Ha bajban vagy, sorosozz!

Tudják, mi a közös Robert Ficóban és Orbán Viktorban? Az is, persze, hogy igyekeznek följebb pozicionálni országukat a V4 formáción, illetve az EU-n belül (Fico több, magyar kollégája inkább kevesebb sikerrel). De még inkább az, hogy mindkét kormányfő bajban van. Ficót egész Szlovákia felelősnek tartja azért, hogy a politika és a maffia összefonódásai egy fiatal újságíró és a jegyese meggyilkolásához vezettek, miközben a vélelmezhető tettesek mentorai ott ügyködnek ma is a szlovák miniszterelnök környezetében. Ennél kevés kínosabb dolog történhet egy állami vezetővel – bár az sem kutya, ha kiderül: bűnszervezetben elkövetett lenyúlást vélelmez, és 13 milliárd forint visszafizetésére tesz javaslatot az EU csalás elleni hivatala egy olyan ügyben, amelyben a kormányának különféle szervei, az önkormányzatok és az elvileg független pályáztató intézmények bizonyíthatóan együttműködtek azért, hogy az illető politikus veje referenciák nélkül, a piaci árnál drágábban szállíthasson lámpákat magyar városok tucatjai számára.

Hogy Robert Fico karrierjének a fentebb leírt eset nyomán akár vége is szakadhat, arra leginkább az érintett reakciói utalnak: értelmes és hihető magyarázat, elhatárolódás és felelősségre vonás helyett (ami ebben a különlegesen kiélezett helyzetben az egyetlen menekülőút lehetne) buzgón sorosozni kezdett. Mintha Soros Györgynek bármilyen szerepe lehetne abban, hogy az olasz maffia közel került a szlovák kormánypárt legfelső köreihez, az ezt leleplező újságíró pedig az életével kényszerült fizetni a minden tisztességes országban megengedhetetlennek minősülő összefonódások feltárásáért.

Orbán Viktor még nem tart itt (azért sem, mert nekünk nincs szükségünk importált maffiózókra – a mi kormányunk az uniós támogatások megcsapolását megoldja hazai alapanyagból, családi összefogással), de azért az ő lépései is árulkodóak. A magyar miniszterelnök – a hódmezővásárhelyi választási vereségtől elbizonytalanodó fegyverhordozói nyilatkozatait korrigálva – már a csongrádi mezőváros eleste mögött is „meglátta Soros pénzét”, majd olyan monoton sorosozásba kezdett, amihez még a leghűbb követői sem tudtak hirtelen fölzárkózni. (Bár azért Lázár János és Kövér László megpróbálta.) Szemelvények a magyar miniszterelnök friss megnyilatkozásaiból: „vagy nemzeti kormány lesz, vagy Soros emberei alakítanak kormányt”, „a választásokon az egyik jelölt mögött Soros György fog állni”. Mondta mindezt a 2018-as parlamenti választás miniszterelnökjelöltjei közül az egyedüliként, aki közvetlenül Soros György szándékának és pénzének köszönheti a politikai pályája beindulását.

Hogy működik-e valóságpótlékként a sorosozás, azt Magyarországon alighanem fölösleges megkérdezni. Arra a Hódmezővásárhelyen már szintén megválaszolt kérdésre viszont a következő hetekben talán országosan is választ kapunk, hogy a hatalmi helyzetben elkövetett, rendre következmények nélkül maradó fosztogatások miatt joggal frusztrált közvélemény továbbra is beéri-e vezetőszáron elvezetett politikusok és politikus-családtagok helyett a várfokra kitűzött Stop Soros!-plakátokkal.

Szerző

Rezs-x

A háztartások kapnak 12 ezret Orbántól, azért a fránya x-ért cserébe, oszt jónapot. Nagyjából így foglalható össze a miniszterelnök által „téli rezsicsökkentésként” bejelentett intézkedés. Ami se nem téli, se nem rezsicsökkentés.

A közműhivatalt már tavaly nyáron felkérték egy rezsiadomány-rendszer kidolgozására. Októberben a kormány asztalán hevert a javaslat, igaz, akkor még a rászorulókra szabva. Az akta ezután téli álomra szenderült. Mit van mit tenni, ha nálunk a választásokat tavasszal tartják. Így a tél márciusra került.

