Fideszes útikönyv

Bécs – mocskos, büdös, a bevándorlók teleköpködik a Mariahilfert, a Stephanskirchét oldalba vizelik, mecsetet akarnak építeni a Grabenen, a Hofburgot dzsámivá akarják átalakítani, Schönbrunnba költöztetnék a kádit és a Korán alapján működő bíróságot, amely kézlevágással büntetné a keresztényeket, ha mohamedántól lopnak.

Berlin – koszos, tetves, a migránsok a keresztény, fehér német nők szoknyája alá nyúlnak, be akarják vezetni a német elemi iskolákban a kötelező arabot. A defterdár pedig beszedné az adót a szőke, gonosz germánoktól. A VW művekből csőbombagyárat csinálnának.

London – a Buckingham palota „no go” zóna lesz, a migránsok az emeletes busz tetejéről ledobálják a tisztességes anglikán brit brexites nyugdíjasokat, a Tower tövében alszanak, kigúnyolják a medvebőr kucsmásokat, alig gagyognak angolul, mégis menedzserek akarnak lenni.

Róma – a betolakodók a Colosseum tövében részegen szunyálnak lopott pokrócokon, bűzlenek, mert nem fürdenek még a Trevi kútban sem, a Forum Romanumon arab disznóságokkal firkálják tele a márványoszlopokat, minaretet akarnak a Spanyol lépcsőn.

Madrid – az illegális bevándorlóknak eszükbe sem jut megnézni a Pradót, ha serrano sonkát látnak, öklendeznek, a királyra sértő megjegyzéseket tesznek, arab homokosok akarják ellepni a Costa Bravát.

Athén – az alattomos migránsok aláássák az Akropoliszt és az antik, görög kultúrát, fingjuk sincs, ki volt Periklész, kiröhögik a fura lépésű őrségváltást, a fociban a törököknek drukkolnak, a görögök ellen hangolják a macedónokat, a görögkeleti papok szakállát meghúzogatják, az Antigonéról azt hiszik, hogy anti go zóna, a szunioni naplementét eltakarják a kínai keresztény turisták elől, a maratoni távot felemelnék 43 kilométerre, .

Előkészületben a második kötet: Paraszt Párizs – Bunkó Brüsszel – Sebhelyes Stockholm – Aljas Amszterdam.

Szerző
Majláth Mikes László író

Tüzes ló - Asszony a szőlőben

Mély vájatokat szaggatott a traktor a felázott földútra, a beléjük szorult ónos eső jéggé fagyott, a hajnalban rájuk hulló porhó puha vattaként takarja alattomos síkosságukat. Csak sejtem, merre lehet a szőlősorok közötti szamócaliget, ahol nyáron hosszabban időzöm el a kutyával.

Most se kutya, se szamóca. Utóbbi érthető, télvég van, ilyenkor legfeljebb orosz mesékben tűnik el a fagy, lesz gyorsan tavasz, majd nyár, hogy a jóságos legkisebb lány eleget tehessen gonosz mostohája szeszélyének, s friss erdei gyümölccsel örvendeztesse meg télvíz idején. Ám a kutya hiánya maga a rögvalóság. A legutóbbi séta alatt jajdult fel egy fiatal nyárfaligeten átnyargalva, hogy aztán tűzpiros nyomokat hagyjon maga után a hóban egészen hazáig. Törött üveg, vagy eldobott konzervdoboz vágott centis sebet amúgy harcedzett, bohém nyargalásokhoz szokott praclijába, mindegy is, nem változtat a szomorú valón. Az eb most kék fáslival a jobb első lábán az ablakból nézi, ahogy elindulok szokásos körünkre, ezúttal egyedül.

Ám nem maradok sokáig négylábú nélkül: a frissen telepített királylányka-sorok mögül, az egyik diófa árnyékából alacsony, zsemlemorzsa színű, kurta lábú öreg jószág baktat elém. Nyakörve van. Ha látatlanban fogadnom kellene a gazdájára, egy kendős asszonyságra tippelnék, aki nem bírta már tovább a téli várakozást, s a tavaszt sürgetve mielőbb metszeni kezdett hatsoros kis birtokán.

