7-en a 7-ről: Ön miért venne elégtételt?

Publikálás dátuma
2018.03.17 06:07
Fotó: Tóth Gergő
Fotó: /

Arató András

Klubrádió

A magánnyugdíjakért, a takarékszövetkezetekért, a dohányboltokért, a közvilágításért, a stadionokért, Paksért, a szellemi környezetszennyezésért, a piros pöttyös bébipopóktól a rovarevő homo sorosicusig, az elrabolt köztársaságért és alkotmányért. De nem az elégtétel a jó kifejezés, hanem a helyreállítás.

Avar János

újságíró

Nincs már miért. Megkaptam. Amit eddig állítottam, azt Orbán a vád tanújaként erősítette meg szónoklatában: a diktátorokhoz hasonlóan, minden ellenzéki jelöltet az ellenség ügynökének tekint, s aszerint fog vele elbánni. Tőle tehát a legrosszabbra lehet számítani, ha mégis nyerne. De persze akkor is, ha vesztene.

Bolgár György

rádiós újságíró

Drágát vennék. Hogy sokba kerüljön nekik. Nekünk sajnos már sokba került, amit itt műveltek, úgyhogy most már ideje lenne, hogy ők fizessenek. De ne uniós pénzből!

Farkasházy Tivadar

Hócipő

A még mindig mellébeszélő négy nagyobb ellenzéki párton, akik még mindig egymás ellen dolgoznak, néhány ködös, többféleképpen értelmezhető mondaton kívül szemlátomást beletörődtek a semmi sem érő helyezésekbe, néhány parlamenti székbe, ami a Príma Primissima, az Oscar meg az olimpia esetében nagyon értékes, de választáskor annyit ér, mint a római arénában a második helyezett gladiátoré. Orbán viszont rajtunk vesz elégtételt, mindenkin, aki nem szolgálja tovább. Nem kicsit, nagyon!

Horváth István

hírlapíró

Hallom, azt mondta a rablóbanda vezére, hogy "elégtételt veszünk"? Nem értem. Ezek soha a büdös életükben semmit sem vettek, csak fosztogattak.

Horváth Zoltán

újságíró

Én már egyszer érettségiztem, úgy hogy annak idején vettem elég tételt. Az éppen elegendő volt.

Veress Jenő

a Népszava főmunkatársa

Orbánért. Általánosságban: mert módszeresen széttiporja az emberek lelkét. Konkrétan: mert annyira leépült már, hogy a nemzeti ünnepen papírból olvasva, iskolás hangon deklamálta a Himnusz első versszakát. Hátborzongató volt.

Szerző
2018.03.17 06:07

Jogkövetők voltak, szétszívatja őket az állam

Publikálás dátuma
2018.07.18 12:04

Fotó: / Németh András Péter
Hiába volt behajtási engedélye Istvánéknak a védett területre, mégis 125 ezer forintos bírságot kaptak.
Mi a teendő, ha valaki természetvédelmi területre szeretne behajtani? Mindenképpen jól teszi,  ha engedélyt kér az illetékes hivataltól, és – mint alábbi történetünkből látszik – még úgy is nagy bajba kerülhet.

István a barátaival tavaly ősszel határozta el, hogy a védett Bükk-fennsíkon szeretne körülnézni, méghozzá autóval. Megkereste tehát az arrafelé futó utak kezelőjét, az Északerdő Zrt-t, majd (az utóbb nekünk is elküldött hivatalos úthasználati engedélyek birtokában, amelyeket személyesen írt alá az említett állami erdőgazdaság vezérigazgató-helyettese) a barátaival el is mentek az autós kirándulásra. Ezek után meglepődött, amikor a jól sikerült túra után egy máig (vagyis sok hónapja) tartó jogi eljárásban találta magát, amelynek tétje, hogy autónként (vezetőnként) 125 ezer forintos bírságot kíván kifizettetni velük a Heves megyei kormányhivatal „védett természeti területen engedély nélkül történő közlekedés miatt”. Mint az iratokból kiderül, maga a hivatal is tisztában van vele, hogy az érintettek rendelkeztek a konkrét gépjárművekre illetve rendszámokra szóló úthasználati engedéllyel. A bírságot ennek ellenére első fokon mégis kiszabták, arra hivatkozva, hogy egyrészt a behajtáshoz a természetvédelmi hatóság engedélyére is szükség lett volna, másrészt pedig tiltott helyen, a fokozottan védett Zsidó-réten parkoltak.

Tény, hogy a természetvédelemről szóló törvény kimondja: „aki természetvédelmi hatóság engedélyéhez, hozzájárulásához kötött tevékenységet engedély, hozzájárulás nélkül, vagy attól eltérően végez, természetvédelmi bírságot köteles fizetni (és az engedélyezendő tevékenységek között a védett területre történő behajtást is felsorolja a jogszabály). Csakhogy – és ezt a kérdést István nekünk is föltette – nem egyértelmű, jogosan várjuk-e el egy amúgy jogtisztelő állampolgártól, hogy tisztában legyen vele: a védett területet kezelő erdészet nem hatóság. Ráadásul ma sem tudni pontosan, megvalósult-e valóban a tiltott helyen történő parkolás.

