Beszéltem már kémmel - onnan tudom, hogy ő mondta magát annak. Persze már csak utólag, nyugdíjas korában. Tőle hallottam, hogy a szmokingos, Martini-iszogató, szívtipró James Bondnak nem sok köze van a valósághoz, ha csak az nem, hogy a külföldön való gyilkolás joga egészen kivételes, ilyesmihez a legfelső vezetői szint jóváhagyása szükséges.
Pontosan lehet tudni például, hogy Oszama bin Laden likvidálását Barack Obama elnök rendelte el. Azt ellenben csak sejthetjük, hogy Zelimhan Jandarbijev egykori csecsen elnököt 2004-ben Katarban kinek az utasítására robbantotta föl az orosz katonai hírszerzés, a GRU kommandója, vagy ki rendelte el az Ukrajnában bujkáló, szintén csecsen Adam Oszmajev elleni, félig sikeres merényletet - ő túlélte, de fegyvertársa, a felesége meghalt.
Borisz Nyemcovtól Anna Politkovszkaján át Szergej Jusenkovig hosszú a Kreml odahaza meggyilkolt ellenfeleinek listája, de nagyon úgy tűnik, hogy Oroszországban valakik ugyanezt külföldön is legitim eszköznek tekintik. Legalábbis valaki dioxinnal mérgezte meg az ukrán államfői címre pályázó Viktor Juscsenkót, aki örökre eltorzult arccal túlélte a merényletet, és megint más valaki polóniumot tett Alexander Litvinyenko teájába, aki nem élte túl. Mehetnénk vissza távoli időkig, amikor Sztálin Mexikóban ölette meg Lev Trockijt...
Ezekben a gyilkosságokban nem az a lényeg, hogy megérdemelte-e az áldozat, amit kapott, hanem az, hogy tisztességes országban nem az állam vagy pláne a hírszerzés vezetői, hanem bíróság mondja ki az ítéletet. (Ez alól legfeljebb hadviselő felek katonai parancsnokai vagy terroristák lehetnek kivételek.) Az azonban végképp nem járja, hogy az akció más ország vétlen állampolgárait veszélyeztesse, mint most Szergej Szkripal és lánya esetében, az angliai Salisburyben, ahol egy rendőrnek és még több tucat más embernek is jutott az idegméregből. Az ilyen merénylet megrendelője egyrészt nem sokra becsüli az emberi életet, másrészt fütyül más országok szuverenitására és úgy általában a nemzetközi jogra.