Nem csalódom: valóban asszonyság, a kendő is stimmel, bár inkább metszőollót képzeltem a kezébe, nem azt a méretes sövénynyírót, amivel a vesszőket csapkodja le. Nem kapkod, minden mozdulatot alaposan megfontol, közben mintha még beszélgetne is a hajtásokkal, aggódva kérdezve őket, vajon valóban elveszejtse-e életüket, vagy adjon nekik esélyt, hátha rajtuk terem végül a legtöbb fürt.

Megriad, amikor ráköszönök, ebből is látszik, mennyire belemélyült a munkába. Ahogy errefelé szokás, a köszönés inkább csak kapu a beszélgetéshez, afféle falusi "how do you do", itt olyan nincs, hogy csak biccent egyet a másik, aztán megy tovább a dolgára.

Én is megtudom menten, hogy a szőlőt annak idején még háztájiként kapták, hasonlóan a cseresznyéshez, ami másfél kilométerre van ide. Úgy volt, hogy a téesz átveszi majd a gyümölcsöt, de nem sokkal azután, hogy kiosztották a parcellákat, jött a rendszerváltás, s ment a téesz. Maradtak a fák, rajtuk a rengeteg szomolyai cseresznyével, ami fekete, mint az ördög, elég belőle néhány szem, s máris halloweenesre rajzolja a fogsort. Pár tíz kilónyit el lehet adni naponta az egri piacon, de még így is marad rengeteg.

Így aztán kénytelen-kelletlen pálinkát főz belőle a falu népe, azt kortyolja reggelenként, ezért van, hogy férfiembert rendszerint csak délután látunk a szőlőben, délelőtt az asszonyok metszenek, ők szabják az irányvonalt, döntenek vesszőéletekről, vesszőhalálokról. Ezért olyan rendezett errefelé minden ültetvény, de persze ezt hangosan ki nem mondaná senki, nem szegné kedvét a teremtés koronájának, csak titkon mosolyognak össze az asszonyok szüretkor, amikor mindenki a bő hozamot dicséri.

Szerző
Doros Judit

Bécsi szelet

Micsoda pompás hangulat lehetett abban az autóban, amelyben a filmforgatásra készülő Lázár János robogott Bécs felé! Titkár balról, sminkes jobbról, operatőr és hangmérnök, egymás szavába vágva ötletelnek, hogy hol kéne a tényfeltárást kezdeni, hogyan lehetne minél alaposabban körüljárni az egykori császárvárosban élő bevándorlók helyzetét.

Mert azt persze fel sem tételeznénk, hogy a kancelláriaminiszter Facebook-oldalára kikerült migráncsos videó nem így készült. Hanem hogy szimplán ráböktek egy utcára, ahol viszonylag sok muszlimnak látszó ember sétál és még járdafelbontás is van, letették a kamerát, Lázár pedig háromszor belemondta, hogy hejjde, fogyik a fehér és keresztény bécsi, tönkrement a város, rettegjetek magyarok. Oszt jónapot, megyünk haza.

Ám a hangulat - hát az tényleg páratlan lehetett abban az autóban. A kancelláriaminiszter, akinek tárcája alatt a háttérintézményekben és kormányhivatalokban 34 ezer ember dolgozik - egy átlagos munkanapon tehát lehet ott dolog elég -, robog Bécs felé. Kizárólag azért, hogy egy bánatos utcasarkon előadjon egy két perces monológot, miközben tudja, mert lehetetlen, hogy nem tudja: Európa szemében ő már komoly ember nem lesz soha.

Tisztában van vele, hogy a megválasztásakor ajnározott Kurz kancellárnak a nagy vonatozás utáni konkrét elhatárolódásáért kell most átadnia Orbán bosszúkokiját. Kétsége sincs afelől, hogy nézőközönsége fejenként ismer két-három honfitársat, aki már rég abban a rémisztő városban keresi elégedetten a boldogulást. És látja magát kívülről, ahogy cinikusan megjátszott rémületén átüt a valódi rettegés.

Tudja jól: nem véletlen, hogy a szóvivőket is évente cserélik, akárcsak a Természettudományi Múzeumban a megsimogatható pintyet. Mert a hazugság is koptatja, elhasználja az embert. Minél kínosabb, annál inkább.

Szerző