhei, nőttek az igazgatók hatáskörei, azonban továbbra is erős maradt a KLIK felügyelete az iskolák felett és a tanszabadság is korlátozott. Nem ért el tehát olyan átütő szakpolitikai sikert a Tanítanék Mozgalom, mint a netadós tüntetések, azonban a közoktatással kapcsolatos követelések sokkal összetettebbek is voltak.

A 2014-es hullám után sokan 2016-ban tudták újra átélni a tüntetések felszabadító erejét, közülük azonban többen érezhették azt, hogy újra elmaradt a katarzis. A népszerű vélemények ellenére a pedagógus-tüntetések és a diákok kockás inges lázadása nyomán 3-5 százalékpontot csökkent a Fidesz népszerűsége. További fontos eredmény, hogy Balog Zoltán leváltotta a köznevelésért felelős államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot. Nagyon ritka, hogy a kormány elleni tüntetéseknek személyi konzekvenciái vannak. Ebben a tekintetben az oktatási mozgalom igen sikeres, hiszen a 2012-2013-as hallgatói tüntetések nyomán veszítette el felsőoktatási portfólióját Hoffmann Rózsa államtitkár is.

A közoktatási és a szűkebb szakmai összefogást felmutató egészségügyi mozgalom esetében fontos politikai következménynek számít a tüntetéseknek a média napirendjét formáló ereje. Nyilvánvalóan a mindennapi tapasztalatok alakítják benyomásainkat az oktatás vagy az egészségügy működésével kapcsolatban, azonban a társadalmi mozgalmak egyik fontos funkciója éppen a sérelmek láthatóvá tétele, a közös érintettség felmutatása, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy egyéni problémákból politikai ügyek válhassanak. A Tanítanék Mozgalom és Sándor Mária mozgalma nélkül nem érezné olyan kínos témának a kormány a szóban forgó területeket és kevésbé lenne hiteles az ellenzéki pártok oktatást és egészségügyet érintő kampánya is.

A ciklus harmadik jelentős tiltakozási hullámát a Közép-Európai Egyetem (CEU) ellehetetlenítése váltotta ki. A CEU végül nem zárt be, bár valószínűleg ez inkább az USA külügyminisztériumának ellenállásán és nem a budapesti tüntetőkön múlott. Itt a szakpolitikán túl a politikai következmény is kézzel fogható. Az egyik CEU-s tüntetésen jelentette be Gulyás Márton aktivista a Közös Ország Mozgalom (KOM) megalapítását. A KOM fontos innovációja volt, hogy – megfogalmazásuk szerint – társadalmasítani kívánják a politikát, azaz közelebb akarják vinni egymáshoz a civil kezdeményezéseket és a politikai pártokat. Ez a cél tulajdonképpen a korábbi civil-párt bizalmatlanságon való túllépést jelentette. A nagyarányú mozgósítás természetesen a CEU-s tüntetések esetében sem volt fenntartható. A KOM azonban felhalmozott egy olyan vállaltan politikai célzatú közösségszervezői tapasztalatot, ami segíthet a későbbiekben kijelölni a mozgalmak intézményesedésének eredményes stratégiáit.

