Le a Nőnappal!

Március 8. Már megint itt a nőnap. Ami napjainkra teljesen elavult és káros ünneppé vált, arra jó csak, hogy álságosan feszítő politikusok meg az egyéb napokon kakaskodó főnökök kis hervatag virággal köszönthessenek. 1917-ben alakították ki ezt a nemzetközi napot, hazánkban pedig 1948 óta számít ünneplő napnak. Ha az alapító dátumokat nézzük, akkor bólinthatunk, igen, fontos volt, hiszen az idő tájt még a legtöbb országban választójoguk sem volt a nőknek.

Ám az elmúlt száz évben sokat változott, sőt, mondhatnók, javult is a helyzet. Nő miniszterek, sőt, miniszterelnökök és államelnökök élnek köztünk és nemcsak a legfejlettebb országokban, hanem még Ázsiában, Afrikában is. Nálunk még a felszabadulás előtt egy sor egyetemre, többek között az én tanulmányaim helyére, a Műegyetemre se vettek föl nőt. Napjainkban pedig minden szakma, minden pálya nyitva áll előttünk. Lehetünk országgyűlési képviselők, kormánytagok, tevékeny vállalkozók, sikeres ügyvédek. A férfi társak egyre nagyobb tömege aktív a család fenntartásában, az otthon rendben tartásában, a gyerekek nevelésében.

No persze! A világ számos helyén, elsősorban Afrikában, még akad hely, ahol nők szinte rabszolgasorban élnek, ahol gyerekkorukban megcsonkítják őket. És a fejlett világban sem általános az egyenlő munkáért egyenlő bért elve. A fejlett országokban is virágzik a prostitúció (bár férfiakat is érint, legfeljebb kevesebbet, mint nőt). Kétségtelen az is, hogy még most is a családok jelentős részében egyenlőtlen nálunk a családi munkamegosztás. Még mindig azt mutatják a statisztikák, hogy nálunk a nők átlagosan ugyanolyan teljesítményért kisebb bért kaphatnak. A hangsúly az „átlagosan” szón van, mert az egyszerű aritmetikai átlag csalfa módon elfedi a tényleges valóságot. Még mindig előfordul, bár gyéren, a nők elleni erőszak, erre a közelmúltban bőven kaptunk – olykor eltúlzott – példákat. Még mindig szívesebben állítanak ugyanarra a feladatra férfit, mint ugyanolyan képességű és szorgalmú nőt. Hiszen elég, ha a magyar kormány és parlament összetételét vesszük szemügyre. A mi kormányunkban nulla a nők száma, a parlamentben kevesebb, mint tíz százalék az arányunk. És bár az egyetemi hallgatók között többségben vannak a lányok, a végzettek között, szakmáktól függően, néhány százalék a nő vezető. Például, a döntő többségükben nőkből álló tanári karokban jelentős számokban férfiak az igazgatók. Sőt, az orvosok között is hasonlók az arányok.

Na ugye!, mondhatják a nemzetközi nőnap védelmezői. Mégis csak szükség van a figyelem felkeltésére. Igen, persze, figyelni kell a helytelen jelenségekre és folyamatokra. De nem egyetlen nappal túllépve az év többi 364 napjának problémáin. Fiatal éveim óta (és ez több évtizedet és több társadalmi berendezkedést jelent) küzdök a nők egyetlen napi megünneplése ellen. Igaz, vannak szép és fontos ünnepi megemlékezések számosan, mint mondjuk az Anyák Napja. Csakhogy rendes ember az édesanyját egész évben szereti, tiszteli, ha kell, támogatja. De a nőnappal, és ez nagyon is valósnak tetszik, az egész év ki van fizetve.

Nem, nem kell a nőnap, nem kell az egynapos ünnepelgetés, a hervadt virágok és a politikusok dagályos köszöntői. Legyen az egész év, mind a 365 nap (szökőévben plusz egy) mindenkié, nemétől függetlenül. Vállaljuk bátran, hogy elődeink már sokat elértek, de napjainkra nincs már szükség további gyermeteg ünneplésekre, „no, ezt is letudtuk” sóhajra az ünneplők részéről. Mára már legyünk valóságosan egyenlők! Nemcsak egyenjogúak, mert az már létezik, alkotmányban, törvényekben, hanem egyenlő esélyekkel élők, egyenlő munkáért egyelő bért elérők, egyenlők a család fenntartásában, egyenlők a politikai karrierben és a munkahelyi előrejutásban. Ehhez pedig nemhogy nem elég egyetlen ünneplő nap az évben, hanem erős és szigorú, mindennapos társadalmi rend kell. Ezért hirdettem a gondolatokat már fiatalon is, és ezt érzem ma ténylegesen megvalósíthatónak.

Haljon meg a király, az egynapos álságos ünneplés! És éljen a király, a valódi egyenlőség!

Szerző
Szentgyörgyi Zsuzsa

Ha bajban vagy, sorosozz!