Afelől sincs kétségem, hogy Lázár János nem lát semminemű ellentmondást múlt csütörtöki bejelentése - miszerint további rezsicsökkentésre nincs mozgástér -, illetve aközött, hogy Orbán Viktor facebookos bejelentésének vágóképei szerint Rogán Antallal együtt átszellemülten érvelt a 12 ezres juttatás mellett. Egy díjcsökkentésnek kétségkívül más a menete. Első körben a közműhivatal csörög: nagyon leestek az energiacégek költségei, kedves kormány, tessék díjat vágni. Miután Orbán Viktor 2013-ban rezsiharcot hirdetett, e szakértők a nemzetközi árcsúcsok ellenére 25 százalékos csökkentési lehetőséget szúrtak ki. Mellesleg törvénysértően. Az elmúlt három év során viszont a világ olaj- és gáztőzsdéinek feleződése-harmadolódása sem váltott ki belőlük hasonló ötletet. Ellenben - hasonlóképp szigorú szakmai műhelymunka eredményeként - pont a választások előestéjére gyűlt össze annyi, hogy az egyszeri választó épp április 8-a környékén kaphat kézhez egy nullás fűtésszámlát. Ilyen az, amikor az állam független szakértője nem gát, hanem motor.

Kérdés, a döntés megszületett volna-e, ha az ellenzék - különösen az MSZP - nem veri az asztalt három évig a nemzetközi tőzsdei zuhanás érvényesítéséért, vagy ha nincs Hódmezővásárhely. A mostani kedvezmény forrása végre tényleg a külföldi áresés, pontosabban az emiatt az állami gáznagykereskedőnél felhalmozódott többlethaszon. Legalábbis annak harmada-negyede. Ennyi jut nekünk. Ennyi a mozgástér. A többi marad a Fidesznél.

Hacsak nem húzzuk mégis máshová azt az x-et.

Szerző

Hadilábon

Közeledvén az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulója, érdemes visszaemlékezni arra, hogy a Kossuth és Széchenyi közötti legendás ellentét első stációja a védővám szükségessége volt. A gazdasági kérdésekben egyébként igen korszerűen érvelő gróf - nem akarván összeütközésbe kerülni a bécsi udvarral - nem értett egyet Kossuth-tal, aki az 1842-es ipari kiállításra kilátogatva felismerte, hogy az osztrák és a cseh ipar sokkal fejlettebb a magyarnál, ezért a hazai árucikkek versenyhátrányt szenvednek a piacon. Két esztendő múlva meg is alakult a Védegylet nevezetű társadalmi szervezet, a magyar áruk védelmére. Ez az, ami fájt az akkor még monarchista Széchenyinek, aki a védővámot csak a Habsburg-birodalmon kívül kívánta érvényesíteni.

Azóta mintegy 175 esztendő pergett le az idő rokkáján, de a védővám szükségessége mit sem veszített aktualitásából. Használja az Európai Unió éppúgy, mint napjainkban Donald Trump Amerikája. A gazdasági ciklusok hullámzása időről időre túltermelési válságot idéz elő, amely a kereskedelmi háború szélére sorolhatja a gazdasági nagyhatalmakat, éppúgy, mint a szövetségeseiket.

Az amerikai elnök 25 százalékos acél és 15 százalékos alumínium importvámjára válaszul az Európai Unió mintegy 3,5 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetne ki 25 százalékos importvámot. Oroszország is hasonlókat fontolgat. A gazdasági elemzők egy része drámai csatározásokat emleget, amelyekbe beleremeg a világ. Munkahelyek milliói szűnhetnek meg itt, százrei a másik oldalon. A háború elhúzódhat, egyes vállalkozások számára tán végzetes lesz, másoknak a talpon maradást garantálja.

Magyarország most még a partvonalon kívül figyeli a nagyok csatározását; sokat vihart megélt acéliparunk fejlődésében reménykedik. A kereskedelmi háború már csak ilyen - a világháborúnál elviselhetőbb.

Szerző