Politikai innováció a baloldalon

Már régóta vártuk, eléggé elkeseredetten, hogy mikor fog valaki „Dévénynél betörni”, új időknek új dalaival, és végre, néhány hónapja politikai innováció kezdődött el a baloldalon. Ez a régen várt politikai innováció látványosan jelentkezik az MSZP és a Párbeszéd szövetségében, Karácsony Gergely fellépésében, s egyáltalában ennek az „Új Szövetségnek” a megújult közéleti szereplésében. Kinyitották az ablakot, betódult a friss levegő, mert belépett a politikába a baloldalon egy új nemzedék. Legutóbb pedig egy olyan fontos esemény is történt, ami felidézte a rendszerváltás hangulatát, és ahogy Márki-Zay Péter meg is fogalmazta a polgármester választás után Hódmezővásárhelyen: újabb rendszerváltásra vár az ország.

Tavaly Botka már kimondott két fontos dolgot, amit a baloldalon korábban csak kerülgettek, mint a forró kását. Egyrészt, hogy nincs visszatérés a 2010 előtti állapothoz, másrészt, hogy a baloldalnak vállalnia kell a maga felelősségét a korábbi hibákért, és kritikusan kell feldolgoznia a 2010-es mély vereséghez vezető folyamatokat. A baloldal összes terhe, a választások előtti hosszas „tesze-toszasága” is összefoglalható abban, hogy 2010 után képtelen volt megújulni, és közel nyolc éven át a saját hibáival kritikailag szembenézni. Ez azzal is járt, hogy nem játszódott le generációváltás a baloldalon, a szónak nem pusztán korosztályi, hanem széles társadalmi-politikai értelmében. Ezért nemcsak a belépő fiatal nemzedékek körében csökkent katasztrofálisan az MSZP támogatottsága, hanem a megújulást kereső és az érdemi önkritikát követelő közép-nemzedékek körében is.

Most egy karakteresen baloldali párt körvonalazódik, európai vonásokkal, azaz markánsan megfogalmazva a modern baloldal mindkét alapelvét, a szolidaritást és a „zöld” értékeket is. Amikor a politikai innovációval belépett egy új nemzedék, a múltba süppedő üzenetek helyett kinyílt a világ, a szociális demokrácia narratívájával friss szavak és gondolatok áradtak szét a baloldalon. Talán ez még nem késő röviddel a választások előtt, mindenesetre ígéretes a baloldal választások utáni perspektívája szempontjából is. Közben az utóbbi hónapokban mélyreható átalakulás történt a magyar társadalomban is, elérkezett a „nagyon fáj” állapotába, ami egyre jobban szembeállította az Orbán-hívők kétmilliós táborát a társadalom nagy többségével. Úgy tűnik, hogy az Orbán rezsim megroppant, és az „Apátia Párt”, a bizonytalanok széles tábora kezd szembefordulni a rendszerrel, így a várható magas választási részvétel már a rendszer bukását vetítheti előre.

A pokoljárás nyolc éve után azonban nem pusztán a gazdasági-társadalmi válság mélyült politikai válsággá, hanem az egész magyar társadalom súlyos civilizációs válságba került. Ez az emberek mindennapi életének a tönkretételét jelenti, az életkörülmények drasztikus romlásával milliók élete keseredett meg, főleg az egészségügy és az oktatás területén. A magyar társadalom kiesett az európai normalitásból, ahol nem lehet a nagy tömegeket „ázsiai” szegénységbe taszítani és cinikus nyíltsággal a családi-baráti oligarchákat uniós pénzzel kőgazdaggá tenni. A hódmezővásárhelyi választás azt is megmutatta, hogy sokan már megelégelték az elbutítást és a Soros-mantrázást, ezek a verbális drogok már nem működnek a megszokott hatékonysággal. Ráadásul a választási hadjáratban már feltárult a Fidesz egész erkölcsi szennyese és a politikai aljasságok teljes gyűjteménye. A Habony művek csúcsra járatásával és a gyűlöletbeszéd mint „politikai termék” sorozatgyártásával megmutatkozott a hazugsággyár működése, s vele a karaktergyilkosságok és a politika kriminalizálása országos szinten is nyilvánvalóvá vált.

