Előfizetés

Civil beszéd - Tejjel-vérrel folyó Kánaán

Régen a Kánaán tejjel-mézzel folyt, és egy lángoszlop segítségével Mózes vezette oda a népet. Hogy a népet vezetni kell, nehogy elkórincáljon, azt elöljáróink ma is világosan látják, de apró eltérések azért adódnak az eljárásban. A lángoszlop szerepét jelenleg Kósa Lajos tölti be, aki meg van győződve arról, hogy a Kánaán tejjel-vérrel folyik. Legalábbis a magyar, ami nagy szerencse, mert különben össze lehetne keverni a zsidóval. A dolog úgy derült ki, hogy Kósa a debreceni piacon sült vért lakmározva kifejtette, hogy a tej és a vér az ideális táplálékok, önmagukban ezeken el lehet élni. Végre megértettem, idős édesanyja miért bajlódik a sertésteleppel meg a sokmilliós támogatással. Én is tartok itthon egy s mást a család ifjabb tagjai kedvéért, hátha benéznek. Csak ők gyümölcslevet akarnak meg Dörmi piskótaszeletet, nem disznóvért, de Kósa-mamának az kell, hogy kéznél legyen. Talán nemsokára vásárol szarvasmarha-telepet is (azon is van uniós támogatás), mert a vér tej nélkül csak félkarú óriás.

A piac, az mostanában kötelező. A kormány elhatározta, hogy a nép közé fog járni. Megmutatja, hogy ő is a nép egyszerű gyermeke, egy közülünk, olyan, mint mi. Egy kicsikét talán még bunkóbb is, de ez csak azt jelenti, hogy még a népnél is népebb. Még nekünk kell igyekezni, hogy legalább ennyire nép legyünk, mint ő, ne valami nemzetidegen, finnyás, polkorrekt elit. „Egy vérből (és talán egy tejből) vagyunk, te meg én”, mint A dzsungel könyvében. Erre muszáj emlékeztetni a választót, különben megint jöhet egy Hódmezővásárhely. Ezért kell szerencsétlen Kósának két hét alatt harmadjára a piacon reggeliznie, dzsekiben, kamera és operatőr kíséretében, már ahogy a nép is szokta. Ahelyett, hogy kényelmesen, otthon a villájában iszogathatná a vért. Először a kecskeméti piacon früstökölt a polgármester asszonnyal, mint írták, „Pali bácsi hurkájából”, (remélem, a véresből). Majd következett a Hold utcai vásárcsarnok, rántott kacsamájjal, láttuk a YouTube-on, „egy mekis menü árából kijön”. (Ez a „mekis” is nagyon jó, semmi hivatalosság, szakasztott, ahogy a népfiak hívják. Az a párszáz millió forint, amivel a miniszternek több lehet, mint nekik életükben, igazán nem számít.) Harmadjára jött a szülővárosban a vér. Szerintem jövő héten passzítják hozzá a tejcsárdát.

Ez a tej-vér kombináció különben nem tiszta idiotizmus, ahogy tetszenének gondolni. Ugyan önmagában nem tart életben, de igenis van, ahol így együtt alapvető élelemforrást jelent. A maszáj harcosoknál, Kelet-Afrikában. Csak úgy megcsapolják a marha ereit, megfejik, és már isszák is a tejes vért. Hát nem sokkal férfiasabb, mint bogarakat enni a migránsok rémuralma alatt?! Úgyis hadikormányunk van, a miniszterelnök legutóbb „utcai harcosnak” jellemezte magát, Kósa meg eszerint a maszáj harcos. Így vonulunk az ENSZ ellen. A helyükben frászt kapnék.

