gyilkosság;Brazília;rendőri túlkapás;

2018-03-16 11:34:00

Fejbelőtték a népszerű politikust - Szembeszállt a hatalommal

Több tízezer ember vonult utcára Brazília több városában, miután brutálisan meggyilkoltak egy Rio de Janeiro-i politikust, aki a rendőri túlkapások elleni kampányával vált ismertté.

A 38 éves Marielle Franco helyi idő szerint szerda este épp egy rendezvényről tartott haza – amelyen a fekete nők társadalmi szerepvállalása növelésének fontosságát hangsúlyozta – amikor egy autó lehúzódott az őt szállító személygépkocsi mellett, és kilencszer rálőtt a járműre. Franco és a sofőrje életét vesztette a támadásban, a hátsó ülésen utazó sajtósa azonban szerencsésebb volt, és túlélte az akciót. Rendőrségi jelentés szerint a szándékosság felől nincs kétség, Francót valósággal kivégezték: négyszer lőttek rá, minden alkalommal a fejére céloztak.

Francót két éve választották be a Rio de Janeiro-i városi képviselőtestületbe, s a női ügyekkel foglalkozó bizottság elnöke volt. A baloldali politikus azonban az utóbbi időben több alkalommal is felszólalt a helyi szinten igen komoly problémának számító rendőri túlkapások ellen. Mostanság igen sok munkája akadt ezen a téren, hiszen a riói karnevál során tapasztalható erőszakhullám következtében a hadsereg vette át a város biztonsági irányítását, és katonák árasztottak el több favellát is – emlékeztetett a BBC.

Michel Temer konzervatív brazil államfő február végén rendeletben adott teljes felhatalmazást a katonaságnak a biztonság fenntartására. Hiába érvelt azzal az egyébként is igen népszerűtlen elnök, hogy a drogbandák közötti erőszak elharapózása miatt erre szükség van, sokan kritizálták a lépést, mondván, ez elősegítheti a hatósági túlkapásokat.

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet egy tavalyi jelentésben arról számolt be, hogy 2016-ban 920 ember vesztette életét a hatóságokkal való konfrontációk következtében Rio de Janeiróban. A favelákban razziázó hatósági akciókban gyakran nem csupán bűnözők, hanem civilek is meghalnak.

Marielle Franco az egyik legutóbbi Twitter-üzenetében is erre hívta fel a figyelmet. A politikus – aki maga is egy szegénynegyedben nőtt fel – a közösségi médiában tiltakozott egy 23 éves férfi, Matheus Melo meggyilkolása ellen, akivel a családja szerint katonák végeztek a Manguinhos favelában. 

„Újabb gyilkosság, amely a katonai rendőrség számlájára írható. Matheus Melo a templomból sétált el. Hány embernek kell még meghalnia, mielőtt vége lesz ennek a háborúnak?” – írta.

A politikus elleni gyilkosságot a brazil elnök a demokrácia és a jogrend elleni támadásnak nevezte. Raul Jungmann közbiztonságért felelős miniszter azt mondta, a szövetségi kormány minden erejével azon lesz, hogy megtalálják a gyilkosokat.

„Temer elnök megbízásából vagyok itt. Azt szeretném mondani Marielle barátainak és családjának, hogy megtaláljuk a felelősöket, és megbüntetjük őket a kegyetlen bűncselekményért” – mondta egy sajtértekezleten Jungmann. „Igazságot szolgáltatunk” – tette hozzá a tárcavezető.