A nagyobb volumenű tiltakozási hullámok mellett a ciklusban több olyan mozgalom is szerveződött, ahol a méreteknél fogva nem jelentek meg túlzott elvárások, noha a hirtelen és teljes kormányzati visszavonulás elmaradása miatt többen nem tudták sikerként értékelni az elérteket. A Római-partra tervezett mobilgát ellen fellépő "Maradjanak a Fák a Rómain" csoport fellépése nyomán végül széles vita kezdődött a gátról, szembekerült egymással a főváros és a kerület kormánypárti polgármestere, elhalasztódott a beruházás elkezdése, majd Tarlós István bevonta szakértői csapatába a jelenlegi terv ellenzőit is. A Ligetvédők esetében sem történt teljes szakpolitikai győzelem, azonban már most tudható, hogy a Múzeumi Negyed nem úgy fog megvalósulni, ahogyan azt a kormány tervezte, ráadásul sokkal kevésbé vállalható az egész beruházás a döntéshozók és szakemberek számára. A Római és a Liget ügye is mutatja, hogy a hazai zöld mozgalmak akkor tudnak sikereket elérni, ha kapcsolódnak helyi, akár lokálpatrióta igényekhez. Nem Paks2 ellen mozgósíthatóak a magyar emberek, hanem lakóhelyük környezetének védelme érdekében. Ezeknek a (rész)sikereknek az elérésében ugyanakkor fontos szerep jutott az ellenzéki pártoknak is, elsősorban a Római-part kapcsán.

Nehéz műfaj

A társadalmi mozgalmak tevékenységét nem érdemes pártpolitikai szinten értékelni. A kudarc érzése gyakran abból fakadt, hogy irreális elvárások fogalmazódtak meg a sajtó és még a tiltakozók részéről is a tüntetések szervezőivel szemben. Ennek oka, hogy a közvélemény jobbára csak a mozgalmak felől tapasztalt politikai cselekvést, így tőlük kezdték várni a pártpolitikai innovációt is. Az eredmények tekintetében a tiltakozás, a mozgalmi részvétel nem könnyű műfaj. Egy kormánynak sokkal több erőforrása van, mint a tüntetőknek, ráadásul a ciklus elején és közepén folyó tüntetéseknek kevésbé van választási következménye. A mozgalmi részvétel azonban a közvetlen, látható sikereken túl is eredményes. A tüntetések ugyanis a tanúságtételről is szólnak, a politikai vélemény, az autonómia, a csoport szolidaritásának és összetartozásának demonstrálásáról.

Magyarországon nem is az a legfontosabb probléma, hogy ne szerveződnének tüntetések, hanem az, hogy a választásokon túli politikai részvétellel jellemzően az egyébként is jól képzett, jól kereső, magas társadalmi státuszúak élnek. A valódi kérdés tehát az, hogy mi tart vissza más csoportokat, egyéneket attól, hogy ha önmaguktól nem, de legalább másokkal szövetségben részt vegyenek a politikában. Ehhez a szövetségkötéshez azonban az érdekek egyenlőségi láncolatára is szükség lenne. Míg sokan azért tüntetnek, mert csak két tankönyvből lehet választani, mások örülnek, hogy legalább egy ingyen van.

