Nőnapi sztrájk az egyenlőségért - Milliók csatlakoztak (fotógaléria)

Publikálás dátuma
2018.03.08. 18:41

KATTINTSON A KÉPRE A TÖBBIÉRT! - FOTÓK: FER CAPDEPÓN / CROWDSPARK/AFP

Milliók csatlakoztak a nemek közti esélyegyenlőség követeléséért meghirdetett országos nőnapi sztrájkhoz csütörtökön Spanyolországban, ahol a nagyvárosok utcái megteltek tüntetőkkel. Madrid, Barcelona, Sevilla, Bilbao, Valencia, csak néhány helyszín azok közül, ahol tömegek vonultak utcára a feminista mozgalmat jelképező lila színű zászlókkal, transzparensekkel, lufikkal vagy lila ruhákat viselve már napközben is, pedig az igazán nagyszabású tüntetéseket estére hívták össze a szervezők.

Csak a madridi régióban több mint 120 utcai rendezvényt jelentettek be az eseményhez kapcsolódóan.

A felvonulók több városban is közlekedési dugókat okoztak. A sztrájk miatt országosan több mint 300 vasúti járatot töröltek előzetesen. A tömegközlekedésben csökkentett szolgáltatást nyújtanak, ami Barcelonában például a reggeli és az esti csúcsidőben 50 százalékos, napközben pedig 25 százalékos.

A beszámolók szerint ugyan az ország nagy részében az üzletek többsége nyitva van, de számtalan kirakatban látni a megmozdulást támogató üzenetet, plakátot, illetve több helyen a női dolgozók arra készülnek, hogy munka után csatlakoznak a demonstrálókhoz. A legnagyobb médiacégek is támogatják az eseményt, több országos tévé- és rádióadón a női műsorvezetőket férfiak helyettesítik, kihangsúlyozva, hogy egyetértenek sztrájkoló női kollegáik céljaival. Több hírműsorban is a műsorvezetők és a közreműködők ruhájukon lila szalagot viselnek. Spanyolországban több mint ötezer újságírónő csatlakozott a tiltakozóakcióhoz.

A két legnagyobb spanyol dolgozói érdekképviselet, a Munkásbizottságok (CCOO) és a Spanyol Munkások Általános Szövetsége (UGT) adatai szerint tagjaik körében 5,3 millió volt a sztrájkot követők száma a délelőtti műszakban. A szakszervezetek két-két órás munkabeszüntetéssel csatlakoztak a sztrájkot támogatókhoz, ám ezen felül sokan voltak olyanok, akik egész napos sztrájkba léptek. Valenciában az Európai Néppárt (EPP) rendezvényén Mariano Rajoy spanyol kormányfő öltönyére lila színű szalagot tűzött, és beszédében a nemek közti egyenlőség fontosságáról is szólt.

Az elmúlt napokban a spanyol kormány több női miniszterét érte nyilvános bírálat, amiért nem léptek sztrájkba ezen a napon.
Dolors Montserrat, spanyol egészségügyi és esélyegyenlőségi miniszter ezzel kapcsolatban úgy érvelt, hogy mindenki a maga módján fejezi ki követeléseit, van aki sztrájkkal, és van, aki munkával. A spanyol parlament alsóházában, ahol a női képviselők aránya 38 százalék, a női esélyegyenlőségről tartottak beszélgetést. Ezen Ana Pastor, konzervatív néppárti házelnök kifejtette véleményét, miszerint nem szabad átpolitizálni a nők követeléseit, azoknak közös társadalmi célnak kell lenniük.

Nőnap alkalmából már szerda este lila színnel világították ki a parlament épületét, és több madridi emblematikus épületet.

"Ha mi megállunk, megáll a világ" - ezzel a jelszóval hívta életre a nagyszabású megmozdulást az 8M Bizottság nevű szervezet, amely több száz, a feminizmust támogató civil szervezetet tömörít. A szervezők kérték, hogy azok a férfiak, akik támogatják a kezdeményezést, ne azzal tegyék, hogy szintén sztrájkba lépnek, hiszen a napnak épp az a célja, hogy megmutassák: mi történik, ha a nők egy napig nem dolgoznak.