A népivé maszkírozás nem most kezdődött, csak kampányban, ugye, minden beszorzódik tízzel. Az első kísérlet a „keményen dolgozó kisember” kultuszára valahogy nem ért igazén célba. Az persze még nem volt jelmezes előadás, a főszereplő sem élte bele magát igazán. Volt, aki túl is játszotta a szerepét, a „munkaalapú társadalom” inkább „bunkóalapúnak” látszott. De aztán összeállt a karakter. Az öltönyös-mellényes kormányfőt egyre gyakrabban váltotta fel a kigombolt ingű, alóla decensen kivillanó atlétatrikóval. Egy szakértő így jellemezte a stílust: „a Szomszédokból ismert korai Vágási Feri”. Kellék a szotyola, néha egy-egy fotó a baráti pálinkázásról. Kulissza-Bözsi nénik, szegények, meglátogatott hétköznapi családok. Régről megőrzött gesztusok, amikor azok még hitelesek voltak. Kedves nőnapi köszöntő virággal, gondosan megtervezve: nem a képviselőnőknek, titkárnőknek, hivatalnokoknak, hanem le a menza konyhájára. Mert a nép leánya a konyhában van, köténnyel. Közvetlen viszony a néppel, mint Fülig Jimmynél: „Szervusz, nép! Szervusz, király!” Ideológia van mögötte: az igazi populizmust, a vezérállamot, az „illiberális demokráciát” az egyszemélyi vezető és a választók direkt kapcsolatával szokták definiálni. Nem állnak közöttük intézmények, kontrollszervezetek, a jogállam tagolt rendszere. A vezér közvetlenül szól az ő népéhez, az meg időnként hálásan megválasztja. Intézményekre, garanciákra, jogi korlátokra nincs szükség, hiszen az első ember egy a népével. Magától is tudja, mi a jó nekik.

A nép ellensége, aki túlbonyolítja ezt a természetadta kötést. Aki okoskodik. Fricz Tamás írja eheti cikkében: ”A baloldali liberális körök…elitista gőggel kezelik a népet.” Az e célra tartott Németh Szilárd pár napja a továbbtanulásról is lebeszélt: „A magasba néző diplomával nem lehet elhelyezkedni… Ehelyett mondjuk egy tetőfedő végzi a munkáját, amit te, komám, nem tudsz elvégezni a professzori székből.” Persze nem a tetőfedőket dicséri. A tudni akarókat, a „magasba nézőket” alázza.

Nem is kell itt, kérem, nézegetni. Semmi mögé, senki fölé. Majd a vezér. Ő mi vagyunk: a népből és a népért van. Terel minket a Kánaán felé. Tejjel-vérrel folyik, nemsoká oda érünk.

Ha bajban vagy, sorosozz!

Tudják, mi a közös Robert Ficóban és Orbán Viktorban? Az is, persze, hogy igyekeznek följebb pozicionálni országukat a V4 formáción, illetve az EU-n belül (Fico több, magyar kollégája inkább kevesebb sikerrel). De még inkább az, hogy mindkét kormányfő bajban van. Ficót egész Szlovákia felelősnek tartja azért, hogy a politika és a maffia összefonódásai egy fiatal újságíró és a jegyese meggyilkolásához vezettek, miközben a vélelmezhető tettesek mentorai ott ügyködnek ma is a szlovák miniszterelnök környezetében. Ennél kevés kínosabb dolog történhet egy állami vezetővel – bár az sem kutya, ha kiderül: bűnszervezetben elkövetett lenyúlást vélelmez, és 13 milliárd forint visszafizetésére tesz javaslatot az EU csalás elleni hivatala egy olyan ügyben, amelyben a kormányának különféle szervei, az önkormányzatok és az elvileg független pályáztató intézmények bizonyíthatóan együttműködtek azért, hogy az illető politikus veje referenciák nélkül, a piaci árnál drágábban szállíthasson lámpákat magyar városok tucatjai számára.

Hogy Robert Fico karrierjének a fentebb leírt eset nyomán akár vége is szakadhat, arra leginkább az érintett reakciói utalnak: értelmes és hihető magyarázat, elhatárolódás és felelősségre vonás helyett (ami ebben a különlegesen kiélezett helyzetben az egyetlen menekülőút lehetne) buzgón sorosozni kezdett. Mintha Soros Györgynek bármilyen szerepe lehetne abban, hogy az olasz maffia közel került a szlovák kormánypárt legfelső köreihez, az ezt leleplező újságíró pedig az életével kényszerült fizetni a minden tisztességes országban megengedhetetlennek minősülő összefonódások feltárásáért.

