Közeledvén az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulója, érdemes visszaemlékezni arra, hogy a Kossuth és Széchenyi közötti legendás ellentét első stációja a védővám szükségessége volt. A gazdasági kérdésekben egyébként igen korszerűen érvelő gróf - nem akarván összeütközésbe kerülni a bécsi udvarral - nem értett egyet Kossuth-tal, aki az 1842-es ipari kiállításra kilátogatva felismerte, hogy az osztrák és a cseh ipar sokkal fejlettebb a magyarnál, ezért a hazai árucikkek versenyhátrányt szenvednek a piacon. Két esztendő múlva meg is alakult a Védegylet nevezetű társadalmi szervezet, a magyar áruk védelmére. Ez az, ami fájt az akkor még monarchista Széchenyinek, aki a védővámot csak a Habsburg-birodalmon kívül kívánta érvényesíteni.
Azóta mintegy 175 esztendő pergett le az idő rokkáján, de a védővám szükségessége mit sem veszített aktualitásából. Használja az Európai Unió éppúgy, mint napjainkban Donald Trump Amerikája. A gazdasági ciklusok hullámzása időről időre túltermelési válságot idéz elő, amely a kereskedelmi háború szélére sorolhatja a gazdasági nagyhatalmakat, éppúgy, mint a szövetségeseiket.
Az amerikai elnök 25 százalékos acél és 15 százalékos alumínium importvámjára válaszul az Európai Unió mintegy 3,5 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetne ki 25 százalékos importvámot. Oroszország is hasonlókat fontolgat. A gazdasági elemzők egy része drámai csatározásokat emleget, amelyekbe beleremeg a világ. Munkahelyek milliói szűnhetnek meg itt, százrei a másik oldalon. A háború elhúzódhat, egyes vállalkozások számára tán végzetes lesz, másoknak a talpon maradást garantálja.
Magyarország most még a partvonalon kívül figyeli a nagyok csatározását; sokat vihart megélt acéliparunk fejlődésében reménykedik. A kereskedelmi háború már csak ilyen - a világháborúnál elviselhetőbb.
