- 2010-ben Orbán Viktor az ígérte, hogy nem lesz ugyan zöldtárca a kormányban, de a környezetvédelem kormányzati súlya nem fog csökkenni. Teljesült ez az ígéret?
- Az első fele maradéktalanul teljesült, a környezet- és természetvédelem először államtitkári, majd helyettes államtitkári szintre csúszott a kormányzatban. A súlya pedig nem csökkent, hanem megszűnt. Hogy mit okozott nyolc olyan év, amikor egyetlen kormánytag sem képviselte a fenntarthatóságot, azt nagyon nehéz kívülről felmérni. A dúlás pontos nagyságát nem ismerjük, csak azt látjuk, hogy nem állt meg legfelül. A középvezetői szinteken olyan frekvenciával követték egymást a személycserék, hogy a jelenleg ott dolgozók sem nagyon tudhatják, mit csináltak az elődeik, a környezetvédelmi igazgatás szervezeti memóriája egyszerűen eltűnt. Az én szűkebb szakterületem, a klíma- és energiapolitika egészen tragikus állapotban van. Korábban létezett egy működőképes intézményrendszer független zöldhatósággal, nagy szakmai önállóságú nemzeti parkokkal, a jövő nemzedékek érdekeit képviselő ombudsmannal, ebből nem sok maradt.
- Mi van a mérleg másik serpenyőjében?
- Nem látok másik serpenyőt. Voltak pozitív elképzelések a 2010-es választási programban, például arról, hogy eltüntetik az adminisztratív akadályokat a zöldenergia-beruházások útjából. Ebből lett mára a szélerőművek de facto betiltása, meg a napelemek megadóztatása.
- Az imént említette a klímapolitikát. Mire jutott nyolc esztendő alatt a kormányzat az éghajlatvédelemben?
- Elég messzire, de a kívánatossal ellentétes irányban. Meg sem próbáltak úgy tenni, mintha érdekelné őket a probléma, vagy az uniós klíma- és energiacsomag. Egy példa: a kormány egyszerűen elvette az emberektől az otthonok energiahatékonysági korszerűsítésére fordítható uniós támogatásokat, és saját magára költötte el. Pedig ebben az uniós finanszírozási ciklusban százmilliárdokat lehetne lakossági energiahatékonysági célra fordítani, de erről is lemaradunk, ha nem lesz kormányváltás.
- A Fidesz nyolc évvel ezelőtti választási programjában még az szerepelt, hogy évente a lakásállomány tíz százalékának energiahatékonysági korszerűsítését fogják elvégezni, vagyis most 80 százalék körül kellene tartani. Mennyi valósult meg végül?
- Alig néhány százalék. Hogy világos legyen, miért nagy baj ez: egy átfogó korszerűsítés után akár 40-50 százalékkal is csökkenhet egy háztartás energiafogyasztása, meg persze az energiaszámla, illetve a környezetszennyezés is. A környezetvédelem ezen a ponton jóléti kérdéssé válik, hiszen szabadon elkölthető, a családoknál maradó jövedelem lesz belőle. Szerintünk valóban meg kell védeni a magyar háztartásokat a világpiaci energiaár ingadozásától: ezt úgy lehet a legjobban megtenni, ha minél alacsonyabb az energiaigényük - azaz jól szigetelt falakkal, modern ablakokkal és nagy hatékonyságú kazánokkal.
- Paks hogyan illeszkedik ebbe a kormányzati filozófiába? Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje azt mondta, kormányfőként az első útja Moszkvába vezetne, hogy felmondja a bővítési szerződést.
- A tervezett bővítés az Orbán-kormány legkártékonyabb és a legveszélyesebb projektje. A szerződés felmondásához nem kell Moszkvába menni, azt viszont látni kell, mi van a titkosított szerződésekben, ahhoz hogy eldönthessük, egyszerű hűtlen kezelés, ami történt, vagy inkább a hazaáruláshoz van közelebb. A lehető leghamarabb ki kell deríteni, hogy milyen áron bontható föl a kontraktus, hogyan lehet hasznosabb célra fölhasználni a pénzt, új alapokra helyezve és a szakmával újratárgyalva az energiapolitikát.
- Orbán Viktor a saját szakállára hozta tető alá a bővítésre vonatkozó megállapodást Putyinnal?
- Akik ezeket a megállapodásokat aláírták, azoknak érezniük kell a felelősség súlyát, de nem csak nekik. Az Energiaklub színeiben sokszor elmondtam 2008-2009-ben, amikor a parlament szavazott a bővítés előkészítéséről: az akkori határozatokat a következő kormányok biankó csekként fogják használni. Felelősen gondolkodó politikusok nem hozhatták volna ilyen helyzetbe az országot. Most a legfontosabb azonban annak eldöntése, hogy hogyan lehet minél többet kihozni a jelenlegi szituációból, a felelősség kérdését pedig jogi fórumok előtt kell tisztázni.
- Mind több hazai energetikai szakember mondja ki – olyanok is, akik egyáltalán nem atomenergia-ellenesek –, hogy egy atomerőmű építésénél nincs „point of no return”, vagyis az építkezés bármelyik fázisában előadódhat, hogy észszerűbb döntés a leállítás, mint a továbbépítés. Egyetért velük?