Szerző
2018.03.10 08:30

Anyanyelvelés – Brut (is, meg) ál is

Publikálás dátuma
2018.09.23 16:06
Állatiasan durva – Ezt jelenti a brutális a magyar nyelv értelmező szótára szerint
Fotó: Marvel/
Szokás szerint (mert már bevált) a mai anyanyelvelési táncórán induljunk el a kályhától, esetünkben ez A magyar nyelv értelmező szótára, amely azt mondja, hogy a brutális = állatiasan durva, és hogy latin eredetű szó a magyarban. Akkor most lapozzuk fel a már ugyancsak bevált akadémiai latin-magyar szótár megfelelő szócikkét. Itt azt találjuk, hogy a szó töve a "brutus" melléknév, amelynek első jelentése: nehéz, súlyos; átvitt értelemben pedig a következő jelentéseket hordozza: nehézkes, bárgyú, érzéketlen, oktalan.
Ennél sokkal többet a TESZ sem tud (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára), legfeljebb annyit tesz hozzá (ezt most kisbetűvel), hogy a szó első írásos előfordulása 1790-ből való. Ami elég furcsa, ha azt nézzük, hogy az írott magyar történelem mennyire telis-tele volt brutalitással már az államalapítástól kezdve. Elég, ha a királyi családokat és közvetlen rokonságukat vesszük, legalábbis krónikáink leírásai szerint: felnégyelés, szemkiszúrás, csonkítás, herélés – és ezt mi magunk tettük a sajátjainkkal.
Mint köztudott, a "brutus" melléknév személynévként is használatos volt, A Julius Caesart meggyilkoló összeesküvők egyike, Caesar kedveltje, Marcus Iunius Brutus viselte, akinek ugyancsak Brutus nevű őse részt vett az utolsó római király évszázadokkal korábbi elűzésében. Nos, királyűző előd, diktátorgyilkos utód, nyilván nem annyira nehézkes, bárgyú és oktalan, mint inkább súlyos. Mármint egyéniség.
És ha már egyéniségnél tartunk, itt van a magyar úszósport egyik nagy, jelenkori alakja, akiről a következőket lehetett olvasni: "Brutális képet tett közzé magáról Hosszú Katinka…" A mellékelt képen Hosszú Katinka edzőtermi öltözetben két, kb. tízkilós súlyzót emel fejmagasságban maga elé. Természetesen sem Katinka, sem a fotó nem brutális, (mármint a "nehéz", vagy "súlyos" értelemben), merthogy az efféle tevékenység nemcsak egy olimpiai- és világbajnok számára mindennapi program, hanem mindenkinek, aki valamit sportol, vagy csak szórakozásból, esetleg erőnléte megőrzésének céljából lejár a konditerembe.
Itt talán inkább arról a nyelvi szokásról (vagy általános divatról?) van szó, hogy amikor valamit nagyon szeretnénk hangsúlyozni és úgy véljük, hogy már nincs megfelelő nyelvi eszközünk a hatás fokozására, akkor az ellentétet használjuk a fokozásra. Ez más, európai nyelvekben is így van. A "szörny" szó például nem a kellemes érzelmek felidézésére szolgál. Mégis szoktuk mondani: "Szörnyen szeretlek" – ami persze nem azt jelenti, hogy annyira aberrált vagyok, amennyire csak egy szörnyet szerető ember lehet, és akinek mondom, nyilván szintén nem hiszi, hogy szörnynek gondolom (legfeljebb, ha megromlik a kapcsolatunk).
Máskülönben hogy is lehetne ilyen és efféle mondatokkal találkozni, mint ez: "Brutális, egyúttal gyönyörű…". Vagy: "Brutálisan szexi…" – ezeket nem én találom ki most, írás közben. Tessenek beírni a keresőbe, majd kidobja, hogy ki mondta kinek és kiről. Ami pedig a fokozást illeti, a nemrégiben lezajlott teljes holdfogyatkozást követően közölt fotók egyik összefoglaló anyaga a következő címet kapta: "Holdfogyatkozás: brutálisan látványos képek". Természetesen semmiféle brutalitás nem volt a ritka égi jelenségben (ha jól olvastam, ebben az évszázadban nem lesz több ilyen – legalábbis tőlünk megfigyelhetően). Szép volt, érdekes volt, látványos is volt, valóban. De brutális? Ha csak nem arra gondolunk, hogy a Föld árnyéka felfalta hűséges kísérőnket. Aztán persze visszaadta.
2018.09.23 16:06
Frissítve: 2018.09.23 16:06

