Jó volna, ha március közepi nagy magyar belpolitikai havazás nem felejtetné el a tényt: a lengyel szenátus múlt csütörtökön elfogadta a Lengyelország és Magyarország Unión belüli együttműködéséről szóló határozatot. Kifejezi háláját a magyar Országgyűlés Lengyelországgal szolidaritást vállaló határozatáért. A magyar parlament – a kormánypárti többség - február 20-án szólította fel saját kormányát, álljon ki Varsó mellett az Unió 7. cikke szerinti eljárásban. Most a lengyel határozat a 7. cikk szerinti eljárást "a politikai nyomásgyakorlásra, valamint a tagállamok szuverenitásának korlátozására tett alaptalan és veszélyes, kizárólag nemzeti hatáskörbe tartozó ügyben tett próbálkozásnak" nevezi. A lengyel szenátus biztosítja "a magyar testvéreket", hogy viszonozza a támogatásukat a harcban a szuverén, független, egyenlő, egymás hagyományát, kultúráját és különbözőségét tiszteletben tartó államok közösségeként felfogott Európai Unióért".
Szép dolog a testvériség, de nem értjük, miért a politikai nyomásgyakorlás, ha az európai közösség egy egyenjogú, vétójoggal bíró tagján az európai jogállami értékeket kéri számon. Vagy magyarul (Soros) "Gyuri bácsi hazazavarását". Még tisztább magyarsággal ez úgy hangzott el a kormányfő déli határon tett pénteki látogatásán: „Ha nem lenne a kerítés, több tízezer migráns érkezne évente Magyarországra”. 2015-ben "áradat zúdult be a föltartóztatás és megállítás minden esélye nélkül. Rossz érzés volt, hogy kiszolgáltatottnak éreztük a hazánkat, de aztán megépítettük a kerítést, amely nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát védi". Ami Varsót illeti, legalább - a Nyugat számára érthető - egyértelmű, nyílt rohammal esett neki az európai jogállamiságnak. A magyar kormányfő viszont sunyi lépésenként bontotta azt le az európai határokhoz mérten hangyatojásnyi kerítés primitív, remélt újabb választási győzelemhez vezető egyszerűségéig. Amúgy Orbán Viktornak lehetne rossz érzése: miként történhetett meg az a becstelenség 2015-ben, hogy az ő lankadatlan ébersége, de a magyar államapparátus szunyókálása közepette rázúdított Ausztriára és Németországra több százezer menekültet?
A fő kérdés persze az maradt: milyen legyen a jövő Európája? Nem csak Merkel kancellár és Macron francia elnök beszél nyíltan erről. António Costa portugál miniszterelnök a múlt héten Strasbourgban, az Európai Unió jövőjéről folytatott plenáris európai parlamenti vitában mondta: Európa sokszínű értékközösség, amelyben a közös európai értékek nem jelenthetik, hogy egy uniós tagországnak le kellene mondania önazonosságáról és szabadságáról, a szabad döntéshozatal jogáról. Európa jövője nem egysíkú gondolkodást jelent, nem a sokféleség és a sokféle látásmód és nézőpont megszűnését. Európa a közös játékszabályokban, az együttélés szabályaiban való megegyezést jelenti. Orbán Viktor és a lengyel hatalom is ezt mondja. Csak a közös játékszabályokat ők akarják meghatározni.
Mint látni, a testvérek lassan kitagadják a rokonokat.