A szóban forgó Zsidó-rétre nem vezet közforgalmú út, amire tábla is felhívja a figyelmet, márpedig a baráti társaság autói egy „közérdekű bejelentő” szerint az említett réten, vagyis tilosban parkoltak. Tiszta ügy – gondolhatnánk, István fellebbezett, és az általa beadott iratból több, látszólag őt igazoló körülmény is kiderül. Például az, hogy nem tért le az útról (a kocsik az útpadkán parkoltak), és nem ment olyan területre, amit tábla tilt (azt pedig szintén a természetvédelmi törvény rögzíti, hogy a védett terület határát táblával kell jelölni, fölsorolva rajta a főbb korlátozó rendelkezéseket). Meg az is, hogy a hatóság többszöri kérése ellenére sem határozta meg, hol vannak a Zsidó-rét határai, vagyis semmilyen módon nem igazolták, hogy valóban fokozottan védett zónában állították le az autókat. És van még valami, ami akár perdöntő is lehet: a kormányhivatalnak István (és ügyvédje) álláspontja szerint nem lett volna joga eljárnia hatósági engedély nélküli közlekedés miatt, arra ugyanis csak a rendőrség jogosult. Mindehhez képest tényleg apróság csupán, hogy magába az eljárásba is hiba csúszhatott, Istvánt ugyanis az elsőfokú szakaszban nyilatkozattételre szólították fel, ám határidőn belül beadott, érdemi nyilatkozatát nem vették figyelembe, már előtte meghozták az ügydöntő határozatot.

Úgy tűnik, a hatáskör hiánya – talán a fellebbezés miatt – egy esetben a hivatalnak is feltűnt, így a napokban végzést hozott arról, hogy az iratanyagot „további ügyintézés céljából” átteszi a Szabolcs megyei rendőr-főkapitányságra. Ahogyan István a Népszavának elmondta, jelenleg hat ember ellen folyik eljárás, egymástól függetlenül, és az ügyek különböző fázisban vannak. Az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezésére mostanáig, azaz több mint két hónapja semmiféle válasz nem érkezett. A társaság azon tagjának esetében, akinek az ügyét hatáskör hiányában tették át a rendőrséghez, időközben befutott az eljárást megszüntető határozat. Az autós kirándulás egy másik résztvevőjét viszont közben arról értesítette az egri hatóság, hogy ellene is elindítja a saját eljárását, végképp kilátástalanná téve a történet (jog)értelmezését (hiszen ha korábban hiányzott az illetékesség, akkor nyilván most is hasonló a helyzet).

Az immár sokadik hónapja tartó aktatologatási és bizonyítási procedúra élőmunkában számolva biztosan többe került már, mint amennyi bírságbevétel az eset lezárása után remélhető. Ennél is zavaróbb azonban, hogy egy állami hivatal egy kérdéses megalapozottságú eljárásban olyan állampolgárokat csuklóztat immár fél éve, akik jogkövető magatartást tanúsítottak, a jóhiszeműségükhöz sem férhet kétség, és a végén – az elvesztegetett időn, az ügyvédi költségeken és az illetékeken túl - mégis jelentős büntetés megfizetésére kényszerülhetnek.
A cikkel kapcsolatos kérdéseinket a természetvédelemért felelős tárcának is elküldtük, ám az elmúlt egy hét nem bizonyult elegendőnek a válaszhoz.
2018.07.18 12:04

Orbán utazása palesztinmentes lesz, de tüntetőkbe belefuthat

Publikálás dátuma
2018.07.18 12:02

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Díszes delegációval landol délután Orbán Viktor Izraelben, írja az index.hu. Vele tart Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is. Orbán Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel és Reuven Rivlin elnökkel is találkozik
A kormány tagjai vendéglátójuk felé tett gesztusként nem látogatnak el palesztin területekre. Eddig uniós vezetők egészen eddig kötelességüknek tartották, hogy izraeli hivatalos útjaikon felkeressék a rendezetlen státuszú, a nemzetközi jog által el nem ismert izraeli telepes-mozgalom által érintett palesztin területeket is.
Orbán látogatása Izraelben örvend osztatlan tetszésnek. Az Amnesty helyi szervezete fel is szólította a Holokauszt emlékét ápoló Jad Vasém intézet vezetőjét, hogy ne fogadja Orbán Vikort, és a múzeum elé tüntetést szerveznek az "antiszemiták dicsőítője" ellen. A jogvédő szervezet 24 pontban indokolja meg, miért nemkívánatos Orbán a Jad Vasémban, többek között a Fidesz körül megtűrt antiszemita értelmiségre hivatkozik.
2018.07.18 12:02