A jobboldalon is szakadás történt, nemcsak az értelmiség felhőrégióiban, hanem az átlagos állampolgárok körében is. Az értelmiség elvesztése a Fidesz számára éppen az ideológiai maszlagok gyártásában bizonyult szellemi öngyilkosságnak, mivel a jobboldali, konzervatív értelmiség legismertebb vezető személyiségei mondták ki, hogy „ebből elég volt”. Ők korábban belülről és közelebbről tudhatták és láthatták, hogyan működik az informális politikai hálózatok uralma a társadalomban és a gazdaságban, amit haveri kapitalizmusnak, avagy rendszerszintű korrupciónak szoktak nevezni. Ez azért fontos, mert a jobboldal belső válsága egy széles értelemben vett társadalmi koalíció előtt nyitja meg a terepet. A makacs, megingathatatlan Orbán-hívők táborán túl van a konzervatív-nemzeti jobbközépnek az a terepe, ami az újabb rendszerváltáshoz megnyerhető, ezért – ahogy Hódmezővásárhely megmutatta – hajlandó a Fidesz-ellenes jelöltekre szavazni, sőt arra mozgósítani is.

A „folytatjuk” elhíresült választási programjával és az utóbbi hetek kormányzati kapkodásával és zűrzavarával az Orbán rezsim már az előrehaladott szenilizáció jeleit mutatja. Ahogy közeledünk a választásokhoz, úgy jelennek meg majd az első menekülő patkányok is a süllyedő hajóról, mert akármilyen csekély is a bukás esélye, de ők igazán tudják, hogy valóban van mit számon kérni rajtuk. A Fidesz rezsim megkezdte a haláltáncát, a főszereplők már egymásnak estek a színfalak mögött, s hamarosan megkezdődik majd „az úgy döntöttem, hogy gonosz leszek” színjátéka a nagy nyilvánosság előtt is. A jelenlegi politikai helyzet bemutatásához Arany János híres verse, „Az Ünneprontók” záró strófája adhatja meg az alaphangot, imígyen:

„Éjfélt, hogy üt a toronyóra közel,/ Kénkő fojtó szaga terjedez el;

S mint szél, ha forogva ragad port: / Úgy táncol el, egy bősz harci zenére,

(Mondják a pokol tüzes fenekére) / Az egész őrjöngő csoport.”

Arany János 1877-ben írott balladája szerint a tivornya – másképpen szólva úri muri - tetőpontján, amikor éjfélt üt az óra, az ördög pokolra táncoltatja a bűnösöket. Most még Orbán őrjöngő csoportja hangosan tivornyázik, de az ördögök készenléti rendőrsége és terrorelhárító osztagai már készülődnek ennek hatalmi delíriumban szenvedő csoportnak a pokol tüzes fenekére való elszállítására. Ámen, úgy legyen.

2018.03.09 07:05

Leégtek

Az ellenzék számára siralmas eredménnyel jártak az utóbbi hetek időközi választásai: Józsefváros, Miskolc, Veszprém csúfos bukás, jellemzően kétharmad-egyharmad arányú vereség, helyben szinte megismétlődnek az áprilisi eredmények. Lám, még Rokker Zsoltti is elcsúszott a jégen, pedig nem panaszkodhat lanyha sajtóérdeklődésére. Humoristaként nevét, arcát is többen ismerik Miskolcon, mint győztes fideszes ellenfeléét, akiről még a saját körzetében sem tudták sokan megmondani, kicsoda.
Mégis. Lett, ami lett.
Politikai elemzők és ellenzéki politikusok azt mondják, nem kell messzemenő következtetést levonni az eredményekből, ez csak egy időközi, jövő ősszel jönnek az igazi önkormányzati választások, most már arra koncentrál mindenki, nem vesztegeti az erőit, nem dob be apait, anyait, inkább kivár. A részvételi arány pedig jellemzően olyan alacsony, hogy ezt akár azzal is magyarázhatnánk: a fegyelmezett fideszes szavazótábor kötelességtudóan elment most is, a többiek meg vagy nyaraltak, vagy meccset néztek, s legfeljebb az egzotikum kedvéért ugrottak be néhányan szavazni, ha egyáltalán.
Itt, most, július közepén nem igazán látszik, mi változna, változhatna meg a bő egy év múlva esedékes „rendes” helyhatósági választásokig. Miskolc az üzeni: a fideszes jelöltnek nincs szüksége arcra, egyéniségre, netán politikai programra, sőt még csak el se kell mennie a választói közé, elég, ha a voksolás előtti napokban kiplakátolják vele a környéket jó narancssárgával: a néhány tíz méter alatt, míg az oszlopoktól beérnek a fülkébe, a szavazásra jogosultak tán nem felejtik el a nevét. Az erő szavaz, nem az eszme.
Jól is jön a nyár, már a miniszterelnök is „kációzik”. Az ellenzéki politikusoknak sem kell „kijönniük” a fényre, nem is nagyon akaródzik nekik, az is titkolózik, aki már eldöntötte, hogy ilyen körülmények között is megméreti magát jövőre. A leégés most látványos, talán az őszi napfény kíméletesebb lesz velük.
Miskolc az üzeni: a fideszes jelöltnek nincs szüksége arcra, egyéniségre, programra. Az erő szavaz, nem az eszme
2018.07.17 09:10
Frissítve: 2018.07.17 09:10