Orbán Viktor még nem tart itt (azért sem, mert nekünk nincs szükségünk importált maffiózókra – a mi kormányunk az uniós támogatások megcsapolását megoldja hazai alapanyagból, családi összefogással), de azért az ő lépései is árulkodóak. A magyar miniszterelnök – a hódmezővásárhelyi választási vereségtől elbizonytalanodó fegyverhordozói nyilatkozatait korrigálva – már a csongrádi mezőváros eleste mögött is „meglátta Soros pénzét”, majd olyan monoton sorosozásba kezdett, amihez még a leghűbb követői sem tudtak hirtelen fölzárkózni. (Bár azért Lázár János és Kövér László megpróbálta.) Szemelvények a magyar miniszterelnök friss megnyilatkozásaiból: „vagy nemzeti kormány lesz, vagy Soros emberei alakítanak kormányt”, „a választásokon az egyik jelölt mögött Soros György fog állni”. Mondta mindezt a 2018-as parlamenti választás miniszterelnökjelöltjei közül az egyedüliként, aki közvetlenül Soros György szándékának és pénzének köszönheti a politikai pályája beindulását.

Hogy működik-e valóságpótlékként a sorosozás, azt Magyarországon alighanem fölösleges megkérdezni. Arra a Hódmezővásárhelyen már szintén megválaszolt kérdésre viszont a következő hetekben talán országosan is választ kapunk, hogy a hatalmi helyzetben elkövetett, rendre következmények nélkül maradó fosztogatások miatt joggal frusztrált közvélemény továbbra is beéri-e vezetőszáron elvezetett politikusok és politikus-családtagok helyett a várfokra kitűzött Stop Soros!-plakátokkal.

Rezs-x

A háztartások kapnak 12 ezret Orbántól, azért a fránya x-ért cserébe, oszt jónapot. Nagyjából így foglalható össze a miniszterelnök által „téli rezsicsökkentésként” bejelentett intézkedés. Ami se nem téli, se nem rezsicsökkentés.

A közműhivatalt már tavaly nyáron felkérték egy rezsiadomány-rendszer kidolgozására. Októberben a kormány asztalán hevert a javaslat, igaz, akkor még a rászorulókra szabva. Az akta ezután téli álomra szenderült. Mit van mit tenni, ha nálunk a választásokat tavasszal tartják. Így a tél márciusra került.

Afelől sincs kétségem, hogy Lázár János nem lát semminemű ellentmondást múlt csütörtöki bejelentése - miszerint további rezsicsökkentésre nincs mozgástér -, illetve aközött, hogy Orbán Viktor facebookos bejelentésének vágóképei szerint Rogán Antallal együtt átszellemülten érvelt a 12 ezres juttatás mellett. Egy díjcsökkentésnek kétségkívül más a menete. Első körben a közműhivatal csörög: nagyon leestek az energiacégek költségei, kedves kormány, tessék díjat vágni. Miután Orbán Viktor 2013-ban rezsiharcot hirdetett, e szakértők a nemzetközi árcsúcsok ellenére 25 százalékos csökkentési lehetőséget szúrtak ki. Mellesleg törvénysértően. Az elmúlt három év során viszont a világ olaj- és gáztőzsdéinek feleződése-harmadolódása sem váltott ki belőlük hasonló ötletet. Ellenben - hasonlóképp szigorú szakmai műhelymunka eredményeként - pont a választások előestéjére gyűlt össze annyi, hogy az egyszeri választó épp április 8-a környékén kaphat kézhez egy nullás fűtésszámlát. Ilyen az, amikor az állam független szakértője nem gát, hanem motor.

Kérdés, a döntés megszületett volna-e, ha az ellenzék - különösen az MSZP - nem veri az asztalt három évig a nemzetközi tőzsdei zuhanás érvényesítéséért, vagy ha nincs Hódmezővásárhely. A mostani kedvezmény forrása végre tényleg a külföldi áresés, pontosabban az emiatt az állami gáznagykereskedőnél felhalmozódott többlethaszon. Legalábbis annak harmada-negyede. Ennyi jut nekünk. Ennyi a mozgástér. A többi marad a Fidesznél.

Hacsak nem húzzuk mégis máshová azt az x-et.