Elios: újabb közpénz került elő a holdudvarban

Publikálás dátuma
2018.03.16. 10:55
"Tiborcz-lámpák" Hódmezővásárhelyen. Fotó: Molnár Ádám
A  GREP Zrt. az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) által vizsgált Elios-projektekben is feltűnt, szlovák leányvállalatába pedig magyar állami pénz került, derül ki a 24.hu cikkéből. Az Elios-csoport holdudvarának nyújtott tőkeinjekció újabb adalék ahhoz, hogy az egykori Tiborcz-érdekeltség szárnyalását állami hátszél - azaz a közös pénz - is segítette.

Az egykor Tiborcz István érdekeltségében álló Elios-csoport nemcsak a magyar közvilágítási piacra robbant be és tarolt, hanem Szlovákia illetve Szerbia felé is terjeszkedett. az Elios Slovakia s.r.o cégben társtulajdonos U-Light Kft.-ben - amelynek a lámpáival világítanak többek között Felcsúton - Horváth Szilveszter 2017. januárjáig volt érdekelt. Horváth összekötő kapocs az Elios-birodalom, az U Light és a GREP Zrt. között: egészen 2015. február 23-ig benne volt a GREP Slovakiában.

A GREP Slovakiába 2014. július végén fektettek magyar közpénzt. A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. stratégiai csoportjába tartozó Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. 5 éves időtartamra kisebbségi részesedést szerzett a GREP Slovakiában, amivel a cég alaptőkéje 403 ezer euróra emelkedett. A Corvinus végül idő előtt, 2016 áprilisában kiszállt, de az alaptőke összege változatlan maradt. A gyors kiszállás okáról a 24.hu kérdezte a Corvinus Zrt.-t, választ még nem kaptak.

A teljes nevén GREP Green Public Lighting Zrt. egyike azoknak a cégeknek, amelyek az OLAF-jelentésben taglalt közvilágítási közbeszerzésekben előbb az Elios üzleti partnereként, majd versenytársaként jelent meg. A csalás elleni hivatal vizsgálói különös árazásra figyeltek fel, ami nem utal öldöklő versenyre az Elios-GREP kettős között. 

A teljes cikk itt olvasható.

Szerző

Újabb Kósa - Kiderült, ragaszkodott a sokmilliós "ajándékhoz"

Publikálás dátuma
2018.03.16. 10:50
Népszava fotó/Tóth Gergő
A tárca nélküli miniszter, ősfideszes Kósa Lajos március 14-én lett ötvennégy éves. Vélhetőleg nem volt felhőtlen a buli, az ünneplést megelőző napon robbant ki ugyanis az 1300 milliárd forintnyi összegről szóló, egy csengeri, háztartásbeli asszony örökségének kezeléséről kötött különös szerződése. Kósa és pártja azóta magyarázkodik, a Fidesz-hívők szerint tökéletes sikerrel, de abban a körben vélhetőleg elég lenne akár annyit mondani, hogy csak vagy mert. 

Az említett körön kívül azonban egyre növekvő felháborodás kíséri a kínos hétfágyoltáncot, ahogy egyre-másra hullanak le a leplek a bizarr történetről.

Kósa Lajos ragaszkodott hozzá: készüljön egy olyan közokirat, hogy édesanyjának 800 millió forintnak megfelelő eurót ajándékoz egy csengeri asszony – erről beszélt a Magyar Nemzetnek az ajándékozó közeli hozzátartozója, aki ismeri az ügy részleteit.

PÁPAI GÁBOR RAJZA 

Ez azért is figyelemre méltó - jegyzi meg a lap-, mert a fideszes politikus többször is azt állította: önzetlenségből, a közjó érdekében segített az állítólag mesés vagyont öröklő nőnek, hogy a pénz megfelelő helyre kerüljön, és ebben semmiféle személyes haszonszerzés nem motiválta. A rokon szerint ugyanakkor Kósa Lajos kifejezetten kérte, hogy ne hozzá, hanem édesanyja számlájára érkezzen 2,6 millió euró. 

Szerző

"Kiemelten" ellenőriz szombattól a rendőrség

A biztonsági öv, a biztonsági gyermekülés és a bukósisak, tehát az úgynevezett passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök szombattól hétfőig egy országos akció keretében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján.

A fokozott ellenőrzést az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) szervezésében hajtják végre - olvasható a közleményben.Kiemelték, hogy a passzív biztonsági eszközök használati arányának növelésével csökkenteni lehet a balesetek halálos áldozatainak számát, valamint a sérülések súlyosságát. Az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészet, a kábítószerrel, valamint a lőfegyverrel kapcsolatos, továbbá a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is. A TISPOL Seatbelt európai szintű ellenőrzés során a TISPOL-tagállamok rendőri erői - köztük a magyar rendőrség is - a közlekedésbiztonsági helyzet javításáért és a közlekedők biztonságának szavatolásáért fokozottan ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök használatát Európa közútjain. (MTI)

Szerző