Pszichológia

Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester közölte Erőss Gábor ellenzéki önkormányzati képviselővel, hogy pszichológiai profilt készíttetett róla, mivel állandó vitái – egyebek közt az, hogy a Soros-ellenes kampányt az egészségügy és más területek állapotát elfedő eszköznek nevezte – irritálták őt. Ez nyilván jogosulatlan adatgyűjtés és felhasználás révén történt, ami a személyiségi jogok megsértését jelenti.

Úgy vélem, Kocsisról és a többi fideszes kiskirályról: Kósáról, Lázárról, Némethről, vagy akár Orbánról is lehetne hasonló profilt összeállítani, annál is inkább, mivel számtalan nyilvános megszólalásuk erre jó lehetőséget kínál. Hazánk mai vezetői annyi képtelenséget beszélnek össze, tetteik annyira szembe mennek a rációval és a nemzet többségének érdekeivel, hogy igencsak hasznos lenne egy olyan szakvélemény, amely feltárná lelkükben az önzés, a közösség-ellenesség, a néphülyítés és a jog semmibevételének mélységeit. Egy ilyen vizsgálat erősen javíthatná az áprilisi szavazás előtt a választók tisztánlátását.

2018.03.08 07:31

A mozi is megsínylette, de az olvasás szinte kihalt a digitális korban

Publikálás dátuma
2018.09.19 15:27

Fotó: Shutterstock/
Amerikai kutatók tanulmánya szerint az elmúlt tíz évben a digitális média használata megduplázódott a fiatalok körében. Moziba is sokkal kevesebben járnak, de a legmegdöbbentőbb mégis az olvasás helyzete.
„A mai fiatalok nem olvasnak eleget.” Ismerősen hangzik? A könyvek fontosak az életben és a művelődésben, a szókincs gyarapításában, a gondolkodás formálásában és a morális értékek átadásában, manapság mégis úgy tűnik, elfeledésre vannak ítélve. Hiszen a közösségi oldalak átvették a szerepüket az időtöltésben, megelőzve a televíziót is. Egy negyven évet (1976–2016) felölelő amerikai tanulmányban a kutatók a fiatalok médiafogyasztását vizsgálták. A digitális média használata 2006 óta növekszik drasztikusan, tíz év alatt megduplázódott, és már napi hat órát tesz ki átlagban egy fiatal életéből. Minek a kárára történik ez? A moziba járás már korántsem annyira népszerű Amerikában a fiatalok körében, mint korábban, de nem a VHS és a DVD megjelenése okozta ezt a csökkenést. Akkor kezdett csökkenni ez a tevékenység, amikor megjelentek az első olyan online streaming-szolgáltatók, mint a Netflix 2007-ben. A legnagyobb csökkenés az olvasásnál figyelhető meg. 1980-ban a tizenkettedikesek 60 százaléka mondta azt, hogy olvasott olyan könyvet, újságot vagy folyóiratot mindennap, amelyik nem az iskolához kapcsolódott, 2016-ra pedig ez 16 százalékra zuhant – pedig ma már ezek is elérhetőek digitális formátumban. Megháromszorozódott az olyan fiatalok száma, akik nem olvastak az elmúlt évben időtöltésként könyvet. Három gyerek közül egy biztosan nem olvas szórakozásból egyáltalán.  A teljes cikkből, amely a Ténygyár oldalán olvasható, kiderül az is, miért rossz ez a folyamat, miért lenne fontos, hogy olvassanak a fiatalok.  
Szerző
2018.09.19 15:27

Ismét kórházban van Törőcsik Mari

Publikálás dátuma
2018.09.19 14:17

Fotó: / Németh András Péter
Jordán Tamás úgy tudja, a színésznő rutinellenőrzésen vesz részt.
Rövidebb időre kórházba került Törőcsik Mari – tudta meg a Bors. A lap forrásának információi szerint a színésznő immun- és vitaminterápiára feküdt be a kórházba, hogy felerősítsék, és ilyenkor ellenőrzik az egészségi állapotát is. Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója azt mondta: hétfőn látogatta meg Törőcsik Marinál a kórházban.
„Kicsit aggódott, azt mondta, reméli, minden rendben van vele, és nem tartják benn hosszabb ideig. Nagyjából tíz percet voltam nála, beszélgettünk, egész jó hangulata volt. Tovább nem maradtam, nem akartam fárasztani. Úgy tudom, rutinellenőrzésen vesz részt”
– tette hozzá.
2018.09.19 14:17
Frissítve: 2018.09.19 14:17