Többezres sarcot szedhetnek a betegektől Edelényben

Publikálás dátuma
2018.09.23 15:58
Képünk illusztráció, nem Edelényben készült.
Fotó: / Németh András Péter
Akár négyezer forintot is elkérnének a betegektől a borsodi városban, ha az orvos úgy érzi, indokolatlanul fordultak az ügyelethez. Ez biztosan törvénytelen, és nem is életszerű, hiszen az ügyelet pont arra van, hogy rendelési időn kívül is legyen orvos.
Információnk szerint az egészségügyi kormányzat is vizsgálatot indít, miután náluk is meghökkenést keltett a hír, miszerint Edelényben térítési díjat kell ezentúl fizetnie annak, aki úgynevezett kényelmi szempontból veszi igénybe az orvosi ügyeletet. Az ügyről először borsodihir.hu  számolt be pénteken. Az önkormányzat az ügyeleti ellátással kapcsolatos változásokat a Facebook-oldalán is közzétette, a teljes rendelkezés pedig a település honlapjára is kikerült. A javaslatot beterjesztő dr. Bárány Miklós, az ügyeleti szolgálat vezetője a képviselő-testületi ülésen azzal érvelt az indítvány mellett, hogy az utóbbi időben 60-80 százalék azok aránya, akik valójában nem is szorulnak „sürgősségi ellátásra”, csak például gyógyszert akarnak íratni, vagy nem akarják kivárni a sort napközben a rendelőben. E szöveg szerint az ügyeleti ellátás indokoltságát a mindenkori ügyeletes orvos állapítja majd meg. Az ellátási területén élők számára a térítési díj 2000 forint lesz, az azon kívül lakóknak 4000, külföldieknek 8000 forint. Ezen felül külön összeget szednek még az indokolatlan házhoz hívásért is. Ez a tarifa a körzethez tartozó mintegy 16 falu lakosának 3000, a körzeten kívülieknek 5000, a külföldieknek pedig 10 ezer forintba kerülhet. Teljesen törvénytelen – reagált a hírre lapunknak Katona Gábor tiszaroffi háziorvos, aki maga is ad alapellátási ügyeletet a területén. Példaként említi, hogy a végstádiumban lévő daganatos beteg sem igényel sürgősségi ellátást, de megilleti őt a fájdalomcsillapítás, vagy a tüneteinek enyhítése ügyeleti időben is. A fentiek alapján viszont az ilyen beteggel is díjat kellene fizettetni, ami önmagában abszurd – mondja. A Népszava legutóbb májusban írt arról, hogy a háziorvosok számolhatnak-e fel az indokolatlan házhoz hívásért díjat. Akkor a lapunknak nyilatkozó szakjogász, Kovácsy Zsombor határozottan azt mondta: az egészségbiztosításról szóló törvény alapján a háziorvosoknak egyelőre nincs lehetőségük kényelmi díjat kérni az indokolatlan házhoz hívásért. Így e törvény szerint az alapellátási ügyeletben sem kérhető pénz a betegtől. Szakemberek szerint a beteg nincs abban a helyzetben, hogy megítélhesse indokolt vagy sem az ellátása, de ez mindegy is, hiszen az alapellátási ügyeletet eleve arra szerződtetik, hogy a rendelési időn kívül fogadja a betegeket. Az ügyben gyakran emlegetett sürgősségi ellátás más szolgáltatás, az nem a háziorvoshoz és az önkormányzatokhoz tartozik, azt nagyobb centrumokban szervezik meg, hogy itt fogadják azokat, akik sürgős, és bonyolult ellátásra szorulnak. Ezeknél a fenntartók valóban gyakran panaszkodnak arra, hogy az ott megjelenő betegek egy része valóban nem szorul sürgős ellátásra. Ám mivel itt a beavatkozásokat az életet veszélyeztető állapot szerint sorolják, az indokolatlanul odafordulókat okkal-joggal várakoztathatják akár órákat is. Edelényben más a helyzet: ott egy vállalkozás viszi az alapellátási ügyeletet az önkormányzat megbízásából, ezért 4,15 millió forintot kapnak havonta. Az orvosi ellátást pedig az egészségbiztosító téríti a szolgáltatónak. Az államtitkárság megerősítette, hogy az ügyben az Országos Tisztifőorvosi Hivatal indít eljárást. Más forrásból úgy tudjuk: a hatóságok már közvetlenül is kértek információt az ügyletről az edelényi polgármestertől. Molnár Oszkárt a Népszava is kereste, hétfőre ígért nyilatkozatot.     
Szerző
2018.09.23 15:58
Frissítve: 2018.09.23 16:21