A fradista lányok szíve még nincs a helyén

A címvédő Győri Audi ETO KC és a 17 játéknap után is veretlen FTC-Rail Cargo Hungaria is győzni tudott szombaton a női kézilabda-bajnokságban, a nagy terveket szövögető Ferencvárosnál azonban nem lehetnek maradéktalanul elégedettek.

Elek Gábor le sem tagadhatta volna, mennyire bosszús.

Az FTC vezetőedzője a Siófok 27-24-es hazai legyőzését követően nem is leplezte érzéseit: a sajtótájékoztatón egyebek mellett azt mondta, a szombati teljesítmény nem méltó a csapatához, amely kissé talán félvállról vette a párharcot. Mindez annak fényében könnyelműségnek tűnhet, hogy tréner és csapata fontos feladatok előtt áll, hiszen március 31-én a Magyar Kupa négyes döntőjében, április 7-én pedig a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében szerepel a Ferencváros (a Győr és a Rosztov-Don lesz az ellenfél - a szerk.).

"Tudjuk, hogy most jön a szezon legnehezebb része, amikor több fronton kell megállnunk a helyünket. Láthatjuk, hogy egy sikerrel kecsegtető bajnoki is komoly erőfeszítéseket kíván, nemhogy majd a Győr elleni kupaelődöntő és a számunkra kiemelten fontos BL-negyeddöntő. - nyilatkozta lapunknak a budapestiek jobbszélsője, Faluvégi Dorottya, aki érdeklődésünkre azt is elárulta, hogy szerinte miben kell fejlődnie a Ferencvárosnak az idény legfontosabb találkozói előtt. - A szívünknek kéne újra a helyére kerülni és a koncentrációnak, hiszen akkor tudunk igazán jókat alkotni, amikor szívvel-lélekkel játszunk. Természetesen be kell tartanunk a taktikai dolgokat is, hiszen ma sajnos fegyelmezetlenek voltunk, ez meg is látszott."

Dunaújvárosi győzelmével (28-26) továbbra is a kétpontos fórral rendelkező Győr vezeti a hazai bajnokságot, ám a bajnokcsapat két mérkőzéssel többet játszott riválisánál.

Szerző

Hihetetlen szavazási kedv Oroszországban

A választópolgárok 16,6 százaléka adta le voksát moszkvai idő szerint 10.00 óráig, ami minden idők legmagasabb részvételi aránya ebben az időben- jelentette ki Ella Pamfilova, az Központi Választási Bizottság elnöke vasárnap Moszkvában.

A Pamfilova által ismertetett adatok szerint 2000-ben a napnak ebben a szakában a választók 6,36, 2004-ben 8,01, 2008-ban 8,89, 2012-ben pedig 6,53 százaléka szavazott már. Sajtójelentések szerint a részvétel Moszkvában és Szentpéterváron is csaknem duplája a hat évvel ezelőttinek. 

Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki csakúgy, mint korábban, most is Moszkvában adta le voksát, kijelentette, hogy neki megfelel a választói támogatás bármely olyan aránya, amely "lehetővé teszi az elnöki kötelezettségek teljesítését". Azt hangoztatta, hogy biztos az Oroszország számára javasolt programjának helyességében.

Vlagyimir Zsirinovszkij liberális demokrata jelölt a szavazóhelyiségben arról beszélt, hogy a szavazás a Nyugat hibájából, "háború előtti" légkörben zajlik, és hangot adott véleményének, hogy a konfliktust csakis Oroszország tudja megakadályozni.
Grigorij Javlinszkij, a liberális Jabloko alapítója arra panaszkodott, hogy pártjának választási megfigyelőit "megzsarolták és megfenyegették".

Ella Pamfilova közölte, hogy a választásra mintegy 3 ezer - köztük 99 külföldi - tömegtájékoztatási eszköz 15 ezer újságíróját akkreditálták. Szavai szerint 109 országból mintegy 1500 megfigyelő érkezett. A legnagyobb küldöttséget, 580 főt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az EBESZ Parlamenti Közgyűlése küldte.

Jan Petersen, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) megfigyelő missziójának vezetője közölte, hogy a szervezet nem vesz részt az Ukrajnától négy éve elcsatolt Krím félszigeten megrendezett választás megfigyelésében.

