Néhány hete még azt hittem, hogy a törzsválasztók irányíthatatlan hisztériájánál nincs rosszabb, amikor már tényleg neki kellene futni a kampányfinisnek. De most már látom, hogy van. Az, amikor újságírók és szakértők - Hódmezővásárhely után - nyilvánosan a médiában egymásnak magyarázzák, hogy ők tudták, hogy ők megmondták, de őket a politikusok nem hallgatták meg.
Azt hittem, az ilyen próbálkozások néhány hét múlva fordulnak csak elő. De ellenzéki adókon már most hallok egyébként talán jó szándékú szakértőket és rádiókommentátorokat, akik szerint minden nagyon rossz, az ő tanácsaikat és értelmezéseiket kivéve. Siralmas. És persze nem kevésbé siralmas, hogy a politikusok e jó szolgálataikat oly sokáig kínáló közértelmiségieket - udvariasan - nem küldték el már jó ideje. Nem lehetne egy picit hallgatni? Értem, hogy a műsoroknak mindig menniük kell, de talán hasznos lehetne némán engedni: történjen, ami történik.
A szerencsére mélyen elfelejtett szovjet időkben, ha igazán baj volt (nem volt éppen élő főtitkár, puccs készült, ilyesmi), akkor a rádióban és a tévében A hattyúk tava ment. Abban a világban a hírszerkesztőségek nem tehettek úgy, mintha ők döntenének - úgysem hitték volna el nekik. Most gyorsítva, habosan akkor is beszélni kell, ha éppen nincs miről, s közben a másik oldalt vádolni a hamis hírek, elemzések szállításával.
Egy innovációt javasolnék. Hogyan lehetne a politikai közvetítőket (kommentátorokat, szakértőket) lehiggasztani? Úgy gondolom, a Rákóczi indulóval, vagy Brahms magyar táncaival. Nincs olyan komoly ideérkező szimfonikus zenekar, amely a magyar közönséget ne ezekkel köszöntené. Meg lehetne próbálni a politikai médiában is. A választások előtt két héttel csak politikusok beszélhetnének élőben. Úgy ahogy tudnak, s ahogyan még (már) képesek. De ezekből sem kellene túl sok, maximum naponta egy-két óra. Amit a közönség aktuálisan még megjegyezhet, hőseitől saját szavaikkal megtudná. A zene meg közben nem egyszerűen megnyugtatna, hanem ismert, kellemes hangzásával még mozgósítana is.
Az így felszabaduló tereket, energiákat, figyelmet a helyi közélet országos támogatására lehetne fordítani. Erre a kis időre abba lehetne hagyni a központi okoskodást. A beleszólást ott, ahol mégis vannak helyi politikai személyiségek, erőterek, esetleg ezeknek valamilyen gazdasági támogatóik. Persze, a média által felfújt kis pártoknak ilyesmijük csak elvétve lehet. Bár látom, pénzt valahonnan azért szereznek.
Most legalább azokat kellene engedni beszélni, akiknek a körzetekben vannak erős embereik. Persze a körzetek a hőseikkel és/vagy kudarcembereikkel "lent" vannak, de bizonyára akadnak helyi politikai vállalkozások, akikről ha többet lehetne tudni, az lelkesítené a választót máshol is. Nagyszerű, hogy lehet tudni Mellár baranyai projektjéről, csak azért, mert konzervatívnak nevezi magát. De biztos van még ötven más helyi progresszív értelmiségi, aki korábbról is ismert, s aki a hangját egy országos kórusban hallathatná. Még akkor is, ha ezek egy részének az utolsó hetekben a rossz érzése erősödött, amikor pártjaik azt sugallták, hogy leválthatóak, lecserélhetőek, hogy egy esetleg helyben ismeretlennek, más pártból valónak helyet csinálhassanak.
Nem tudom, sikerült-e az új ismeretlenek közül a városokban már felépíteni valakiket. Kik ezek a szerencsés és tehetséges emberek? Gondolom, ilyenből nincs sok, de ha mégis, hadd szerepeljenek az ország előtt is. Segít azoknak, akik csak most ismerkednek a feladattal.
Az is világossá válhatna, hol vannak igazi helyi, városi fan klubok, amelyek esetében egyértelmű: akármennyit beszélnek nekik az országos médiában az ”összefogás nélkül nincs életről”, ha hőseik otthon nem jutnak szerephez, nem fognak a “pesti jelöltekre” szavazni. A helyi közélet tagolt, az ottaniak igen sokszor ragaszkodnak a kapcsolataikhoz, a helyi kis paktumaikhoz. Pest persze kijátszhatja helyi aktivistáit egymással szemben, de azért jó lenne tudni, hol működik az ilyesmi, hol nem. Egyébként attól félek, hogy az országos, a szakértőktől és a médiától támogatott cserebere inkább rongálja a helyi aktivizmust, sőt ahol van, a helyi társadalmi beágyazottságot, mint javítja azt. De a kispártok teoretikusai nem érzik ezt.
Nem tudom, hogy mi van a városokban, de országos szinten az ellenzék nagyon keveset tud a Fideszről. Azt ismételgeti, amit Orbán sugall a sajátjairól. Akarat nélküli, tőle rettegő, önző massza, amelyet mindenütt kézzel irányítanak. Pedig lassan ott is számtalan blokk, helyi érdekszövetség alakult, s ez magába gyűrte, elnyelte, újrateremtette az országos és helyi eliteket egyaránt. Egyesek bíznak másokban, mások kevéssé.
De azt minden épeszű gazdasági ember tudja, hogy szabad pénz, amire könnyen lecsaphat, csak az EU-ból jöhet, az meg fogy, a húszas években pedig talán nem is lesz. Tehát most még mindent össze kell gyorsan szedni, amíg lehet. Egy színes világ támadt, ahol egyre több ponton lehet majd összefogni egyesekkel, másokkal szemben. S ebből talán még szociális vívmányok is kijöhetnek. A következő hónapot is fel lehetne használni a hatalom valódi hely-vízrajzi térképeinek felrajzolására: a hálózatok a kampányban sokfelé lemeztelenednek, ilyenkor könnyebb őket összeírni.