A munkabeszüntetéssel követelik a nemek közti egyenlőség megvalósulását, a nők jogainak elismerését és tiszteletben tartását, a bérkülönbségek megszüntetését, a nők elleni, illetve a családon belüli erőszakkal szembeni szigorú fellépést.  Az Eurostat adatai szerint Spanyolországban átlagosan 14,2 százalékkal keresnek kevesebbet a nők mint a férfiak, ami jobb a 16,2 százalékos európai átlagnál. A spanyol adószakértők szakszervezete (Gestha) nemrégiben publikált jelentése ennél magasabb, 29 százalékos átlagos bérkülönbségről számolt be a nemek között a dél-európai országban. A szakértők rámutattak arra is, hogy a jelenlegi tendenciák mellett 2088-ra valósulhat meg a nemek közti béregyenlőség Spanyolországban.

Az El País című napilap által közzétett adatsor szerint Spanyolországban a felsőoktatásba több nő jut be mint férfi, 54 százalék, arányuk még magasabb a diplomát szerzők között, 57 százalék. Ennek ellenére vezető pozíciókban jóval kevesebb nőt találni mint férfit, például a 76 spanyolországi egyetem közül jelenleg 11 élén áll női rektor. (MTI)

Szerző

Ahol alacsonyabb bérekért tüntetnek az orvosok

Publikálás dátuma
2018.03.08. 17:00
Illusztráció: Shutterstock

A kanadai Québecben több száz orvos tiltakozik az ellen, hogy megint emelték a fizetésüket, szerintük ugyanis már így is túl sokat keresnek, írja a 444.hu. Szerda délutánig több mint 700 szakorvos, rezidens és orvostanhallgató írta alá a petíciót, ami kéri, hogy a tartományi vezetés törölje el a legújabb orvosi fizetésemelésről szóló terveit.

Az orvosok addig nem fogadják el a fizetésemelést, amíg az egészségügyben más munkakörökben dolgozók, például a nővérek vagy a kisegítőszemélyzet számára a munkakörülmények aránytalanul nehezebbek. Az ápolókat képviselő szervezetek például jelentős nővérhiányra panaszkodnak, és azt mondják, az ápolók nem bírják már a rájuk nehezedő nyomást: olyan eset is előfordult, hogy valakinek egy műszak alatt egyedül kellett 70 betegről gondoskodnia.

Szerző

Afgán is, magyar is késelhetett Bécsben

Egy ismeretlen támadó legalább három embert súlyosan megsebesített szerda este 19:45 körül Bécs Leopoldstadt (Lipótváros) nevű városrészében; írja a Krone.at portálra hivatkozva az Index.

A késelő előbb egy háromtagú családra – két szülőre és felnőtt lányukra – támadt rá egy zsebkéssel egy japán étterem előtt, majd elmenekült a helyszínről. Fél órával később egy negyedik embert, egy 20 éves csecsen férfit is életveszélyesen megsebesítettek késsel a közelben, de a két támadás közti összefüggést még nem erősítette meg a rendőrség. Mindkét késelés a második kerületben történt.

A késelő személye és motivációja még ismeretlen. A helyieket este arra kérték, hogy maradjanak az otthonaikban.

Az MTI azt írja, egy férfi egy családra, egy apára, egy anyára és 17 éves lányukra támadt rá, a család tagjai osztrák állampolgárságúak.

Egy japán étterem előtt történt, és a tettes a Praterstern csomópont irányában menekült el.

A rendőrök később őrizetbe vettek egy kezén megsérült afgán férfit, akit a második támadás elkövetésével gyanúsítanak, de további részleteket nem közöltek. Csütörtök reggel jelentették be, hogy elfogták a támadás 23 éves elkövetőjét.

A késelés áldozatait súlyos és életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Szintén Bécsben, egy másik esetben egy 38 éves magyar nő hatéves kisfiával az oldalán rontott be a Carina Hotelbe - írta a Bors a Heute.at alapján. A felbőszült nő a hűtlennek vélt férjét kereste a háromcsillagos szállodában.

A nő egy konyhakéssel fenyegette meg a hotel egyik alkalmazottját, amit a nő kisfia is végignézett. Közben a szálló dolgozói hívták a rendőröket, akik az épület előtt szerelték le a magyar nőt. A kisfia zokogott a félelemtől.

A nő a csatornába dobta a kést, mielőtt elfogták, de a tűzoltók felhozták onnan. A rajtaütéskor olyan hevesen rúgkapált, hogy az egyik rendőr lábán nyílt sebet ejtett. A nő őrizetben van.

Szerző
Témák
Bécs késelés