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi biztos közölte, hogy sem az ENSZ, sem az EBESZ, sem az Európa Tanács nem reagált eddig arra az orosz panaszra, hogy az ukrán hatóságok nem engedik szavazni az orosz választópolgárokat az orosz külképviseleteken.
Pamfilova beszámolója szerint egyébként a moszkvai délelőtti órákig a bizottsághoz 6366 lehetséges szabálysértésre vonatkozó bejelentés érkezett, ezek közül 795 panasz arra vonatkozott, hogy a helyi hatóságok vagy az állami munkaadók megpróbáltak nyomást gyakorolni a választókra a részvételi arány növelése érdekében.

Pamfilova elmondta, hogy vasárnapra virradóra 15 ország IP-címeiről célzott túlterheléses (DDoS) támadás érte a választási bizottság honlapját.

A csaknem 111 millió orosz választópolgár több mint 97 300 belföldi és mintegy 400 külföldi választókörzetben adhatta, illetve adhatja le a szavazatát mindenhol helyi idő szerint 8 és 20 óra között. Oroszországban, ahol 11 időzóna van, az első előzetes eredményeket a kalinyingrádi zárás, közép-európai idő szerint 19 óra után hozzák nyilvánosságra.

Az elnöki posztért Vlagyimir Putyin (független jelölt), Pavel Grugyinyin (Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja), Vlagyimir Zsirinovszkij (Oroszországi Liberális Demokrata Párt), Kszenyija Szobcsak (Polgári Kezdeményezés), Grigorij Javlinszkij (Jabloko), Szergej Baburin (Oroszországi Össznépi Szövetség), Makszim Szurajkin (Oroszország Kommunistái) és Borisz Tyitov (Növekedés Pártja) verseng. A közvélemény-kutatások szerint a választás esélyese Vlagyimir Putyin.

Szerző

Nincs vége a szíriai háborúnak

A Törökország támogatta Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű mérsékelt ellenzéki milícia vasárnap bevette az észak-szíriai Afrín városát - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök a nyugat-törökországi Canakkaléban. Mint fogalmazott: az SZSZH a településen "teljes mértékben átvette az ellenőrzést" a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciától.

Erdogan hangsúlyozta: Ankara mindent megtesz annak érdekében, hogy a térséget élhetővé tegye, és a Törökországban tartózkodó afríni menekültek minél hamarabb visszatérhessenek otthonaikba A török haderő a Twitter-fiókján azt közölte, hogy a katonák a városban jelenleg aknák és házi készítésű robbanószerkezetek felkutatását végzik.

Török hírügynökségi beszámolók szerint az SZSZH délkeleti irányból behatolva rövid idő alatt bevette Afrínt, az előrenyomulás közben pedig gyakran fegyverropogások és robbanások hangja volt hallható a település felől. A török légierő vadászgépei is a levegőben köröztek.

A Star török kormányközeli televízió helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy az SZSZH szinte összecsapás nélkül nyomult be a városba.

Az Ihlas hírügynökség arról is írt, hogy az SZSZH őrizetbe vette az YPG fegyvereseit, a kurd milícia transzparenseit és a plakátjait pedig eltávolította.

Törökország január 20-án indított offenzívát Afrín térségében az ottani kurd fegyveresek ellen, akiket Ankara terroristának tart. Az YPG nevű milícia a nyugati koalíció egyik legszorosabb szövetségese az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban. Az Egyesült Államok fegyverekkel is támogatta őket. Ankara arra hivatkozva indította meg a támadást januárban, hogy a fegyverkező kurdok biztonsági fenyegetést jelentenek. Törökország attól tart, hogy ha Szíria északi részén a kurdok bármiféle önállóságot szereznek maguknak, az a Törökországban élő, több mint tízmilliós kurd kisebbség önállósági törekvéseit is felerősíti.

Az Anadolu török állami hírügynökség információja szerint az Olajág fedőnevű hadművelet eddig 3569 "terroristával" végzett. A mintegy 350 ezres Afrín város ostroma hétfőn kezdődött, a török hadsereg és az SZSZH a települést gyakorlatilag körbezárta. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, brit székhelyű szervezet szerint szerda óta több mint 150 ezer helyi hagyta el dél felé, egy keskeny folyosón keresztül a környéket, és menekült a kormányerők vagy kurd milíciák ellenőrizte területekre.

Szerző