Újabb súlyos kormánykritika az Európa Tanácstól

Publikálás dátuma
2018.03.17. 06:03
Shutterstock fotó

Súlyos aggodalmának ad hangot az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága amiatt, hogy a magyarországi hatóságok a felszólítások és saját ígéreteik ellenére sem biztosítanak hatékony jogorvoslati lehetőséget és elégtételt a hosszadalmas bírósági eljárások kárvallottjainak. A testület március 15-én született határozatában április végéig ad határidőt a magyar jogalkotóknak, hogy ismertessék, hogyan kívánnak megfelelni az ésszerű időn túli eljárások kezelésére vonatkozó nemzetközi előírásoknak.

A 47 európai országot tömörítő szervezet döntéshozó fóruma ellenőrzi egyebek között az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletek végrehajtását. A bíróság már többször elmarasztalta Magyarországot, amiért a perek elhúzódnak, és az érintettek nem kapnak kártérítést emiatt.

Csütörtöki határozatában az ET Miniszteri Bizottsága leszögezi, hogy az április végi határidő lejárta után az érintett magyarországi hatóságoknak havonta tájékoztatniuk kell a jogalkotási folyamat fejleményeiről a testületet, amely folyamatosan ellenőrizni fogja a vállalások teljesítését.

A strasbourgi székhelyű kormányzati testület szerint a magyarországi szerveknek idestova 14 éve nem sikerül a problémát orvosolniuk. Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy korábbi ítéletében 2016. októberéig adott haladékot arra, hogy a követelményeknek megfelelően átalakítsák a jogorvoslati rendszert. Ennek keretében fel kellett volna gyorsítaniuk a folyamatban lévő bírósági eljárásokat, illetve a már elhúzódott eljárások esetében kártérítést kellett volna biztosítaniuk. Mint az ET Miniszteri Bizottsága megállapítja, másfél évvel a határidő lejárta után sincs kézzelfogható előrehaladás az ügyben. A magyar hatóságok most az vállalták, hogy 2018. október 31-ig bevezetik a szükséges intézkedéseket.

Jön a hó, de ónos eső is eshet

Publikálás dátuma
2018.03.16. 22:37
Fotó: Shutterstock
Szombaton mediterrán ciklon hoz szeles, barátságtalan, csapadékos időt, de előtte reggel többfelé párás, ködös lesz a levegő, dél-délnyugat felől pedig eső érkezik. Délutántól egyre többfelé válthatja fel havazás az esőt, az Északi-középhegység térségében hófúvás is kialakulhat, este és éjszaka keleten, délkeleten és délen pedig ónos eső, fagyott eső is várható. Hajnalban 1 és 7, napközben 1 és 10 fok között alakul a hőmérséklet, majd délután egyre jobban hűlni fog a levegő. Kettősfronti hatás érvényesül - írja az Időkép.

Vasárnap kezdetben még sokfelé havazhat, északon és nyugaton hófúvásra is számítani kell, a Tiszántúlon pedig ónos esőre is készülni kell. Napközben egyre nagyobb területen szűnik meg a csapadék, de hószállingózás, kisebb havazás még többfelé előfordulhat. Az északias szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban -2 és -9, napközben -6 és 0 fok között alakul a hőmérséklet. 

Hétfőn a déli és a keleti tájakon fordulhat elő kisebb havazás. Élénk, erős lesz a szél. A fagyos reggelt követően délután -4 és +1 fok közötti értékeket mérhetünk.

Kedden és szerdán a felhős időszakok mellett hosszabb-rövid időre mindenhol kisüthet a nap, helyenként azonban kisebb havazás, hózápor is kialakulhat. Élénk, erős, szerdán a Dunántúlon viharos lesz az északi-északnyugati szél. A fagyos reggeleket követően délutánonként -2 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerző

A "hálátlan" kígyó - Azt martha halálra, aki értük küzdött

Publikálás dátuma
2018.03.16. 13:12
Illusztráció/AFP fotó

Kobramarásba halt bele az a 33 éves malajziai férfi, aki kígyós mutatványairól lett ismert - számolt be róla pénteken a BBC hírportálja. Abu Zarrin Husszin tűzoltó munkatársainak gyakran tanította, hogyan ismerjék fel a különböző kígyófajokat és hogy bánjanak velük anélkül, hogy megölnék őket. Korábban részt vett az Asia's Got Talent című tehetségkutató tévéműsorban, ahol megcsókolt egy kígyót. Hétfőn éppen kígyót fogott be, amikor egy kobra megharapta. Kórházba vitték, de belehalt a marásba. (MTI)

Szerző