Tudják, mi a közös Robert Ficóban és Orbán Viktorban? Az is, persze, hogy igyekeznek följebb pozicionálni országukat a V4 formáción, illetve az EU-n belül (Fico több, magyar kollégája inkább kevesebb sikerrel). De még inkább az, hogy mindkét kormányfő bajban van. Ficót egész Szlovákia felelősnek tartja azért, hogy a politika és a maffia összefonódásai egy fiatal újságíró és a jegyese meggyilkolásához vezettek, miközben a vélelmezhető tettesek mentorai ott ügyködnek ma is a szlovák miniszterelnök környezetében. Ennél kevés kínosabb dolog történhet egy állami vezetővel – bár az sem kutya, ha kiderül: bűnszervezetben elkövetett lenyúlást vélelmez, és 13 milliárd forint visszafizetésére tesz javaslatot az EU csalás elleni hivatala egy olyan ügyben, amelyben a kormányának különféle szervei, az önkormányzatok és az elvileg független pályáztató intézmények bizonyíthatóan együttműködtek azért, hogy az illető politikus veje referenciák nélkül, a piaci árnál drágábban szállíthasson lámpákat magyar városok tucatjai számára.

Hogy Robert Fico karrierjének a fentebb leírt eset nyomán akár vége is szakadhat, arra leginkább az érintett reakciói utalnak: értelmes és hihető magyarázat, elhatárolódás és felelősségre vonás helyett (ami ebben a különlegesen kiélezett helyzetben az egyetlen menekülőút lehetne) buzgón sorosozni kezdett. Mintha Soros Györgynek bármilyen szerepe lehetne abban, hogy az olasz maffia közel került a szlovák kormánypárt legfelső köreihez, az ezt leleplező újságíró pedig az életével kényszerült fizetni a minden tisztességes országban megengedhetetlennek minősülő összefonódások feltárásáért.

Orbán Viktor még nem tart itt (azért sem, mert nekünk nincs szükségünk importált maffiózókra – a mi kormányunk az uniós támogatások megcsapolását megoldja hazai alapanyagból, családi összefogással), de azért az ő lépései is árulkodóak. A magyar miniszterelnök – a hódmezővásárhelyi választási vereségtől elbizonytalanodó fegyverhordozói nyilatkozatait korrigálva – már a csongrádi mezőváros eleste mögött is „meglátta Soros pénzét”, majd olyan monoton sorosozásba kezdett, amihez még a leghűbb követői sem tudtak hirtelen fölzárkózni. (Bár azért Lázár János és Kövér László megpróbálta.) Szemelvények a magyar miniszterelnök friss megnyilatkozásaiból: „vagy nemzeti kormány lesz, vagy Soros emberei alakítanak kormányt”, „a választásokon az egyik jelölt mögött Soros György fog állni”. Mondta mindezt a 2018-as parlamenti választás miniszterelnökjelöltjei közül az egyedüliként, aki közvetlenül Soros György szándékának és pénzének köszönheti a politikai pályája beindulását.

Hogy működik-e valóságpótlékként a sorosozás, azt Magyarországon alighanem fölösleges megkérdezni. Arra a Hódmezővásárhelyen már szintén megválaszolt kérdésre viszont a következő hetekben talán országosan is választ kapunk, hogy a hatalmi helyzetben elkövetett, rendre következmények nélkül maradó fosztogatások miatt joggal frusztrált közvélemény továbbra is beéri-e vezetőszáron elvezetett politikusok és politikus-családtagok helyett a várfokra kitűzött Stop Soros!-plakátokkal.

Szerző

Rezs-x

A háztartások kapnak 12 ezret Orbántól, azért a fránya x-ért cserébe, oszt jónapot. Nagyjából így foglalható össze a miniszterelnök által „téli rezsicsökkentésként” bejelentett intézkedés. Ami se nem téli, se nem rezsicsökkentés.

A közműhivatalt már tavaly nyáron felkérték egy rezsiadomány-rendszer kidolgozására. Októberben a kormány asztalán hevert a javaslat, igaz, akkor még a rászorulókra szabva. Az akta ezután téli álomra szenderült. Mit van mit tenni, ha nálunk a választásokat tavasszal tartják. Így a tél márciusra került.

Afelől sincs kétségem, hogy Lázár János nem lát semminemű ellentmondást múlt csütörtöki bejelentése - miszerint további rezsicsökkentésre nincs mozgástér -, illetve aközött, hogy Orbán Viktor facebookos bejelentésének vágóképei szerint Rogán Antallal együtt átszellemülten érvelt a 12 ezres juttatás mellett. Egy díjcsökkentésnek kétségkívül más a menete. Első körben a közműhivatal csörög: nagyon leestek az energiacégek költségei, kedves kormány, tessék díjat vágni. Miután Orbán Viktor 2013-ban rezsiharcot hirdetett, e szakértők a nemzetközi árcsúcsok ellenére 25 százalékos csökkentési lehetőséget szúrtak ki. Mellesleg törvénysértően. Az elmúlt három év során viszont a világ olaj- és gáztőzsdéinek feleződése-harmadolódása sem váltott ki belőlük hasonló ötletet. Ellenben - hasonlóképp szigorú szakmai műhelymunka eredményeként - pont a választások előestéjére gyűlt össze annyi, hogy az egyszeri választó épp április 8-a környékén kaphat kézhez egy nullás fűtésszámlát. Ilyen az, amikor az állam független szakértője nem gát, hanem motor.

Kérdés, a döntés megszületett volna-e, ha az ellenzék - különösen az MSZP - nem veri az asztalt három évig a nemzetközi tőzsdei zuhanás érvényesítéséért, vagy ha nincs Hódmezővásárhely. A mostani kedvezmény forrása végre tényleg a külföldi áresés, pontosabban az emiatt az állami gáznagykereskedőnél felhalmozódott többlethaszon. Legalábbis annak harmada-negyede. Ennyi jut nekünk. Ennyi a mozgástér. A többi marad a Fidesznél.

Hacsak nem húzzuk mégis máshová azt az x-et.

Szerző