Történelmi kacsintás

Nem volt összejátszás! - jelentette ki többször egymás után Donald Trump, Vlagyimir Putyin egyetértő bólogatásától kísérve. - Nincs rá semmi bizonyíték, csak a tényekből lenne szabad kiindulni – kontrázott az orosz elnök, miközben amerikai partnere elégedetten mosolygott a kamerákba. A helsinki csúcstalálkozót követő közös sajtóértekezlet azonban maga a bizonyíték: ezek ketten összejátszanak. Egyrészt Trump hivatalba juttatásában, másrészt az ott tartásában.
Az Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke a konkrét újságírói kérdésre sem volt hajlandó egyetlen rossz szót sem szólni Putyinról – aki legalább nyíltan elismerte, hogy a 2016-os választáson Trump győzelmét kívánta, mert ő a kétoldalú kapcsolatok javítása mellett volt. Trump Putyin bírálata helyett többször és erőteljesen az FBI-t szidalmazta, és nevetségesnek nevezte az összejátszásról folyó vizsgálatot. Utalt rá, hogy Putyinnak van egy ötlete a kérdésben, de aztán erről nem esett több szó. A két államfő szemlátomást egyetértett abban, hogy az oroszok ártatlan bárányok, minden ellenkező felvetés csak az amerikai titkosszolgálatok és főleg a demokratapárti ellenzék aknamunkája. Egyértelmű volt, hogy a két férfiúnak közös ellensége van, mégpedig egy nő. 
Trump ki is mondta Hillary Clinton nevét: hol van a 33 ezer e-mail? (A kampányban jelentős szerepet játszó botrányra utalt, miszerint a volt külügyminiszter nem a hivatalos levelezőszervert használta.) Putyin cserében kimondott egy másik bűvös nevet, Soros Györgyét. - Ahogy Soros sem azonos az amerikai állammal, úgy a Concord nevű, az amerikai választásba való beavatkozással összefüggésbe hozott cég sem azonos az orosszal – érvelt, de arra nem tért ki, hogy a vizsgálat alatt álló vállalkozás tulajdonosa egy hozzá nagyon közel állónak tartott orosz milliárdos, Jevgenyij Prigozsin. Az orosz kézben lévő, Trumpot kompromittáló információkra vonatkozó kérdést Putyin azzal ütötte el, hogy annak idején nem is ismerte Trumpot – akit most egyszer a keresztnevén, Donaldnak nevezett, amikor megköszönte neki az első átfogó tárgyalás lehetőségét.
A sajtóértekezlet első fele amúgy – már ha valaki kimaradt az elmúlt két év történéseiből, és nem tudta, kik állnak a pódiumon – teljesen normális hangvételben zajlott. A két államfő a meglévő nézeteltéréseket elismerve is hitet tett az együttműködés mellett. Putyin azzal kezdte, hogy nincs objektív oka az ellentéteknek, elvégre országaikat nem választja el az ideológia különbözősége. Együttműködést ajánlott a titkosszolgálatok között és a regionális konfliktusok rendezésében, például Szíria ügyében. Az együttműködés lehetőségéről Trump is sokat beszélt, például a szíriai humanitárius katasztrófa kapcsán. Afelől azonban nem hagyott kétséget, hogy gazdasági értelemben vetélytársnak tartja Oroszországot.
Az egész csúcstalálkozó legfurcsább pillanata az volt, amikor Trump, még a tárgyalás előtt, komoly képpel szembenézett a tévékamerákkal, majd fejét oldalt fordítva, amikor azt hitte, hogy már nem látszik, bal szemével rákacsintott Putyinra. Minden világos.
2018.07.17 08:30
Frissítve: 2018.07.17 08:31