- Közgazdasági értelemben mindenképpen. Állampolgárként és adófizetőként viszont azt mondom, hogy minél előbb következik be a leállítás, annál kisebb kár éri az országot. Említettem az imént, hogy a kormány legveszélyesebb lépésének tartom a paksi kalandot – nem csak energetikai, nukleáris, illetve külpolitikai értelemben, de azért is, mert veszélyezteti a pénzügyi egyensúlyt, a maastrichti kritériumok teljesítését, és az államadósság ismételt elszállásával fenyeget. Számos példa van rá Európában, a hozzánk közeli országokban is, hogy félig vagy teljesen felépített atomerőművek állnak a sorsukra hagyva, mert annyi pénzt költöttek már rájuk, hogy semmilyen számítás szerint nem lenne kifizetődő a működtetésük. Eddig nem kellene eljutni, mert bármikor szakad is félbe a projekt, az addig elvégzett munkát az adónkból fogjuk majd kifizetni, akkor is, ha az erőmű soha semennyi áramot nem termel majd.
- Ön szerint reálisan mennyi pénzből lehetne felépíteni a tervezett két új orosz blokkot?
- Erre nincs olyan adat, amit a hazai szakértők többsége elfogadna. Inkább abból érdemes kiindulni, hogy mostanában a hasonló nukleáris beruházások az eredetileg eltervezett összeg két-háromszorosát szokták végül fölemészteni. Tudható, hogy már az eredeti összeg is a hazai költségvetés ötöde. Még egy szolid korrupciós rátával számolva is ebből a beruházásból egy teljes négyes metró árát egyben ellophatják. Azt hiszem, ez az egyetlen oka, hogy minden ésszerű magyarázat ellenére erőlteti a Fidesz ezt a projektet.
- Mit terveznek az állami erdőkkel? Az utóbbi hónapokban azt lehetett hallani, hogy ha kormányon marad a Fidesz, ez lesz a következő olyan állami vagyonelem, amit az arra érdemesnek tartott körök privatizálhatnak.
- Az agrárium ebből a szempontból ijesztő példa, meg kell akadályozni, hogy az állami erdőkkel is ugyanaz történhessen. A mi elképzelésünk szerint az erdővagyont erős állami felügyelet mellett a fenntarthatóságot prioritásként kezelve kell megőrizni, semmiképpen sem cél ezen a területen a magántulajdon arányának növelése.
- Mit gondol, mi lehetett a valódi célja az Orbán-kabinet környezetpolitikájának?
- Többször hallottam a Fidesz legfelső köreibe tartozóktól is, hogy a környezetvédelem a gazdagok luxusa, ami akadályozza a gazdasági fejlődést. Ez a meglehetősen bornírt gondolkodás talán a személyes élményeikben gyökerezik, amikor valamelyik bizniszük során szembekerültek a környezetvédelmi hatóságokkal. Látszik, hogy nem szeretik, ha a hozzájuk tartozók profitérdekeit alá kell rendelniük fenntarthatósági szempontoknak. Az is biztos, hogy a földeket sem lehetett volna ilyen módon széthordani, ha van egy erős zöldtárca a kormányban, mint ahogy az sem történhetett volna meg, hogy két atomreaktor engedélyezését könnyebb keresztülnyomni a hatósági rendszeren, mint egy szélerőműét.
- A korábbi környezet- és természetvédelmi szisztéma sem volt hibamentes, de az egyik legjobban működő része volt az állam és a civilek együttműködése, az állami feladatok civil átvállalása. Ezen a területen elképelhető a korábbi viszonyok rekonstrukciója?
- A civileknek régen rengeteg konfliktusuk volt a tárcával, de az a fajta munkamegosztás valóban zavartalan volt, amikor bizonyos kezelési vagy szemléletformálási feladatokat „kiadtak” a civileknek. Ez mára megszűnt, pedig a rengeteg civil – sokszor önkéntes - munka miatt sokkal hatékonyabb volt, mint amit az állam maga végez. Határozott szándékunk van rá, hogy a jó gyakorlatokat és a hozzájuk tartozó finanszírozást helyreállítsuk, de biztosan sokáig tart majd, és nehéz is lesz – az érintett civil szakértők jelentős része megkeseredett emberként az országot is elhagyta. Ezen kívül helyre kell állítani a dialógust a civilek és az állami szereplők között. Meg kell teremteni újra a civilek működésének támogatási rendszerét, és segíteni kell az EU-pénzek beáramlását ebbe a szektorba, beleértve az úgynevezett norvég támogatási rendszer újraélesztését, ahonnan érdemi forrásokhoz juthatnak, és bekapcsolódhatnak a nemzetközi vérkeringésbe.
- Mit tart a legnagyobb tehernek az elmúlt nyolc esztendő környezetvédelmi hagyatékából?
- Rengeteg időt elvesztegettünk, és annyi pénzt elherdáltak, amennyi talán soha többé nem áll majd az ágazat rendelkezésére. A hibákat helyre lehet hozni, de a környezet- és természetvédelmi szakma elnéptelenedett, drasztikus méretűvé vált a szakember- elvándorlás, és akik máshol boldogultak, azokat nagyon nehéz lesz visszacsábítani.
